Amióta azt a falkát odahagyta, és a túlélési ösztöntől vezérelve talált magának egy másikat – és nem megvilágosodás okán -, a szervilizmus mintapéldánya ő, meg a hűségé, amint menetel az első sorban, mellette az energiacellás bácsi, meg az ötös számú tagkönyves, aki szintén népszabadságos volt, míg meg nem hallotta az új időknek új szavait. Ezek a leghangosabbak máma, s míg B. Zs. artikulálatlanul ordít, Bencsik a higgadtság álcája mögött zsolozmázza a hülyeségeit, mint most is.

Ez a veszélyesebb, mert úgy tűnhet, mintha valóban nála lenne a bölcsek köve, holott lófaszt mama. Hideg fejjel és higgadtan alázza meg a magyar választópolgárt, akinek ma a vajaskenyerét köszönheti, amikor ilyeneket böfög a légbe: „A kereskedelmi tévék az alsó, a legértéktelenebb népréteget szolgálják ki, és egyúttal annak legkártékonyabb szokásait erősítik fel. A köztelevíziót a legértékesebb réteg, a véleményformálók nézik.”

Mintha ez nettó fasizmus lenne így első ránézésre, angyali tekintettel előadva. Értéktelen és értékes népréteg. Ej, de szép! Mindezen nagyvonalúan túllendülve azért két kérdés akad itt. Az egyik, hogy akkor a tévékettő, amely úgy általában háromfejű zsiráfokkal foglalkozik, mi a búbánatos jó francnak kellett az Andynak, közpénzből pláne?

Kiderült ez is: „A bulvárban – ahol az értéktelenség a legfőbb vezérlő eszme – a jobboldal nem elég tehetséges, nem elég gátlástalan, nem elég rafinált. Ezért nem annyira sikeresek ma még a jobboldali bulvármédiumok.” Akkor tehát most tanulgatják, hogyan kell kellően gátlástalannak lenni a legalsóbb néprétegek szolgálatában. Örvendjünk.

Másodjára arra lenne kíváncsi az ember, hogy a köztelevízióval, amelyet az értékesek, azaz a véleményformálók, tehát a Bencsikek néznek, azzal mi van? Hogy hányan vannak ezek az übermenschek? Az adatok szerint alig is. Továbbá, hogy aki nincs velük, az következésképp hülye is egyben, mert nem nézi a közokádatot. Érdekes egy szelektálás ez megint.

Mint ahogyan különös világlátásra vall az is, hogy Bencsik szerint Habony volt, aki a nemzet lelkiségét gyógyította meg azzal, amikor kezdeményezte, hogy a koronát 2000-ben áthelyezzék a parlamentbe. Ilyen egyszerű ez: a nemzet lelke azóta úgy meggyógyult, hogy csupán meggyakják, aki másképpen vélekedik a dolgok folyásáról, mint a Bencsikek.

Más érdekességek is jelzik rovatvezető úr valósághoz való egyedi viszonyulását. Rogán Antal szerinte azért hazudott arról, hogy helikopterezett-e, mert már elege van abból, hogy a baloldali médiumok éhes sáskái semmi mással nem foglalkoznak, mint azzal, milyen cipője, karórája, pulóvere van. Amúgy Bencsik szerint egy félmilliós helikopterezést minden középosztálybeli ember ki tudna fizetni.

Ilyen eszementségeket még nagyon sokat mondott a megsötétedett, és olybá tűnt, mintha delirálna, aztán mégsem. Mert ezeket ő higgadtan, megfontolva, a köztelevízióból táplálkozva, Habony által lelkileg meggyógyítva böfögte bele a légbe, miután egyet helikopterezett, mint középosztálybeli állampolgár. Mindezek után abba tessenek belegondolni, mi lesz itt, amikor Mészáros Lőrinc már minden lapot fölvásárolt.

Minden országosat, az összes megyeit, városit, falusit, napit, hetit, havit, hogy akkor mivel tömik majd az értéktelen választópolgárok fejét a véleményformálók. Milyen új mesét zümmögnek majd koszos, zsíros füleikbe. Vagy mi lesz, amikor költséghatékonyság okán minden szart összevonnak, és jön a magyar Wölkischer Beobachter. Legszívesebben ezt látná a kedves vezető, s ha ilyen sameszei lesznek, mint ez a Bencsik is, Isten és a Párt segedelmével véghez is viszi. El vagyunk veszve, azt hiszem.

Akkor és ott még nem lehetett tisztán kihüvelyezni, hogy mitől émelyeg az ember, de permanensen olyan érzése volt, akárha az MDP valamely ülésén venne részt, miközben szól az ütemes taps. Valahogyan az egész megfeküdte a proletár gyomrát, amit még az sem tompított, hogy aranylábú gyermekeink valóban váratlanul jól muzsikáltak, ami örömös. Már csak azért mondom, ha valakiben fölhorgadna, hogy hazaáruló mocsadék volnék.

Viszont az a tempó kutyafasza volt ehhöz az olimpiához képest, amikor élesbe váltottak a dolgok – mert sürget az idő és a föladat -, ezért tolják bele az ember pofájába a kormánypropagandát ezerrel. Ez nem csak nekem tűnt föl. Az NSO online-on a vízilabda válogatott szerbek elleni döntetlenje után több kommentelő is szordínósan sérelmezte, hogy nem kíváncsi az egy óra alatt háromszor leadott kormányhirdetésre, egyelőre szelíden intve csak ennyit írva: „Anyátokat már, közmédia!” És még csak az első napnál tartottunk akkor.

Ma meg a másodiknál, és mennyi sok-sok nap van még hátra, mennyi rengeteg adásidő, amelynek hiátusait mi mással lehetne kitölteni, mint a Brüsszelnek – következésképp a panelproliknak – szóló üzenettel. A potenciális szavazó honpolgár szíve ilyen alkalmakkal megengedőbb, sportközvetítés okán a valaga csurig van sörrel, az üzenet tehát könnyebben célba ér. A megfelelő mennyiségről a goebbelsi útmutatások nyomán a Propaganda Minisztérium gondoskodik.

De léteznek mélyebb rétegek is. Van ott Rióban a menekülteknek egy csapata, amelynek tagjai senkit nem kúrnak meg, nem veszik el a magyar sportember barackját sem, hanem futkároznak meg úszkálnak. A köztévé számára viszont nem léteznek, amit mutat Yusra Mardini esete, aki arról híres, hogy a tengeren átúszva mentette meg az életét, most meg Rióban lubickol, sőt, egy előfutamot is megnyert. Ifjabb Knézy számára viszont nem létezett, ami nem lehet véletlen.

Mintegy mellékesen azért megjegyezzük – hátha van újszülött -, hogy ő az a kiemelkedő sportriporter, akit nem is oly rég elég hosszú időre jegeltek, mert meggyakta az asszonyát, mintha vak komondor lenne. Ez ugyan mellékszál, csak a miheztartás végett jutott eszembe. Gazdáinak azonban – ezek után – mindenképpen meg kell felelni, és ő meg is nyalja a kezüket böcsülettel, megmutatva, milyen országban tengetjük magunkat manapság. Ilyenben, ahol nem tudható, milyen ukázzal vágtak neki a nagy útnak gerinces tudósítóink, de majd harminc év múlva kiderül.

Mint a Los Angeles-i bojkott kommunikálásáról szóló szigorúan titkos határozat, amely így szólt, csodáljad, olvasó:

„Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1984. június 5-én megtartott üléséről:
A KB úgy határoz, hogy a sajtó, a rádió, a televízió július 28-ig, az olimpia kezdetéig a szokásosnál bővebben számoljon be a hazai és a szocialista országokban zajló sportrendezvényekről. Az olimpiai előkészületekről ne tudósítsanak, tényszerű közlésekre szorítkozzanak, adjanak nagyobb teret a döntésünket alátámasztó külföldi megnyilatkozásoknak. Az olimpiai versenyek eredményeiről a lapok, a rádió, a televízió mértéktartóan tudósítsanak, helyszíni közvetítést ne adjanak, színes anyagokat ne közöljenek. A televízió és a rádió naponta 50-60 perces összefoglalót adjon a versenyekről. A televízió hétfői adásnapot ne szervezzen. A központi és a megyei lapok az MTI hírei alapján számoljanak be az eredményekről, értékelésre ne vállalkozzanak, háttér információt ne közöljenek. A Népsport a napilapoknál nagyobb terjedelemben, gyakoribb megjelenés nélkül, munkatársainak tudósításait közölje.”

Valahol ilyen szinten járhatunk most éppen. Ezen a KB ülésen egyébiránt Szűrös Pincsi Mátyás is részt vett, a MOB-nál pedig Schmitt Álamelnök Pál megszavazta a bojkottot. Körbeértünk.

Az országos pártgyűlésről – amivé mi itt váltunk permanensen – tudósítva ezt már megszokhattuk, az lett volna a tortán a tejszín, ha egyúttal azt is megtudtuk volna, hogy az égitestek ilyen szokatlan, ámde Matolcsy által jól kiszámított együttállása azt is lehetővé teszi, hogy a felcsúti kisvasutat a sárga gömbig meghosszabbítsák, és lett volna, aki azt is elhiszi. Mert a tévé bemondta. Örülök, hogy a netes társadalom megőrizte a virágos kedvét, és olyan jól szórakozik ezen.

Magam nem tudok. Emlékszem nagyapámra, aki falusi tanító volt, és az összevont osztályában a nádpálca mellett ott függött a falon a Naprendszer térképe is, ha lehet ezt így mondani. Mindazt csakis a miheztartás okán vetem ide, hogy hetven évvel ezelőtt Sorokmajorban a Jóska, akiből aztán tehénpásztor lett, tudta – és ezt is tudta -, hogy a Mars merrefelé van. Ha hetvenhat kilométerezett volna, nagyapa göcögött volna az ostobaságán.

Most ezt kellene tennem nekem is, látva, hogy egy egész ország leledzik óvodás állapotban, de nem megy. Elveszítettem a göcögés képességét, ami a Párt igen nagy bűne. A bookon egyszer egy tősgyökös fideszes ismerősöm erősen lecseszett, hogy mért irkálok én ilyeneket, hogy mért vagyok én boldogtalan. Nem én vagyok az, hanem a világ, amelyet ilyenné tettek, és ebben nem a hetvenhat kilométer a bűnös. Ez csak a felszín, miközben hallgat a mély.

El lehetne kezdeni sorolni, mi minden az, ami elromlott, de teljesen fölösleges, mert valami megmagyarázhatatlan abszurd, amiben most élnünk adatik. Estragon és Vladimir arról panaszkodik, hogy elvesztették a jogaikat, és ilyesmi történik velünk is. Ha olyasmivel találkozik szembe az ember, ami valamelyest is emlékezteti arra, ami körülveszi, akkor megmerevedik, ordít vagy legyint. Más reakció nem létezik, holott Kierkegaard sem szüzeket vagy mennyországot kért a halhatatlan istenektől, csak azt, hogy mindig legyen vele a nevetés.

Zárásul a mára rendelt ige:

„Arról, hogy mi a groteszk

Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni: Köszönöm.
Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról.

Íme, a világ fejtetőre állt. Férfilábak kalimpálnak a levegőben, visszacsúsznak a nadrágszárak, s a lányok, ó, ezek a lányok, hogy kapkodnak a szoknyájuk után!

Ott az autó: négy kereke a levegőben, mintha egy kutya a hasát akarná megvakargatni. Egy krizantém: keljfeljancsi, vékony szára az égbe mered, ahogy a fején egyensúlyozza magát. Egy gyorsvonat, amint füstcsóváján tovarobog.

A Belvárosi Plébániatemplom a két tornyán levő két kereszten levő két villámhárító hegyével érinti csak a földet. És amott egy tábla a kocsma ablakában:

Bent egy dülöngélő vendég – fejjel aláfelé – elhozza sörét a söntésből. A sorrend: lent a hab, rajta a sör, fent a pohár talpa. Egy csöpp nem sok, de annyi se csordul ki.

Tél van? Hát persze! Hiszen felfelé szállingóznak a hópelyhek, és az égbolt jégtükrén lóbálózva iringálnak a korcsolyázó párok. Nem könnyű sport!

Keressünk most már vidámabb látványt. Ímhol egy temetés! Fölhulló hópelyhek közt, fölcsöpögő könnyek fátyolán át végignézhetjük, amint a sírásók két vastag kötélen fölbocsátják a koporsót. A munkatársak, ismerősök, közeli s távoli rokonok, továbbá az özvegy meg a három árva göröngyöt ragadnak, s elkezdik a koporsót hajigálni. Jusson eszünkbe az a szívettépő hang, amikor a sírgödörbe ledobált rögök megdobbannak és szétomlanak. Az özvegy sír, jajonganak az árvák… Milyen más érzés fölfelé hajigálni! A koporsót eltalálni mennyivel nehezebb! Először is jó göröngyökre van szükség, mert a porhanyósabbja félúton szétesik. Van hát kapkodás, lótás-futás, taszigálódás a kemény rögökért. És hiába a jó göröngy; a rosszul célzott rög visszahull, és ha eltalál valakit – pláne, ha egy gazdag, előkelő rokont -, kezdődik a vihorászás, a káröröm egészséges kuncogása. De ha minden stimmel – kemény a rög, pontos a célzás, s telibe találja a deszkakoporsót -, megtapsolják a dobót, derűs lélekkel térnek haza, és sokáig emlegetik a nagy telitalálatot, a kedves halottat és ezt a mókás, pompásan sikerült szertartást, melyben nyoma sem volt a képmutatásnak, a tettetett gyásznak, a hazudott részvétnyilvánításnak.

Kérem, szíveskedjenek kiegyenesedni. Amint látják: a világ talpra állt, önök pedig emelt fővel, keserű könnyekkel sirathatják kedves halottaikat.”
(Örkénypista)

De amikor kedvenc csapatom, a Barca tologatta a labdát a Camp Nouban, és ott is minden barna volt, kezdtem gyanút fogni, de még megengedő voltam. Istenem, kegyetlen a természet, nem ismeri a határokat, Barcelonában se virul minden szakadatlanul. Így megy ez, véltem, de a mennykő akkor ütött be igazán, amikor az angol FA Kupa döntőjén a híres gyepű Wembley-ből jött a kép, és ott is csak barnállott az anyaföld, ami már mégiscsak igazán meglepő egy dolog.

Innentől módszeresen lestem, hogy mi is van. Hosszas vizsgálódás után aztán rá kellett döbbenem, hogy a telés vízió szórakozik velem, ergo: azt mutat nekem, amit akar, illetve amit akartatnak vele. Ekkor értettem meg a köztelevízió működését. Ha valaki nem járt még futballpályán, gond nélkül elültetik az agyában, hogy a fű barna. Így megy ez, ilyen alapon nincs mit csodálkozni azon, ha azt halljuk-látjuk, hogy a Fidesz jó, Magyarország meg jobban teljesít. Korrupció az nincsen, Orbán meg maga a megváltó. Veszélyes dolog ez a virtualitás. Mert barna a fű, ha innen nézzük.

Ha ő igen, ő meg miért nem? Ez izgatja értetlen tudatunkat. Két napja sincs, hogy Simicska polgártársunk egy jól irányzott mozdulattal rúgta rá az ajtót lassan ernyedésbe süppedő honunkra és elsősorban a Fidesz nevezetű kócerájra. Minderről a köztévé nem tud, és a maga módján igaza is van, hiszen a hosszú bájtos embernek nincsen állami kitüntetése, és ahogyan elnézzük a dolgok folyását, most már nem is lesz neki. Ugyanakkor, ha elmélyülten tanulmányozzuk az egyik hírkereső portál sárgás oldalait, nem találunk olyan alcímet, ahonnan ne Lajosunk vízválasztó tette ordítana több példányban is színéről, visszájáról egyaránt, és igen úgy tetszik, hogy ez a paláver a hír máma és mostan.

Ezzel szemben a Híradó szócikk ilyeneket kínál: „Narancs riasztást adtak ki: itt lehet baj a szélből, Napi horoszkóp – 2015. február 8., vasárnap, Autós üldözés előzhette meg a karambolt, melyben két rendőr elhunyt, A sportoló végre megtöri a csendet: nővé válásáról nyilatkozik, A hajnali balesetben elhunyt rendőrökre emlékeztek, A Dal: végleges a középdöntősök listája, Ha előbújik a sírkövek közül, nagy pusztítást végez az új kártevő, Járhatatlanná vált utak, halálos balesetek a havazás miatt, Meghalt Assia Djebar, Már 2,5 milliárd lesz a tét: nincs telitalálatos az ötöslottón” Hát nem délibábos Hortobágy az életünk? Kitetszik mindebből, milyen izgalommentes tudatot szán nekünk pártunk, amikor úgy döntött, hogy ezeket a csatornákat úgy szaporítja, mint vagyonbevallás Rogán testvérünk lakásának szobáit.

Aki ma a közmédiából tájékozódik, olyan világba csöppen, ahol derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző, a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve; a polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken, és a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral. A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait. Nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre jól mennek a dolgaink nyolc borzalmas év után. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne. Ezt adják kilóra, mégpedig akciósan. A Lajosunktól lelkiismereti okokból menekülő elnökök, fő-, és mindenféle szerkesztők bizonyosan kikötnek a Kunigunda utcában erősítendő a vonalat. Mi tagadás, kellenek ők oda mint egy falat kenyér.

Azt hazudja a Fidesz, így rajta keresztül a kormány, hogy igazságos közteherviselés kell, ezért a reklámadó, ezzel szemben az az igazság, hogy míg az RTL Klub a reklámpiaci tortából tizenöt százalékos szelettel gazdagodik, az össz’ reklámadó felét fizeti, sőt, úgy tűnik a köztévé torzított híradásaiból, hogy a cég eddig egyáltalán nem fizetett adót, miközben ez alól az RTL eddig sem húzta ki magát, a különadó nélkül tavaly is fizetett legalább tízmilliárdot.

Miután aláírta Áder János a reklámadóról szóló törvényt, egy hónap múlva már fizethetik is az adót a médiumok. Az államfői toll egyrészt annak ellenére fogott könnyen, hogy a teljes magyar média tiltakozott az egy hete megszavazott jogszabály ellen, másrészt a törvényt már vizsgálja az Európai Bizottság, mert tartanak a magyar sajtóra gyakorolt várható hatásától. Ádert nyílt levélben az RTL Group és a Magyar Reklámszövetség is arra kérte, fontolja meg a szakmai érveket, és ne írja alá a sajtószabadságot csorbító, a versenysemlegességet sértő törvényt, ezekre az aggályokra azonban nem válaszolt.

Európa józanabbik fele is háborog. Az Európai Bizottság vizsgálja a reklámadóról a héten elfogadott jogszabály tartalmát, de egyelőre korai volna eldönteni, tehet-e vagy tesz-e majd Brüsszel bármilyen lépést a kérdésben – közölte pénteken Ryan Heath, a digitális területért felelős uniós biztos, Neelie Kroes szóvivője. Heath világossá tette, nem tudja megerősíteni, hogy a bizottság bárkitől kapott volna írásos panaszt az új adónemmel kapcsolatosan, ám az kijelenthető, hogy a brüsszeli testületet aggasztja, hogy az új adó milyen hatással lehet a média szabadságára Magyarországon. Csütörtökön a főleg jelentős európai lapkiadókat tömörítő Európai Kiadók Tanácsa és a Kereskedelmi Televíziók Szövetsége is jelezte, hogy kifogásolja az új adót, és panaszával az uniós intézményekhez fordul.

„Azt mondták nekünk, hogy nem fognak ilyen adót beterjeszteni az Országgyűlés elé, de láthatólag nem tartották be a szavukat” – ezt az RTL Klub vezérigazgatója, Dirk Gerkens nyilatkozta a napokban a Marketing & Média portálnak. A kormánnyal szemben egyre kritikusabb csatorna vezetője szerint sem jogilag, sem pénzügyileg nem indokolható az adó, és nyilvánvaló, hogy „a nyilvánosság előtt nem hangoztatott, de mégis jól ismert érdekek vezérelték”. Nem fejtette ki, de vélhetően a TV2 helyzetbe hozására utalt. Tegnap a Fidesz újra üzent az RTL-nek; a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Rogán Antal arról beszélt, hogy az RTL Klub „politikai furkósbotként” használja híradóját azért, hogy ne kelljen a törvény szerint rá kirótt adót Magyarországon megfizetnie.

A messzebbre látók mindennek a gazdasági hatásait is vizionálják. A Financial Times európai kiadása Tim Lefroynak, a londoni Reklámszövetség vezérigazgatójának írását közölte olvasói levélként. A szerző ebben úgy vélte, hogy Magyarországnak sokba fog kerülni a reklámadó. „A magyar kormány terve a reklámbevételek megadóztatására több mint támadás a demokrácia ellen. Orbán miniszterelnök jól tenné, ha ráébredne, hogy a költségeket nem csak a média viseli majd, hanem az ország gazdagsága és jóléte is megsínyli majd” – fogalmazott Lefroy. A vezérigazgató egy tanulmányra hivatkozott, mely szerint a brit hirdetési piacon elköltött 16 milliárd font összesen 100 milliárddal bővítette a bruttó hazai terméket. Lefroy szerint ebből egyenesen következik, hogy minden adó formájában elvont forint hat másikat vesz majd el a magyar GDP-ből.

A közmédia is jócskán kivesz a büdzséből, így áttételesen az adózók zsebéből, de ez láthatólag nem zavarja a Fidesz-t. A négymillió adófizetőnek fejenként húszezer forintjába került tavaly a közszolgálati média fenntartása, a nézettségi adatok viszont meglehetősen szerények – erről számolt be kedden a legutóbbi felmérések alapján a Világgazdaság Online. A cikk szerint az M1 tavalyi főműsoridős közönségaránya a Nielsen adatai szerint a teljes lakosság körében 8,3 százalék, míg a 18-49-es célcsoportban mindössze 4,7 százalék volt. Egyik legnézettebb produkciójának pedig az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték bizonyult.

Hatalmas sikert ért el viszont az M1 múlt pénteken, ugyanis a Hollandia-Spanyolország labdarúgó mérkőzést többen nézték, mint a Barátok közt című sorozat aktuális részét az RTL Klubon. A foci-vb közvetítési jogáért 900 millió forintot fizettek, bár a magyar csapat nem jutott ki az eseményre. A múlt hét ötven legnézettebb műsora között mindössze hat produkcióval szerepel az M1 a 18-49 évesek körében, akik csak a meccsre kapcsolnak a köztévére, előtte és utána inkább más csatornát néznek. A közmédia fenntartása ehhez képest a közel négymillió adófizetőnek fejenként mintegy 20 ezer forintjába került. Az MTVA összes kiadása 2013-ban 82,9 milliárd forintra rúgott, ez négymilliárd forinttal több, mint az eredeti előirányzat.

Hiába: vannak médiumok, és „médiumok-ábbak”, ahogy épp a hatalomnak tetszik, a háború – természetesen -folytatódik.