Igazán delikát dolgokat tartalmaznak a napvilágra került szakgimnáziumi érettségi tételek és azok megoldókulcsai, amelyek a családdal, neveléssel kapcsolatos fideszkdnp ideákat tartalmazzák mindahányunk legnagyobb gyönyörűségére. A család definícióján már régóta sokat rugóznak az ájtatos manók, itt és most pedig kiderül, milyen választ várnak el a maturálóktól, hogy azok ne kerüljenek a kénköves pokolra.

„A család emberek egy közössége vagy több közösség kapcsolata, ahol a tagok között leszármazotti kapcsolat van, házasság vagy örökbefogadás. A családot az különbözteti meg más csoportoktól, hogy különnemű személyekből áll, akik különböző generációkhoz tartoznak, és reprodukálja önmagát.” Ez az a tempó, amelyet megszokhattunk a szexista fiúktól, akik szülőgépnek tekintik az asszonynépet, kellő számú gyerekkel, akik megvédik őket a vak komondorok csínytevéseitől.

Ugyanígy szerepel a feladatsorban a családi szerepek bemutatása is, amelyre ez az elvárt válasz: „A család élén családfő áll: ez hierarchikus viszonyt fejez ki a családtagok között, amely értelmében a családfő irányító szerepet tölt be a családban, az ő szava döntő a legfontosabb kérdésekben. A családi szerepek elsajátításának elsődleges színtere maga a család, amely a gyermekekre áthagyományozza a különböző szerepekhez, mindenekelőtt a nemi szerepekhez kapcsolódó magatartásmintákat”.

Íme, hölgyeim és uraim, az idea, amely gránátvásárló házelnök-, és dalszerző Ákos úr fejéből sarjadzott, s itt manifesztálódik nekünk. Ránézésre ez az egész nyíltan homofób, az elváltakat, özvegyeket, a gyereküket egyedül nevelőket is megalázó, hímsoviniszta középkori tempó, megfejelve a nevelés – szerintük – legitim módszereivel, úgymint kényszerítés, gátláskiváltás és fenyegetés, azzal az engedménnyel, hogy „mindig vegyük figyelembe az életkori sajátosságokat”.

Ez a könnyítés értékelendő, ha belátjuk, azt még nem írja elő, hogy az óvodásokat mondjuk nuncsakuval ajánlatos jobb belátásra bírni, de míg ennek örvendezünk, gondoljunk azért bele abba is, hogy mi folyik itt. A fentiekből kiindulva a házasságot nem kötött, együtt élő párok, de még csak az elvált, gyerekeiket egyedül nevelő szülők sem tekinthetők családnak, sőt a gyermektelenek sem, hogy a meleg párokat meg se említsük.

Az igazi tragédia azonban nem abban van, hogy ilyeneket kérdeznek, hanem, sokkal inkább, hogy nagy valószínűséggel meg is kapják a nekik tetsző választ. Elsősorban azért, mert a rezsimnek immár hét év állt rendelkezésére, hogy kitenyéssze a megfelelő alattvalókat, a most érettségizők már az országra bocsátott tébolyban szocializálódtak úgy, hogy a talpaik egymásra léptek, és a szakiskola az nem éppen Trefort gimnázium

Ha jól belegondolunk, Hitlernek is elég volt hat év 1933 után, hogy majdnem az összes német degenerált legyen. Az a drága lélek nem nagyon foglalkozott a családdal, helyette Lebensbornokat állított fel, amely intézmények az árja faj nemesítését voltak hivatottak teljesíteni, úgy is, hogy az SS bikákkal hágatták meg a megfelelő nőstényeket a szebb jövő reményében. Ott egyelőre még nem tartunk, hogy Semjén vagy Harrach hálószobájába tereljék leányainkat, ettől megvéd minket az ő nagy kereszténységük.

Az, amelyik meglehetős rombolással jár, mint ebből az érettségiből is kitetszik. Amióta a kereszténység bekerült az alapszarba, amióta ezt védjük kerítésekkel, egyáltalán nem meglepőek az ilyen avítt folyományok, s ha nem figyelünk, még ideér II. Fülöp 1565-ös intelme is, miszerint: „Inkább haljak meg ezerszer, semmint vallás dolgában a legkisebb változást engedélyezzem. Mint igaz katolikus király, aki Isten kezétől kapta a hatalmat, minden erőmmel azon leszek, hogy megvédjem a katolikus hitet, amelyet a római apostoli anyaszentegyház vall, letiporjam a szakadárokat, az egyház ellenfeleit és megadjam az inkvizíció Szent Hivatalának mindazt a segítséget, amely az eretnekek megfékezéséhez, megbüntetéséhez szükséges, bárminemű kedvezés, vagy kivételezés nélkül.”

Ha most azt a megrovást kapnám, hogy a témától messze kerültem, elmondanám, hogy az ilyen érettségi kérdések és válaszok csakis a KDNP mindent behálózó áldatlan működése okán mételyezik fiatalságunkat, mert ezeknek még a seggükből is böjti szelek fújnak. Aknamunkával végzik a dolgukat, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a saját elcseszett honlapjukon nemrégiben azzal büszkélkedtek, sikerült elérniük, hogy a lengyel nagykövetség előtt az abortusztilalom ellen tüntetőket megbüntessék. Be kell látnunk, hogy a rezsim a náci mintára csupán szaporodási kelléket lát a nőben, csak ezt szenteskedve forgatott szemekkel, tömjénszaggal és miseborral teszi, ami így egyben meglehetősen lehangoló.

Ha ez így folytatódik, hamarosan beköszönt az az idő, mikor a magyar fiatal csakis Istennek tetszőn, kizárólag szaporodási szándékkal toszik, olyképp, mint Fernanda del Carpio, akinek a bokáig érő hálóingjén a megfelelő helyen egy hasíték volt. Ennél sokkal szomorúbb folyománya azonban már ma van a rendszerszintűvé emelt homofóbiának, hogy például a rezsim ellenségei az ő értelmezésükben szükségképpen buzik is.

Ettől a felismeréstől, mint nagy ellenálló, keresni kezdtem az identitásomat, de valahogyan nem leltem a szomszéd Józsi trottyos seggében. Viszont elváltként mindenképpen pária vagyok, és nincsen se istenem, se hazám. Engemet ez egyáltalán nem érdekel, viszont az országban nagyon sokakat igen. S nem is azért elsősorban, hogy a hatalom mit gondol az ő családi életükről, hanem mert kőkemény anyagi vonzata is van. A családtámogatások ugyanis az érettségi szellemében járnak, és ez az igazán nem mindegy. Jelenleg itt tartunk a fülkeforradalomban.

Született egy törvénymódosítás-tervezet ugyanis, amely a veszélyeztetett gyerekek védelme ürügyén a szülőket basztatja. Mert mi másnak volna felfogható – csak úgy mókásan kiemelve –, ha egy várandós anyuka késve jut el a terhesgondozásra, vagy ha az apuka-anyuka nem jelenik meg a szülői értekezleten, a védőnő vagy az iskola ezeket minősítheti az együttműködés megtagadásának is. Ha pedig annak tartja, a hatóság a gyerekek elszakításáról is dönthet.

Így telepszik rá az emberekre a hatalom, amely minden szusszanást szabályozni óhajt. Ebből fakadón bekúszik a gatyákba, a gyerek kiságyába, és megjelenik a mumus a védőnő és a tanító néni képében, akikből bármikor lehet házmester. A kormányzó pártokat, és különösen a keresztényit például már a kezdetek óta különösen érdekli a polgárok szexuális élete is. Ez kiváltképp. Mert ott akarnak lenni minden kilométerkőnél, és mint valami perverz szatír, aljas kukkoló vagy pedofil szemét, úgy viselkednek az alattvalókkal.

Az üdvözülés ürügyén matatnak a gatyában ágyéktájon. Minden tíz dolgozónál többet foglalkoztató munkahelyen népesedési megbízottat kellene alkalmazni – ilyen ötletük is van -, a harminc évesnél idősebb, gyerektelen nőknek úgy kellene hozzájárulniuk egy-egy gyerek felneveléséhez, hogy anyagilag támogatnak egy sokgyerekes családot. Erre a másik lehetőség az adólevonás lenne, amit a nő visszaigényelhet, ha „mégis rászánja magát” a gyerekvállalásra. A harmincöt-negyvenöt éves korosztály gyermektelen tagjainál korlátozni lehetne az abortuszt. Ezzel együtt lehetővé tennék, hogy az így megszületett „kényszergyermeket” születése után örökbe adják.

Az abortusz szabályozásáról már régebben voltak omló álmaik, még abban az időben, amikor a pirosló orrú Pálffy úr is a soraikat erősítette. Éppen az ő nevéhez köthető az a javaslat, amely elvonta volna a művi terhesség-megszakításokra szánt összeget, és azt örökbefogadások ösztönzésére, valamint gyermekvédelemre csoportosította volna át.

Mindaz egyáltalán nem zavarta őket, hogy a hatályos szabályok szerint az egészségügyi indokkal végzett beavatkozás díját az egészségbiztosítás fedezi, és a fizetési kötelezettség alól teljesen vagy részben mentesülhet az, akinek a szociális helyzete ezt indokolja.

A delír értelmében éppen azok a nők nem jutottak volna a legális és biztonságos művi terhesség-megszakítás lehetőségéhez, akik ennek az árát nem tudják kifizetni. Az abortuszokra fordított állami támogatás elvonása különösen azért volt képmutató, mert az állam nem támogat semmilyen fogamzásgátló eszközt vagy módszert, és a hozzáférést sem segíti azokhoz.

És még: a kereszténydemokraták törvényjavaslatot nyújtottak be a magyar népszaporulat védelmében. Az elképzelés szerint meddővé tételt a jövőben csak az kérhet, aki ennek a költségeit vállalja, elmúlt negyvenéves, vagy három gyermeke van. Rétvári Bence szerint „az új szabályozással minden fiatal számára megőrizhetővé válik a gyermekvállalás lehetősége.” Továbbá: „Fontosnak tartják, hogy a gyermekvállalásra mindenki szabadságát a kormány biztosítani tudja.” A kormány tehát biztosítja a népszaporulatot, mesés.

Viszont nem mindenkinek. A cselekvőképtelen személyeken az egészségügyi indokkal elvégzett beavatkozások feltételeit a törvényjavaslat nem módosítja. Az utcaképet zavaró nyomik tehát ne szaporodjanak, gondolhatták a törvényjavaslat szellemi atyjai. Az ő gyermekvállalási szabadságukat nem kell, hogy biztosítsa a kormány. Így tisztul a faj.

Végül csak eljutnánk a magyar Lebensbornokhoz. Mesélek erről.

1935 decemberében Heinrich Himmler, az SS vezetője létrehozta a Lebensborn alapítványt. A szervezet célja az úgynevezett tiszta, német vér, más szavakkal az árják védelme volt. Ezeket a szőke hajú, kék szemű, fehér bőrű germánokat tekintették az ideális külsejű embereknek, akik a német nép jövőjét biztosították.

A Lebensborn alapítvány szülőotthonokat hozott létre árja asszonyoknak, főleg SS-tisztfeleségeknek. A legtöbb megszállt országban létrehoztak ilyen Lebensborn-otthonokat, de sehol sem volt akkora sikerük, mint Norvégiában. Ennek eredményeképpen hat-tizenkétezerre tehető a program keretében, 1941 és 1945 között, Norvégiában született gyerekek száma. Ez az egész a fajnemesítési törekvések egyik, meglehetősen bizarr mellékhajtása volt.

A nőnemű egyedeket beterelték a SS fiúk farka elé a megfelelő népszaporulat érdekében. Minálunk ez úgy képzelhető el, hogy a rengeteg semmirekellő szinglit az ifjú kereszténydemokraták, a még fáintosabb fidelitas csődörök baldachinja alá tuszkolnák toszási céllal, hogy aztán igazi színmagyarok világra hozásával örvendeztessék meg a mindig jó kedélyű Harrachbácsit. A komcsikat meg ki köll herélni.

Mert a nő dolga a szülés, mint azt Kövér úrtól, Ákos úrtól – meg a többi baromtól – tudjuk. És nem csak a kívánatos szaporulat elérése miatt, hanem azért is, hogy a nő ne akadjon össze jártában-keltében valami vak komondorokkal. Minálunk tehát beköszöntőben van az új középkor, aztán érdekes folyományai is vannak az elborult elmék vibrálásának.

Egy éve például az előrevivő kereszténység jegyében érdekes installációval kampányoltak az egri minorita templomban. Kokárdával feldíszített babakocsiban egy koporsó volt található, felette pedig olyan feliratok, hogy a fogamzásgátló széles körű használata házastársi hűtlenséghez és az erkölcsi nevelés általános fellazulásához vezet.

Nehéz dolog ez a szerelem. Ha az ember agyában kereszt világít, még inkább az. Viszont nem kéne, hogy a kormányzó erő zizgő heréinek kínja és mocska a választópolgáron csapódjon le. Az egész bagázst el kőne küldeni valami jóféle kuplerájba, ahol a macák lekezelnék őket, és akkor tán lenyugodnának végre. Az elfojtott szexus egészen elképesztő tüneteket produkálhat ugyanis, ennek ékes példája a föntebb bemutatott lázár, hogy csak a toszás jár az urak fejében, és nem bírnak leszakadni róla. Viszont ne egy Rétvári mondja meg már, miképpen tornázzak az ágyban, ha csöndesen kérhetném. Momentán egyéb óhajtásom nincsen, a többivel majd később hozakodok elő.