A szánkó az szent dolog, ha egy fa tövibe rakjuk advent idején, ha embertársunk éhen veszik szintén advent idején, csak kelti a hangulatot, ha megfagy, direkt szórakozik, ha kiugrik a tizedikről, mert nem bírja elviselni az életet, megtagadja az ő urát. Minden hit és vallás elkurvul az egyházzal, a jámbor elsőáldozóból dagadt egyházfi lesz, a plébánosból bíboros, a parasztgyerekből miniszterelnök, a tízparancsolatból kalmopyrin. Jézus a kereszten azt sóhajtotta, az ő ura mért hagyta el őtet, mi pedig őt kérdjük, minket miért hagyott magunkra ő.

Erdő Péterek kezébe téve a hitet, amely az ilyen manusoktól, ha igazi, óhatatlanul elveszik, az ember megcsömöllik, okádik az Erdő Péterektől és a hozzá hasonlatos feudális nagyuraktól a kedves vezetőig bezárólag. Ha én máma hívő keresztény lennék, mint ahogyan nem vagyok, Lutherként tudnék élni kizárólag, és kiszögezném a tételeimet amellé a papír mellé, amely arra inti a kedves híveket, ne adakozzanak a rászorulóknak, ne etessék őket, ellenben a perselypénzt már lehetséges bankkártyával is fizetni.

Hogy az egész világ egy teknőc hátán leledzik, semmivel sem nagyobb marhaság, mint, hogy Isten előbb teremtett világosságot, mint csillagokat. Van, akinek a Föld ma is lapos, s miközben ilyen, a Nap kering körülötte, viszont mi magunk a Szíriuszról érkeztünk lóháton. A vallás és hit a tudatlanság válasza a félelmetes ismeretlenre, ám, ha tudjuk a magyarázatot arra, milyen kémiai folyamatok miatt megy el az ember esze, s lesz belőle próféta, a vallásból ép ésszel más nem marad, mint a könyörületesség.

Ez amúgy általános erkölcsi parancs, de az ember, mint ragadozó állatfajta ilyennel nem igazán rendelkezik. A tigris sem könyörületes, de ő nem jár hittanra. S ha a XXI. században a hitoktatás arra irányul, hogy a gyerekek fejéből kiverjék az evolúció igazát, s emellett arra tanítanak, hogy az egyház nem jótékonysági szervezet, akkor a keresztény hit, vallás és egyház, mint olyan elveszíti létjogosultságát. Az ilyen ájtatos gyilkosokat nevel, akik szenvtelenül nézik embertársaik szenvedését, ahogyan a fegyvereket is megáldották az öldöklések előtt.

Láttunk már a történelemben buddhistákat is gyilkolni, aminél nagyobb gyalázat nem létezik. Az ilyesmitől Sziddhartha elsírná magát, de ne áltassuk magunkat, Jézus az Erdő Pétereket karikás ustorral űzné ki a templomból, hogy a magyari keresztények is megértsék a falvédőjük mellett a bő gatyájukban. Ezzel csak arra utalok, hogy az intézményesített hitnek, amiből vallás lesz, az egyház nem más, mint vigyorgó erőszakszervezet, és a végén, mint nálunk is, elsősorban hivatal, azaz világi hatalom, csak tömjénfüstbe burkolózva.

A Bhagavad-gíta (A magasztos szózata) a hinduizmus, s az ebből fakadó Krisna tudatúak szent könyve, amelyben – sok más cuki kurvaság mellett – az Krisna legfőbb tanítása, hogy érdek nélkül kell cselekedni. Ezért osztanak ételt a keresztényeknek karácsonykor, míg és ellenben a nagyságos keresztények maximum azért, hogy ne kerüljenek a pokolra. De most már attól sem kell félniük, Erdő Péter előre feloldozta őket, mint ahogyan saját magát is, és ezzel nem tett egyebet, mint megtagadta a saját istenét.

Továbbá, mivel ez deklaráltan és lihegve keresztény ország, Jézus mester is le van szarva. Mert nem önzetlenül adják azt a nyüves krumplit, hanem, csak akkor, ha átvesznek vele együtt egy kiadványt, egy propaganda anyagot, amely a Soros-terv elleni konzultációban való részvételre buzdít, beleverve az abban szereplő hazugságokat az éhhalál elől menekülő szerencsétlenekbe. Ennél nagyobb mocskot ritkán látni, de ez itt a NER, amivel mindent elmondtam és megmagyaráztam.

A tíz kiló krumpliról, hogy mire elég, eszembe jut Ili néni, a madárcsontú, átlátszó öregasszony, aki anyám nagynénje volt, s akinek minden őszök kezdetén oda kellett szállítani ötven kiló krumplit a kamrájába, azt ott szépen elrendezgetni. Ettől ő megnyugodott az aranyló októberekben, hogy azon a télen sem fog éhen pusztulni. Igaz, látványosan volt veréb étkű, aki tudta azt a csodát, hogy egy tojást elfelezett, és lett belőle rántotta meg nokedli is, és ettől ő olyan nagyon jól lakott, hogy csak szuszogott és sóhajtozott.

Az ő ötven kilójához képest képzeljük el ezt a tíz kilót, amiért a Fidesz az emberek lelkét kéri. Lepkefing, és ezt sem tudják odaadni emberi módon, hanem ilyen árubemutató mintájára. Az ilyeneken, mint ismerhetjük, a ganaj cég ingyen vacsorát, kirándulást, wellness-hétvégét ígér, cserébe „csak” meg kell hallgatni egy árubemutatót a csoda-mágneses-örökéletet adó matracról, elixírről, papucsról vagy hasonló dolgokról. Ilyen szinten van pártunk és kormányunk, vagy még ennél is lejjebb. A kétfarkúak is ígérnek örökéletet meg ingyen sört, de nem kérnek cserébe semmit. Mennyivel jobb ez már, ugye.

És még örülhetünk is, verdeshetjük a seggünket a földhöz, hogy a pártkatonák nem az inquisitio haereticae pravitatis, magyarul a tévelygő eretnekség kinyomozása módszertanát alkalmazzák a nyugdíjasok felvilágosítására. Az a jámbor alakulat az emberek meggyőzésére több eszkközt is alkalmazott. Volt, ugye a vezeklés, kiközösítés és börtönbüntetés, amelyek rendszerint halállal végződtek, a végső meggyőzés eszköze pedig a tényleges halálos ítélet volt, amely módszertanában igazi örömöket hordozott.

A halálbüntetés ítélet utáni kivégzéseket rendszerint ünnepnapokon celebrálták, hogy a kellő nézőszámot és a megfelelő elrettentő hatást produkálni lehessen. A jól-rosszul elégett holttestet a végén feldarabolták, csontjait porrá törték, hogy az eretnektársak számára ne maradhasson semmilyen relikvia, ereklye. A spanyol inkvizíciónál szokásos volt, hogy az eretneknek előtte meg kellett bánnia bűneit és hűséget kellett esküdnie az egyháznak. Amennyiben ezt megtette, úgy a fájdalmas és lassú máglyahalál helyett a „kíméletesebb”, azonnali kivégzés jutott neki osztályrészül. A meggyőzés ilyen látványos formájánál még nem tartunk, de, ha Semjén et. tovább garázdálkodhat, még ez is lehet.

Viszonyításképpen azért azt is jegyezzük meg, hogy a krisnások épp tegnap osztottak ételt a Blahán. Ezerötszáz csomaggal örvendeztették meg a rászorulókat, és ezekben volt konzerv, olaj, tészta, tej, cukor, datolya, üdítő, édesség, kávé, mazsola, vaj és joghurt. És még csak azt sem kérték, hogy a szerencsétlenek borotválják le a fejüket, és virágfüzérrel a nyakukban táncikáljanak. Meg még adtak ezerhatszáz adag lencsefőzeléket is. Igaz, az ő működésüket nem nézi jó szemmel a hatalom, mert halomra kényeztetik az annyit is érőket, akiknek tíz kiló krumpli meg a Soros-duma épp elég. Így gondolják ezt fideszék, nem épp sehogy.

A kávézóban süldő lányok rettegtek a holnaptól, annak a lehetőségét méregették, hogy az iskola igazgatója hétfőn kirúgja-e őket, mivelhogy, amint hallatszott, valami osztálykiránduláson részegen összehánytak mindent és elájultak, mint az szokásban van a lázadó fiatalság körében. A félelem kiült a szemeikre, hogy befogadja vagy kitaszítja-e őket a világ, amelybe még bele sem nőttek teljesen. Mellettük úri vénasszonyok sutyorogva várták a misét.

Mondom, valami nagy ünnep volt, megszentelt vasárnap délután, kimenekülve a TESCO szorításából, túljutva a húsok klopfolásán, mint amilyet Semjén Zsolt álmodott népének, amikor a tér túloldaláról még láthatatlanul halk dobszó hallatszott, meg valami zümmögés-kántálás. Először a láthatósági mellénybe öltözött rendőrjárőr két tagja merevedett le, aztán a népek is, mint akik földöntúli csodát látnak.

Aztán a fák mögül előbukkant a hippicsorda, lépegettek, dobolgattak, dúdolgattak, táncikáltak, nyenyerésztek mindenféle keleptusokban és föstékek alatt. Ebben a városban évente egyszer karnevál címszóval tartanak fölvonulást, jelmezekben idézik meg a véres történelmet Rómától a végtelenségig, de ilyet még senki nem látott, és nem is tudták hová tenni a jelenést. Az iskolában sem tanultak róla a hittan órán.

Meg kell jegyezni a bambák védelmében, hogy ez a város burokban van mintegy, itt a hippik még nem osztottak ételt, egyáltalán senki nem osztott ételt. Az éhező koldusok egyénileg gyógyítják nyomorukat, most is ott állt egy a bambuló sokaságban, már nyeregben érezte magát, az előbb szerzett be némi aprót, és a kocsmába igyekeztét szakította most meg a fölvonulás, amely a plébánia mellett a magasztos szózatát hirdette érdek nélkül.

A züllés útját megtapasztaló lányok, a misére váró úriasszonyok, a dömperesek, a jó édesanyjuk és sörhasú apáik, a koldus, és mindenki megmerevedett ettől a nyenyerészéstől, és még a rendőrök is értetlenül néztek, mert ezekhez nem lehetett odamenni, hogy igazolják magukat, hülyén vette volna ki magát. Sőt, még a flasztert sem föstögették, hogy kemény intézkedést lehetett volna foganatosítani velük szemben.

Már ott tartott a jelenet, hogy teljesen leáll az élet, amikor az üldözött kereszténység megvédte magát mintegy, és a légbe belehasított élesen a misére hívó harang, helyre téve a világ folyását. A hippik a plébánia ajtajától visszafordultak a tér felé, szabaddá téve a templom kapuját, hogy benyomulhasson a dohos Istenhez a gyereknap minden díszlete és összes szereplője, kivéve a részeges lányokat.

A hippik dobja is halkulóban volt, már a tér közepén táncoltak szó nélkül, a dömperek surrogni kezdtek, a szökőkút újra csobogott, és a rend helyreállott. Már azt hihette volna az ember, hogy megmenekült a város az ördög incselkedéseitől, amikor átellenben megszólalt egy pánsíp, és az Andok eltakarta a Napot. Aki még a templom falain kívül rekedt, rájött, hogy ennek soha nem lesz vége, mert a világ itt kopogtat, hiába a kerítés és kedves vezetőnk óvó karjai. El vagyunk veszve, azt hiszem.

„Minden ember akaratlanul kényszerítve van, hogy az anyagi kötőerőkből születő impulzusok szerint cselekedjen; ezért senki sem maradhat tétlen, még egy pillanatra sem.” Be kell látnunk, hogy ez nem egy elsőáldozós duma, ellenben jó.

Krisna urunk ugyanis a cselekvés szükségességét magyarázza el nékünk, majd a meditáció fontosságát hirdeti, és az istenség áhítatos szeretetét („bhakti”) jelöli meg az üdvözülés útjaként. Nem egy pannonhalmi apátság, ezt be kell vallani. De fölösleges is, hisz mindnyájan menekültek vagyunk az új kötelezettség szerint.

Menekültek a hazában. Mintegy hatmilliónyian. És a mostani állapotokban, amikor törvényt ül rajtunk a gyalázat, be kell látnunk a cselekvés szükségességét. Reggel, ahogyan az szokásban van nálam, elindultam a boltba, hogy beszerezzem azt a kalória-mennyiséget, amely szükséges (és elégséges) ahhoz, hogy elmeséljem a fejem tartalmát.

Rengeteg keményen dolgozó kisemberrel találkozhatik ilyen alkalmakkor – naponta – a ’zember. Egyébként már őszül is, és ittfelejt, sötét van tehát. Mivelhogy ez egy zabolátlanul boldog ország, és jobban is megy neki, ahogyan azt mondják az okosak, csupa vigyorival kéne összefutni ezen a túrán.

És aztán nem. Általában két kifli, meg tíz deka párizsi, hogy emelkedettek legyünk – a Józsinak jó a parizer is -, viszont, hogy az arcok. Én öt ötvennyolckor lépek ki az utcára, hogy a hatórás harangszó az első sarkon kapjon el. Mindez azt mutatja, hogy épp pont jól érkezek az egységhez.

És mindig látom, hogy éppen ilyenkor iramlanak más alattvalók is. Nézegetem őket rendszerint, hogy épp kurvára boldogok-e, és soha nem tűnnek annak. Tessenek elolvasni Kafkának „A kastély” című dolgozatját, abban van az benne, hogy mindenkinek egyforma a feje. Egyformára gyalulja azokat az őket körbevévő világ.

Hat óra nulla, nullakor, amikor embertársaimmal ott zizgünk, és várjuk, hogy a boltos kisasszony kitárja előttünk a csodák kapuját, csak azt lehet tapasztalni, hogy legyalult népekkel van körbefogva a ’zember. És ilyenkor megint eszébe jut: „Minden ember akaratlanul kényszerítve van, hogy az anyagi kötőerőkből születő impulzusok szerint cselekedjen; ezért senki sem maradhat tétlen, még egy pillanatra sem.” – Ennyit szerettem volna csupán elmesélni.