Tulajdonképpen rácsodálkoznak a világra, hogy jé, elégedetlenek a népek, akikkel pedig annyi jót cselekedtünk – és az a gond, hogy a fideszhorda így is gondolja -, holott leginkább a torkukat harapná át a nagy többség, csak sajnos Bukarest messzire van.

A jó hírek örökös szállítója, Rétvári polihisztor is elcsodálkozott tegnap a pedagógusokon, midőn megállapította, hogy a demonstrációnak nem szakmai, hanem politikai céljai vannak. Hát mi a búbánatos lószerszám célja volna, mint, hogy például Rétvári polihisztor is húzzon el a jó francba.

Más kérdés viszont, hogy szamarakat a színpadra vonszolva ez nem nagyon fog sikerülni. Maximum szénát visz neki az államtitkár, aztán visszafekszik a puha ágyába, és élvezi saját televíziójának hétfő reggeli adását, ahol a migránsok azok rosszak, az ország erősödik, és ezen kívül más nem is történik a nagyvilágban.

Esetleg annyi, hogy ő nyilatkozik benne, elmondva azt, már minden magyar gyerek ingyen eszik, iszik, Orbán Viktor az összesnek személyesen visz nyalókát, az óvodákban pedig önnön fenséges szájával olvassa álomba a haszontalan kölkeket a saját jó cselekedeteiről szóló történetekkel.

Mégis, a szamár a színpadon szakmai tartalommal is bír, bár némileg lájtosan. Valahogyan úgy, amikor a sofőr fölszólítja az utasokat, hogy fáradjanak a busz belsejébe, miközben ők egymás gallérja alá okádnak. Fájó, de ez így nem fog menni, mert amíg ezek a trónon vannak, addig imbecillis hülyéket öklendezik elő magából a rendszer tizenhat éves korukban közmunkára idomítva.

Közbevetésképp azért: tanítottam én a híg Kádár érában középiskolában, és mondjuk, amikor József Attila volt terítéken, akkor hagytam a jó francba a tanterv által előírtakat, és az 1937-es verseket mutattam meg, miközben a diákok kerek szemekkel bámulták a csodát, hogy jé, ilyen is van? Volt. Máma meg nincsen.

És azidőtájt senki egy büdös szóval bele nem pofázott a renitenskedésembe, mi több, föl sem jelentettek a tankerületnél – mert nem volt -, sőt, ki sem rúgtak. A szamárnak a színpadon ez a szakmai tartalma, amely ilyképp óhatatlanul politikai is, kedves Rétvári elvtárs, de beszélhet ezeknek az ember, úgysem értik, mert a talpaik éppen egymásra lépnek.

Az Orbán-imádatba teljesen belehülyült marhák valami egészen elképesztő, rózsaszínű világban élnek. Kiszelly „politológus” például szintén tegnap jutott erre a felismerésre, idézem: „Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció következetesen úgy próbálja magát pozicionálni, mint a mostani kormány és a miniszterelnök, Orbán Viktor ellenfele.”

Ezért neki fizetnek, és így sikerült folytatnia: „Ebbe beneveztek más pártok is, például a sípolással az Együtt. Nem csak beszélnek, hanem szimbolikus tevékenységet folytatnak. Gyurcsány Ferenc ezért már nincs egyedül abban, hogy szembemegy a kormánnyal.” Mindez a súlyos ráismerés a Kossuth néprádióban hangzott el.

Ez a méretes ökörség csak látszólag tér el a pedagógusok szamarától. Mindkettő arra példa, hogy a regnáló hatalom ilyen sípolgató, dúdolgató egyenmasszának látja azt a nyolcmillió embert, akit valamilyen delej okán foglyul sikerül tartania. Nem kívánom igazán, de ha egy nagyot rájuk ordítanának, akkor szaros gatyával menekülnének a svájci bankszámlájuk után a nép ellenségeiként pozicionálva magukat. (Én most akkor politológus vagyok?)

Viszont ők nincsenek is, mint az tudvalévő. A jó Arthur tételmondata, amelyből mindent levezetett, a következő volt: „Die Welt ist meine Vorstellung.” Tehát azt mondta a borjúzabáló, hogy a világ az ő képzete volna, és Kiszelly politológus is erre a nívóra emelkedett, holott nem is tud róla. Nagyon messze van ő attól, hogy ilyesmit tudjon.

Egyáltalán, a politológus, mint különleges állatfajta van nagyon messze mindentől, lévén haszontalan organizmus mindahány, aki a koncért beszéli komoly arccal a hülyeséget, mint most Kiszelly troglodita, aki hatmilliót zsebelt be, hogy ilyenek jöjjenek ki belőle: „Megszokott dolog, hogy a liberálisok kiszolgáltatott emberek szívfacsaró képeivel akarják a felső egy százalék érdekét eladni. Sajnos még mindig van, akit sikerül ezzel beetetni.”

Kiszelly politológusnak is megvan a saját képzete a világról, amelynek centrumában Orbán Viktor világít szupernova fényességgel, olyannyira, hogy a peremen éhezőket is túlragyogja, nem is látszanak tőle, tehát nincsenek. A liberálisok ármánykodásai csupán a felső egy százalék érdekében. Ha valaki érti ezt a baromágot, akkor legyen szíves elmagyarázni nekem. Menthetetlenül hülye vagyok ugyanis.

Igaz, mit várhatunk akkor, amikor miniszterelnök úr, miután a zaftot letörölte ótvaros szájáról, ilyeneket bír mondani: „A liberalizmus, ami van, az valami liberális, valami blabla, zagyva dolog.” Hát, ezt a tudást sem Göttingenben szívta magába, viszont rávilágít arra, hogy mi folyik itten. Keresztes háború a patás liberalizmus ellen, amely attak egyetlenünk fixa ideájává vált.

A seggét nyalni minden pénzt megér, az összes többire ott van a MasterCard. Kitetszik tán, hogy kerülgetem a forró kását, húzom, halasztom, hogy kimondjam, amit blabla szívem diktál veszettül, hogy elmentek ti a búbánatos női nemi szervbe! Mármint miniszterelnök úr, aki meghirdette, hogy birodalmában nincsen is szegénység, valamint a csicskái, akik ennek megfelelően hazudják le a csillagot az égről.

Az én Vorstellungom valahogyan az, hogy a Blahán sorban áll pár ezer ember, olyik nyolc órát, hogy kapjon egy tál meleg ételt. Kiszelly politológus képzete meg, hogy a gazda valagát kell lefetyelni. Ennek módja pedig, hogy azt deliráljuk, az éhezők a liberálisok ármánykodása csupán, ami a blablák ellen kevéske, emberségből viszont aljadék módi.

Szép dolog az a szubjektív idealizmus, ellenben a huszonegyedik században haszontalan. Ha színháznak nevezi Kiszelly politológus azt az egy tányér ételt, amelyet azok adnak a rászorulóknak, akik még európaiak a fehérek közt, akkor Kiszelly politológus tányéronként válik aljassá. Ez momentán kifizetődőnek tűnik, ellenben, amikor emiatt pofán köpik, akkor majd belátja, hogy tényleg nem komilfó dolog zsíros szájjal belehányni a vezér seggébe. Még megvetés tárgyává válik az ember.