Azért mégis ez a közgyűlés volt az épp aktuálisan, amelyik melankóliával vegyes undorba lökött, akárha Roquentin urat a lila nadrágtartó. Ugyanis annyiszor hangzott el a bevándorláspárti jelző azzal a képviselővel szemben, akinek elsődleges, ha csak nem egyetlen célja, hogy felújítsák a járdát a körzetében, és akkor sétálhatnának rajta szikár, napos vasárnap délelőttökön a polgárok, hogy álmos Bouville váljék illiberáliából, ami mérföldekkel jobb volna mégis minden hányinger és ájulás ellenére, mint, ami van. A csukaszürke bakancs, mert azért a szabadság halszagát hozná a kikötőből, és nem fokhagymás kolbász áporodottságát, hogy Ady életre keljen, rázva a fokost, malomalját, gémeskutat. Hogy milyen reménytelen tud lenni a térkövezett sivatag, húsvéti vásárral a közepén.

Így ringat minket a NER és az ő huszárai. És látszik kedveseim, látszik a térben, ahogyan a képviselő polgártársak és mind az összes csinovnyikok elemelkednek az anyaföldtől, lebegnek ottan öt centivel fölötte, egy Nicanor atya az összes. Amikor a legfőbb polgártárs, a mester kijelenti, hogy mégis csak ők a polgárok krémje, szellemileg és erkölcsileg feljebbvalók. Mert a népek, akik eszerint meg aljatömeg, kiválasztották őket és csakis őket a magas hivatalra gondolkodni helyettük, az aprócska trágyadomb csúcsaira, és akkor a néző, aki Kázmér volnék, lefordul a székről. Szájából kihullik a csikk, kávé folyik szét ajkain, ahogy hallja, hogy hát dadog az übermensch, összegabalyodik a nyelve, mindenféle képtelen ragokat illesztget a szavai végire, hogyhát magyarul se tud ez.

Egyáltalán alig van gondolata, hogy kijöhessen a száján, és mind az összes így a semmi ágán ücsörög, ilyen pöfeteg gomba mind, hogy már szinte durran. A járda felújításra, a szemét elszállításra kerül, a közművelődést pedig nyújtják a polgároknak, és addig boldog az ország, míg a köpcös vezeti, utána hullaszag. Röpköd az erkölcsi nagyság meg a tisztelet a teremben, a fontosságba ájulás, szűk szemek, tátott szájak, kultúra nélküli civilizáció, Spengler ott röhög a sarokban, hogy ő megmondta, hát persze. És a székről lefordult látogató kapaszkodna vissza, ám minden elfogadásra kerül, így a trágyahalomból kifolyik a lé, dagad-árad, és az ember fuldoklik a szék lábánál, haldoklik szinte az élettől, ami van, és erős karcsapásokkal tempózni kezd, hogy az iszkolás messze vigye.

Tempózik az ember az áradatban, hogy legyen már vége, s imhol a kert, esik benne, cseperészik, és akkor Miska bácsi összeszedve minden összes gondolatát, a teljes repertoárt, nekiszegezi a fuldoklónak, hogy esik, és bávatagon vigyorog. Esik cseszmeg, mondja a fuldokló neki, és küldené részt venni a közművelődésben, felújításra kerülni a járdát, és rájön, mit rájön, rádöbben egyenest, hogy a lebegő rémalakok a Miskáknak okosak, és a Miskák nekik nőnek nagyra, együtt vetik a szavazatot és aratják is aztán. Bálákba rakják a sok szavazatot, csűrdöngölnek körötte, új okosak emelkednek el az anyaföldtől, egyik a másikának szülőanyja, egymásból születnek, fordul ki egyik a másikából, burjánzanak, akárha rák, hogy sosem lesz vége. És a levegő után kapkodó hallja, hogy fölötte csattog, ver a szíve, és azt hiszi, hogy el van veszve. Borzalom és répa a hányásban.

Ezt hozta a búvár tegnap, a forradalom harmadik napján Szombathelyen. Szél volt, valamint szitáló eső, incselkedett a tavasz a téllel.

Szóval, ahogyan emlékezhetünk, Szombathelyen az ellenzék átvette a hatalmat, amiről szóltam már kétszer is (Nyomorultak, A szombathelyi forradalom állaga), ami a nem fideszesnek örömteli fordulat, viszont nem egyszerű folyamat. A mi polgármesterünk nyakaskodik, és, mivel a törvény szerint városunknak ő egy személyben Orbánja, Kövérje és Áderja is, így, a megtárgyalt, elfogadott határozatokat azonmód dobja vissza új vitára és szavazásra azzal az indokkal, hogy azok nem egyeznek meg a város érdekeivel. Ebből is kitetszik, hogy csakis a Fidesz érdekei esnek egybe a városéval, ezért nincs még például költségvetése sem a nyugat lerongyolódott királynőjének.

Ma viszont csak médiázok, mert, amit az országos lapok nagy hirtelen és a győzelembe teljesen belemámorulva szerteharsogtak a világban, hogy kirúgták a helyi tévé igazgatóját, az is másképpen volt. A polgármesteri időhúzás miatt csak másodjára, és nem kirúgták, csak leváltották, visszasorolták, viszont ez már tény. És ezzel a lendülettel szűnt meg az Orbán-féle Kossuth Rádió-béli heti szeánszok szombathelyi kishúga, a Péntektől péntekig című polgármesteri alányalás, amikor a stáb a város vezetőjének irodájába települt, ő pedig beszámolt hatalmas munkájáról. Pedig a televízió nem is brigádnapló, legalábbis nálam nem.

Ez a nézőnek nagy öröm, mert példádul én is, a távkapcsolón zongorázva időnként odatévedtem a helyi csatornára, ahol többnyire a polgármester dadogott, Hende Csaba beszélgetett riporterként (mert ő a kupakokon kívül ehhez is ért) mindenféle elvbarátaival, ezen kívül csuhások szoktak mutatkozni a képernyőn. Ezen senki ne ütközzön meg, én csak miniszterügynök elvtárs ifjúkori szóhasználatát vettem át (Térdre csuhások!), ha valaki érzékenységét zavarja, nála lehet reklamálni. Szívem szerint mondhattam volna tiszteletest vagy plébános urat is, de mindez másodlagos, mert most polgármester úr elveszített műsoráról beszélgetünk.

Emiatt pedig prüszkölés van, a fideszesek hörögnek, mert kiűzték őket a paradicsomból, ahová jogtalanul telepedtek. S mivel fideszesek, sajtóközleményben tudatták nyomorukat a nagyvilággal, de jobban jártak volna, ha ezt nem teszik. Azt mutatták meg, hogy pitiánerek, tudatlanok és egyszerűek, persze ettől fideszesek, s ha úgy vélik, ez a szöveg, amit sikerült közös erővel előállítani, az igazukat vagy netán, ami óhajaik netovábbja, erkölcsi fölényüket példázza, ki kell ábrándítsam őket: ez csak öngól, szánalmas vagdalkozás, de mást úgysem várhattunk. De nem csigázom tovább a jóra éhezőket, olvassuk el közösen a műalkotást:

„…A Fidesz-KDNP szombathelyi közgyűlési frakciója megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Szombathelyi TV Péntektől péntekig című adása megszűnt. A több mint nyolc éve meglévő műsort, amelyben Szombathely polgármestere minden héten beszámolt tevékenységéről a város polgárainak, a szocialisták által kinevezett új tévéigazgató, Halmágyi Miklós mindenféle indoklás nélkül megszüntette. Ez a döbbenetes cenzúra is jól illeszkedik a legsötétebb kommunista időket visszaidéző politikai tisztogatások sorába, amelybe a bevándorláspárti szocialista politikusok kezdtek a Jobbik és Molnár Miklós támogatásával – miután megszerezték a közgyűlési többséget. Ez lenne a szólásszabadság érvényre juttatása, tisztelt Nemény András? Egyúttal követeljük: egy elvtelen együttműködés következtében tizenegy politikus bizalmát élvező Halmágyi Miklós szocialista tévéigazgató nyilvánosan magyarázza meg, milyen szakmai indokok alapján tagadja meg a több mint tizenkétezer szavazattal megválasztott polgármestertől, hogy tájékoztassa az itt élőket a szombathelyi történésekről!

Fidesz-KDNP szombathelyi közgyűlési frakciója…”

Gondolkodjunk el ezen. Egy televízió – nem fideszes olvasatban – nem pártfaliújság. (Továbbá másik ötvenezer meg nem választotta meg mesterünket – kiegészítésképp) Így nem arra szolgál, hogy a polgármester szobrát farigcsálják, hogy hetente elmesélje, ezt tettem értetek, ezt adta nektek a Párt. A polgármester munkáját látják a városlakók, például akkor, ha sétálgatva nem törik ki a nyakukat a gödrökben, működnek az óvodák meg járnak a buszok, illetve más cukiságok. A városlakó nem dedós, hogy hetente kellene a fejébe verni a jótéteményeket. Neriában lehet, hogy ez a divat, a világ boldogabbik szegleteiben nem igazán. Ott hagyják élni a polgárt, és nem sikálják az agyát VIM-mel, ami ma már CIF.

És továbbá, nem ártana tisztában lenni alapvető fogalmakkal. A cenzúra a tartalmak ellenőrzése, szűrése és kozmetikázása, nem pediglen a műsor megszüntetése. Ezt csak miheztartás végett, másrészt viszont elmondom én a választ arra, hogy polgármesterünk mért nem folyhat a csapból. A fenti indokok miatt, hogy a televízió se nem brigádnapló, se nem mosoda, bár a jelek szerint a helyi fideszesek annak szánnák. Ez abból is kitetszik, hogy most is ott tartanak, az ellenzéket, aki valami különös módon már diktál nekik, bevándorláspártizzák, mert erre futja a horizontjukból. Mondhatnám azt is, hogy a televízió nem a szellemi környezetszennyezés terepe. Így talán érthetőbb.

Ezen kívül mértéket is kellene ismerni. Tizenöt évvel ezelőtt az akkori szocialista polgármester havonta egyszer, a közgyűlések után kapott fél órát, s akkor sem azért, hogy beszámoljon arról, mennyit szorgoskodik a városért, hanem, hogy értelmezze és értékelje a közgyűlési döntéseket, amelyeket akkor sem szórt vissza újratárgyalásra, ha nem tetszettek neki. Ezt a havi fél órát onnan tudom, hogy én szoktam kérdezgetni, sőt, ő bejött a stúdióba, s nem kellett az irodájába vinni azt. És még aztán a polgármester után mind az összes frakció is elmondhatta a véleményét, és ezt is hasonló okból tudom, mint az előzőt.

Ennyit szólásszabadságról és cenzúráról, és mindezt is csak azért meséltem el, hogy lássuk, a fideszesek hogyan képzelik a világot. Nincs igazság és nincs élet az övékén kívül, s ha mégis azt tapasztalják, hogy van, akkor világvégét visítanak. Olyanok, mint némely kedves kommentelőm, aki bájosan le aljas-mocskosoz, és elvárja, hogy én elismerjem a szellemi nagyságát és mosolyogjak neki mindezek után. Aztán, ha én mégis visszaszólok neki, hogy ő meg ganyé, akkor fölhúzza a mimóza orrát, megsértődik és a nyelvezeten háborog. Pedig fiúk, tudhatnátok, hogy az élet nem habostorta, meg, hogy csapásokat adunk és kapunk.

És ezt nem más mondta, ugye, mint a fideszfiúk eszmei előképe, bizonyos Virág elvtárs.

És most, a remek metafora után azt is nézzük meg, miből élünk. Mert a lázadás azért dolgavégezetlen maradt, épp csak kicsírázott, s mivel – mint mondtam – az élet halad, visszatért oda, ahonnan elindult. Kezdődhet elölről minden, mintha mi sem történt volna, mert ez itt azért Neria, ahol a dolgok kisvasúton zakatolnak, szenteltvizet isznak, és mindent megül a takony.

Kies városunkat is, mért lenne ez kivételes vidék, nem kell irigyelni minket. A Fidesz itt is ugyanolyan monolitul gonosz, mint akárhol másutt, amit alátámaszt az is, amit most előadok, és még csak nem is cifrázom, hanem csak úgy sorjában haladok a kályhától a kéményig.

Nos tehát, mint emlékezhetnek, az egyik alpolgármesterünk föllázadt, átállt az ellenzékhez, így új, Fidesz-ellenes többség keletkezett a város közgyűlésében, amit Orbán helyi ficsúrjai nehezen viseltek. Már akkor is húzták az időt, amit úgy adtak elő, mint valami félrészeg falusi dalárda, amely megakad a refrénnél. Ezek is sorban és a legkisebb lelkifurdalás nélkül és ahogy a gazdájuk, éppen úgy sorosoztak, bevándorláspártiztak, mert ezt tudják, és többet egyáltalán nem.

Az új többség megszavazott dolgokat, amelyek egyrészt a hatalomátvételt, másrészt a város jobb működését segítették volna elő, de cseszhetik, nekifuthatnak megint. A polgármesternek ugyanis van olyan joga, hogy a már megszavazott, eldöntött ügyeket ugyanúgy és még egyszer megtárgyaltathassa, szavaztathassa, aminek a célja többes.

Egyrészt az idő látványos húzása, másrészt pedig az abbéli remény, hogy mindeközben a törékeny többség elvész. Valaki meggondolja magát mégis, valakit kilóra megvesznek, s ha ez nehézségekbe ütközne, akkor ráküldenek egy osztrák nyugdíjas autóst, mert minden lehet. Polgármesterünk kiírt mindent még egyszer ugyanúgy, a forradalomnak tehát újra ki kell törnie, ami így érdekes, mert Franciaországban sem fejeztek le kétszer senkit.

Polgármesterünk időközben telefonos kampányba kezdett, a város lakosait hívogatja, árulózza az átállt alpolgármestert, Gerébet kiált, ami gesztus fideszesen infantilis és debilis. Emellett megvonta a lázadó ember alpolgármesteri juttatásait, mintha Kövér elvtárshoz járt volna szemináriumra és továbbképzésre. Ez viszont kellőképpen aljas, s nem azért, mert az alpolgármester éhen halásától kellene tartanunk, hanem, mert látszik, hogy polgármesterünk szája már elfehérült, és képes elmenni a végsőkig. Mesélek hát róla én is, mért ne.

Még az előző, történelmi közgyűlés kapcsán említettem, hogy a fideszfiúk elkezdték a polgármester szobrát farigcsálni, valami glória félét ácsolgattak a feje köré a múltjára mutogatva, amikor is mentőorvos volt, és életeket mentett. Szép történet ez. Én is voltam valaha tanár, és senki nem mondja, ha hülyeséget vagy neki nem tetszőt írok, hogy igaz, igaz, de hogy szerették a diákjai százezer éve, milyen klafa tanár volt.

Azt mondják rám, hülye ez, sorosista libsibolsi firkász. Így kell ennek lenni. Ez a mi egykor volt orvosunk is már közel egy évtizede polgármester, így neki a jelenben az jár, mint Bud Spencernél, amikor a lámpa vijjogva kialudt a térképen, és a főnök megadóan legyintett, kár érte, kiváló ügynök volt. Mi sem mondhatunk többet a polgármesterre, akit fölzabált az élet: kár érte, kiváló mentőorvos volt.

A szobor másik része abból állott volna, hogy mi mindent kapott a város Orbán atyuskától az ő városlása alatt, hogy stadiont, Szent Márton-os dolgokat, ilyesmit. Az egészet az példázza a legjobban, amikor a város megkapta a nyüves stadionját, amitől az ország egyik fele utálta, a másik pedig irigykedett, hogy polgármesterünk úgy vette át: jók voltunk, ajándékot hozott a Jézuska.

Ez a Jézuska most, hogy veszni látszik a tartomány, ugyanígy ráengedné a testvéri tankjait, hogy szarrá lőjék, következésképp ez az építmény annak a jutalma, a konc mintegy, hogy polgármesterünk az embertelen, hazug, jogtalan orbáni politika elvtelen kiszolgálója, nem több és nem kevesebb. Ilyenért pedig nem szoktak szobrot osztani. Még hangszórót sem, mert mindeközben azért a város kitartóan rohad.

Így élünk mi itt, a végeken, és csak két dolog miatt merészeltem a kültelki kínjainkkal előhozakodni. Hogy nem úgy van az, ahogyan az országos sajtó kegyeskedik a nagyközönségnek tálalni, hogy a cipót már bekapták itt, és aztán nézik tovább a saját köldöküket, benne a Tarlóssal meg Puzsérral. Hogy azért élet máshol is van, a nyóckeren kívül is, éspedig, mint kitetszik, legalább annyira küzdelmes, és még semmi nem is dőlt el.

Másrészt pedig kies kis városkánk nagyon jó lakmusz, hogyan mennének a dolgok nagyban, ha mennének. Így. A végsőkig való ellenállással, mert ezek a hatalomról szépszerével le nem mondanak. Ilyen hát a szombathelyi forradalom állaga, és arra int szerte az országban mindenkit, hogy az élet nem habostorta, mint az tudvalévő, a medve nem játék, és a Fidesz nem párt, hanem a romlás maga, amit piszok nehéz megállítani.

Ilyen egyszerűen, bizonyíték, tárgyalás, kihallgatás nélkül. Rohadt egy alak most már a moziban, aki a világ összes gyermeke pénzét eltette valahová, hogy éhezzenek az ártatlanok, míg ő szörfözik a habokon. Ez ellen nincs mit tenni, amikor olyan szövegkörnyezetben jelenik meg a ganajság, hogy vajh, mi történhetett Balázs Klárival, és a két aggódás egy szinten ringatózik a Fidesz-keblekben.

És nem is fog ez megváltozni soha már. Viszont vannak emberek, akiknek minden mindegy, és éppen ezért félelem nélkül mennek be a barlangba a zombik közé, mint arra Mécs Imre is készül, aki megjárta a halálsort ezért a szombathelyi közgyűlés neki csak kerti parti. Ellenben azt feledi, hogy kigyúrt kopaszok között ő áruló spicli, ezért hagyták meg az életét, és az igazi hős az Dózsa László.

Én, ahogy Pelikán is, ideológiailag nem vagyok elég képzett, ám Virág elvtárstól ismerem a fiúk lelkét, miszerint ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség, ezért értetlenkedek, hogy mit is akar Mécs Szombathelyen. Azt fölfogom, hogy mint anyaoldalam írja:

„Ha Puskás Tivadar polgármester és a közgyűlés hozzájárul, Mécs Imre volt 56-os elítélt, korábbi országgyűlési képviselő és dr. Szendrő-Németh Tamás ügyvéd ellenzéki aktivista tolmácsolja az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba álláspontját a szombathelyi közgyűlés szeptember 14-i, azaz jövő csütörtöki ülésén.”

Nem érzem magam tök hülyének, de vannak emlékeim. Göncz Árpádba is füttyel fojtották bele a szót az akkori drága lelkek, akik mára szöktek virágba teljesen. A tiszteletre méltó Mécs Imre is így járhat. Vagy a végletekig lojális és Arsch-csócsáló polgármester nem engedi böcsületesen a megszólalást, vagy, ha igen, akkor a narancsbőrű ellenőrző könyvbe belefeledkező megélhetési képviselő polgárok nem vesznek róla tudomást.

Más kimenetel nincsen. Szép idea ez a fölszólalósdi, ám teljesen értelmetlen. Mivel a fenséges fenékbe illesztett orr nem engedi érezni a mindent megülő szarszagot, aligha ér valamit is. Föltehetnők akkor a tízezer forintos kérdést, hogy akkor mit, s hogy? Erre viszont nincsen delikát válasz. Semmit se, sehogy. Az a bajom nekem nagyon, korunk annyira összesűrűsödött, hogy csak versben lehetne kifejezni. Ennek meg J. A. után semmi értelme nincsen.

„…Borostyánkőbe fagy be az ügyész,
fekete frakkban guggolva kinéz,
meredten nézi, hogy mi féltve föd,
cirógat, áld a fény, a szél, a köd,
befut a rózsa, amint rothadok,
pihévé szednek hűvös kócsagok
és őszi esték melege leszek,
hogy ne ludbőrzzenek az öregek…”

Így valahogyan.

Szívem és gusztusom szerint hasonképp lubickolnék medáliák közt lélegeztető gép nélkül, s ha a nagy élet, amelyet belep a narancsguano, olykor módot kínálna arra, hogy a tüdőm szét ne szakadjon, majd trágyalével telve ne ringatózzon csöndesen, mint a malac gyomra abáláskor, amikor az anyag átlényegül valami Magyarországgá, akkor, és csakis akkor engednék az ürdüng incselkedésinek is, és meghajolnék a teremtő előtt, ha ő ezt így akarta, és így is látta jónak.

Nincsen több mondandóm mára már.

Hogy szavaimat egymásba öltsem tehát. Ide, s tova itt, ahol a kurta malac túr, a leginkább ondolált farkú egyiknek teljesen elment az esze, sőt, ha jobban belegondolunk, soha nem is volt neki igazán. Így aztán Süvi, sőt, később egyenesen Napóleon vált belőle, hogy vinné el a Devla.

Történt egyszer, hogy Napóleon – mert elfeledte bevenni a gyógyszereit -, meg legfőképp azért, hogy a többieket, Bandit, Rózsit és legfőképpen a tyúkokat meg a birkákat teljesen meghülyítse, úgy döntött: elmeséli, bemágiázza az éretlen agyú alattvalók reszketeg lelkébe, hogy más, idegenben született disznók el akarják venni a Bandi munkáját, nem utolsó sorban pedig föl akarják robbogatni a tyúkokat, miután jól megerőszakolgatják őket a hátsó udvarban, meg a filézett melleiket fogdossák.

Az egész nyamvadt baromfiudvart körbekeríttette vagdosós drótokkal, aztán terrort kiabált, holott egy rohadt idegen disznó nem járt arra. Hógolyóval, Süvivel, Minimus-szal, Pirosszemmel meg az Őrnaggyal megszavaztatta, hogy nem kérnek abból, miszerint Mr. Pilkington mondja meg nekik, hány idegen disznót fogadjanak be.

De ez sem volt elég, neki semmi sem volt elég. Küldötteket eresztett szerte országában aláírási ívekkel, miszerint az összes tyúk, kutya és birka egyetért az ő baromságával. És mivel ezek egyáltalán nem tudtak gondolkodni, sorban odatették a lábjegyüket a papírokra, és mint a központi harsona naponta ordította a hangszórókból, már százmillió – sőt, több – pata, kapirgáló láb és puha pracli szerepelt azokon a kurva papírokon.

És itt kezdődik minden gyalázat. Az egyik városban, amelyet Steinamangernek neveztek, vagy egyenesen a Nyugat királynőjének boldogabb időben, szóval ebben a városban volt egy közgyűlés az állatok között. Mit ád isten, ebben is a disznófélék voltak alig túlsúlyban, olyasfajták, akik állandóan Napóleon valagát nyalták jódógukban, vagy csak azért, mert az stadiont meg minden kutyafaszát ígért nekik. Végül is, lényegtelen.

Ebben a közgyűlésben pedig megszavazták ugyanazt a dumát, amely az íveken szerepel, miszerint nehogymá Mr. Pilkington mondja meg nekik, hány idegen disznót fogadjanak be. Tökre ugyanazt a szöveget, így senki sem értette – aki még nem kapott trafikot, azok -, hogy erre mi a jó francnak volt szükség. A Macska szerint tán azért, hogy egy hét múlva ne rúgja valagba őket személyesen Napóleon maga, vagy, mert tényleg ennyire barmok.

Ez az utóbbi lett aztán az igaz. Kiderült abból, hogy volt ennek a városnak egy alapítványa hajdanvolt szelíd lelkű költőjószágról elnevezve. Nos, ennek élére olyan főszerkesztő alattvalót neveztek ki, aki az utóbbi időben azzal tűnt ki, hogy Mr. Pilkington kivégzéséről ábrándozott, és ezen – uram ne hagyj el! – a fél ország kiakadt, mondván, furcsa egy elképzelése van a világról a főszerkesztő alattvalónak. Olyan „der springt noch auf” beütésű.

És ez is megtörtént, pedig ezt még Napóleon sem rendelhette meg. Mindezek után a Macska megtörölte bajuszát, kiköpött, és a számítógép elé ült, ami működött még. Bár Napóleon arról ábrándozott, hogy kikapcsoltatja azt is.

Ilyen bűnrossz színjáték után a választópolgár okkal háborodott fel, és használt keresetlen szavakat, pedig a szép emlékű Villám még a teremben sem volt. Csakhogy a módi, ahogyan mindez lezajlott, tökéletesen jellemzi ezt a bagázst. Odaténfergett egy darab polgármester és egy darab alpolgármester, hogy határozatképes legyen a dolog, és ők ketten a nem gombot lenyomva elérték azt, hogy még csak beszélni se lehessen semmiről. A többi bábu még arra sem vette a fáradságot, hogy tiszteletét tegye a teremben, úgy látszik, jobb szeretnek ők valahol hátul, az óvó homályban megbújni, ha az a veszedelem fenyeget, hogy netán szar kerül a propellerbe. Ja, a homály. Illetve a sötétség. Most épp nem csak a fejekben uralkodó tetszett ki, hanem az is, amelyet egy nemes gesztussal a tüntetőkre óhajtottak bocsátani.

Ez is milyen szép dolog, mennyire egy nemes gesztus. A polgár a város háza előtt kívánja kifejteni gondjait – ha már az ülésteremben még az általa megválasztott képviselőkön keresztül sem kaphat hangot -, erre a szónokoktól is megvonnák a beszéd lehetőségét akképp, hogy megakadályozzák a hangosítást, elzárva a tüntetőktől az áramot. Ezt a módit eleddig csak az ország nevetséges házában lehetett tapasztalni bizonyos Kövér nevezetű akasztós zombitól, akinek amúgy az a legkedvesebb szórakozása, hogy pénzbüntetéseket szab ki az ellenzék képviselőire, meg időnként kikapcsolja a mikrofonjaikat. Utcán lévő embereket még nem tudott elhallgattatni, ez az aljamunka ezidáig csak itt, Szombathelyen került elő, szerencsére sikertelenül, a generátor ugyanis nagy találmány.

Viszont közvilágítást még ez sem tud működtetni, pedig kellett volna. Végső nyomorában az itteni bagázs azt kapcsoltatta ki óvodás módon, ami mindent elmond tehetetlenségükről, hiába, hogy teljesen bizonyos vagyok abban, mire ez az írás megjelenik, már készen áll a nyilatkozat az üzemhibáról. Ha meg nem, akkor tévedtem, de ez a rosszabbik változat, mert akkor derül ki végérvényesen, hogy hozzánk is elért az országos trend, amelyet manapság a kapkodás és a rejtett félelem irányít azért, mert úgy tűnik, melegszik a pite, azaz: apa, elkezdődött. Bizonyos helyeken azonban mindebből semmi sem látszik

Ilyen kietlen táj a városi televízió, amelyet annyira sikerült leszedálni, hogy a Fidesz burkából már nem tud, vagy nem is akar kilátni. Jót vigyorogtam kínomban – ami magyarra fordítva annyit tesz: szidtam az anyjukat – azon, hogy miközben a Fő téren a megjelent választópolgárok nemes egyszerűséggel a polgármestert hajtották el melegebb éghajlatra – Puskás takarodj! -, a helyi médium képernyőjén épp ő volt látható sokadik ismétlésben, amint bugyborékoló hangon adja elő szokásos heti bölcs böcsületességeit. Ez az ember kiesett az időből, Hende irányítja éjjellátó szemüvegen keresztül – ha már sötétség -, vagy nem is. Ha épp a nagyhatalmú Fidesz engedi, hogy legyen közgyűlés a városban, akkor rögtön megjelenik, de senki sem tudja, csak sejti, mi a francot keres ott. Ő az itteni gauleiter, a basi kinyújtott dagadt karja, aki ilyen ocsmány jelenségeket okoz, mint az elmúlt nap az Úr 2014-ik esztendejében.