És most, hogy sikeresen visszafogtam magam – már megint, és mint mindig -, hogy ne válogatott, ámde mosdatlan szavakkal beszéljek arról a szarhalomról ami a Fidesz-KDNP maga, nézzük, mivel örvendeztettek meg minket újra a fiúk a térről. Puskás polgármester bácsinknak annyira elment már az esze, hogy kezd teljesen beleilleni a falkába. Ha volt is némi tisztelet vele szemben, mert derék mentős volt valaha, ezt már erodálta teljesen. Elvesztette a jogait a tiszteletre, az út, amelyre lépett, a megvetés felé vezet. Vagy a semmibe.

Illetve csak röhög rajta az ember végül, mert kínjában nem tehet mást. Hiába tudja, nem komilfó öreg és beteg embereken szórakozni, de mit tegyen, ha polgármester bácsi monomániásan csinál hülyét magából. És mégsem róla lesz most szó, hanem az egyik helyetteséről, aki önálló életre kelt. És még csak nem is arról, aki átállt a lázadókhoz, hanem ez egy másik, Koczka névre hallgató. (Hárman vannak összesen alpolgármesterek, egy még kitart a ganajban, az ő szemeit elnézve el is fog süllyedni benne.)

Az van, drágáim, hogy ez a város, ez a Szombathely forrong, mint arról már néha hírt is adtam. Most épp ott tartunk – egészen leegyszerűsítve a dolgot -, hogy a kisebbségbe szoruló Fidesz-KDNP gründolt magának egy ingyenes lapot gyorsan, mert elveszítette a helyi tévét, és nem volt hol tovább a mocskot okádni. A szennyükhöz fölhasználták a város nevét, amit a közgyűlés kétszer már elvett tőle, a mi szegény ostobán aljas polgármesterünk meg harmadszor próbálkozik visszaadni neki azt.

Szombathelyi Hírlap. Ez a név, amiből a lázadók mindig kiveszik a város nevét, a Fidesz-KDNP meg, élén a polgármesterrel visszaadja neki – illetve szeretné -, ami buzgalom tovább mélyíti a szakadást. Az áruló polgármester után, akinek a nyakába varrták, hogy Szombathelyen átvették a hatalmat a bevándorláspártiak, az eddig csöndben lapító második, Koczka nevű is életre kelt, és nem szignózta a névháborúról szóló közgyűlési előterjesztést a konzervatív-keresztény értékekre hivatkozva.

Voltaképp ez ütötte át az ingerküszöbömet, s nem jóváhagyólag. „Az én értékrendemmel, újságírásról vallott nézeteimmel, elveimmel nem összeegyeztethető ennek a lapnak stílusa, tartalma.” – mondja ez a mi Koczkánk – „Aki akár csak egy lapszámot is látott, az tapasztalhatta, hogy ennek az újságnak a témaválasztása, tartalma fényévnyire van a keresztény, konzervatív értékektől.” – és még ezt is mondja. Némileg igaza van.

Azzal a toldással, hogy ez a lap mindenféle értékektől – nem csak az álkeresztényiektől – áll távol. Illetve egyhez meg igen közel, és ez a fasiszta uszításé, annak épp megfelel. Egyébként egy volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő főszerkeszti, akinek köze nem volt az újságíráshoz soha, és még pár évvel ezelőtt is normális volt, a jelek szerint viszont elvadult. Vagy csak életben akar maradni, ami az ő elvtelen szociális problémája.

Szóval ez az ügy, ez a dolog, ami pörög nekünk itt a végeken. S ami miatt elmeséltem, az nem a szenzáció, a nóvum vagy akármi bulvártrutyi, hanem, hogy megmutassam, az élet nem habostorta, ennek következtében a Koczka nevű alpolgármester is csapdába került, és már nem fog belőle kikecmeregni sohasem. Ez a Szombathelyi Hírlap ugyanis, ami miatt most fintorog, nem lóg ki a sorból. Tartalmában, hangvételében ugyanaz, mint az M1, a 888, a Prostisrácok vagy a holding több száz ánuszterméke.

Ilyképp a Koczka nevűnek nem ezzel van gondja, hanem azokkal is, tehát voltaképp a Fidesz-KDNP-vel van gondja, s ha most a szombathelyi ellen tiltakozik, az csak arra bizonyság, hogy nem adja nyilvánosan a nevét ahhoz, amihez amúgy hallgatólagosan pedig igen. A Koczka nevű akkor veszett el, amikor évekkel ezelőtt ezekhez sündörgött, s lám, mára már fölzabálták a disznók. Mert azért azt ne feledjük, ha a Szombathely név miatt nem tört volna ki a balhé, máig nem lenne egy szava sem.

Ez az egész egyébként bolhafing, máz a szarra csupán. Mert végül is, akinek szánják, annak ilyen vagy olyan néven is célba ér az üzenet. Aki nem fogékony rá, annak is tök mindegy az a nyüves név. Ez csak a fecsegő felszín, mert amíg itt lájtosan megy a móka, a rablás, lebutítás, az ország elsivatagosítása zavartalanul és ütem szerint zajlik. És ha most ez a Koczka nevű megtért bárányka akar lenni, azt kell elsődlegesen belátnia, hogy ez így van, abban tevőleges szerepe van neki is. Utána lehet gyónni, viszont bocsánat az nincs.

A drága Marquez mutatja be nekünk a ’kolerában, hogy is van ez a leszálló ágra érkezve. Nem akartam igazán, de ez jutott bele az agyamba. Mentségként, mindenről szövegek jutnak az eszembe, vagy zenék, de arra is föltenném a vashatosomat, hogy órákon át mondok neked József Attilát, míg el nem fehérül a száj is. Természetem az enyém.

Juvenal Urbino doktor, midőn a halál felé vitorlázott hosszú élete végefelé, arra lett figyelmes, hogy vizelete elkalandozik. Nem egyenes és mindent lehengerlő sugárban indul a célja felé, hanem, összevissza sprickol, külön ágakra válik, és új utakat keres csorgásában. Akkor jöttem rá, öregszem, amikor Urbinóként figyeltem magamat.

Megvolt a szökőkút, és erről ennyit, vitát nem nyitok. Ám akkor az alfeli gondokról az agyamra száguldozva beötlött, hogyhát, ez van itt is, ebben vagyok én, nem kell boldogságiul Macondóba vitetni magamat fehér elefánttal, se nem páncélozott járművekkel, ahogyan ez szokásban van minálunk örömös napok kapcsán, a háború a spájzban van magunk közt szólván.

A fő dilemma tehát, hová pisálhatunk bántás nélkül. Gyanítom, csak a susnyásba, megalkuvástól mentesen, mert bármi érdekes, én most ennek okán arról mesélnék, hogy mi folyik itt. Illetve ott, mert mindenről az jut az eszembe. Szörnyű pilláimat Szombathelyre vetem, ahol épp ülök is, és a kilátás, az valami utánozhatatlan, drágám.

A tévére nézek csak, és máris a városházán találom magamat, ahol szintén ilyen ötvenesek döntenek arról, hogy én az ősztől milyen Csehovot nézzek a színházamban. Őket is megviselhette a mellékhelyiség meglátogatása, mert ezerrel nyomják a baromságot, amit nem részleteznék, hiszen a botrány immár országos, és te, nyájas olvasó, bizonyára tudod, hogy az orbánbébik mit is tettek itt.

Pofán köpték a népet magunk közt szólván, akik, amikor a szörnyű színjáték folyt a falakon belül, odakint, pár méterre szerették volna akaratukat az általuk választottakra kényszeríteni, természetesen a siker legkisebb reménye nélkül. És ami miatt ez ilyen nehezen fordult meg bennem, és végül mégis győzött a közlés kényszere, az alpolgármesterünk dumája volt, aki Koczka névre hallgat, és megmutatta az orbáni világot, amely voltaképp ő maga, egy személyben.

Kijelentette azokról, akik őt megválasztották, hogy ne ugassanak bele már az ő döntésébe, amely pedig róluk szól. A központ leiratban megküldte, hogy Jordánt ki kell csinálni, és azt is teszik, szemük nem rebben. Mindenki le van szarva, legfőképp a választó, a keményen dolgozó kisember, és ami a legszebb az egészben, Jordán annyi nekik, mint a kisvasút, amit meghosszabbítanak, ha sokat pofázol.

Így megy ez. Alpolgármester úr a főnökével, aki hajdanán tisztességes orvosember volt, de ebbéli állapotát már nagyon régen odahagyta, és látszik rajta, igazából azt sem tudja, hol az istenben van, áll a klozettban, hugyoznak, egymás gatyáját érik a mellékösvények, miközben hátba veregetik a másikat, hogy ezt is elbasztuk, Oszi. Hogy visszakanyarodjak Urbino doktorhoz, ő sem abba halt bele, hogy félrevizelt. Egy jámbor papagáj volt az oka, hogy kitörte a nyakát. Ilyesmiben reménykedhetünk, másban nem igazán.

A sormintát nem is oly rég az Új-zélandi hős, Kósa Lajos adta meg igen emlékezetes módon. Tán emlékszünk még a sziporkára, amelyben sajátságosan keveredtek a szavak olyan halmazt alkotva végül, amelynek semmi jelentése nem volt az égegyvilágon, ezért válhatott tananyaggá: „Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és azok ilyen környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyik alapvetően nem érinti az emberek mindennapi életét.” Ízlelgessük csak a magvakat, találkozunk még ilyen magasságokkal, az hétszentség.

Garanciát minderre Szijjártó Petya ad, aki miután csípőből összeveszett az amerikai külüggyel, ennek szellemi hátterét is megteremtette, és futsal csapatából nyolc mókust vont maga mellé minisztériumába. Így megalapozva a szakmaiságot arról is gondoskodott, hogy ezt a nívót valaki kommunikálni is tudja megfelelő módon, kinevezett hát szóvivőnek egy sportriportert, Menczer Tamást. Ő az a mikrofonmester, aki a kevés magyar futballszerető manusnak is képes volt az agyára menni. Hajdan mi más, futballista volt Baján, ebbéli minőségében eljutott egészen a halászleves város ifjúsági csapatáig. Aztán magyarázta a dolgot, mintha értené.

Közvetített a 2012-es EB-ről és az idei vébéről is, többek között ő volt az, aki miatt Szily László nyilvánosan kiborult júliusban, amiért szerinte részrehajlóan kommentált. (Ez a tulajdonság elengedhetetlen kormányszinten, ezért eshetett rá a választás.) De ugyanő volt, aki annak idején még kétgólos hátrányban is elhitte, hogy válogatottunknak van esélye a velünk csak játszadozó hollandok ellen. Nyolc egy lett, amint azt őrzik az annalesek, s miután akkor sem szakadt rá az ég, megérett a külügy szavainak vivésére. Ha ezt csak megközelítőleg hasonló szinten teszi, mint a láblabda magyarázását, a tarajosnak nyert ügye van. Ez mozgathatja kádereinek kiválasztásában, jó lesz ez még valamire – gondolja -, és viszi.

Új divat ütötte fel a fejét egyébként minálunk. Újságírókból lesznek politikából élő emberek, meg vica versa. Egy Martonból rádiós vált hirtelen rövid időre, egy Koczkából meg alpolgármester itt a szűkebb narancsligetben, a két foglalatosság mintha egymást feltételezné ezekben a körökben. Pálffy is híradósból lett honpapa, most meg már újra az orbántévében bujdokol szép pénzekért. Úgy járkálnak ezek a népek a mikrofon egyik oldaláról a másikra, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, pedig nem. Jobb helyeken nem. Ez itt most nem egy jobb hely, még Berki Krisztiánból is lehet egyszer szóvivő, aki most Costa Ricában sütteti vasalt heréit. Agya az van hozzá, igaz, legyőznie nem mindig sikerül, most épp csak ennyire: „Ez az egyetlen olyan formáció, amely a legnagyobb stratégiai dolgot igényli” – vélekedett, eztán pedig azon elmélkedett, milyenek a mai ifjak: „számomra is tanulópénz, a fiatalok hogyan reagálnak egymásra” – jelezte. Benne is elveszett egy szóvivő. Mégis, ha ajánlani lehetne, én Szalacsi Sándort, a magyar lélek és eszme igazi hősét javasolnám. Ő igazán a szavak mestere volt, szegény.

“…Sándor vagyok,… út… szám alatti lakos … és … mikó?
Riporter: És a Fogarassy Árpádról mit tud elmondani?
Sándor: Hát Árpád egyet … hát egy évvel fiatalabb … éntőlem, … talán … egy évvel, mer a nővérével együtt jártam iskolába, a Malvinnal, és semmi többet nem tudok elmondani. Árpád … fiatalabb tőlem egy évvel. Malvin iskolatársam … vót valamikor.
Riporter: Hogy dolgozik? Jó munkásember?
Sándor: Biztos. Biztos jómunkásember. … Árpád biztos jómunkásember. … A … a nővérje velem egykora születésű. Úgyhogy egyebet nem tudok mondani. Kérem kapcsolja ki.
Riporter: És az építményéről mit tud?
Sándor: Hát, az építményéről annyit tudok, hogy … a tanács … megkapta az ojjektum … ra való, … hogy mondjam magának … hogy ezt az építményre megkapta a tanácstúl az engedélyt, hogy … hogy akarja magának kifejezni, hogy … mindent megkapott erre az ojjektumra, meg háromszázezer lite, harmincezer vagy nem tudom … valami … ojjektumra, hogy a litér háromszázezer, harmincezer literes víztartályra megkapja az engedélyt … és …
Riporter: És mire fog szolgálni ez az objektum?
Sándor: Hát ez a kocsordi tanács részirül megkapta az engedélyt … ez ahogy a … az oxigén kihasználására, ilyesmit hallottam én … tudomásom szerint hogy harminc, hogy az oxigén ezt a amikor … a harmincezer literes víztartály az objektum … részirül, hogy azt fel fogja használni amikor hidraulika, mittudomén.
Riporter: És atomtámadás ellen is véd ez?
Sándor: Nem, igen … az ellen nem véd, de viszont … így magyaráz…ta ki Árpi, hogy … a vízbül veszi ki a … a … az oxigént. Teccik érteni? A vízbül fogja az o, harmincezer … literbül veszi ki az oxigént…”

Ezt a szöveget kéretik beemelni a Fidesz meg a kormány szóvivőinek kézikönyvébe, akikből annyi van, mint a szemét, akárha Svejk Burgjában járnánk hercegnőket csodálva. S ha már kellően vérteződtek a hazugság kimondói és a ganajság leplezői, akkor megemelhetik kalapjukat Sándor előtt. Erkölcsi magaslat ő, aki érdek nélkül volt hülye, és ez ebben az országban megsüvegelendő erény.

De nem is ez a baj, csodálkozni lehet, a felelőst viszont Artnerban megtalálni bűn. Tudni kéne az új városvezetésnek, hogy a futball, és egyáltalán a sport nem hatalom kérdése. Igaz, lehet úgy is kezelni, de akkor káosz lesz belőle. A választópolgárt lehet hülyére venni, az izmokat, a játéktudást nem. S hogy Koczka most amellett, hogy elefántként működik, valami elképesztő bizonyítványt állított ki magáról és a brancsáról, ami baj, mert emberek látják kárát.