Az Übermensch éjszakája soha nem ér véget, futballmeccs után szétveri a tereket, előtte a stadionban huhog, náci karlendít, majd böfögve aludni tér. Az Übermensch macsó, nőügyekkel nem foglalkozik, otthon főzi a pálinkát, van neki vak komondorja, szereti a Kőbányait, a nemzeti rockot meg Nagy Ferót. Az Übermensch keményen dolgozik a soron, összeszerel, nem gondolkozik, koldusnak nem ad, szart dobál a Pride-on, az asszony nem ember filozófiáját vallja, misére jár de imát nem tud, keresztet cipel de hitetlen, mert ő keresztény, magyar úriember, és az övé az ország, a hatalom meg a dicsőség. De lehet öltönyös képviselő is.

És most, hogy rendszertanilag meghatároztuk, ki mindenki lehet az, aki arabokat rugdos a megdicsőült, ketrecharcos László Petrán kívül, és rájöttünk, hogy kies hazánk akármely elvadult tagja a „nemzeti” oldalról, arra is rá kéne jönni, mért van ez így. Egészen egyszerű: vak komondor, Trianon és Orbán, ebben a három fogalomban benne van a NER összes nyomora. Bár, le is lehetne egyszerűsíteni csupáncsak Orbánra, ezzel azonban felmentést adnánk arra a szellemi restségre, amely ilyen rugdosódásokhoz vezet. Aki idegeneket rugdos, mert nem magyarul beszélnek Mária szent országában, az nacionalista, soviniszta barom.

Bár kormányunk is az. Aki idegeneket rugdos, mert más a bőrszínük, az rasszista állat. Bár kormányunk is az. Aki egyáltalán embereket – de akár állatokat is – rugdos, az fasiszta csőcselék. Bár kormányunk is az. Aki homofób, az nem ember. Bár kormányunk sem az. Hanem keresztény, magyar úriember, aki mind rendelkezik a föntebbi tulajdonságokkal. Abba is gondoljuk bele, hogy egy füvező ember még soha nem mészárolta le a családját macsetével, míg a pálinkásoknál ez megesik, sőt, egy meleg sem rúgta még le a nemzeti rocker veséjét, mert túl macsó volt. Egyáltalán, van, aki tud a másik mellett élni, elviseli a másságot, mert ilyen liberális csőcselék. Aki meg nem viseli el a másik szagát, az kereszténydemokrata. Legalábbis a NER-ben.

Ha ez így túl karcos, nem én tehetek róla. Mert ugyan fölhozhatnám az ember eredendően gonosz voltáról szóló elméletemet (tisztelet a kevéske kivételnek), de nem lenne igazam, és általánosítanék, holott nem akarok. Maradjunk annyiban, hogy vannak jó és rossz emberek, mint a mesékben vagy vadnyugati történetekben fekete és fehér kalapban, viszont összevont szemöldökkel mindkét esetben. A kettő között Füst Milán segít nekünk különbséget tenni Hábi Szádijában, mégpedig így:

„…– Mi különbség van a tigris és a rossz ember között? – kérdezte egy Khursid nevű hordókészítő bognár. – Az a különbség, – felelte Beder, – hogy bár a tigris maga a négy lábon járó halál, bár mindennek ellensége, ami él, de, akár a kártevő gyermek, nem bűnös, hanem ártatlan. Azt teszi, amit a természet követel tőle és nincs erkölcsi törvénye, nem tudhatja tehát, gonoszság-e az, amit művel. S ha engem megkérdeznek, azt felelem rá, hogy nem gonoszság, mert azt teszi, amire rendeltetett. Talántán a gonosz ember is azt teszi, azzal a különbséggel, hogy tisztában van cselekedete elítélendő voltával és mégis megteszi. S hogy mentse magát, rendesen másik erkölcsöt teremt magának, például így szól: – Nem vagyok gonosz, csak ebben a mai romlott világban jobban kell megvédenem érdekeimet és ez még nem bűn. Igenis, uzsora-kamatot veszek tehát és a belét is kitaposom annak, aki nem fizet. – Vagyis igazolja magát, ami azt mutatja, hogy valamelyes erkölcsi principium nélkül még ő se lehet meg…”

Íme, hölgyeim és uraim, a hatalom, s benne Orbán Viktor Mihály bűneinek foglalata. Hogy megteremtette a látens magyar érdeket, amit meg kell védeni valami ismeretlentől, mert elveszi a munkánkat, megkeféli asszonyainkat és lerombolja nem létező keresztény kultúránkat. A vadbarom lerúgja az idegen veséjét, és gyárt hozzá egy erkölcsöt. Sőt, meg sem kell tennie, készen kapja Orbán Viktor Mihálytól masnival átkötve naponta reggeltől estig. Másrészt pedig van erre fogadóképes kereslet is, elég csak körülnézni az utcán. Éppen ezért, bár szomorú így ezt belátni, de ez az ország megérett a pusztulásra. Idegen test Európa közepén, ótvaros fekély, és mi a közepén ülünk. Ücsörgünk csöndesen.

Már az is jól fejlett eufemizmus, hogy a kormánypárttal nem szimpatizálnának egyes szavazók. Sajnos rossz hír van. Rühellik a kormánypártot rengetegen, a többség egy kanál vízbe fojtaná bele mind az egész kormánypártot, s vele együtt Gulyás Gergely elvtársat is. Hogy ez nem történik meg, az egyrészt annak tudható be, hogy a pöttyös seggű magyaroknál ritkán csordult túl a pohár, másrészt, hogy nem polgári habitusuk van, autót nem gyújtogatnak, kockaköveket pedig nem tépnek fel.

Különben sem tudjuk, mi az a polgár már, Márai ugyanis meghalt. Hende pedig, aki a Polgári Körök atyaistene volt az MDF-ből kibukva, ámde új ingyenélésre áhítozva Orbán kebelén, nem a polgár archetípusa egyáltalán. Vagy a tyúkszaros Mészáros sem nevezhető annak, és az összes többi sem a vezérükkel bezárólag. Polgári maszlag amúgy is régen volt már, az orbántorgyánpolgárkormány idején, de a chilei cseresznye elérett, Jóska bácsi pediglen ledarálva meghalt.

Nem értem, mért nem tudja Gulyás elvtárs, hogy máma nem polgári, hanem keresztényi kormányunk van azzal a kis szépséghibával, hogy annyira keresztényi, mint amennyire az akkori polgári volt, tehát sehogyan sem. Zavart érzek az erőben akkor is, amikor egyes számban beszél kormánypártról, mert akkor a KDNP meg hol van, és Semjén elvtárs mit keres a helikopter helyett a miniszterelnök-helyettesi trónon. Ravasz dolgok ezek, furmányosak nagyon.

Még tovább mélázva Gulyás elvtárs mondanivalóján, arra hívnám fel a szíves figyelmét, hogy jobbközépnek nevezni egy olyan csürhét, amelyik a szélsőjobbról, hogy úgy ne hívjuk, neofasiszta barátokról és szövetségesekről ábrándozik, enyhén szólva sem felel meg az igazságnak. Mari néninek talán, aki jó esetben a karjait címkézi jobbal, ballal, különben meg Orbánra szavaz, mert olyan fess ember. Szép az inge, meg szépen is beszél. Mindegy, mit.

Ezen túl a se nem polgári, se nem jobbközép párt nem szállt szembe az első pillanattól a menekülőkkel. Azt László Petra tette, aki lerúgta a veséjüket, míg a se nem polgári, se nem jobbközép kormány halomba gyűjtötte őket törődés helyett, és egyszerre zúdította rá Merkelre. Aki, ha nem lett volna humánus, itt hagyta volna Orbán nyakán az összeset, hogy fulladjon bele a gonosz. Mint tudjuk, nem így történt, ám miután áthaladt kies hazánkon a karaván, meg lett ágyazva a permanens kampánynak, ami ím, most is tart.

Ügyes lenne, ha nem lenne aljas, de hát, az. Mint ahogyan Gulyás elvtárs mondandója is, aki, miután sikerült ennyi hazugságot és félrevezetést belezsúfolnia egyetlen mondatba – még, ha összetett is -, érzelmes húrokat is penget, hogy tegyem a szívemre a kezemet. Nem teszem, még senki nem tépte ki, ezen túl meg szepszist kapnék, mint akármely magyar kórházban. Másrészt ha rajtam kívül lenne, akkor fölöttem csattogna és verne, ahogyan J. A.-nak is.

Szóval, ne nézzük egymást madárnak, és Gulyás elvtárs jobban tenné, ha nyáladzó mondatok helyett az lenne a száján, ami a szívén – már megint ez -, és egészen egyszerűen kijelentené, szavazz rám, különben megdöglesz. Mert, végül is, ezt akarja mondani, csak nem meri. Viszont csinálja, meg a főnöke is, aki számára az eufemisztikusan vele nem szimpatizáló állampolgár nincs is. Nem létezik. Szóval, hagyjuk egymást békén, és meglátjuk, kinek lesz jobb.

Ez így helyes, a törvény arra való, hogy azt a proletár betartsa. Pláne, ha migráncs, aki, ugye, alig is vehető emberszámba, sokkal inkább csak úgy néz ki a mimézis miatt. Különben olyan kóbor kutya féle, aki legyen felhőtlenül boldog, hogy nem vágják bele a vasvellát, ha meg igazán keresztényiek, akkor hurok a nyakba, és irány a kennel. Mert rendnek kell lenni.

Teleplakátolták az országot.

Eleddig azt hihettük, azok a jószágok Brüsszelnek üzentek, és ennek folyományaként a honi választópolgárnak. Így nyilatkozott propaganda miniszter úr is az ő meghallgatásán: arra basztak el nyolcvan milliárd adóforintot, hogy „elmondjanak dolgokat az embereknek”. Sőt, nem átallott olyan kijelentést tenni, miszerint az ő hivatalának egy feladata van, „győzelemre vezetni Orbán Viktort 2018-ban”.

Ebben a kontextusban meglátásunk szerint szó nem esik vándorló emberek tájékoztatásáról, és magunk közt szólván a kékes papírdarabok alkalmatlanok is a föladatra. A szíriai megafonos terroristák meglehetősen ritkán bírják Wass Albert nyelvét, sőt, és ezen felül, a kerítésen kívülről meglehetősen bajos lett volna tanulmányozni a szívhez szóló föliratokat, lévén azok az ország határának innenső oldalán voltak olvashatók. Maga az antagonisztika.

De ezen túl is találunk kifogásolni valót a jogszabályok ilyetén közlésében. Az nem opció, hogy odacsesszük a susnyás szélire a paragrafusokat, ez olyan avítt. Mintha propaganda miniszter úr kisbíró lenne, közkeletűbben dobos, gornyik vagy plájás, akit azért tartanak, hogy a hivatali helyiségeket takarítsa, fűtse, küldeményeket kézbesítsen és kidobolja a rendelkezéseket. A választópolgár ugyanis hülye, olvasni sem tud, másképpen kell tehát átrendezni az agysejtjeit.

Javasolhatnánk a Bardo tödolt, „A hallás által megszabadító bardo útmutatás nagykönyvét”, amely szertartás során a haldoklás kezdetétől a halál bekövetkeztén keresztül az azt követő időszak, a köztes lét során mintegy negyvenkilenc napig olvassák fel a szöveget a haldoklónak, hogy utat mutassanak az újjászületések körforgásából, a szanszárából való megszabadulásra. De ez sem igazán keresztényi, így marad a plakát, mint egyedül üdvözítő közlési mód.

Meg a törvények betartása.

Mindannyiunkban élénken él az a felemelő kép, midőn miniszterelnök úr, még a fülkés forradalom nélkül, ergo ellenzéki létállapotban, azaz istenkirálysága előtt követett el terrorista cselekményt. Átszellemült arccal, szuszogva bontotta a kordont, és még csak partedli sem volt a nyaka körött. Valamint a tv székházat jámboran felgyújtó haverjai sem voltak ma született bárányok, mégis nemzeti hőssé vált mindahány.

Igaz, megafonjuk nem volt, és plakátok sem tudósítottak arról akkoriban, hogy ez az egész nem komilfó. László Petra is szabadon rugdosódhatott, a bíróság csak megveregette a vállát, sőt, kicsivel később kitüntetést is kapott a harcias, nemzetét védő amazon. Talán kárpótlásként, hogy nem sikerült Moszkvába telepednie, ahogyan azt üldöztetésének óráiban vizionálta, mivelhogy a kerítésen belül nem érzi magát biztonságban. Erről a baráti Izvesztyijának mesélt.

Ha a föntebb bemutatott eseményeket őszinte szívvel vizsgáljuk, és felfedezzük a költő rejtett utalásait arra, hogy a magyar ugaron a törvény, mint olyan, másképpen vonatkozik a kiválasztottakra, mint a páriákra, akkor igazat kell adnunk Simicska úr sommás megállapításának, miszerint Orbán úr geci volna. Azóta Volner úr, a jobbikos tótumfaktum újabb eposzi jelzővel gazdagította miniszterelnök úr jellemrajzát. Szerinte: „Orbán egy bunkó.”

Alapos megfontolás után be kell látnunk, nem sokat téved ő sem. Bár magunk teljesen más aspektusból tartjuk taplónak nemzetünk virágszálát, mint ő. Aki képes egy megafont használó embert tíz évre büntetni, az nem ismeri Tom Waitset, és aki nem ismeri Tom Waitset, az jó ember nem lehet. Újabb javaslatunk a szellemi gyarapodásra tehát a Big Time című örökbecsű film tanulmányozása, hogy legyen milyen kultúrára büszkének lenni, és mit megvédeni súlyos tíz évek osztásával a gyalázat országában.

Ámen.

Olykor-olykor, amikor ilyen rajtunk kívül álló hatalom delejez, magyar földön épp arra szedegeti az ibolyát néhány kósza kölök. Tehet arról a jó Petra, hogy rángatózó lábai beleakadnak a kisdedekbe? Egyáltalán nem tehet róla, fölötte álló égi erők játékszere volt csupán, amikor a baleset megtörtént. Ez még nem játszott a sztoriban, de eljöhet az az idő is, csak ki köll várni. Addig is, az operatőr mit tehet? Interjút ad az Izvesztyijának, amelyben bejelenti, hogy pöröl. Azt a menekültet citálja az igazság elé, aki a kislányával vágódott hasra mellette. Azért kér újrajátszást, mert az a ganaj megmásította a vallomását: „Eleinte a rendőröket okolta azért, hogy elesett.” Aztán meg, pere lezárulta után nekiindul, családjával együtt Ororszországba költözik, Magyarországon ugyanis nem érzi magát biztonságban. Nem az elvágódó, hanem az operatőr. A család már tanul oroszul.

Azért nem kéne elkapkodni a dolgot. Tessen olvasni, és az ember alapos utánajárással föllelheti igazának bizonyítékait. Először is Füst Milánnál: „…A mi lelkünkben többféle hatalom van, amely független egymástól, s amely némiképp hathat is egymásra, de legtöbbször ellentétben van egymással. Az elmés Naszreddin Hodzsa a következő tréfát eszelte ki erre vonatkozólag, annélkül persze, hogy tudta volna, mennyire fején találta a szöget: – Mért rontottad meg ezt a szűzet, te gonosz kópé, – rivallt rá a kádi egy megvádolt legényre. – Tetszik tudni, ez úgy volt, – válaszolta a fiú, – a gonosz szellem azt súgta fülembe: – rontsd meg, rontsd meg, – a jó szellem pedig azt: – ne rontsd meg, ne rontsd meg, – s amíg ezek vitatkoztak, én megrontottam…”

Másodjára a jó Haseknél: „Švejk leült az asztalhoz az összeesküvők közé, akik már tizedszer mesélték egymásnak, hogy miképpen kerültek bele a csávába. Mindegyiket valami vendéglőben, kocsmában vagy kávéházban érte a baleset. Csak az egyik volt kivétel, egy rendkívül kövér, szemüveges, kisírt szemű úriember, akit otthon tartóztattak le a lakásán, mert két nappal a szarajevói merénylet előtt néhány pohár pálinkát fizetett két szerb mérnökhallgatónak a „Brejśká”-ban, és azután Brixi detektív úr meglátta velük részegen a Lánc utcai „Montmartre”-ban is, ahol szintén ő fizette a cechet, amint ezt a jegyzőkönyvben aláírásával is megerősítette. Előzetes kihallgatásakor, az őrszobán, válasz helyett minden kérdésre csak ezt sírta: – Kérem, én papírkereskedő vagyok.”

Ezt a két történetet ajánlhatjuk – az elektronyosság deleje mellett – védekezésül, amelyekből kitetszik, a földi halandó nálánál magasabb hatalmak apró játékszere csupán, ilyképp bűntelen. Amíg azok vitatkoznak, ő rúg egyet. Vagy kettőt. A lélek pedig tisztára mosva kecmereg elő a vérzivatarból. Avagy: kérem, én operatőr vagyok. Mindkettő alapos indok, nem köll egyből menekülni a nagy Oroszországba. Mert mi lesz, ha összefut a tajgán egy helybéli operatőrrel, akinek a lelke szintén viaskodik? Ebbe előbb bele köll gondolni. Mondom, Füst vagy Hasek a mentőöv, én pedig jól megmutattam. Az úttörő ugyanis ahol tud, segít.