Így járt valahogyan Komáromy Gergely is, aki énekes „Gregory G Ras” néven, valamint aktivista, aki platánokat véd, valamint utálja az Orbánt. Ez olykor veszélyes bír lenni, néhanap elfogatóparancsot adnak ki az ember ellen, s azt sem tudja, miért. Ilyenkor Kafka Josef K.-ja ugrik be egyből, aki sohasem tudta meg mi a bűne, még akkor sem, amikor ezért megölték. Mint tudjuk az irodalomtörténetből, Kafka világa a félelem, a bűntudat és az abszurditás világa, s amint ezt egy biccentéssel jóváhagyólag konstatáltuk, egyszersmind eláraszt minket az érzés, hogy otthon vagyunk benne épp most és itt.

Ébredhetünk arra is egy reggel, hogy visszataszító féreggé változtunk, vagy, mint mondom, arra is, hogy keres a rendőrség, pedig nem is menekülünk, mert úgy véljük, nincs miért. Komáromy Gergely kormányellenes tüntetéseken szokott részt venni, és őt ezért garázdaság miatt körözik. Így szokott ez lenni minálunk, a járdafestés rongálás, a buszváró-állítás perverzió, egy fa átölelése pedig agresszió. Gregory G Ras elcsodálkozott nagyon, hogy az újságból kellett megtudnia, milyen veszélyes alak is ő. Mégis örült erősen, hogy már tudja, mire számítson, és nem rajtaütésszerűen viszik el.

Így megy ez, az ilyen váratlan lerohanások, amikor fékez hajnalban a nagy, fekete autó, amikor az iskolai fogadóóráról cibálják ki az embert, nem csak a delikvensben ébresztenek kellemetlen érzéseket, hanem a bekasztlizás tanúi is behúzzák aztán fülüket-farkukat, mert ki tudja, velük is mi történhetik. Illetve szaladnak hitet tenni, belépnek a pártba vagy feljelentik a Gregory G Rasokat, hogy az ő nyomorult életük zavarok nélkül telhessen. Régi, jól bejáratott rendszer ez, valamikor rendőrállamnak hívták, ma NER a neve, és azok működtetik, akiket valaha állítólag így üldöztek. Hát, nem.

Illetve működtetik, ámde sohasem üldözték őket. Soros ösztöndíjasok voltak, meg KISZ tagok és titkárok. A kommunisták is gyűjtöttek be váratlanul embereket, Demszkyt, Kőszeget meg a többit, míg ezek a maiak a Bibó Szakkollégiumban ittak, csöcsörészték a lányokat, verték a nyálukat, hogy ruszkik haza, majd besúgók lettek a seregben, MSZMP alkalmazottak, mert már akkor is megalkuvó sunyi kis férgek voltak. Most sem különbek, csak a fazék másik oldalán állnak, megnőtt a valaha befogott pofájuk, és küldik a rendőrautókat a lázadókra, miközben két pofára tömik a velőspacalt szotyolával.

A Gregory G Rasok meg nagyon egyedül bírnak lenni a lázadásukkal, mint ahogyan az összes eddigi is magára maradt. A többségnek arra telik, hogy fölhívja, téged meg köröznek, aztán nézi a fekete autót, ahogyan elviszi a barátját. A magányos forradalmárok mindig halálra vannak ítélve, az élet féltése erősebb a lázadás ösztönénél, ezt használja ki minden diktatúra. És azt is, hogy úgy nagy általában az olajtól iszamos kezű jómunkásember nem is tudja, hogy vannak olyanok, akik érte is haragszanak, a feledés még nagyobb hatalom, mint a gépkarabély. A bávatagság mindig legyőzi a hevületet.

Gregory G Ras még belekiabálta a világba a lázadását, amikor ezt írta: „Ha egy szemfüles haver nem küldi most át ezt nekem, akkor lerángattok a színpadról a következő koncertemen, vagy a gyerek mellől a vonatról, amikor suliba viszem? Miért nem írtatok mondjuk egy emailt, pöcsfejek, hogy legyek szíves befáradni? Ennyire suták vagytok tényleg, vagy ennyire szararcok? Költői kérdés volt, tudom, hogy mindkettő…Garázdaság b.meg…az, hogy a testemmel is próbáltam védeni – persze senkire soha kezet nem emelve – a száz éves platánokat a titeket is tök hülyére vevő főnökeitek mocskos korrupt rombolásától? Vagy az, hogy nyilvánosan szoktam énekelgetni, hogy „hasta la vista mr. prime minista”? Vagy a hajam, vagy az állandó mosolygás, vagy hogy nem eszem húst? Na melyik a garázdaság, he?!?”

Mára meg azt sem tudja senki, hogy a világon van. Így megy ez.

Namá’ megin’ összeálltak a kokósszipus-buzik, hogy ’bosszancsák a jómagyarembert, vélhette az Orbánt kézcsókkal, az egyetemistákat pedig némi kis savakkal kínálni óhajtó választópolgár, miközben visszaböfögte a vasárnapi kirántotthús maradékát a fogai közül.

Rendőröket azért még nem hívtak – mint a járdákat szivárványosító kétfarkúakra -, amikor egy koncert után egy kép erejéig összeállott a fő ligetvédő, Komáromy Gergely, valamint Damian Marley, aki „Respect” sityakban mutatkozott a ligetvédős transzparens mögött, mint nem is oly rég Manu Chao, aki mellékesen a Szigeten még a menekültekért is handabandázott.

Nem ismerik ezek a magyarok Istenét, se a gémeskutat, se a malomalját, a fokost meg pláne nem.

Mit lehessen tenni, ha ezek a dub, ska valamint reggae imádó mókusok már csak ilyen szelíd népek, most is azt üzente a nagy Bob Marley ivadéka, hogy: „A szeretet harcosait nem lehet megállítani…” Aki mindebből – és a zenéből – semmit sem ért, az úgy lehet, mint Fejes Endre Rozsdatemetőjében az egyik Hábetler, aki „Má’ megin’ sikongatnak!” fölhorgadással kapcsolta ki a rádiót, amikor a dobozból operát hallott.

Némi kis felvilágosítással szolgálhatunk azonban azok számára – bár ők meg úgysem olvasnak -, akik a krisnásokat nézik menekülteknek. Tegyünk azonban egy elhalványuló sóhajtást, hogy mi a rossebek ezek a pulihajú alakok, hogy mit akarnak azon túl, hogy coca-cola mámorban fetrengenek a megszentelt magyar anyaföldön.

Nem. A rasztafari nem furcsa bölcsészfrizura, és nem a reggae – bár hozzá tartoznak -, a rasztafari vallás, amely a jamaicai fekete munkásoktól és parasztoktól ered az 1930-as évekből Marcus Mosiah Garvey raszta próféta tanításaiból. Indulásakor I. Hailé Szelasszié etióp császárt tisztelte, a rasztafári elnevezés a Ras Tafari Makonnen névből ered, ez volt Hailé Szelasszié császár neve a koronázása előtt, de Szelassziéra ma már senki sem emlékszik.

Mindezek ellenére egy tizenöt éves felmérés szerint több mint egymillió raszta élt szerte a kerek világon, mára számuk megsokszorozódhatott. (Lehetne tenni kísérletet is talán, hogy a nagyságos magyar országgyűlés bejegyezné-e, ha amúgy megfelelne a törvényi előírásoknak. Bár ez csak olyan bilibe lógatós kósza gondolat, ha Iványi Gáborékat is nézzük.)

Ellenben egy valami teljesen biztos, a rasztafari nevében még egyetlen teremtett lelket sem gyilkolásztak le a Földön, nem úgy, mint a kereszt és a félhold igézetében, sőt, egyáltalán nem terjesztik erőszakosan hitüket, ehhöz elég volt egy Bob Marley.

Momentán egyébként a raszták szerint az igazi értékek a szeretet, egység, béke, egyenjogúság, és igazságosság. Ezek az élet valódi törvényei, és csak ezek betartása garantálja az örök életet. A rasztafári életet meghatározza az összetartozás érzése minden ilyen felfogású ember között. Ezt a rasztafárik „oneness”-nek nevezik, hazugság, lopás, gyűlölet, féltékenység, irigység, árulás elítélendő viselkedésnek minősül köreikben. (Kuncogva: nem egy magyar módi.)

Ám továbbá, a raszták mindenhol a békét, szeretetet, egységet és toleranciát képviselik. Kivétel Babylon, amely kezdetben a feketék elnyomásának ikonja volt, ma már azonban, hogy nem tipikusan fekete vallás, és a bőrszín lényegtelen, Babylon az emberi gyarlóság szimbóluma, ami egyértelműen mérgezi a Földet és az emberiséget. (Lásd Budapest!)

És még egy apró kitérő neked keresztényi Magyarország. Amikor a dohos templomokban a bádogbános magasba emeli a kelyhet, és Isten véreként szlopálja a misebort, gondolj arra, hogy a raszta számára a marihuana szívása ugyanilyen rituális cselekedet.

Hogy ezt mért meséltem el? Csak. Meg azért, mert nekem, hitetlennek rasztafari a Szabadság tér pörformanszai, a kétfarkúak pingálása, az ételosztás az éhezőknek, a menekülők gyámolítása, a hajléktalanok segítése, egy jó színház, egy jó könyv, a melegek tolerálása, és összefoglalva: az értelmes és érző emberi tett és szó. Tehát minden, amit a mai kurzus nem képvisel, sőt, egyenesen ellenez. Ámen.