Ha az ember azt látja, „tamponadó”, értelemszerűen asszociál arra, hogy felviszik a kellék árát a csillagos égig, ezzel is késztetve a magyar anyákat a permanens terhességre, lévén, ebben az állapotban tamponra szükség nincsen. Hogy ez hülyeség? Az. Elképzelhetetlen? Az a baj, hogy nem. Ahogy kinézek az ablakon, elábrándozok a NER ocsmány mókásságán, máris szétfolyok, akárha óralap, vagy a dombon állok elefántként, és ormányommal megsimogatom a holdat meg a napot is.

Ezek szürreális képek, amely irányzat mindannyiunk legnagyobb gyönyörűségére a XX. század elején szökött szárba, amikor idegen lett a világ a relativitás-elmélettől, háborútól megverve, amikor minden egész eltörött, és csak nyüszögött az ember az ismerőssé váló csillagok alatt, ráadásul Isten is meghalt. Tisztára, mint száz év múltán, azaz éppen most és éppen itt, de végül is, csodálkozni ezen nincs mit. Horthy éledezik, és minden is kezd ugyanolyan lenni, mint amikor olyan volt, amilyen.

De, hogy ne haljunk meg tök hülyén, ábrándozásunk folytatása előtt tegyük tisztába ezt a tamponadót, ami nem egyéb, mint bizonyos női egészségügyi termékek áfá-jának csökkentése abból a megfontolásból, hogy a munkáslányok is meg tudják venni és ne csak az úrasszonyok. Mert e téren is szegénység van. Az LMP javasolja ezt, az Unió meg engedi, következésképp a Fidesz nem fogja megszavazni, mert belerokkanna a költségvetés. Így megy ez Neriában, és erről ennyi elég is.

Mert bármi fura is, ma nem azon szövögetem a gondolataimat, hogy Orbán Viktor Mihály mikor takarodik el az életemből, hanem – ami majdnem ugyanez – azon mélázok inkább, hogyan jutottunk idáig. Hogy az ember ösztönösen, már szinte reflexszerűen gondol rosszra, és maradjunk is csupán a számolatlan témából a szaporodás és folyományai témakörénél, amelynek a kályhája, az origója neki vagy az alfája az a rohadt, szerencsétlen vak komondor. Isten bocsássa meg a gazdája bűneit.

Azidőtájt történt, hogy a NER nagyjai kifejtették kéretlen gondolataikat a női nem mibenlétéről, fakanálról és tűzhelyről, olyannyira, hogy nőügyekkel nem is foglalkoztak egyáltalán. A nő fideszi olvasatban szép lehet, de okos nem, egy dolga van ezen a világon, szaporítani a magyar nemzetet kis katonákkal. Most ebbe hülyülnek bele CSOK-ostól, nagy autóstól meg Novákostól együtt, hogy az emberek agyára is mennek, az enyémre legalábbis. Pedig csak olvasni kellene, de nem olvasnak.

A gyerekvállalás bonyolult gyönyörűségét ki más, mint Füst Milán bácsi fogalmazta meg, mint mindent is: „Hallod-e egyetlen fiam. Én vagyok oka életednek. De nekem volt gyönyörűség gügyögésedet is hallanom. Te valóban nem kérted az életet tőlem, ez így igaz. Tehát nékem kell hálásabbnak lennem nálad, azért, hogy itt vagy, ezt követeli a meggondolás. És ez az első tétel. És mégis én vagyok kénytelen korholni téged, amiért elégedetlen vagy azzal, amit tőlem kaptál. Figyelj ide! Én nem vagyok felelős az egészért, én is áldozat vagyok: a szenvedélyeimé és érzelmeimé. És ez a második tétel.”

Ezen elboronghatunk egy csöppet nemzetszaporításilag, főleg akkor, amikor – mint emlékezhetünk -, egy egri templomban négy éve sírhelyre emlékeztető babakocsis installáció részeként a fogamzásgátlás ellen agitáltak a szentéletűek, így: „Ezeknek szereknek a használata arra csábít, hogy a nők elhiggyék: korlátlanul rendelkezhetnek saját testükkel. A fogamzásgátló széleskörű használata házastársi hűtlenséghez és az erkölcsi nevelés általános fellazulásához vezet.”

Egyetlenünk és csapata sem mondhatta volna szebben, voltaképp ez a NER családügyi kivonata a hidakon csattogó családok éve lobogókkal, Novák Katalinnal és KDNP-vel együtt, hogy fölfordul tőle az ember gyomra, de ez is mindegy már. Mindez csak arra volt jó, hogy megmutassam, hogyan jár már az ember agya kies hazánkban, s mért gondol a legrosszabbra, holott arra alkalmasint oka sem lenne. Egyszerű, ezt szokta meg. Hogy minden mögött valami mérhetetlen aljasság rejtőzik.

Csak azt fura nézni, hogy a környező országokban ez az avítt, veszélyes és visszataszító gondolkodás nem tud győzni, nálunk viszont igen. Hiába, pöttyös a seggünk, mással ez nem magyarázható. Lehet most mellet döngetni megint, folytatni a dúlást felhatalmazásra hivatkozva, ami jogilag ugyan megvan, erkölcsről meg ne beszéljünk. Egy olyan banda győzött megint, amelyik számtalanszor bebizonyította, nincs az Istennek, embernek olyan törvénye – még, ha maga hozta is -, amelyet meg ne szegne.

Ezzel kell együtt élnünk, ha akarunk. Ha nem, el lehet menni, más nem marad, aki egyebet várt, mint ami történt, az nem erre a világra való. Annyi erkölcsi érzék maradt még a választókban azért, hogy az MSZP hajdani árulása és jelenlegi töketlensége, valamint az LMP kétkulacsossága meghozta a neki járó eredményt. Annyi tökösség viszont már nem, hogy a Fidesz is megkapja, ami neki jár, és soha nem is fogja. Tényleg többen vannak az elvakultak, a bávatagok és a jellemtelenek. Ez ellen pedig nincs mit tenni.

Ez itt nem az Ady-féle üdvözlet a győzőnek attitűd, nem is sajátos kései sirató, hiszen az ember folyamatosan a megvertség állapotában van. Elég csupán elmenni a boltba, ránézni a szomszédokra, hogy megtudjuk, hol is élünk. Ilyen értelemben a címbéli most akkor tanácstalansága sem a saját és a sorstársak jövendőjének szól, mert az már tíz évvel ezelőtt eldöntetett, hanem tényleg és valósan a Fidesz és birkahordája hogyan továbbja miatt tétetett fel. Mert rajtuk keresztül és általuk az országnak sem lesz mindegy.

Ugyanis, és ezt előbb-utóbb úgyis megtudják, a vesztesek közé lavírozták magukat, szóljon bármilyen győzelmi ének is itthon, és erre későn fognak rádöbbenni, és nekik fog fájni, nem pedig nekem. A Fideszre szavazók egyszer majd föltehetnék a kérdést, hogy a program, amelyet a vezérük hét pontban meghirdetett egyedül üdvözítőként, hogyan valósul meg, ha a főnök azt az Unióban képviselni nem tudja. Mert ott – az ő frazeológiájukkal – győztek a bevándorláspárti erők.

Ez úgy, ahogy van, böszmeség persze, de azt mindenképpen jelenti, hogy Orbán Viktor a perifériára került, s ha valami csoda folytán maradhatna a Néppártban – nem fog, pragmatikusan nincs szükség rá – akkor sem, azon kívül pedig a Salvini-féle zombikkal még inkább nem lesz szava. Mert Európa azért velünk ellentétben normális, tanult a történelemből, amire mi viszont képtelenek vagyunk. Ezért különleges nép a miénk és nem egyéb miatt.

A nagypofájú handabandázás, amely a Fidesz által politikának, erkölcsnek és világnézetnek neveztetik, csak az országon belül eladható, a nagyvilágban úgy kezelik, ami az értéke is, ellökik maguktól. Orbán tehát sehol semmit, az ország érdekeit meg pláne nem képviseli, ezzel majd el kell számolnia a birkái felé, ha igénylik. Nem fogják. Majd akkor, de már későn, ha Orbán folytatja a náculást, emiatt az ország rengeteg pénztől esik el és összeroskad. Ez a tán nem is olyan távoli jövő, és ezt jelenti a majdnem újabb kétharmad.

Ennek fényében fals a győzelmi tánc és a harsonák, mert magunkat ugyan becsaphatjuk, de a kapitalistákat nem. Az történt most, hogy újabb lépést tettünk a szakadék felé, s lehet ennek bávatagon örülni, de minek. Mint ahogyan sírdogálni sem kell, csak a törvényszerűségek működnek kérlelhetetlenül. Nem győzött itt senki tegnap, mint ahogyan nem is vesztett. Folytatódik a bábjáték, és ki hagyja magát zsinóron rángatni, ki pedig nem. Ez van, görcsölni fölösleges, az ellen tenni nem lehet, ha egy nép halálra ítéli magát, s közben jól mulat. Vigagyunk hát, míg el nem fehérül a száj is.

Egertől Bicskéig, Deutschtól Orbánig jött az újabb eszement és álságos duma. Bicskén Karácsony újra nyitná a menekült tábort, Egerben Gyurcsány a laktanyába ültetne ezreket, Szél kisasszony pedig végrehajtaná az LMP gonosz tervét, és ezt érdemes betűhíven: „Arra készülnek, hogy elvegyék a tulajdonosoktól a lakásokat és jogszabályi kényszerrel másokat telepítsenek be oda.”

Szétrajzanak ezután a fideszcsótányok, és mindenütt ezt zizgik, ami amennyire aljas, annyira röhejes is. Viszont veszélyes is egyben, hiszen Bözsi néninek, akinek a malacát is kidúrják az ólból, hogy oda is mecsetet építsenek a most felvett vezérfonal szerint, ez egyáltalán nem az. Ez, drága polgártársak, a totális téboly. Az aljas manipuláció olyan turbó fokozata, amivel nem lehet már mit kezdeni.

Ez a kamikazék tempója, akik fölhajtva a szakét beleröpültek a végtelenbe a császárukért, olyan elborult aggyal minden bizonnyal, amilyennel a mi aljasaink is rendelkeznek. Ellenük a józan ész tehetetlen, tátott szájjal lesi csak az ember, ahogyan teljes krafttal beleröpülnek a veséjébe, és a csattanás után mindennek vége lesz.

Ez itt, amit átélnünk adatik, olyan, mint Róma végnapjai, amikor a bortól és ólomtól meghülyült népek várták a kegyes halált, vagy, mint Móricz Szakhmáry Zoltánja, aki fölgyújtotta a tanyát majd szíven lőtte magát. Nem tudom, még hányféleképpen ábrázoljam a teátrális végromlást, amibe belelökik az országot, de fösthetném akár a Guernicát is, az sem lenne elég súlyos.

Játszom egy gondolattal és játszik velem egy gondolat, miszerint azt is megérhetjük, hogy a békemenetelő lengyel klakőrök mintájára összegyűjtenek pár busznyi migránst, és, mint valami vándorcirkuszt utaztatják falutól faluig, demonstrálandó a veszedelmet. Lehetetlen és kellően aljas? Igen? Akkor igaz is lesz.

Föltehetné a ’zember Lenin apánk módján a kérdést, beledúrva rőt szakállába, hogy mi a teendő, de az a nagybüdös igazság, hogy halovány fingom sincs. A hülyeség ellen sosincs orvosság, ha pedig ez ganyésággal elegyes, akkor a helyzet még reménytelenebb. Beszéd, érvelés itt mit sem ér, igaz, eddig sem nagyon, az én tárházamban azonban másik fegyver nincsen.

A legborzalmasabb azonban, hogyha az ember kiegyenesítené a kaszáját, mint az amúgy tökös népeknél szokásban van, azzal se menne semmire. Mert most már egyre biztosabb, hogy a patkányfi csak erre vár, hogy mikor TEK-ezheti meg kicsit a gyalogokat, akiknek Hódmezővásárhelyen nagyon kinyílt a csipája.

Úgy vagyunk tehát polgártársak, hogy rajtam teljesen eluralkodott a kilátástalan lehangoltság, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. Ezt is lophatnám J. A.-tól, de ez nem egy szerelmes vers, hanem forradalmári nyüszögés. Tényleg teljesen paff vagyok, ám, mivel polgári módot ebben a vérzivatarban nem látok a sportszerű viadalra, megtanulok röpcsit vezetni, és a homlokomra kötöm a felkelő Napot.

Csak eldobom az agyam, és már indulok is.

A társelnök nem kevesebbet állít, mint, hogy Szekszárdon vannak olyan Fidesz-es másodvonalbeli politikusok, akik a devizahitelesek házait vásárolták meg árverésen. Hadházy szerint a kilakoltatásokból számítanak profitra az ország több pontján is, miközben a Fidesz-nek lehetősége lett volna a parlamentben a moratórium meghosszabbítására.

Mért nem csodálkozok. Ők is így vannak beállítva, ha nem is az atyaúristen, hanem a pártjuk által, amelynek tagjai úgy általában nem ismernek erkölcsi gátakat, főleg, ha szerzésről van szó. Ismerjük a csúcson lévőket, ezt a második vonalat, amelyet a társelnök emleget, azonban nem. Pedig igazából ők teszik tönkre a panelprolik életét, velük találkoznak a hivatalokban, munkahelyeken és mindenhol, szerte az országban.

Varga Zsolt, volt Fidesz-es kormánytisztviselő világosodott meg legújabban, és kitálalt. Azt mesélte, eleinte úgy vélte, a kétharmados felhatalmazás olyan erő, amelyet jól kihasználva létre lehetne hozni egy valóban jól működő országot, aztán megtapasztalta, hogy nem Magyarország a fontos, hanem a párt, a személyek, a klientúra, és a támogatók.

Ezt úgy mondta, mintha ő fedezte volna fel azt a vaszisztdaszt, amelyet minden, két neuronnál többet tulajdonló organizmus világosan látott már a NER meghirdetésekor. Ezért ordít a lélekkel még rendelkező polgártárs reménytelenül és csekély eredménnyel közel egy évtizede. Mert módszeresen fosztódik ki az ország, és már el is felejtettük a trafikokat, földeket, nyugdíjrablást és a felsorolni is sok einstandot, amit szinte ellenkezés nélkül hajtottak végre a szabadcsapatok.

Az eltelt valamivel több, mint hét év alatt módszeres és nagyüzemi szintű lett a fosztogatás, amely során a közbeszerzett közös pénzből veszik meg a mesterségesen lerohasztott újságot, kastélyt, amire csak gusztusuk támad. Sőt, a közpénz jelleget elveszített suskából már bankra is futja, amely pedig kölcsönt ad a keselyűknek, hogy azt vegyenek meg, amit csak akarnak.

Az utcára kerülő emberek végső kisemmizése azonban már egy olyan szint, mint amilyet a Waffen SS képviselt nem is oly rég, amely bájos cserkészcsapat gödrök szélire állított embereket lőtt bele a sárba, mert annak a rendszernek – mint ahogyan ennek is – megvolt/van a maga filozófiája. A mieink egyelőre csupasz seggel hajtják ki a családokat a jeges esőbe, a módszereken tehát még finomítani kell, de az is meglesz Isten segedelmével.

De bármilyen döbbenetes is, ami momentán kies hazánkban történik, az nem előzmények nélkül való. Tudnának erről mesélni zsidó, kulák, vagy csak egyszerűen belvárosi polgárok, akiket a fasiszta kommunizmus fosztott meg szinte mindenüktől, hogy lojális egysejtűeknek passzolja tovább vérdíjul. Úgy látszik, Európa helyett ilyen homokos, füves, vizes síkságra érkeztünk megint, mert a magyar idő körben forog.

Nem is oly rég, amikor az Orbán által kiemelkedő államférfivé delirált Horthy fungált, nagyjából ilyen mocsadék volt az ország, mint most. Akadt viszont akkoriban egy Teleki Pál is, aki máig ható búcsúlevél megírása után lőtte főbe magát:

„Főméltóságú Úr!
Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.
1941. április 3.”

Tessenek elrévedezni ezen kicsinyég.

Mégpedig, hogy egyes kérdések túl bonyolultak ahhoz, hogy az emberek dönteni tudjanak, vagy az, hogy a kezdeményezés túl távoli döntésekre vonatkozik. Különös dolgok ezek, már az olimpia kapcsán is kiderült, hogy nem értünk mi ahhoz, valamint Stefka lapigazgató tudata szerint meg, hogy aki aláírt ellene, az mind hatökör.

Így hát, már többszörösen is bebizonyosodott, hogy mit gondol az alattvalókról a regnáló hatalom, leginkább azt, hogy degenerált szavazógép. Paks II. kapcsán tehát nem vagyunk képesek eldönteni szerintük, hogy akarunk-e az ország közepére egy potenciális Csernobilt, vagy sem, ami már tényleg egy szint.

A másik meg, hogy ez az egész túl távoli döntésekre vonatkozik. Az igaz, hogy nem éppen a pillanatnyi igényekre irányul, hogy egyen-e az ember farhátat vagy csirkelábat, vagy, hogy kikérje-e a második fröccsöt a csehóban. Ha a mélyen nem tisztelt hatalom szerint csupán erre alkalmas a magyar proletár, akkor zavar keletkezik majd az erőben.

Mert ugyanis és akkor, azt sem tudja az ember eldönteni, hogy nőül válassza-e a szépséges Zsuzskát, mert, hogy milyen randa és kiállhatatlan hárpia válik majd belőle, az is igen rohadtul messze van. Ilyképp a CSOK-ot sem veszi igénybe az ember, mert ki tudja mi lesz addig, míg felépül végül a házunk, ergo, kölket sem csinál, mert az meg majd baltával veri szét a fejünket a távoli jövőben.

Látszik, hogy nehéz és bonyolult dolgok ezek, tényleg nem érdemesek és méltóak arra, hogy a panelproli mindezekről maga határozzon, elég lesz, ha megmutatja neki az utat a Párt. És jé, tényleg, mintha efelé tendálna az egész rohadt, elcseszett ország és a rendszer.

Miheztartás végett viszont:

„Miniszterelnökként szembejön velem a nép, és azt mondja, hogy nono, kedves barátom, ez nem fog menni. Ne hazudj, beszélj érthetően, ne rekeszd ki a társadalmat a kormánydöntésekből, és légy szíves a szociális biztonságunkat ne emészd fel a mániáid érdekében.”

Ezt mondta Orbán Viktor ellenzéki politikus 2008-ban, amikor a Fidesz kezdeményezésére kiírt, háromigenesként elhíresült népszavazáson a választók megszavazták a vizitdíj, a képzési hozzájárulás és a kórházi napidíj eltörlését. De ez is már oly távoli múlt, hogy az emléke is elhalványult, fölzabálta a rendszer maga.

Különös dolog ez az idő.

Így is tettek, letaperolták őket, amit a bűnözők motozásként érzékeltek, pedig csak ruházatátvizsgálás történt, hogy nincs-e tengeralattjáró a gatyájukba rejtve. A Pintér-gárda szerint veszélyeztették a közbiztonságot, mert a négy személy megpróbált bejutni Orbán Viktor ingatlanába „oly módon, hogy a kiskapu kilincsét nyomkodták, miközben az eseményről felvételt készítettek.”

Az „eseményt” a vezér stadionjának biztonsági őrizői észlelték a kameráikkal. Mint az köztudott, a létesítmény, ahol egyetlenünk olykor-olykor magában szokott futkorászni, ott terül el a budija tövében. A Kerberoszok látták állítólag a nyomkodás tényállását, ami viszont hogy, hogysem, a biztonsági kamerák felvételeiről huss, eltűnt.

Hadházy szerint egyébként nem nyomogatták a kilincset, és nem próbáltak bejutni Orbán házába, de a rendőrség szerint önmagában ez a cselekmény is „a közrend, közbiztonság veszélyeztetésére, szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésére utalt”, miközben terrorveszély is volt, különben is, a rendőri intézkedést az is indokolta, hogy „a négy fő közül három fő külföldi (német állampolgár)” volt.

Ez egy pitiáner történet, amely viszont a rezsim eszenciáját mutatja. Az új földesurak minden energiáját elszívja, hogy a lopások módszertanát kidolgozzák, és azokat foganatosítsák is, ezen dolgoznak guvadt szemekkel szuszogva reggeltől estig, éjjel és nappal. Ezt nevezik kormányzásnak, amihöz nekik díszletként egy szürke masszára van szükségük, amely halmazt keményen dolgozó kisembernek hívnak, akitől elvették a gondolkodás képességét.

Ebbe a „talpaik egymásra lépnek” idillbe nem fér bele, ha valaki kilóg a tornasorból, Felcsúton kamerát kapcsol, vagy ami minden határon túlmegy, járdahibákat föstöget szivárványszínűre, és ilyenek. Az efféle kilengésektől zavart éreznek az erőben, és idegesek lesznek. Mindannyian ismerhetjük a rohadt legyeket, akik minduntalan az ember képibe röpülnek, és elhessegetni őket lehetetlen.

Ilyen lehet minden apró csínytevés a csinovnyikok számára. Miután higgadt elmével beláthatjuk, hogy leváltani ezeket hagyományos úton szinte lehetetlen, mert nincs ehhöz nekünk megfelelő ellenzékünk, a véres forradalom meg nem opció, az ellenállás apró köreinek a piaci légy taktikáját kell alkalmazni. Apró gólokkal megzavarni az ellent, így kergetve az őrületbe őt.

Erre a belátásra azért kell eljutnunk, mert a rendszer hetedik esztendejébe fordulva végleg kiderült, hogy itt, minálunk nem jobb, bal vagy akármilyen oldalak szembenállásáról van szó, hanem kulturális különbségekről. Ez pedig nem abban nyilvánul meg, hogy ki tud értekezni a táguló világegyetem és a sötét energia zűrös kapcsolatáról, hanem, hogy ki képes még vigyorogni abban a csikorgó fogú kaszárnyában, amelyet Magyarországnak neveznek.

Hogy azért mégis a tehetséges kupakos bagázs orra alá dörgöljünk valamit, Kierkegaard – aki nem tankerületi igazgató – azt kérte az istenektől csupán, hogy mindig legyen vele a nevetés, Füst Milán pedig – aki meg nem rezsibiztos – életvezetési tanácsként annyit mondott: Légy nagyvonalú! Ha ezt a két tulajdonságot elsajátítjuk nyomorúságunkban, és még a kilincset is nyomkodjuk permanensen, meg fognak zavarodni. Így kell elhordani a piramist kövenként.

A „civilek” szándéka Vona karakter-gyilkolászása, mert a bebukott Alaptörvény módosítás után Orbán úr megadta rá a kilövési engedélyt, így próbálva meg tisztogatni maga előtt az utat 2018-ra. Vonának ez annyira új még, hogy értelemszerűen nyüszög, és keresetlen szavakkal illeti hajdani cimboráját, azaz miniszterelnök urat. Gyurcsány, aki pedig évek óta kemény edzésben van, azt mondja, hogy ez a baromság nem elég arra, hogy átüsse az ingerküszöbét. Arra viszont mindenképpen alkalmas, hogy az ember a Fidesz-bagázs napi basztatása mellett most már tényleg elgondolkozzon a bizonytalan jövő felől.

Ez azért is felettébb szükséges, mert máma épp huszonhárom nap van hátra az elcseszett 2016-os évből, ami azt jelenti, hogy szinte már 2017 van, az pedig, ha jól belegondolunk, 2018 előszobája. Alig lesz tavasz, már jön is az ősz, kettőt pillantunk, és máris itt vannak a választások. Fölfedezhető, hogy az idő sajátos, kettős természetéről a Varázshegy módszertanával mesélek. Viszont most se nem irodalmárkodni, se nem filozofálni vagyunk itt, hanem utat mutatni sokat szenvedett nemzetünknek a Magyarország nevű útvesztőben. Szép lelkek úgyis mindig azon nyávognak, nem elég bemutatni, hogy szar a rendszer, az író ember jelölje meg a kivezető utat is.

Tessék, most ezen tornáztatom az agyamat, a végeredményről meg mindenki azt gondol és mond, amit csak akar. Az ostoba CÖF ezzel a párosítással tulajdonképpen Orbán félelmeinek közepébe tenyerelt bele. A tűz és víz egy képen szerepeltetése azt mutatja, kitől tart igazán a rezsim. Jószándékú emberként Vonát vonjuk ki a képletből, mert azt – egynéhány elvetemültön kívül – egyetlen magyar ember sem akarhatja, hogy a mostani ámokfutás után Fidesz a köbön következzék, kendőzetlenül mesélve: az egyik fasisztát a másik váltsa, mert az senkinek sem lenne igazán jó, ha alaposan belegondolunk.

Ezen kívül azt is mondja nekünk ez a bohóc, hogy más potenciális ellenfelet Gyurcsányon kívül nem lát a rezsim. Ha ebből kivonjuk Orbán úr zsigeri félelmét, amelyet az emlékezetes TV-vita ültetett el benne oly alaposan, hogy attól immár szabadulni képtelen, arra a belátásra kell jutnunk, hogy ennek a CÖF-nek – és így következésképp a Fidesz-nek is – igaza van. Ha szétnézünk a sivár palettán, és ha sokak számára ez szentségtörésnek számít is, azt kell látnunk, más kihívó nem nagyon akad, és elmesélem az okokat is.

Itt van nekünk a drágalátos MSZP, mint hamvába holt opció. A világért sem akarnám megbántani őket, de Molnár Gyula elnöklésével, valamint azzal a tempóval, amellyel már a nyamvadt kopaszok is eltakarították őket az NVI portájáról, győzni nem lehet. Az nem diadalmas tempó, hogy hű, valamint hajj, meg ejj, miközben a tej megalszik a szájunkban. Mint pár napja is kifejtettem a Süsü a sárkányban elhangzott örökbecsű igazságot, sárkány ellen a sárkányfű a használatos fegyver. Maradva a báboknál, minden tiszteletünk mellett Molnár úr maximum a bamba király szerepére alkalmas.

Az LMP, mint olyan, az alkotmánybírás árulás-paktummal végképp kiiratkozott az ellenzéki szerepkörből, főleg úgy, hogy Hadházyra nem is kell jelzőt keresnünk, Molnár ő pepitában. Másrészt meg, mint szintén az alkotmánybírós cirkusz kapcsán megmutatkozott, az egész bagázs még mindig Schiffer homokozója, aki pedig Orbán ágyában hengergőzik nagy titokban már időtlen idők óta. Fodor pártja pedig a felesége pozíciója, és a népszavazás miatt kompromittálta magát végképp, nincs mit gondolkodni felőlük. Maradnak még az egy-két százalékos mindenféle ellenzékiek, akik emiatt feledhetők.

Az ember szíve szerint a Kétfarkúakkal tartana, akik az egyetlen őszinte gyülekezet az egész rohadt országban. Viszont a magyar nép egyáltalán nem érett arra, hogy meglássa a viccben a végtelen komolyságot, a bohócban nem a filozófust, hanem a hatalmas cipőjében hasra eső szerencsétlent látja, és ez egyáltalán nem róható fel a választópolgár hibájának. Az viszont igen, amikor Gyurcsányt látva kiköp, mint a ganaj Fábry, csak nem tudja, miért. Fölhozni ellene Őszödöt és a szemkilövetést nem ér. És nem azért, mert vele szemben elnézőbb lennék, mint másokkal, hanem mert könyvtárnyi írás van már az ezekben megbúvó másik igazságokról.

Tessék, tisztelt választópolgár, leföstöttem a mai magyar állapotokat és az alternatívákat. Most már csak azt kell meggondolni, hogy Fletó érdeméül tudod-e be, hogy ő nem lopott, nem verte szét az oktatást, nem mondta meg, mit gondolj, nem gyalulta le a médiát, nem szedte el a nyugdíjadat, etc., nem sorolom, hogy mit nem csinált a polgárok ellen. Lehet persze fanyalogni, valamint engemet is elhajtani a jó francba, azt azonban nem árt látni, hogy más ember, aki szét tudná rúgni Orbán tökeit a patájával, momentán nem látszik. Ha egyet mondasz, mindent visszavonok.

Meglehetősen illetlen dolgok történtek tegnap a DK sajtótájékoztatóján, ahol a szakadárok kifejtették véleményüket arról, hogy az LMP lepaktált a Fidesszel az alkotmánybírák személyéről. Varju László alelnök szerint a magyar „zöldek” ezzel kiiratkoztak az ellenzéki pártok soraiból, és elhangzott még a hadi állapotok közt használatos kollaboráns kifejezés is.

A DK egyáltalán nem róható meg azért, ha háborúként értelmezi a jelenlegi magyar közállapotokat, erre kényszeríti őt a kormányzó erő, aki folyamatosan fújja a harsonákat és pergeti a dobot. Nem esünk túlzásba, ha azt mondjuk, nem normális a mai magyar közélet, és, mint Svejktől tudjuk, nagy idők nagy embereket kívánnak.

„- Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen!”

Ez, mint arra suttyó gyermekkorunkból emlékezhetünk, Dobó István esküje Egerben, midőn a letelepedési kötvénnyel nem bíró törökök elleni harcra készült. Momentán az ellenzék – kivétel Jobbik – ilyen lélekállapotban leledzik. Erre ezek az LMP-sek szóba állnak a törökkel, sőt, alájuk is dolgoznak. Érthető, ha Dobó-Varju kiakad? Teljes szívünkből.

A sajttájon viszont korántsem természetszerűleg megjelent Schiffer András, aki amúgy a háttérbe húzódott, ellenben egy alkalmat sem hagyna ki, hogy Gyurcsányba bele ne rúgjon. Régi mániája már ez neki, aktív korában is egyetlen értékelhető és emlékezésre okot adó cselekedete volt, a sukorói feljelentés. Ezt a kudarcot ugyanúgy nem tudja feledni, mint Orbán az emlékezetes tévé-vitát.

Mindkettőjük retinájába visszavonhatatlanul beleégett a Fletó, hogy szabadulni sem bírnak tőle, így egy gyékényen árulnak, az Orbán meg Schiffer. Olyannyira, hogy a levitézlett zöldtárselnök Orbánnal nem nagyon foglalkozott kétes pályája során, mára pedig hasonult is hozzá. Más magyarázata nincsen a tegnapi ámokfutásnak, amikor hitványnak és alávalónak nevezte a DK-t, valamint ilyet is mondott: „Gyakorlatilag egyházellenes indulatokat szítanak fel, azt csinálják, amit az AVH-s szellemi elődeik.” Ehhöz hozzátenni nincs mit.

Ott volt még Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezetője is, aki visszautasította a DK vádjait, és kimondta a varázsigét, miszerint a Demokratikus Koalíció nem tudja elképzelni, hogy van egy olyan parlamenti párt, amely az elvei szerint politizál. Az elvek tehát, amiről nem tudni mik volnának, viszont vannak, mint titokzatos rendező elv.

„Az LMP önmagában is egy eszme, egy idea: lehet más a politika. Az ÖKO-párt azt tűzte ki célul, hogy a rendszer megváltoztatásán fog dolgozni. Nem, nem úgy, hogy esténként egy új Magyarországot épít, mert a régi már lepukkadt, és egyszer majd, amikor eljön az átadás napja, akkor előrukkolnak az újjal, hogy íme. Az LMP politikájának, illetve cselekvési stratégiájának épp az a lényege, hogy minden egyes tettet, döntést összevetnek az elveikkel, illetve az azokból már kibontott gondolatok rendszerével, beleértve a párt működési szabályzatát, és így haladnak előre az időben, bízva abban, hogy az elvek segítségével egy egészen más rendszer fog kibontakozni döntéseik nyomán. Egy építkezésen egyszerű mérőeszközök segítenek, függőón, derékszög, vonalzó, az LMP az elveit használja így, rendszer bontás/építés/átépítés közben. Az LMP a durva, embertelen rendszer helyett ÖKO- és humánus, szociális alapokon kíván döntéseket hozni.”

Ezt a szöveget egy évtizedes, a zöldeket fényező írásból idéztem, és három dolog hüvelyezhető ki belőle: öko, humánus, szociális. A két utóbbi az összes demokratikus pártra jellemző, marad tehát az LMP-nek a zöld-ség, mint azonosító elem. Az összes többi duma valami homályos katyvasz a függőónjával együtt.

Ilyennel rendszert borítani bajos, és annyi megjegyezni való még akad itt, hogy ez az egész a Bajnai feletti diadal győzelmi mámorában született 2014-ben. Az LMP számára ő volt a technokrata ördög, akit sárba tapostak. A Fidesz-t itt sem emlegetik. Ilyenek az ő elveik, amelyekkel összhangban építik az új Magyarországot.

Hadházy Ákost viszont nagyon sajnálom. Még idén júliusban borongott ő, mint új zöld-társelnök, és ecsetelte pártjának érdemeit: „Szerintem nagyon nagy igény van egy olyan pártra, amely egyszerre három feltételt is teljesít. Egyrészt az LMP egy létező, megbízható és választható párt, másrészt nem kompromittálódott az elmúlt évtizedekben, harmadrészt pedig az LMP nem megy bele abba a csapdába, hogy elhiszi, úgy lehet nyerni, ha hergeli, hecceli az embereket és démonizálja az ellenfeleit.”

Az étlap, amit akkor is kínáltak, a következő: az LMP választható, nem démonizál és nem heccel. Csak a DK ellen, ugye. Mindezeket akkor én illetlen szöveggel nyugtáztam, de nagyon udvarias választ kaptam: „Kedves Rezeda Úr! Sajnálom, hogy indulatokat keltettem Önben, elnézést kérek érte. Valószínűleg tényleg illetlen, hogy egy vidéki állatorvos bele próbál szólni a nagyok játékába, és lehet, hogy nehezen érthető is, amit mond. Én minden interjúban azt mondom el, hogy nem hergelni kell az embereket, hanem meggyőzni őket és cselekedni. Látja, Önt mégis felhergeltem. Tényleg nehéz szakma ez, de még egyszer elnézését kérem, egyelőre maradok. Hadházy Ákos”

Ez nagyon szép történet, viszont semmire sem lehet menni vele. Fideszt leváltani legfőképpen nem, függőónnal, vonalzóval és derékszöggel meg pláne. Ellenben indulat is megbúvik a jámborság mögött. Schiffer úr a reflektor.hu-n írt tegnap egy regény hosszúságú elemzést „Lehet más, mint zsákmányszerzés” címmel az ő sajátos paktumukról, ölég volt végigszenvedni, de a bizonyítvány-magyarázat egyetlen rövid konklúziója megint ennyi volt csak: „A minél-rosszabb-annál-jobb politikája éppen ezért egész egyszerűen hazaárulás.” Mondanom sem kell, hogy Orbán úr ettől milyen elégedetten majszolja a szotyolát.
A választópolgár is fölöttébb boldog. Iderakok egy nyomdaképes hozzászólást, amely az említett schifferiádára érkezett:

„Schiffer András az alkotmánybírók megválasztásának előestéjén posztol egyet arról, hogy az amúgy gyakorlatilag kizárólagos hatalommal rendelkező Fidesz ellenében ő márpedig kiharcolta olyan alkotmánybírák megválasztását, akik majd szembe mennek a Fidesz-es kizárólagosságra törekvésekkel, és a Fidesz majd pont ezt nyeli be csont nélkül. Plusz persze vesszen Gyurcsány meg a rohadék DK-ok. És mindezt persze el is hisszük, hisz maga Schiffer András írta. És ha Schiffer András azt írja, hogy az LMP-s paktumok jók, a többi paktum meg nem, akkor az nyilván úgy is van. És a Fidesz is csupa jóravaló politikusból áll, akik arról híresek, hogy támogatják a hatalmuk korlátozását biztosító szervezetek függetlenségét és üzemszerű működését.”

Erős a gyanúm, hogy a mindig is a bejutási küszöbön lavírozó párt még néhány ilyen elvszerű gesztus után 2018-ban nem fogja megugrani a lécet. Hadházy úr már a nyáron is így mélázott: „Én nem tudom elképzelni, hogy ez a választási rendszer így maradjon, most ennyit tudok erről mondani. Akkor nagyon el kell gondolkodni azon, hogy van-e értelme indulni. Ezt a kongresszuson persze nem vetettük fel, és jelen pillanatban erre nincs az LMP-nek hivatalos álláspontja.” Ha nincs, akkor nincs. Egy dolog azonban biztos, mint LMP álláspont és elv: Ceterum censeo Gyurcsányinem esse delendam. Csak a miheztartás végett.

Ugyanis tudvalévő, hogy ezek a gyüttmentek rohadtul dörzsöltek, bármikor képesek egy pillanat alatt magyarul megtanulni, majd öltönyt kapnak még mindig vizes testükre, TV stábnak maszkírozzák magukat, és úgy szivárognak be a szeretett vezér életterébe, amely maga Felcsút.

Így járt hát Hadházy Ákos LMP-s ember, és vendége, a német RTL2 operatőre, akit azzal a szándékkal kalauzolt a kiemelten védett kies vidékre, hogy a stadionról és a bájos kisvasútról meséljen: „Hátha elözönlik szegényt a turisták, mert utas, na, az most sem volt rajta egy sem.”

Ezt állítja, viszont nem kell feltétlenül hinni neki, mivelhogy – mint az közismert – odahagyta a nyájat, következésképp kommunista, más egyéb nem lehet. Meg az operatőr is az, valamint Merkel-fattya, aki máma maga a gonosz, Európa, és benne Felcsút sírjának ásója, mert ez a passziója neki.

Egyébként ez a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, ami van nekünk, és amelyet elöljáróink permanensen hosszabbítgatnak, csak úgy, mint a Cinege utca hermetizálását, nos, ez úgy van, hogy szokás szerint a saját törvényeiket szegik meg. Mert szintén csak.

A passzus ugyanis így szól: „Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetnek minősül, ha a Magyarországra érkező elismerést kérők száma egy hónap átlagában a napi ötszáz főt, vagy két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven főt, vagy egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt meghaladja.”

Na, ez az, ami nincsen minálunk, viszont erre hivatkozva teszik, amit tesznek. Bármit, a preventív jellegű házkutatások még nem jöttek divatba, de ne legyünk telhetetlenek, ha OV paranoiája fokozódik, eljön még annak is az ideje. Mellesleg Hadházy meg ne ugráljon, örüljön, hogy nem kapott ólmot a seggébe.

Egy olyan világban, ahol Récsöl eltűnt mobilja után egy komplett életvédelmi osztály, a fél TEK, meg az ország összes DNS laborja kutakodott, ha valakinél kamera van, örüljön, hogy csak a tökeit tapogatják chipek után kutatva.

Mellesleg viszont, ahol én lakok, az egy óriási város Felcsúthoz képest, vagyunk itt vagy hetvenezren, és naponta látom, amint a különösen veszélyes turista egyedek kamerázgatják a templomokat, meg amit érnek, és még egyet sem tepertek a földre. Pedig Hadházy azt mondja: „Egyetlen bűnünk az volt, hogy kamera volt nálunk.”

Mindebből csakis egy folyomány fakad, hogy Felcsút valamely vajákos ok miatt kiemelt státusszal bír az ország területén belül. Olyan, mint Washington odaát, amelynek a DC jelzést nem csak azért biggyesztik a neve mellé, hogy az államtól megkülönböztessék. Azt is tudatják egyúttal, hogy itt az önkormányzat és a polgármester hatáskörei szűkebbek, mint másutt az Egyesült Államokban, mivel a város és a kerület felett a Kongresszus rendelkezik fennhatósággal.

Felcsút titka is ez, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a vízen túl a Kongresszus dönt a városról, mert ott demokrácia van, minálunk meg a helyi despota, mert itt másmilyen a rendszer természete.

Továbbá – és bizonyára azért, mert – Washington szerepe a világ folyásában korántsem olyan fajsúlyos, mint Felcsúté, ebből fakadóan azok a töketlenek még sorozatot is forgatnak az összes utcáin – lásd NCIS -, a mi kiemelt falucskánk fölül meg még a drónokat is lelövik, ugye.

Viszont, hogy ebből az egész mókából hír kerekedik majd a német televízióban, következésképp szerte a világon, az hétszentség. És akkor Szijjártó megint nekiláthat visítani, helyreigazítást követelni, meg ilyenek. És ekkor lesz az is megint, hogy úgy néznek ránk, ahogyan már hosszú ideje: kik ezek a barmok? – Kérdik, és akkor nem rám gondolnak, és nem is rád, nyájas olvasó, hanem az ország vezetőire csakis. És mégis az lesz a duma, hogy nem tisztelik a magyarokat. Dehogynem, néhány különös példány kivételével.

Mindezek után megnyugtató azt tudni, hogy az Országgyűlésben eltöltött hat éve után, amelyet elég dicstelenül abszolvált a sehová nem vezető handabandázásával, holnaptól már csak: „Az LMP, mint globalizációkritikus, ökopolitikai irányzat körüli szellemi erőtér.”-ként fungál, ahogyan önmagát definiálta, bármit is jelentsen ez.

Ennek ellenére – mint az a fentiekből is kitetszik, ha ártani nagyon nem is, de ármánykodni azért tud, mint tette azt eddig is. Mert ha megvizsgáljuk politikai pályáját, az egyetlen maradandó „alkotása” Gyurcsány feljelentése volt Sukoró kapcsán, amivel évekig tartó muníciót adott a Fidesz kezébe, más értelme az egésznek nem volt.

Feljelenthetett volna még nagyon sokakat rengeteg mindenért az ellenérdekeltségű oldalról, mint egy olyan párt vezetője, amely állítólag velük szemben áll, ez az aktus azonban az eltelt hat év alatt valami módon elmaradt. Magyarázattal szolgálhat erre az, hogy ügyvédként még Orbán Viktort védte, és az ember ügyfelét nem igazán szokta vádlottként a bíróság elé ráncigálni.

Mindez mutatja, hogy különös pályát futott be sok más társával egyetemben, hiszen 1989-ben egyik tagja volt – Bajnai Gordonnal együtt – a Gyurcsány Ferenc által vezetett rövid életű Új Nemzedék Mozgalomnak. 1990-ben egyik alapítója és 1992-ig ügyvivője az Ifjú Szocialisták mozgalmának. Ekkor kilépett a szervezetből, majd 2005-ben ő vezette a Sólyom László köztársasági elnökké választását célzó kampányt.

Ez a munka már egyértelműen a Fidesz szekerét tolta, és csak ezután következett 2008-ban az LMP alakítása, amely 2009-ben lett párt, mint valami élénkzöld szervezet, a továbbiakat pedig már nagyon jól ismerjük. Azt is, ami ma van, hogy felháborodik egy anarchista büntetésén, aki a demokráciát akarta megdönteni éveken át, és összeveti egy olyan eseménnyel, amely meg a demokráciát védte egy utcai csatában. És az utóbbi kárára.

Nem tudható, mi minden történt az Új Nemzedék Mozgalomban, majd az Ifjú Szocialistáknál negyed évszázada, csak azt, hogy sorra kerülnek elő olyanok a hajdani tagok közül, akik ma néhai társaikat legszívesebben bitófán látnák. Ezek a vélhetőleg sértett emberek a legagresszívebbek ma, az archetípus Bayer, és zárkózik most Schiffer is. Pedig nem ártana figyelembe venniük a néhai Winston Churchill aforizmáját, miszerint pártot egyszer könnyen vált az ember, másodszor már nehezebb.