Az nem tudható, hogy ez a priori, oder éppen posteriori tétel, de ne merüljünk el a latin-görög kultúrában, mert szembe jön velünk Németh Szilárd, és kihullik tőle a hajunk. Meg különben is kultúrharc van, a kasza pedig egyenes. Viszont azon mélázik az ember, hogy ezzel mért nem, s mindeközben például Esterházyval meg mért igen van baja a Magyar Idők felkent kultúrpapjainak, szidva a Harry Potter kurvaannyát, mert nem borong Trianon felett permanensen az ifjú varázsló.

És rájön, hogy a reklámok ezen világa, amelyben az ifjak ütemesen ugrálnak a napon, és száz foggal bárgyún mosolyognak a kamerába meredve, befogadni óhajtván a jégkrémtől az okostelefonig minden létezőt a szájukba, ez a talpaik egymásra lépnek ringása voltaképp. Továbbá, hogy hiába mondják: „a liberálisok ránk akarják erőszakolni a nyugati trendeket”, nem ezzel van bajuk, hanem, ha valaki kilóg a csordából, mert van neki arca.

Innen nyer értelmet, hogy a kétfarkúak jámbor járdapingálódása miért üldözendő hivatalból, hogy mért vágnak ki minden fát, és tosznak tele minden teret füstszínű térkövekkel Továbbá hogy az egyre hivatalosabbá váló kultúrpolitika a nemzeti nagylét fölötti borongást preferálja, s nem az afölötti elmélkedést, hogy mivégre vagyunk ezen a furcsa világon. És azért is sűrűsödik össze a rikoltás ezen a megveszekedett nyáron, mert eddig is tudható volt, mi szúrja a szemüket, viszont most áll össze rendszerré, egységes egésszé a NER eszmei fölépítménye, s így kijelölődnek azok is, akiknek ebben hely nem jut.

Most mondják ki az eddig kimondatlant, rámutatnak az üldözendő elfajzottakra, miközben az országot megüli a nemzeti trutymó. Megvan ennek a bejáratott ügymenete. A prostisrácok és magyarkurvák töltőtollas toprongyai kimondják az ítéletet a kijelöltek fölött, a párt ebben felfedezi a nép hangját, és arra kéri a kormányt, hogy intézkedjék. Így születnek meg majd a könyvégető törvények, miközben pár ellenzéki képviselő véletlenül igent nyom.

Már megkezdődött egyébként a homogén nemzeti kultúra kiépítése, amelybe sajátos módon nagyon jól passzol a dzsúszi meg a szmúti is, mert ennyi trendiség belefér a nemzeti modernitásba, hiszen a XXI. század ez, vagy mi a rosseb, ugye. Sajátos elegy lesz ez, illetve már van. Most is, reggel ötkor a piacra menvén lehetett találkozni bájos magyar fiatalokkal, akik az átszórakozott éjszaka után ebben a szellemben okádták és ordították tele az utcát, ami belefér a városképbe, a hajléktalanok meg nem.

Minden mindennel összefügg. Így tűnnek el a szenvedések és bonyolultságok a birodalomból, talpaink egymásra lépnek, miközben látom a szomszéd Józsi agytörzsi, troglodita szemeit, amelyből kilafog a fokos, a szájával meg egyetlenünk dicsőségét zengi. Egyébként szarul érzi magát, siratja az elivott íkúját, aminek viszont a kommunisták az okai, esetleg a Gyurcsány. Olyan spirálba került ez az ország, amelynek alja sincs, csak a végtelen, nagy zuhanás a nemzeti színű dzsúsziban. Így döglünk meg heteken belül.

A kiállítás már javában készülődött, tudtam, hogy mikor lesz, azt is, hogy mi lesz a tematikája. Aztán a Fidesz–KDNP idén áprilisi újabb kétharmados győzelme napján valami bekattant, és attól kezdve csak arra tudtam gondolni, ami jön majd. Az ország, a kultúra, a művészet terén, de legfőképpen a saját életemben. Rájöttem, nincs más választásom, mint hogy Orbán Viktor-képeket fessek. Ezt ő egymaga nyilatkozta májusban, amikor úgy döntött, hogy prostituálja magát. A portré alapját, amelyből már több sorozat is készült, a miniszterelnök 2010-es kampányfotója szolgáltatta. Ezt turbózta fel a megvilágosodott, így már 114 darabot sikerült eladnia belőlük, és még mindig vannak megrendelései. „Hihetetlenül örülök ennek a sikernek, és köszönöm mindenkinek a kedves szavakat. Úgy gondolom, hogy akár karácsonyig is eltarthat ennek a sorozatnak a kifutása. Budapest után betámadnám a vidéken élő embereket a portréval, mert szeretném, hogy minél több helyre eljusson.”

Én, akit föltaszít a ló, méretes vidékiként csak egy dologért remegek épp, engemet ne támadjon be itt Szombathelyen. Öt perc világhír persze mindenkinek jár, Krisztánknak is, de ne az én rovásomra, ez nem komilfó. Kurvának lenni nehéz mesterség, megfontolást igényel, és van az a pénz persze, hogyne volna, ha a biznisz beindult. Nem tudni, hogy a kortárs művészet pufferje tartja-e most lázban az embereket vagy a miniszterelnök, Tereskova mindenesetre nagyot kaszál az Orbán portrékkal, tavaly ilyenkor még súlyos anyagi gondokkal küzdött, akkor azt mondta, munkája finoman szólva sem jövedelmező, most azonban csak ömlenek be a felkérések. Úgy tűnik, mindenki Orbán Viktorról akar képet magának. Már eddig is ötvenhétszer rajzolta meg a kormányfő portréját miasszonyunk, mindegyiket más kontextusban, mindegyikkel vetve egy hátast a mammonnak, ami az ő nagy baja.

Orbán amúgy helyes fickó szerinte, csak le kéne fogynia. A műalkotások, amelyek a szíveket dobogtatják, nem késztették egetverő teljesítményre az alkotót, mindegyiken egy arc látható ugyanabból a szögből, ugyanazzal a tekintettel, ugyanazzal a frizurával és vonásokkal: Orbán Viktor. Az arc nem változik, a mögé-, fölé- és ráfestett motívumok, színek és minták viszont igen. Az egyik képen Hello Kittyk kavarognak Orbán arca körül, a másikon csíkos ágyneműmintára került a miniszterelnök feje, a harmadikon a Szent Koronával látható. A hülyék meg veszik, mert nem látnak előre. Hamarosan ingyen adják, kötelező lesz feltenni az iskolákban a tábla fölé, a feszület mellé. Akkor fogunk csak röhögni igazán.