Az ítélet előzménye az volt, hogy Pintér et. rendőrsége nemcsak a népszavazás rendje elleni bűncselekmény, de a hivatali visszaélés, a garázdaság és a kényszerítés bűntette miatt indult nyomozásokat is vádemelés nélkül szüntette meg, mert a tények ellenére nem tudták eldönteni, hogy az ominózus hajnalon J. Lőrinc vagy valamelyik társa volt-e az, aki Nyakót megakadályozta az időbélyegző elsőkénti használatában.

Olyan ez, mint amikor a családon belüli erőszak témakörében a szerv addig nem avatkozik be, míg nem sprickol a vér, aztán meg hümmög, hogy mért nem szóltak neki előbb. Viszont azóta a kopaszok rátelepedtek a mindennapokra, egészen váratlanul, de jól kiszámítható módon mindenhol feltűnnek, ahol Orbán hazáját meg kell védeni a kozmopolita csürhe ellen.

Volt már ilyen a történelemben, bizonyos Ernst Röhm még a múlt század húszas éveinek elején hozott létre „teremvédő” csapatot, akik az NSDAP rendezvényeit biztosították. Ezek az elsőáldozók aztán 1921. november 4-én a „Sturmabteilung”, magyarul SA nevet kapták a keresztségben, és ez a véres szájú mókus őrs sajátos fejlődése során a politikai ellenfelek megfélemlítését végző harci szövetséggé vált. Olyannyira, hogy beépült a bajor kormány mozgósítási terveibe is.

Van tehát minta és vitézségből forma, amelyből a mi jámboraink szelleme táplálkozhat. Voltaképp determinisztikus ez az egész, a hét éve szakadatlan tartó háború, amelyet Orbán folytat, kitermeli magából ez erős embereket, van hozzá elég degenerált alak, s ha Kubatov et. még noszogatja is őket a listái alapján, akkor készen áll a recept az eljövendő pogromokhoz.

Lehet, hogy túl sokat nem is kell várni rá, hiszen elátkozott miniszterelnökünk keresztényi tenyere már viszketni kezdett, mint azt volt szíves hívei tudomására hozni. Meg is lett az eredménye, egy tüntetőt hazafelé haladtában pár ilyen mókás fiú betuszakolt egy kapualjba, és alaposan elverték, pedig történelemkönyvet sem olvastak, csak Bayert. Onnan lehet a buzgalom.

A meggyakott férfi beszámolója szerint „Tüntetgetsz? Miért tüntetsz?”, valamint „A CEU mellet tüntettél? Ti a magyarok ellen tüntettek!” magyarázat után kapott a pofájába, világossá téve, hogy nem testvéri szeretetből, hanem nevelési célzattal ruházták meg, miheztartás végett. Pintér et. rendőrei pedig – a beszámolók szerint – még azt sem hagyták neki, hogy normálisan elmesélje a történteket.

A vége az lesz, hogy mindez meg sem történt, vagy maximum az ufók voltak a bűnösök. Ennél szomorúbb azonban, hogy a jelek szerint minőségi szintet ugrott Magyarország közélete, és életbe lépett az ököljog. Orbánt és Bayert felbujtásért lehetne beárulni, de ennek ugyanúgy nem lenne semmi értelme, mintha ezt 2006-ban tettük volna, amikor a most pofozkodók tankokkal furikáztak, és autókat gyújtogattak, tudjukki által logisztikázva.

A helyzet most annyiban komolyabb azért, hogy már Kövér magánhadserege is felfegyverkezett, és nem azért, mint mondják, hogy eltévedt drónokra vadásszanak, hanem sokkal inkább a Kossuth téri ricsajozók ellen, akik esetleg felhorgadásukban behatolnának a Parlamentbe. Ez teljességgel biztos, mint ahogyan az is, hogy immár kétségeink nem lehetnek, ezek készülnek a csatára. A legfélelmetesebb viszont az, hogy az SA-ként működő kopaszaikkal ezt ki is akarják provokálni.

Nem lesz ennek jó vége. Már érződik a vér édeskés szaga, és te tetted ezt, király.

A minap, amikor a CEU legyalulása miatt gyűlt össze a jobb érzésű nép, szembe találta magát az egyenruhásokkal megint, desszertként meg a soraiban találkozott kopasz alakokkal, akik belülről óhajtották hergelni őket, hogy szemből mondjuk nekiláthassanak gumibotozni.

Utóbb kiderült, hogy ezek a kopaszok nem azok a kopaszok voltak, akik a Fidesz székháznál a savazós bácsit védték, és se nem azok, akik meg az NVI-nél tevékenykedtek spontánul épp, mert arra akadt dolguk. Jól látszik tehát, hogy a kopaszok nemzetünk lelki épségének hű őrizői, ezen kívül Kubatov et. kebelbarátjai is egyben.

Ezek a mostaniak viszont nem fizetett verőlegények, hanem jól képzett rendőrök voltak, és csupán civilben, hogy ne legyen feltűnő a dolog, valamint természetszerűleg mindenféle azonosító nélkül, ami hibát azzal magyaráztak utóbb, hogy letépték róluk a kontrollálhatatlan egyetemisták, na ja.

Mindebből kitetszik, hogy a rezsim szintet lépett, a Rubikonon meg a tüntetés utáni történésekkel kelt át, midőn az egyik külföldi demonstráló lakásán jelent meg a szerv, és addig nem is volt hajlandó távozni onnan, míg körbe nem szimatolhatott.

Rossz amerikai krimikben ilyen helyzetekben van erkölcsi dilemmája a hős nyomozóknak, hogy de hát nincsen nálunk bírói végzés a behatolás hivatalosságáról, ilyen elavult, csak a hanyatló nyugatra jellemző szarakodás viszont a mieinkre nem jellemző.

Sőt, ezeknek bejárásuk van hozzánk, mert egy magyar tüntetőhöz meg egyenesen kezében kulcscsomóval érkezett az ellenőrzés, csak amikor meglátták, akkor jött lányos zavarba, és nemlétező lakások meglátogatásáról értekezett. Ennek ismeretében nyer értelmet az is, ami pár hónapja velem történt.

Egyik éjszaka arra riadtam, hogy két rendőr költöget a nagyon ritka legédesebb álmomból a nyomorult szobámban, és kilétem felől érdeklődik. Én pedig még a REM kábulatától sújtva mesélem el, hogy ki vagyok, és erre azt mondják, bocs, akkor a szomszédba jöttünk, és el is vitték a jóravaló fiatalembert, de reggelre már otthon volt.

Voltaképp azóta sem tértem magamhoz igazán a sokkból, és azt sem tudtam, hogyan jutottak be a lakásba, de a jelek szerint kulccsal, mint a tüntetőkhöz. Ezek így összességében ölég szar érzést generálnak az emberben, viszont eszébe juttatják fiatal éveit.

Már elmeséltem, az újszülöttek kedvéért azonban újólag összefoglalom röviden, hogy egy kádári ilyen Bretschneider miképp faggatott engem hosszasan egy kocsmában a buddhizmus mibenlétéről, mert meghallotta a szájamból azt a szót, hogy szakralitás, amit veszélyesnek vélt, mintha máma mondanám azt, hogy liberális.

A haseki Bretschneidernek elég volt annyi, hogy a Kehelyben Palivec úr azt mondja, a császár őfelségének képmását leszarták a legyek, és már vitte is a Pankrácba. Nem vagyok egy vészmadár, de e kor eljövetelét vizionálom újra, az egész Kossuth tér is ezt szimbolizálja, de újabb megerősítések is vannak.

A nagy Oroszországban törvény született arról, hogy Putyin bácsit nem lehet buzi bohócként ábrázolni, és ez se vicc. Viszont ismerjük a mi kedves vezetőnk megmagyarázhatatlan vonzalmát a sztyeppék kiismerhetetlen világához, következésképp benne van a pakliban, hogy lemásolja ideálja paranoid hülyeségeit.

Erre minden esély akkor lesz meg, ha áldásos tevékenysége nyomán kibasznak minket az Unióból, mint macskát szarni, hogy ezzel a népies fordulattal éljek, és akkor jön el a kopaszok igazi kora, akik mókás egyesületté szerveződhetnek, barna inget ölthetnek magukra, a folyományokat meg ismerjük poros történelemkönyvekből.

Ebben a leharcolt kuplerájban, ebben a fortyogó entrópiában egyetlen vigaszunk azért lehet, mert mindezek azt mutatják, hogy a mi despotánk tulajdonképpen be van szarva. És ha erre gondolok, helyzetem bármennyire reménytelennek tűnik is, mégiscsak elégedett vagyok.

Az átfedést képek bizonyítják, viszont a fidesznek (sic!) meg persze, hogy semmi köze nincsen hozzá, ahogyan a saját székházuk védelméhez sem, a 2006-os szedjük fel a macskakövet és ugorgyunk című szintén elsőáldozós szabadidős tevékenységhez meg pláne nem. Különben is, nem a komcsikkal foglalkoztak ők, hanem emberbarátok, akárha úttörők, és mert Erdősi Lászlóné nyugdíjas igenmagyar asszony is oda látogatott épp. A még mindig csípős reggelen pedig nem volt tudható, hogy itt-ott, erre-arra nem rejtezik-e néhány megbúvó jégfolt a flaszteron, s má’ nehogy elcsússzon a matróna. Szóval neki segédkeztek a körülményes haladásban. A combnyaktörés csúnya egy dolog tud lenni.

Aztán most minden kockás inges nyüszög, és azt mondja, hogy juj! Magunk ezt nem tennénk, mindez csak a fidesztempó természetes folyománya ugyanis, olyan nagyon csodálkozni tehát nincs min. Erdősi Lászlónét magunk személyesen nem ismerjük, ellenben a fajtáját azt nagyon. Nem is oly rég polgári körökben itták a habos kakaót, és a földre szállt kezét csókolgatták, amikor elhaladt mellettük. S mivelhogy az ember hite az oly szent dolog, mint a kurvák élete, mindezzel szórakozni nem illő, hagyjuk hát szegény asszonyt. Megkapta a maga tizenöt perc hírnevét, minden rendben van, és még istenének is megadta, ami jár. Szerinte.

Viszont, hogy mi lesz itt? Semmi se lesz. Ellenzékünk teszi a dolgát, úgy, ahogyan eddig is, legalább olyan töketlenül. Aszondják, hogy feljelentést tesznek, parlamenti vizsgáló bizottságot alakítanak, miegyebek, mintha ennek az egésznek volna valami értelme, ami nincs. Ugyan már, királylány. Van nekünk, illetve a fidesznek van Poltja, Pintérje, van olyan rendőrsége, aki a vonatról lecibálja az embert, mert úgy véli, hamis valamilyen utazási papírja. Ilyen reggeleken meg sehol sincs, ellenben a Telekit úgy veszi körbe kockás inges ügyben, akár a Wermacht Sztálingrádot a dicső napokon.

S ha már Wermacht. Nem tudom megunni a párhuzamosságokat, amelyek a mai végtelenben találkoznak. Ezek a kopaszok tisztára SA. Most kondicionálódnak arra, hogy majd választások idején az urnák tövében is noszogassák a polgárt, de ne legyen igazam. Hagyjuk is a rosszízű riogatást. Figyelő szemünket vessük picinyt ezekre a tar hazafiakra, akiknek a tekintetéből egyenesen sugárzik a misztikus értelem. Hol is teremnek ők, és honnan jön majd az utánpótlás, amikor az első generáció nyugalomba vonul, és az unokáknak meséli a családi tűzhely körül hajdanvolt idők hőstetteit. Egyenesen az iskolapadból érkezik majd az újabb sereg.

Úgy tűnik, mintha ez a KLIK bántott volna engemet, és emiatt megorroltam volna, ezért basztatom őket mostanság minduntalan, pedig dehogy. Csak úgy sűrűsödnek a dolgok. Persze folyományok ők is csak, viszont ennyire baromnak mégse kellene lenni. Jó, tudom én, hogy az az ukáz, hogy a magyar iskola kiskatonákat neveljen, ilyen új kopaszokat, akik írni-olvasni ugyan nem, szaladgálni, felnőttként meg bődülni viszont tudnak nagyon ütemes tapsra. Ellenben most, amikor amúgy is dörög az ég, nem kéne látványos öngólokat lőni, és mégis megy nekik. Félmilliárd forintért szerzett be ez a KLIK sportszereket a nebulóknak. Csocsót meg ördögbotot.

A csocsó, az érthető. Ha már sorkatonaság nincsen, mert a libsibolsik megszüntették a nemes intézményt, akkor annak szellemét hozzuk előrébb. A körítés, az már adott az iskolában, futkározás atlétában a folyosón, dalolás, tábori mise is lesz valahogy, viszont csocsó nélkül ilyen helyeken élet nincsen. A csocsó a kaszárnya nélkülözhetetlen kelléke, lehet pörgetni bávatag tekintettel két szolgálat közt. Ilyen emlékei lehetnek a KLIK-ben parkoló elvtársaknak a bakakorból, s úgy vélik, a magyar iskolának óhatatlanul csocsóra van szüksége, hogy a rá mért, kopasz-utánképző szerepét hiánytalanul betölthesse, s mint kitetszik, ezen is van az igyekezete.

Viszont az ördögbot. Te sem tudod olvasóm drága, hogy ez meg mi a szar, ugye? Segítek. Így reklámozza a csodát egy erre szakosodott oldal: „Az ördögbot kiváló zsonglőr játék fiatalok és idősebbek számára egyaránt, hiszen azon kívül, hogy szórakoztató, látványos; fejleszti a kézügyességet és a koncentrálóképességet. Akár többen is lehet játszani hasonlóan a tollaslabdához: háló felett dobálva egymásnak. Rengeteg trükköt sajátíthatsz el vele, amellyel elkápráztathatod barátaidat.” Világos, hogy úgy kell ez, mint egy falat madárlátta. ’Vásájjunk! És ’vásátak, így megy ez. Messzire mentem a választási irodától? Egyáltalán nem. Képzik a tarfejű utánpótlást, és nem veszik észre, hogy mért visít a magyar tanerő. Ezért, testvéreim a NER-ben. Ezért. És mindenki annyit ért meg belőle, amennyit akar.