Mazsola már hosszú ideje elhaladott a picsába, messzire a Futrinka utcától, mert úgy látta, sőt, tapasztalta, hogy ott a Mekk Mestereknek jó, de nagyon. Ezek a furfangos szakállasok kaptak meg minden munkát, elbaszták ugyan, de senki nem rúgott a szőrös seggükbe. Házak dőltek össze, minden bajok voltak, de Rémusz bácsi megoldotta ezt is, mint mindent a furfangos szemüvege mögül. Ment tehát minden a maga elcseszett útján.

De egyszercsak besuhintott a kénköves. Annyi dolog akadt a Futrinka utcában, hogy nem volt elegendő Mekk Elek. Illetve Elekek lettek volna, csak fél káposztáért már nem állt senki a sorba, húztak vastag csíkkal a Futrinkóba, mert ott nem csak káposztát kaptak, hanem kolbászt is mellé dögivel. Manócska vakarta a csúcsos sisakját, mint a rosseb, hogy mit is tegyen, mert a Futrinka utca néptelenné kezdett válni, ami ciki volt, amikor épp Malackával tárgyalt a Százholdasban.

Haza köll hozni a Mazsolát, döntött így Manócska, és kiáltványt intézett minden Futrinka-féle hebehurgyaságba idegenbe ment bevándorló Mazsolához. Gyere haza, itten vár a Kán – meg az – aán. Mindenki hülyének nézte, de egyszercsak hirtelen és csupáncsak kurvanagy meglepetés érte. A tökház ajtaján dörömböltek, és nem a Mazsola állott ottan, hanem a Récsöl. Itthon vagyok a messzi távolból, apu, rebegte hősünknek. Mi tévő legyek? – tette még hozzá. Manócska azonmód hülyült meg, és ezt válaszolta néki: Szaladj innen Récsöl, amíg még tudsz, menj te a picsába. Mazsola nézte ezt az egész cirkuszt, és mosolygott. A bajusza alatt, ami pedig nem is volt neki.