Azt mondják: „Elkeserítő, hogy ez az ügy már a kezdetektől fogva nem arról szól, amiről valójában szólnia kellene. Nem az igazságról, nem arról, hogy mi is történt valójában, hanem arról, hogy magukat civilnek nevező liberális körök minél nagyobb botrányt tudjanak kreálni.” A helyi betanított fideszmunkásoknak tehát nem tetszik, hogy napvilágra került a – volt – alpolgármester boxeralsójának kellemetlen tartalma.

Szar ügy, és ha most az óvoda homokozójában volnánk – mint ahogy voltaképp tényleg ott vagyunk -, akkor kantáros rövidnadrágban és lehorzsolt térddel járulnának Erzsi néni elé szipogva és ujjal mutogatva, hogy ő kezdte.

Nem a civilek, az hétszentség. A Fidesz&Co. látott neki egy időben úgy viselkedni, mint akit beszippantott a huszonegyedik század, túl sok pornót néztek a neten, és annyira megemelkedett a kefélni vágyó ingerküszöbük, hogy csak a szex jár a fejükben, mint Brian-nek állítólag.

Mint az közkeletű, az ő jó édesanyja, miután egy ’lómai tiszttel tartott fenn üzekedős kapcsolatat, aminek áldása voltaképp Brian maga, s amikor a szerencsétlen gyermek az élet értelmét keresi, az anya „Csak a szex, csak a szipu” felkiáltással rója meg az akkori idők fiatalságát, mert annyira nem érti a korát, mint ma minálunk a Fidesz&Co. és számtalan lerakatai szerte az országban.

Egyébiránt, ha már a homokozóban járunk, akkor azt mondjuk el Erzsi néninek, hogy a Fidesz&Co. a hunyó a taknyos orrával, amire okot és indokot a vak komondor szolgáltatott, aki elgáncsolta és meggyakta a narancsbőrű polgármester hites asszonyát. Nos, azóta szabadult el a pokol szex ügyben, és nincsen megállás.

Azidőtájt kezdtek a narancsosok és ájtatos társaik a nők bugyijában matatni egészen obszcén módon, és meg is szülték a saját bejáratú világnézetüket ezzel kapcsolatban, kifejtve, hogy a nő dolga a húsok klopfolása, valamint, hogy engedelmesen tárják szét combjaikat házi főzésű pálinkától bűzlő uruk számára, és akkor vak komondoros baj nem érheti őket.

Ezután következett a Jobbik, nem sorolva föl itt a Vona, Volner és Kulcsár urak ellen fölhozottakat. Viszont kitetszett, immár nem elégszenek meg a névtelen nők vénuszdombjával, már nevesített férfiak szerszámja is téma, mert túl nagyra nőttek. Nem a szerszámok, hanem a Jobbik-fiúk. Úgy jártak, mint Röhm bácsi a „Hosszú kések éjszakája” akció során 1934-ben. Ő köztudottan volt meleg, de nem ezért kellett vesznie, hanem, mert az SA-ja túlméretessé vált.

A Jobbik-fiúkkal ellentétben viszont a Fidesz&Co. jámbor alakjai megfogadták Órigenész exegéta és Tertullianus intését, valamint Siricius pápa parancsát, és cölibátusban élnek. Ők maguk, gyermekeik és unokáik pedig szeplőtelenül fogantak, ám mindenki más a perverzió mocskában fetreng. A migráncsok is egyfolytában csak tosznak, nincs olyan nap, hogy három erőszakos aktus ne kerülne szóba a médiájukban, ami olyan lesz lassan, mint egy pornócsatorna.

Hogy Brian anyjának teljesen igaza legyen, arról meg Juhász Péter gondoskodik szerintük, viszont szó sem esik Deutsch Beléptető Rendszerről, Habony porairól meg egyáltalán. Egy dolog biztos csak ebben a kuplerájban, hogy mindenről Gyurcsány jut az eszükbe, a körmendi lerakatnak is a volt alpolgármester farkáról.

Azt mondják a helyi háborgó civilekről: „Tagjaik között pedig olyan személyeket találunk, akik a mai napig helyi szekértolói Gyurcsány Ferencnek, valamint a különböző balliberális törpepártoknak.” Hát nem csodálatos ez az élet? Már-már Satchmo rekedt hangjára való.

Egy dolog azonban teljesen bizonyos ezek után, a Fidesz&Co. kommunikációja valahol azon a szinten jár, mint amilyet Brian tapasztalt egy önjelölt prófétától a ’lómaiak elől menekülve, kezében az ő tökével.

„És azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a dolgok. És hatalmas zűrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a dolgok. És senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók, meg az a fura kis izé… raf… raffiakötőállvány, amihez hozzá voltak erősítve. És akkor majd a barát elveszíti a barátja kalapácsát, és a fiatal nem fogja tudni, hogy hol vannak… már azok a dolgok, amiket apáik birtokoltak, mert apáik csak előző este rakták oda este nyolc körül.”

Hát, így valahogy.

A Jézus születésére szintén készülő, szívükben szeretettel eltelt, templomba járó honfitársaink emiatt őt sorosbérencnek nevezték. Ezen kívül ateista mocskok ajánlották fel segítségüket, és az egész rohadt Magyar Katolikus Egyházból egyetlen püspök biztosította támogatásáról a plébánost.

Aztán még tizenévesek akartak találkozni a szerencsétlenekkel – akik között egyébként keresztények és baptisták is vannak -, és a fiatalok óhaja teljesült. Kérdésünk az volna, hogyan végzi a keresztényüldözési hivatal az ő munkáját, ha a plébánost ebbéli tevékenysége miatt a francba kívánják.

A plébánosban kétségek támadtak ezek miatt: „Lehet, hogy rosszul végzem a dolgomat, akkor viszont el kell gondolkodnom, hogy esetleg lemondjak ennek a plébániának a vezetéséről” – mondta. Itt tartunk most, és éppen itt tart Magyarország is a XXI. században.

Tartok tőle, hogy a plébános nem sokáig marad a hivatalában. Az alapmicsodát módosítani már nem kell, a húszmilliárdért végrehajtott agysejtcsere a végéhez érkezett, megteszi ez a derék nép magától is, amit abban rögzíteni óhajtottak a nagyságosék és nagyságosok.

Nem árt ennek okán föltérképezni, hová is jutottunk a rezsim hat és feledik esztendejében. Az idegengyűlölet kipipálva, a lebutítás beikszelve. Most következik majd az, amikor a maguk fajták a magunk fajták vérét óhajtják hörbölni. Ezt már egyszer közzétettem, de idekívánkozik, mert mutatja kies hazánk szellemi és erkölcsi züllését.

„Te erkölcsileg a László Petra körme alatt lévő piszokhoz sem érsz fel, és ígérem, amint rend lesz ebben az országban (idő kérdése, és rend lesz…) egy népes szíriai családdal fogom összeköltöztetni a feleségedet és a gyerekeidet. Minden be lesz kamerázva, és Való Világ módjára, élőben nézheted majd a kálváriájukat. Aztán pár hét múlva, mivel Ők valószínűleg nem tehetnek arról, hogy te hülye vagy, Őket kihozom, és téged raklak be a vadak közé. Kicsit hagylak “megbarátkozni” az agyon ajnározott kedvenceiddel, majd miután a végbélnyílásod már kellően tág lesz, megkérdezem, hogy mi a véleményed erről a “szerencsétlen, polgárháború által üldözött, sokat szenvedett, de alapvetően szeretetre méltó” népről. De ne reménykedj! Téged nem hozlak ki…”

Tessenek figyelmezni erre a mondatra: „ígérem, amint rend lesz ebben az országban (idő kérdése, és rend lesz…)” Nem érdekel a fenyegetés, amelyet tartalmaz, csak kíváncsian várom a rend újabb stádiumát, mert már az is elég volt, amit eddig tapasztaltam, és amit rohadtul unok.

Tudod, én nyájasom, hogy ez ott fönt micsoda? Segítek. Veszprémi kézilabda csapat, amely (aki) tegnap annyira magyar volt, hogy sikerült kilenc gólos előnyről elbuknia a BL döntőt, amelyet Kölnben rendeztek. Ez a készség és képesség Mocsai mester – aki doktorprofesszorigazgatórektor – Sidney-i ténykedése óta a mi virtusunk, ha tudod, miről mesélek. Ha nem, akkor is figyelj, vájtfülű lehetsz te is.

Körmenden is kézilabdáznak a népek, meg a lyánykák. Nem is oly nagyon rég az egyre inkább elhülyülő ATV névre hallgató médiaképződmény világgá repítette a hírt, amely szerint a körmendi menekültek oly messzire mentek a magyar, kézilabdás és süldő vaginák utáni vágyaikban, hogy kőkemény, meredező farkaikkal törtek be ablakot, bontottak le épületet, döntöttek romba várost iszonytató lendületükben.

Lett is térdre, imához legott. Ebben a tüsténkedésben egyetlenünk – aki 2006-ot sem rendelte meg tankkal és parfézó molotovokkal, egyszóval a város szétkúrását – asszociált egy nagyot, aszonta, hogy nem hagyja: Köln legyen a Rába parti előre tolt állásból. Mint ismeretes és közkeletű, a német egység lett a szimbóluma annak, hogy mire nem képesek ezek a nagy utazók.

Januárban még az lengett a légben, hogy szétkúrtak azok ott mindenkit. Nő nem állt meg a lábán a roham után, s hogy, hogysem, és ellenben most meg az derülget ki bíróságilag, hogy nem a tutajosok mószeroltak a bulin. Ilyenre persze nem adunk, böfögünk az éterbe, hogy Körmend nem lesz Köln. Ehhöz a delírhöz kokettál nekünk a teljes magyar kormány és média, terjed a futótűz, hogy Körmenden Armageddon van. Hogy teljesen vége van a világnak. Hogy lehanyatlott a Nap, aki soha nem kel föl újra.

Majd a kapitány – a rendőröké – elmeséli, hogy menekültek sem voltak, ablak sem tört, ergo semmi sem történt, és ezt az állítást a bennfentesek levetetik a police.hu-ról. Pintér Olajos Sándor, a belügyek avatott sms mestere meg kijelenti, azért, mert folyamatban lévő ügyekről nem adnak tájékoztatást. Hogy ügy sem volt, az nem nagy baj, majd átülnek másik autóba.

Így nem lett Köln Körmendből, hogy a végére érjek az egésznek. És kiderült, hol is vagyunk. Mielőtt a Veszprém a maga színtiszta magyar csapatával beszopta a döntőt, három napos ünnep folyt az elmaradott városban. Szmal – Cupic, Lijewski, Zorman, Aguinagalde, Jurecki, Jachlewski. Csere: Sego (kapus), Kus, Bielecki, Paczkowski, Reichmann, Strlek, Chrapkowski. Vezetőedző: Talant Dujsebajev.

Ez a névsor meg a Kielcéé, akik lebírták a mi eurpeer fiainkat, az edzőjük, a tatár Dujsebajev meg épp magyar szövetségi kapitány volt, míg el nem kúrta, de csak a szakmát. A kézilabda ünnepe. Ezt mondták szerte, akik ott voltak. Törökök, tatárok, szerbek, magyarok, spanyolok, svédek, dánok, etc., sápadtak és barnák, feketék és szőkék. Meg vörösek is talán. Ez Köln volt három napon át, amivé mi magunk – vezérlő csillagunk útmutatása által – nem akarunk válni. Így vagyunk itt. Én például a szuterénból nézem az Orbán által elébem rakott világot, és ezért írok ilyeneket.

Valami igazság lehet a dologban. Körmenden tegnap délelőtt betört egy ablak, pár óra múlva pedig Lázár emberszerű arról számolt be, hogy miniszterelnök elvtárs arra utasította az sms-ek ura Pintér olajost, hogy a kisvárost védje meg a migráncshordáktól, és varázsigével lohassza le hatalmasra duzzadt meredező farkukat, amellyel az összes magyar nőnemű egyedet fenyegetik a Rába partján az újszülöttektől kezdve egészen száztizenhét évesig bezárólag.

Mert ezek ilyenek. Meglátnak egy szoknyát, és keresztülmennek az üvegen is, nem is kővel, hanem kőkemény fallosszal zúzva be azt. Ilyesmik derültek ki a pillangó szárnyverdesése után. Ennyi mocskot pár órába süríteni, mint ami tegnap sikerült, még a Cukorhegyi-birodalomnak is dicsőségére válik, pedig láttunk már egy-két fölöttébb érdekes dolgot a kertek alatt.

Ám ez itt Magyarország, ahol éppen népszavazásra készül a didergő király és udvartartása, ami igyekezet mindent egyből megmagyaráz. A nemzetet hirtelen úgy elöntötte a vezértől gerjesztett adrenalin, hogy puszta kézzel szaggatná szét a hegyeket, meg a migráncsokat, persze. Már akinek erre van érkezése, ilyenből pedig szép számmal akad érdekes módon, köztük tollforgató bajvívókkal, akik valami érthetetlen okból nevezik magukat újságírónak.

Meglep ez minket? Nem mondhatnánk. Az embernek nagy erőfeszítéseket kell eszközölnie azonban, hogy az egyetemes tébolyban valamit megtartson a józan eszéből, ami nem kis feladat, és ahogyan az tegnap kiviláglott, nem is igazán sikerült. Vagy csak nagyon keveseknek, mert a hülyeség ülte torát keményen. Elmesélem azért slágvortokban a sztorit, a szármagazint, ha a könyöködön jön is ki szegény olvasó, mert ezt nem lehet megunni. Ez az, amit nem lehet megunni.

Hírnök jött, és integetett, mondván a tutit, miszerint Körmenden, a városi sportcsarnokban kézilabdázó lányokat kukkolták volna az üvegen keresztül a tengerek vándorai guvadt szemekkel. Aztán annyira felhevültek az idilli képtől, hogy betörték az ablakot, és a lányokat-asszonyokat biztonságba kellett helyezni. Ennyi elég is volt, hogy bibliai méretűvé növekedjék a borzalom.

Hirtelen minden lett egycsapásra, más-más kimenetelekkel, de okádnivalón mégis. Szó esett egy ügyeletes tisztről, aki rendre utasította volna a leselkedőket, akik emiatt követ ragadtak, és betörték az ablakot. Egyszer meccs folyt a csarnokban, ami félbeszakadt, másszor edzés. Aztán a menekültek inzultálták a lányokat a legendárium szerint, vagy nem.

És jött sorban az összes baromság: Körmenden fegyverkeznek, nem engedik egyedül az asszonyokat az utcára, a lányok állva hugyoznak a Rábába félelmükben, önvédelmi csoportok szerveződnek, akik épp herélni készülnek a migráncsokat, félelem és reszketés leledzik szerte az egész világon, vasvillát, vasvillát, hadd szúrjam keresztül, mert atombomba van ezeknek a zsebében.

Kábé idáig gerjedt a hangulat, amikor megszólalt Lázár, közvetítve a nemzet atyjának üzenetét, aki megvédi gyermekeit óvó kezeivel. Legyen rend! Ezt akarta a magyarok óvó bácsija, és lett is legott. Sőt, visszamenőleg kerekedett rend és nyugalom, ahogyan az Magyarországon hat éve szokásban van. Amikor már remegett mindenki orra lika, és a nemzetvédők járták a vérgőzös csűrdöngölőt, csendben megszólalt a Vas megyei rendőrkapitány.

Ennyit mondott: mindössze annyi igaz, hogy betört egy ablaküveg. A rendőrség vizsgálata szerint a Rendészeti Szakközépiskola ügyeletes tisztje nem ment oda szólni a menekülteknek. Senki sem látta, hogyan tört be az ablak. A gyerekeket nem kellett sehonnan kimenekíteni. Az ablakok több helyen is meg voltak repedve, még az sem biztos, hogy az ominózus ablak szándékos rongálás miatt tört be.

Ezt a józan kapitányt Tiborcz Jánosnak hívják. Meglátásunk szerint Tiborcz János nem lesz túl sokáig rendőrvezető, erre azért legyünk figyelemmel a következő hetekben-hónapokban. További vélekedésünk szerint itt valami égrengető ganajság történt a közelítő népszavazás miatt, és folyik a terepegyengető munka fideszileg. Estére ugyan minden lecsendesedett, egy dolog azonban megmarad a nép egyszerű gyermekének lelkében, és csak ez rögzül.

Körmenden a migráncsok szétkúrták a női kézilabda csapatot. Ezzel tért nyugovóra magyarfalva apraja és nagyja, a nemzetvédők pedig mindenképp. A gyűlölet a szívekben tudományos módszerekkel megerősíttetett, ennyi értelme volt az egész babazsúrnak, és ez nem kevés. Sőt, a minden, ha orbáni szemmel nézzük a világot. Pök egyet, aztán megint, és újra. Egyfolytában.

Mindig keres, és mindig talál közönséget a hókuszpóknak. Most egészen Portugáliáig szaladt, ott lelve magának valami testvéri pártot, nekik szajkózva, amit már mindenki nagyon un, az öreg földrész megmentéséről szőtt omló álmait, hogy haza tudjon üzenni a másfél milliónyi hülyének, aki itt tapsol neki.

Végleg megakadt a tű a bakeliten, serceg és visszaugrik. Migráns, mondja, katt, migráns. Így telik velünk az idő. Ha már a boltzáras népszavazás bukta lett, ezt a másikat, a szíve szottyát kell valahogyan életképessé tenni, ami föladatért, mint kitetszik, semmi sem elég drága.

Orbánbohóc szerint azért fontos a kötelező betelepítési kvótáról tervezett magyarországi népszavazás, mert „Most, hogy megvan Brüsszel hivatalos javaslata, hatalmas nyomás alatt állunk. Ha nem állítjuk meg Brüsszelt egy népszavazással, akkor valóban ránk fognak kényszeríteni olyan embertömegeket, akikkel mi nem akarunk együtt élni”.

Értve vagyunk, ugye. És még összemonyákolt valami tíz pontot is, ezt hívja őnagysága migráns 2.0-nak, pedig nem is Mózes. Ezt az igen-igen találó elnevezést, amely arra hivatott utalni, hogy a hűbérúr mennyire otthon van a XXI. században, szerintem Habony találta ki neki. Aki még egy sms-t sem képes megírni, fingja nem lehet a 2.0-ról, viszont ez az egész olyan jól hangzik.

Ellenben nem ez a lényeg. Az inkább, hogy valamivel a felszínen kell tartania magát, tematizálni a közbeszédet, hogy hülye politikai elemzőként fogalmazzak, mert én is képes vagyok tanulni. Most, hogy az oktatás és az egészségügy kicsúszott a kezei közül, és egyre több helyen kell visszavonulót fújni, kitetszik, hogy már csak ez maradt.

Migráns, migráns, mondja a bakelit, migráns: de ez már kurvára unalmas, amikor hónapok óta egyetlen szerencsétlen sem kóborol ebben a leharcolt országban, és mégis veri a farkunkkal a csalánt. Hetekkel ezelőtt tábort építtetett Körmenden és Szentgotthárdon, szétkúrva a két kisváros békés mindennapjait. Ott állnak a sátrak üresen.

Esélyük sincs megtelni, hiszen még azt sem engedik be az országba, aki nagyon szépen és nagyon udvariasan kéri. Állatként várakoztatják őket a kerítés túloldalán, a szerencsétlenek meg békésen tűrnek a szabad ég alatt, míg a dagadt és haverjai röfögve horkolnak a takaró melegében.

Magyarországon fél éve létezik négy törvényen kívüli terület, kettő a szerb, kettő pedig a horvát határon. Ezekben a zónákban úgy teszünk, mintha országunk feudális birtok lenne, és az uralkodó maga dönthetné el, kit illetnek emberi jogok, és kik azok a férfiak, nők, gyerekek, sőt csecsemők, akik nem jogosultak arra sem, hogy ételhez, vízhez, fedett éjszakázóhelyhez jussanak.

Nem ingyen, adományként, hanem akkor sem, ha fizetnének érte. A jogfosztottság oka, hogy ezek az emberek menekültek. Azok közül is olyanok, akik hittek a magyar kormány ígéretének, és legálisan kértek bebocsátást országunkba. Fölépítette a táborokat, be nem engedi őket.

Ha van Isten, akkor nagyon megveri egyszer ezt a Cipollát, viszont akkor sem megy ez a végtelenségig, ha fejen állva trombitál. 2018 még rohadt messze van. Tudjuk, persze, hogy tudjuk, ez az egész cirkusz a fülkeforradalmároknak szól, akikben a harci tüzet élénken kell tartani.

Félő azonban, hogy lohadás esetén valami nagy-nagy disznóságot fog csinálni az örökös bohóc. Képes rá, tudjuk. 2006-ban sem volt rest fölgyújtani Budapestet, hasonló ganajságot most sokkal könnyebb összehozni. Egyszer már volt rendőrattak a határon, és könnyen lehet újra, mert ez az alak mindenre képes, mint tudvalévő. Egyelőre csak kattog vészjóslóan, de nem ártana megállítani, míg nem késő. Rohadtul telik az idő.

Igaz, Kövér elvtárs ezt a hozzáállást már előre belengette, és ő igazán nem szokott viccelni a bajusza alatt, de nem is képes rá. Valamikor régen eltátotta a száját a vörösök ellen, és végleg úgy maradt. Azóta kötelek, kígyók és mindenféle más boszorkányságok kúsznak elő belőle, az átoknak nincsen az a formája, amelyet ki ne próbált volna, amióta maga odahagyta a közösséget még ifjúi liberális hévvel, aztán láthatjuk, hogy mi lett belőle. Mocsadék egy alak.

Megfogalmazhatatlan egy massza, akárcsak az összes hitesei az úrban, akit Orbán Viktornak hívnak mindnyájunk szégyenére és romlására egyben. Hogy mire nem képesek ezek, hogy milyen aljadék módon harácsolnak szavazatokat már jó előre. Ugyaneznap, amikor Becsó úr ilyen irodalmi módon fenyegette meg a jódógos magyar népet, mert nekik nem tetsző helyre tette azt a rohadt ikszet, nekiláttak előkészíteni a népszavazásukat a nyugati végeken.

Most csak látszólag térek el a tárgytól. Gulyással és borral – amely kampányzó kellékeket ’Tarjánban osztogattak – nem lehet félelmet generálni, ezért úgy kellenek nekik a migráncsok, mint egy falat kenyér. Ugyan egy árva ágrólszakadt sem kódorog errefelé, de belengették, hogy Szentgotthárdon és Körmenden újra építenék a befogadó táborokat, amelyeket azért bontottak le, mert tök üresen ásítoztak. Viszont most a két határszéli város visít, mint a kismalac, tegnap délután rendkívüli közgyűltek, és harci készültségbe helyezték magukat.

Szólnak a dobok, nehogymá’ egy percre is nyugalom legyen, ugye. A hatalmi játszmák közepette az istenadta nép egészen magasról van leszarva, én meg ott tartok, hogy szégyellem magam, mert szombathelyi vagyok. Mi, kiválasztottak ott ücsörgünk Orbán köldökén, éppen most jelentették be, hogy a stadion, amelyet épít nekünk a kegyelemes úr, nem kilenc – ahogyan tervezték -, hanem tizenöt milliárdba kerül, és a lóvét megkapja burokban született városom. Ha most kiköpök, akkor ganaj vagyok, és mégis megteszem.

Ilyen ambivalens lélekállapotban leledzik már mindenki. A helyi rádió közzétette a száraz tényeket a tizenöt milliárdról, és a búkon hasonlott meg egy polgár, amikor föltette a kérdést: „Ezt most pozitív vagy negatív hírként tálaltátok?” Itt tartunk most. A veszprémieknek nincsenek ilyen dilemmái, az uszodát, amelyet beígért nekik egy évvel ezelőtt minden létező fidesznyikhaj, már el is felejtették, szó nem esik róla. Ők is eltévedtek a világban, amikor lányos zavarukban rosszul fogott a tolluk a fülkében, ahol manapság hamvába holt a forradalom.

Viszont ’Tarjánra kíváncsi leszek, hogy milyen sorsot szánnak neki kegyelmesék, hogy mit lehet majd elvenni tőle akkor, amikor nem is ígértek semmit. A levegőt netán, vagy blokád alá vonják, mint Szentpétervárt anno az elődeik, ez majd kiderül. Előjelek vannak, mert csakafidesz képes arra, ahelyett, hogy gratulál a győzőnek, inkább jóízűen megfenyegeti. A friss, ropogós polgármestert fölszólították már a győzelem éjszakáján, hogy számoljon be városának pénzügyeiről, mert ott biztosan loptak a komcsik. ÁSZ vizsgálatot vizionálok, vagy valami ilyet, de ne legyen igazam.

Az ő oldaluk sommázatát egy kommentelő fejtette ki. Ezt írta: „Salgótarján egy nagy, buta, komcsi prolitelep volt, és az is marad. Így van jól.” Voltaképp ezt tekinthetjük hivatalos kormányzati álláspontnak is, de, hogy mi lesz ennek a vége, azt én nem tudom. Egyet viszont igen. Ezekből az időközikből ölég szarul jönnek ki a fiúk rendre, így nem véletlen, hogy a tarfejűekkel hadgyakorlatot tartottak a választási iroda előtt. Röpke két év múlva az urnák elé járul a magyar szerte a világban. Frissen honosított véreinket nem igazán kell majd noszogatni, itt, a kerítésen belül azonban elkél majd az atyai útmutatás. Ha így mennek tovább a dolgok, meg is fogjuk kapni.

Azt mondja Bostjan Sefic, a szlovén belügyminiszter államtitkára, hogy: „Az éjszaka folyamán vettük észre az aktivitást a magyar határon, amikor elkezdték odaszállítani a drótokat és az anyagokat.” – Akár egy hadijelentés.

A hadüzenetet pedig ekkor még nem is továbbította a magyar fél, azaz, a kerítésépítésről csak később értesítették őket, akárha Japán a támadás után az Államokat. És szomorú a naiv Bostjan, mert több együttműködést várt volna el egy szomszédos országtól, szerinte ugyanis közösen kellett volna megállapodni a menekültválság kezeléséről.

Mindebből kitetszik, hogy ez a jóember egyáltalán nincsen tisztában a NER működésével. A szlovénok most lesnek szemre-fejre, és ismerkednek a magyarok Istenével. De kollégája, Karl Erjavec külügyminiszter sem ismeri a kollégista észjárást, őt is meglepte, hogy Magyarország nem értesítette Szlovéniát a kerítésépítés tervéről.

A szlovén külügyminisztérium figyelemmel kíséri a fejleményeket, és felvette a kapcsolatot Magyarországgal – mondja. Kis bohókás naivák, pufók kiscsoportosok ők csupán egyetlenünk homokozójában. Mert az ő esze is jár, csak nem tudni, hogyan. Illetve dehogynem.

Csak úgy a miheztartás végett. Eddig mi voltunk Európa védelmezői, az utolsó bástya, rajta egyetlenünk, mint végvári kapitány. Ezt az éccát ha nem is vállalhatóan, de azért valahogy mégis el lehetett adni Szerbia és Horvátország esetében, a szlovénok azonban sehogyan sem illenek bele a képbe, lévén ők is schengeniek.

Mindemellett még egyszer, és nem utoljára tán, elmondom: ha prime ministerünk azzal fenyegeti az Uniót, hogy továbbpasszolja a menekülteket, hazudik. Most is ezt teszi. Mennek a buszok szép sorban. Egy hét alatt húszezer regisztrálatlan embert passzolt tovább a gépezet.

És itt nyer értelmet Körmend is. Eddigi dolgozataimban eufemisztikusan csak vasi kisvárosként emlegettem egy helyet, ahová beköltöztek a katonák. Nos, ez Körmend. Tán egy hete vannak ott, bekvártélyozódtak, és senkinek halovány fingja nem volt arról, mi a jó francot keresnek ott, lévén egy menekült sem kószál a vidéken.

Két napja azzal álltak elő, hogy gyakorlatoznak. Lófaszt, mama. A munkaerőt gyűjtötték a suttyomban megkezdett építkezéshez, azaz: felsőbb köreink már nagyon régóta tudtak a szlovénokat – meg mindenkit – oly igen nagyon meglepő akcióról.

Hazudtak tehát a szlovéneknek, hazudtak a körmendieknek, hazudtak a nagyvilágnak, hazudtak az Uniónak, hazudtak a médiának, hazudtak a menekülteknek, hazudtak az országgyűlésnek, hazudtak a ’zembereknek, hazudtak mindeneknek. Úgyhogy csatlakozom a sorhoz: elmennek ezek a picsába!