Ha nem is alapvető jog ez, de biológiai és nem spirituális lényként az ember óhatatlan szükséglete lehet a gyermek utáni vágyakozás, kivéve, ha gyerekgyűlölő Csoszogi suszter vagy Küsmödi az Isten fia. Ekképp Orbán Viktor Mihály, a homofób törpe embertársaink számos tagjától óhajtja elvenni azt, amire a génjei miatt égető vágya van. Bár tudjuk, hogy a magyar kan ősgenomját OVM hordozza csakis, mégis, talán másnak is van ilyenje, ha nem is olyan festeni való, mint az övé.

Nekem személy szerint kezd nagyon tele lenni a tököm a középkorral, ami Orbán Viktor Mihályból kifolyik. Szavazatom viszont csak egy van, tankom meg nincs, ezért írok, amíg lehet. Így szeretném elmesélni azon embertársamnak, akik nem nézik a Comedy Centrálon a „Modern család” című sorozatot, hogy nagyon tanulságos dolgok vannak abban meleg embertársaink, az ő házasságuk és gyermekvállalásuk kapcsán, hogyha a fideszisták ilyet látnának, ott fordulnának le a székről.

Vagy, ami inkább lehet, látják is, a szívük mélyén még tetszik is nekik. Viszont, mivel nem akarnak éhen dögleni, inkább fölveszik a szöges bakancsot, beállnak a csürhébe és vesén rúgják Krisztusban testvérüket, valamint kiverik a fogát. Ezt momentán képes beszédként kell értelmezni, de, ha így mennek továbbra is a dolgok kies hazánkban, szó szerint is megtapasztalhatjuk, nem kell túlságosan sok hozzá. A szellem kint van a palackból, elég csak a Coca-Cola afférra gondolni.

De, hogy visszatérjek ahhoz, amit elkezdtem, ebben a sorozatban – sok más mellett – Mitchell és Cameron alkotnak egy meleg párt Lilyvel, a lányukkal, akit Vietnámból fogadtak örökbe. Természetszerűleg itt sem minden habostorta, meg kell küzdeniük az előítéletekkel, de, hogy az USA kényszeresen korrektségre törő társadalma még Trump ellenére – vagy inkább juszt is – hol tart a be-, és elfogadásban, azt az a rész szemlélteti legjobban, amelyben az aggódó apukák óvodát keresnek a kicsi lánynak.

Nos, ülnek az ovi várójában az igazgatóra várva és körmöt rágva, amikor a titkárnő megnyugtatja őket, nincs mitől tartaniuk, náluk az adu ász. Ki is fejti, hogy meleg pár ázsiai gyerekkel, ez tuti befutó. Mivel ez szitkom, kell is röhögni valamin, ezért a forgatókönyv írói túltolják a biciklit csöppet, és megjelenik a színen egy leszbikus pár ugyanott, ráadásul az egyik tolószékes, és néger a kisfiuk. Hőseink ekkor horgadnak le, hogy a maguk különösségével – meleg pár ázsiai gyerekkel – sehol sincsenek a kiváltságosok sorában a leszbi, mozgássérült, fekete gyerek kombóhoz képest.

Tanulságos mese annak fényében, ha tudjuk, ők, ott a nagy vízen túl mennyire megszenvedték a rasszizmust és szegregációt, viszont tanultak is belőle. S bár az emberek gondolkodását nem lehet megváltoztatni – ez a sorozat is azért ilyen felhőtlen a témában, mert Kaliforniában játszódik és nem Texasban -, mégis, szövetségi szinten mindent megtesz az az ország, hogy a polgárai boldogok legyenek. Törvényekkel akarja elérni, míg ez a miénk a jog erejével akadályozza meg azt.

Hozhattam volna európai példát is, csak itt nem csinálnak ilyen klafa sorozatokat, mondandóm lényege azonban így is, úgy is egy és ugyanaz. Akinek módja van rá, állítsa meg Arturo Uit, hogy kies hazánkat ne kormányozza vissza a középkorba, mert nem először mondom, hogy nekem már teljesen mindegy, a többségnek viszont reményeim szerint nem. Vagy, ha mégis, akkor bocsánatot kérek, és kiülök a kertbe a fa tetejére fütyörészni, bámulni a csillagokat, és merengeni a világ ostobaságán.

A háború folytatódik természetesen, és ez így helyes, mert a ’zemberek, mint a világ origója arra hatalmaztak föl minket, I. Orbán Viktort, hogy életünket és vérünket értük áldozzuk, folytonos ellenséges golyózáporban. Mindez becses, ha lózung is, ámde nagyon jól hangzik, a lényeg azonban ezúttal egyetlen mondatban rejtezik, mintegy abba bújtatta bele a bölcs vezér, amikor elszólta magát, és kijelentette, hogy lejárt a nyerészkedés ideje. Ezt akár freudi elszólásnak is tekinthetjük, ha már nem bízunk a világ ostobaságában, felfoghatjuk úgy is – nem így lesz -, hogy sikerült belátnia: önmaga és a vele mintegy szimbiózisban lévő haveri kör már annyit lopott, hogy tényleg teli a padlás, az ebül szerzett jószágot már nincs hová tenni, ezért a három éve folytatott szabad rablásnak egyszer s mindenkorra vége.

wekerketelep.hu

Meg azt is jelenthetné, hogy a földet nem a Nemzeti Földlap munkatársa nyerné el – mert ő nem összeférhetetlen a törvény bötűje szerint, így abba az ideális helyzetbe kerülhetnénk a döntést negligálva, hogy nem ő kapja meg ezentúl a területek után járó, évi mintegy negyven-ötvenmillió forintos támogatást, hanem az, aki ért is hozzá, és ez volt eddig a munkája, hivatása, amitől így egyszerűen megfosztották. Ilyenből pedig nagyon sok van szerte az országban, mint ahogyan volt trafikosból is vagy ötvenezer, de ez elenyésző szám, nem érdemes őket az út szélén hagyni, egyszerűen bele kell bakancsozni őket az árokba, mint a pármillió szegény vagy egyre szegényedő honfitársunkat.

Még továbbá: abban is reménykedhetünk, hogy a felső köröknek, Simicskáknak és hasonszőrű társaiknak is eléggé tele a zsebe már, mivelhogy nem ők nyerték a legtöbbet ugye, így a közeljövőben esetleg minimális esélye nyílik arra másnak, hogyha nem is zsírtól cafogó falat, azért némi szójafasírt juthat nekik a nagy közbeszerzésekből. Ha mindez így történik az ominózus bejelentés után, akkor magam is élénken fogok hurrázni, hálaimát rebegek, és azt mondom: hála Istennek.

Ám kemény korom megtanított arra, hogy a realitás szomorú talaján maradjak, és ne reméljek semmit az orbáni szempontból elfuserált mondattól. Kétségeink ne legyenek, marad minden a régiben, amihöz mi rögkötöttek hozzászokhattunk az eltelt három és fél év alatt. Ez jelen helyzetben bajnak mutatkozik, de jövőre kiköszörülhető lehetne a csorba, ha leváltanánk a bagázst valami csoda folytán, na akkor mondhatnánk igaz szívünkből egy hálaadó imát. Addig csupán ennek a halvány reménye mutatkozik, ám mivel a remény hal meg utoljára, még élünk.

Ui: Magyarországon 2009 és 2012 között – Görögország és Litvánia után – a harmadik legnagyobb volt a reálbércsökkenés. Rezsicsökkentés ide vagy oda, ez ellen valóban érdemes lenne harcolni, de ez meg a rezsim szellemi kapacitását haladja meg. Na, ez a baj, és persze mindez nincs is, mert nem beszélnek róla, mégsem árt tudni, ha már. Mindezt miheztartás miatt, a tények kedvéért biggyesztettem ide, mert szeretném, hogy tisztán lássatok.