Stephen Hawking mesélte nekem, hogy a klasszikus fizika alapelve a determinizmus, amely szerint, ha egy időpontban ismerjük egy rendszer kezdeti paramétereit és mozgástörvényeit, akkor pontosan meghatározhatjuk bármilyen korábbi, illetve későbbi időpontbeli állapotát.

Mindezt lefordíthatjuk óvodásra is, ami így szól: az Univerzumban, amelynek részét képezi fatornyos hazánk természetszerűleg, mindent jól megszabott törvények – nem fideszesek, azok váltakoznak a széljárás szerint – irányítanak. Következésképp semmi sem véletlen. Látjuk tehát a múltat e törvények által meghatározva, és ebből teljes bizonyossággal következik a jövő is. Tévedni nem lehet.

Lázár János tegnap megtartotta szokásos szeánszát, és bebizonyította, hogy ismeri a newtoni tételeket, sőt, Hawkinggal is cimborál. Mindent tud, ami volt, és azt is, ami lesz.

Így vélekedett a mikrofonja mögött: „Rogán Antal ellen lejárató kampány indult, és ilyen állításokkal mindig elő fognak rukkolni. A következő két-három évben megsokasodnak majd a hasonló mondatok, mivel korrupciós témában fogják támadni a kormányt. Pedig Orbán Viktor milyen sokat dolgozik a korrupció ellen.”

Ez olyan, mint az egyszeregy, viszont vitatkoznánk Lázár mesterrel. Nem veszi figyelembe Polt Pétert, az ellenzék balfaszságát, és más változókat, amelyek pontatlanságot okozhatnak a számításokban, és így biztosítják a birodalom zavartalan működését továbbra is. Azaz, lehet lopni gátak nélkül, és ezt a legújabb kutatások bizonyítják.

A modern fizika szerint ugyanis a világegyetem nem determinisztikus, hanem alapvetően sztochasztikus, úgynevezett nyílt rendszer, amelyben az események véletlenszerű és ezért kiszámíthatatlan ingadozásoknak vannak kitéve, a kauzalitás azonban általánosabb értelemben fenntartható.

Hiszen a valóságban minden fizikai – és a rájuk épülő minden kémiai, illetve az ezekre épülő minden biológiai – törvény csak meghatározott peremfeltételek teljesülése esetén érvényes. Földi világunkban – a makrovilágban – ezek a feltételek általában teljesülnek, így tudunk például hidakat építeni, vagy évezredekre – akár visszafelé vagy előre – ki tudjuk számítani a hold- vagy napfogyatkozások időpontját és földrajzi láthatóságát.

A Fidesz világában azonban – akárha szubatomi szinten – semmi sem érvényes. Matolcsy professzor vezette be nem is oly rég az unortodoxia fogalmát, amellyel új alapokat fektetett le a planetáriumban.

Ezt „Egyensúly és növekedés” című úttörő munkájában fejtette ki bővebben, amely dolgozat annyira sikeres volt, hogy saját alapítványai a mi pénzünkből – amelyet maga a Mester adott nekik – százával vásárolták fel.

Vagy említhetnők az illiberális tételt is, ami meg annyira új a szakirodalomban, hogy előtte senki emberfia, még Newton sem ismerte. Igaz, ezt Isten fia, a felcsúti megváltó nyilatkoztatta ki, és mi porszemek vagyunk csupán, méltatlanok, hogy felérjünk a tudás ilyen elképesztő magasságába.

Ezért barátilag intjük Lázár elvtársat, óvatosan azzal a jövőbe látással, mert ki tudja. Lehet, az ismeretlen együtthatók olyan konstellációt eredményeznek, hogy úgy jár, mint L. Simon, akinek pedig ő maga küldte el a selyemzsinórt. Ilyenből bőven van még raktáron, egy dologban azonban teljesen biztos lehet.

Nem a tökét vesztett ellenzéktől fogja megkapni, hiába vizionálja most éppen ezt. Ha sokat ugrál, maga egyetlenünk rúgja valagba, mert egy törvény megcáfolhatatlan a kerek fideszvilágban: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Ezt még Hawking is elismerte a maga géphangján, a széles fejsze meg éppen mosolygott.

Ennyit csupán nagyjainkról, hogy mi foglalkoztatja őket momentán, és hogy is vannak, mint otthon Pistikám.

Még nincsen három éve, hogy meghalt az anyám. Soha nem felejtem azt a sikoly-szerű hangot, ahogyan a fürdő előtt elvágódott, és nem bírt felkelni. Aztán, ahogyan fölcibáltam, és a székre ültettem, az egyik lába már rövidebb volt.

Ahogyan a mentősök kijöttek, sokat mondóan néztek egymásra, hogy ühüm, ez az. Tudtam én, hogy combnyaktörés, és tudta mindenki is, ahogyan azt is, mit jelent ez, hogy megjelent a hóhér a fürdő előtt.

Három nap múlva szórták ki a kórházból a műtét után, valami fémekkel a csípejében, és küzdelmes heteink következtek. Etetés és annak végtermékei, mindezek az ágyneműn, és a reménykedések, hogy már sikerült kimennünk a két méterre lévő konyhára, ami örömös, és bizakodásra ad okot, holott lófaszt.

Mert egyre fátyolosabb lett a tekintete, mint akinek épp elmenőben van az esze. Ismertem én ezt már a nagyapámtól, az ő apjától, és ismertem a végét is, csak nem értettem a mi esetünket. Semmi sem indokolta ugyanis. Három hét múlva már nem mentünk a konyhába sem, járókerettel sem, sehogyan. Az ágyban etettem a joghurtjával, ez ízlett neki, és kiskutya tekintettel örült, ahogyan csorgott le az ajkain.

Egyik éjjel aztán huppanásra-zuhanásra lettem figyelmes, és ott ült a földön megint olyan tehetetlenül, mint egy zsák, és képtelenség volt fölcibálni, csak nézett maga elé.

Elvitték megint a mentősök. Két nap múlva halott volt. Akkor én éktelen ivásba fogtam napokon át, mert mit tehetne ilyenkor az ember, ha nem akar megzavarodni? Az imádságot felejtsük el!

Amikor a szesz köde után nekiláttam számot vetni az életemmel, megnézegettem a kórházi jelentést, amelyben a halál okaként szepszis volt föltüntetve, amely megette a veséjét. A kurva anyátok, a rohadt, kurva anyátok!

Ilyen szeretettel gondoltam a kórházra, mert tudvalévő, mit takar ez a szó. Hogy elbaszták nekem. És legfőképpen neki, persze. Ordítani, pörösködni lehetett volna, de már minek? Kint pihengetett az urnájában egészségügyünk dicsőségére.

Most meg ezt olvashatni:

„Két hete gyakorlatilag megtiltották a fertőzéseknek különösen kitett egyetemi klinikán a gumikesztyű használatát, kivéve a fekélyambulancián és a műtőben. Az orvosoktól a takarítókig mindenki nejlonkesztyűt használ, illetve a kórokozók terjedésétől tartó dolgozók elkezdték saját maguk megvenni a gumikesztyűket, dobozát 3-4 ezer forintért. Az intézkedés az orvosokra, ápolókra, takarítókra és egyéb szakdolgozókra is vonatkozik. Kivétel azonban a műtő és a fekélyambulancia, a maradék gumikesztyű-állományt az ottani munkatársak használhatják.”

A Semmelweis Egyetem bőrklinikájáról beszélünk. Készülhetnek a következő alanyok hát.

Mondom, köll az a szar korona a várba.

Mindeközben a vár tövében, a felmagasztosult Budapesten egy nyolcvannégy éves néni a saját lányának szemcseppjeire gyűjtvén nárciszokat árult a Kossuth téri metrókijáratnál, mert különben megvakul a gyermek. Lefoglalták neki, és elvitték a szemcseppet jelentő sárga szirmúakat.

Egyszerű történet ez is. Mészáros Lőrinc pedig újabb milliárdokkal lett gazdagabb azon a napon.

Egy személyes emlék vezérükről: boldogult úrfikoromban, amikor még buzgott bennem a vágy fölfejteni az élet nagy és megmagyarázhatatlan igazságait, föltettem az obligát kérdést egyetlenünknek, miszerint mi a véleménye az ÉS szőleit firtató eszmefuttatásairól. Erre ő a nemesek egyszerűségével azt vágta a pofámba, hogy ő azt az újságot egészségügyi okok miatt nem tanulmányozza. Ezt a tulajdonságát azóta is őrzi, viszont mostanában már senki emberfiával szóba sem áll, aki nem a valagát nyaldossa. És ez a második tétel.

Viszont valakinek csak kell pofázni néha, amit tudnak a központi bizottságban is, tehát igyekeznek a lelkemék. L. Simon például, az alanyi költő odáig ment a kamerák kereszttüzében, hogy szaladgált, mint a mérgezett rágcsáló, telefonált, hogy valaki fensőbb hatalom mondja már meg neki, mi a rossebet szavazott meg a törvénygyárban. Dicséretes igyekezet. Kósa Lajos sem rest, válaszolna ő is, ha nem bántanák egyfolytában, de ezt teszik a nyomoronc firkászok, így nyüszíteni kezd: „Nem tudna valami olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni?” És ez a harmadik tétel.

Negyedikként pedig visszatérünk a kiinduláshoz (vö: Simicska és a hülyeség), ezt pedig Lázár János mutatja be nékünk. Ő nem érti a dolgokat. A kecskeszakállas szoci d’Artagnan egyszerű dolgot kérdezett tőle, ennyit: beosztottjai vagy közeli hozzátartozójuk érdekeltsége kapott-e vissza nem térítendő állami vagy uniós támogatást. Lázár János szerint ez így feltéve túl tág fogalom, mármint a közeli hozzátartozó, ezért nem tud érdemben felelni. Stimmt. Hogy mért bő ez így, mint a parasztgatya, arról csak a jóisten, és maga a miniszter úr tudna érdemi felvilágosítást nyújtani, akinek ezek szerint nincsen anyukája, apukája, b. neje, sem porontyai. Magányos egy lélek lehet. Körbeértünk.

A gond a trenddel van, ami dívik. Ez következik most, a mai hvg.hu egy leadje: számláról-számlára végignéztük, mire költötte az állam azt a közel ötszázmillió forintot, amit az állampolgárok ajánlottak fel adójuk egy százalékából parlagfű-mentesítésre. Vettek belőle például ezüstmetál cipőtisztító gépet a hivatalba, drága mobiltelefonokat, laptopokat és irodaszereket, de úgy tűnik, diplomatatáska és pogácsa is elengedhetetlen kelléke a pollenek ellen vívott harcnak. Az allergiások érdekében összeadott közpénzből még rezsicsökkentésre is futotta: az egyébként is állami büdzséből fenntartott hivatalok ebből fizették közüzemi számláik egy részét.

A Vidékfejlesztési Minisztériumban úgy vélték, az a pénz, amely befolyt az adófizetőktől, az övék. Szartak arra, hogy azért kapták a polgároktól, tegyenek már valamit azért a kétmillió emberért, aki lassan a taknyába fullad bele az allergiától, ez nem igazán fordult meg a fejükben. Vizsgálat emiatt egy darab sem indult, nem kaszaboltak szobrot, a KEHI meg csak norvég ügyekben tesz feljelentést, mert állításuk szerint az Ökotárs pár garast másra költött, mint kellett volna. A minisztérium – meg az APEH ugye – érinthetetlen, más kaszt, Indiát játszanak itt nekünk magyar feudalizmussal spékelve.

Ami pénz a markukban van, ahhoz már senkinek semmi köze. Így gondolják. L. Simon László, a kormány bohóca igazolja mindezt, aki az ATV-ben mondta meg a tutit újólag. Arra a kérdésre, hogy mi szükség van a budai várnegyed rekonstrukciójára, ha az országban statisztikailag igazolhatóan nőtt a szegénység, a következőt válaszolta: „Azt is lehetne mondani, hogy zárjuk be a Magyar Állami Operaházat, és azt a 9,3 milliárd forintot amit az Operaház és az Erkel Színház működtetésére akarunk fordítani, inkább osszuk szét a szegények között.”. Azzal kapcsolatosan, hogy mennyibe fog kerülni a budai Várban található Karmelita kolostor felújítása, ahová Orbán Viktor és hivatala fog költözni, pedig azt mondta, hogy „sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni.”

Igen. A mindannyiunk öröme. Az elsősorban az övék, olyannyira, hogy valami eszement módon nem győzik mutogatni. A csertői ember a létra alján a közösből kivettet még a köz javára hasznosította volna, legfelül ezek a pénzek saját gyarapodásra szolgálnak, de néha leomlanak a díszletek. Házak, nyaralók, földek, jachtok, Új-zélandi koncertek, Rolexek, miegyebek. Kósa, Szijjártó, Orbán, Giró Szász, meg a többi, az összes. Már Pokorni is kiakadt, mondván, nem kéne urizálni, odáig azonban nem ment el, hogy nem kéne lopni.

L. Simon szerint ez idegesíti az embereket, éles meglátással fedezte fel a lényeget. Igen, egyre inkább idegesek az emberek, ami tapintható a tüntetések szaporodtával. De míg a lakáj Hír TV szerint ezt két milligramm kokaintól és autós ütközéstől bódult hazaárulók vezénylik a CIA – meg persze Gyurcsány – irányításával, a koszorús költő L. Simon szerint a sajtó szándékosan rá is játszik erre, és olyan dolgokkal próbálja tovább hergelni az olvasóit, mint, hogy Lázár János milliós karórájáról vagy Giró-Szász András meggazdagodásáról ír. Az államtitkár azt mondta, hogy az újságírók ezekkel az ügyekkel csak az emberek rossz ösztöneire és az irigységére játszanak rá. „Ugye nem gondolják, hogy ez az újságírás csúcsa?”- tette fel a költői kérdést. Nem az. De a körülölelő világ, amelyet a „bértollnokok” bemutatnak, az igen. Az a magyar valóság csúcsa.