Bocsánatminiszterelnökúr (Patyi) Első András, rektor és csalásügyi mindenessel lépkedtek az új húsok előtt, mindeközben pedig miniszterügynök úr elégedetten csettintett a duci ujjaival, és kifejezte gyermeki örömét, hogy: „Egy tetovált volt. Mindegy, én csak egyet láttam, egy tetovált volt. De a többi rendben volt.” – Ahogyan a gazda tekint szerteszéjjel a nyájon, s hizlalja szeme a jószágot, vagy még szaporítja is azt.

Hat évvel ezelőtt, amikor katonákat stírölt az ő szemével, akkor is megállapította, ki a nyalka huszár, ki meg nem. A kövérség sem tetszik neki, azóta tudjuk: „Jól néznek ki a legényeink, jól néznek ki. Nincs köztük kövér, az a halálom, pocakos tábornokok velünk gyalogolnának, nagyon jól néznek ki.” – Ha kocsmában volnánk, stílszerűen vethetnénk a szemére, hogy nézzé má’ magadra, baszki, de nem vagyunk ilyen vendéglátóipari egységben, ám még lehetünk.

E két megállapításból viszont kibontakozik az az ideális embertípus, amely miniszterügynök úr szíve szottya, s akkor ilyen lesz a magyar tenyészbika archetípusa. Mert olyan lehetőségek vannak, hogy dagadt és kivarrt, ez nem menő. Lehet dagadt és sima bőrű, ez sem. Aztán sovány és tetkós, essejó, végül a kákabélű és makulátlan bürkéjű egyed, na, ő a jó elvtárs, ezek szerint.

Fejlődhet még, milyen külső jegyek legyenek jellemzőek a magyar fajra, persze a piros pöttyös seggen kívül. Ezek: a szőke haj, kék szem, megfelelő magasság (minimum száznyolcvanöt), valamint az előírt fejforma, amit tolóméterrel lehet vizsgálni. Az ilyenek aztán a nemzeti tenyészprogram részei lesznek, s ha akad még a migráncsok által meg nem rontott szűz, ezeknek fogja széttenni a lábát.

Egyébként folyik a Párt megtisztítása is. Gondoljunk csak bele, hogy a Dájcstomi, bármekkora barom is a számtalan anyától született szőlőfürtnyi kölkével, meg a szétszívott agyával, akármennyire is szétesőben van, de azért ott bizsereg benne valami a szabadságból mégis. Ezzel szemben egy Gulyás Gergely a sas szemeivel, keményítő szagú kérlelhetetlenségével, mindig frissen borotválva az élcsapat mintapéldánya már.

Az ilyen érzés nélküli robotok ideje jött el, s mint az látható, a közszolgáknak, honvédeknek meg mindenféle alakoknak, akik az orbáni hatalom támaszai lesznek, nem elég, ha az agyuk mosott, már a bőrüknek is annak kell lennie. Innen látszik, hogy a rezsim berendezkedett, ügyel a részletekre és az egységes arculatra is SS-i módon szinte.

Ebbe a sorba a futballisták, akik egyetlenünk szívének hatalmas szottyai, nem tudom, hogyan férnek bele. Ők ugye, mint megtudhattuk, a hazaszeretet szimbólumai, s olyik úgy szét van varrva, hogy alig látszik ki az ember, mondhatni, a festék tartja össze, mint egy rossz Ladát, vagy Skodát a békeidőkben. Érzem itt a bazi nagy ellentmondást, ám a kövérséggel sincsen ez másként.

Például vegyük a húszezer éves Willendorfi Vénuszt a nagy hasával, farával és labdányi csöcseivel. Ő nemcsak a termékenység, hanem a jólét szimbóluma is egyben, s ez a két állapot, illetve tulajdonság egyetlenünknek oly igen kívánatos, nemzeti program szinte. Főleg a szaporodási része, ez egyértelműen, ezt még mindenki űzheti, később már nem biztos, a zabálás öröme viszont a kiváltságosoké most is. A rendszer tehát működik.

De nézhetnénk a tetkót akár, amely eredetileg törzsi és rangjelzés is volt, Polinéziában az öreg előkelőkön már alig maradt szabad bőrfelület. Ilyképpen valaha az volt az ideális, ha dagadt volt a delikvens, és szét volt varrva, ami épp ellenkezője miniszterügynök úr ideális embertípusának. De nem azért, mert ez már az atomkor, hanem, mert gyerekkorában, az avas szagú parasztudvaron a párttitkár apukája ezt verte bele.

De ha már ez az atom, akkor meg eszembe jut a drága Kim Jong Un a rakétáival meg a Trump haverjával. De ez a Trump, ez csak jelenthet Denis Rodman-nek, a Chicago Bulls valahai erőcsatárának a millió NBA bajnoki gyűrűjével, aki vénségére akkora cimborája lett a diktátornak, hogy a ferdeszemű a tenyeréből eszik. Ilyképp nagyobb a hatalma, mint Trumpnak, akitől viszont a mi zsebdiktátorunk hugyozik állva.

Nos, emberek, ez a Rodman – képen mutatom – totálisan szét van varrva, karika lóg az orrából meg a füléből, sőt, olykor tűsarkút és női ruhát hord, amitől a mi egyetlenünk szívszélhűdést kapna. Sőt, migráncsos színe van. Mindebből az a tanulság vonható le, hogy a világ nem úgy jó és ferde, mint ahogyan azt Orbán elképzeli, továbbá, hogy a szemétdombján ugyan lehet kakas, de csak egy piti pöcsfej mégis. Ezt tartsuk szem előtt mindenképp, miközben puskaporunk szárazságát óvjuk.

De azért mégis, tényleg szomorún nézem, hogy mivé lett az általam – is – fölépített műintézmény. A műsorstruktúra dettó, mint amit annak idején kialakítottunk, az arcok lettek lecserélve hajlongó seggnyalókra, akik joviális műmosollyal rúgják valagba azt a dolgot, amit amúgy újságírásnak neveznénk. Ha ehhez tapsol a város irányítása, lelke rajta, de tudnia kell, hogy rosszul teszi. 2010-ig azeeemúttnyócban megelégedtünk azzal, ha Ipkovich Gyuri havonta egyszer, a közgyűlések után kapott fél órát, azóta a mai ellenzékiek már nem igazán kapnak semmi időt, az egész információt nyújtani hivatott műsor nyálas alákérdezés az új moguloknak, de minden arcot meg lehet unni egyszer – nagyon hamar. De mit várjon az ember egy olyan médiumtól, amelynek igazgatója alpolgármester kíván lenni egy olyan városban, amelynek pártatlan tájékoztatását kéne szolgálnia, s hogy nem teszi, föl sem fogja, és még csak nem is szégyelli. Ez a baj.

Ojbá tűnik, a helyi harsona elindult az Észak-koreai úton, ami ilyen mostanában. Tíz napja írtam ezt, de idevág. Észak-Koreában a közszolgálati – mi más is – televízió híradójában azt mutatták be, hogy az ország válogatottja túljutott a csoportkörön a brazíliai világbajnokságon, és persze óriási volt az öröm. Régóta tudjuk, hogy Kim Jong-un csak olyan híreket enged közölni a helyi médiában, amelyek pozitív fényt vetnek az országra. Így történt ez most is, amikor a labdarúgó vb-híreit hazudták el mosolyt gerjesztve azokban, akik úgy hiszik, hogy különbül élnek mint a rizsföldek rabszolgái.

A bemondónő szerint Észak-Korea mindenkit megvert a csoportjában, holott ki sem jutottak a tornára – írja a metro.co.uk. A híradóban büszkén jelentették be, hogy Észak-Korea Japánt 7-0-ra, az Egyesült Államokat 4-0-ra, Kínát pedig 2-0-ra győzte le, a kieséses szakaszban pedig Portugália következik. A nő vigyorgott a kamerák előtt, mutatták a gólokat, a maga módján ez technikai csoda volt, pedig nem is az MTVA készítette a nagy átverést. Csak azt nem tudom, ők tanultak-e a magyar kollégáktól vagy fordítva, kibogozhatatlan ez az egész, viszont az biztos, hogy efelé tendálunk. Ázsiai szinten még nem járunk, de erősen küzdenek a közmédiumok, hogy eljussanak a tájékoztatás olyan magasságaiba, mint a ferdeszeműek.

Aki ma Magyarországon a közmédiából tájékozódik, olyan világba csöppen, ahol derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző; a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve; a polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken; s a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral. A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait. Nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre jól mennek a dolgaink nyolc borzalmas év után. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne. Érvényes már minálunk Noam Chomsky nyelvész híres tíz pontos listájáról kettő bizonyosan.

Ad egy: az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.(Story, a sztármagazin, Ómolnár: cél, talál, süllyedt.)
Ad kettő: a népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni. (RTL Klub buli)

1984 közelít, sőt itt is van, Orwell mintha a Fideszről beszélne, amikor fikcióként ábrázolja a diktatúra jelmondatait, szomorú, hogy ennyire látta a mi jövőnket: A háború béke. A szabadság szolgaság. A tudatlanság erő. Az ő újbeszélje hagyja el ma a fideszkdnp ajkakat: „Persze az igék és a melléknevek közt végezzük a legnagyobb irtást, de a főnevek százait is teljes joggal kiirthatjuk. S nemcsak a rokon értelműeket, hanem az ellentétes értelműeket is. Mert ugyan miféle létjogosultsága van egy olyan szónak, amelyik pusztán csak egy másik szónak az ellentéte? Vegyük például a »jó« szót. Ha egyszer van egy olyan szavunk, mint a »jó«, ugyan mi szükség olyan szóra is, hogy »rossz«? A »nemjó« éppen olyan megfelelő… […] Ha pedig a »jó« nyomatékosabb kifejezésére van szükség, mi értelme annak, hogy egész csomó olyan, teljesen haszontalan szót használjunk, mint például a »kitűnő«, a »ragyogó« meg a többi hasonló? Ezeknek a jelentését tökéletesen fedi a »pluszjó«, vagy a »duplapluszjó«, ha még fokozottabb értelmére van szükségünk. […] A végén a jóság és a rosszaság egész fogalomkörét ki fogja fejezni hat szó – azazhogy igazában egyetlenegy szó.”

Kínában volt valaha a vörösgárdisták forradalma – a mi fülkeforradalmunk azért nem volt akkora, de kétségtelenül éppolyan hatásos –, aminek eredményeként kialakult Mao totális uralma. Született belőle egy kis vörös könyvecske, ami a kötelezőt tartalmazta, és olyan hatásosan működött, hogy nem egyszer lengetésével és a benne foglalt maoi bölcsességek skandálásával még erdőtüzet is próbáltak oltani. Nem sikerült, de megpróbálták, különben honnan tudták volna, hogy nem megy. A mi Orbánunknak ugyan nincs kis vörös könyvecskéje, de van egy 2010-ben kiadott „Rengéshullámok” című könyve, amit 3.350 huf-ért dobtak piacra, de most 300 huf-ért árulják, ha egyáltalán. Nem tudom, hogy Mao elnök elvtárs részesült-e kiadói díjazásban, de a mi Orbán elvtársunk igen: „Orbán Viktor a 2010-es vagyonnyilatkozata szerint hatmillió forintot kapott a kiadótól “könyvkiadás” címen. 2011-ben ez az összeg 248 ezer forintra, 2012-ben pedig 114 ezer forintra csökkent, a 2013-as vagyonnyilatkozatban pedig már nem szerepel semmilyen összeg a könyvvel kapcsolatosan.” De hát, ez nem a kínai kommunista párt, csak a Fidesz.

Azután Mao elnök elvtárs vidéki kényszermunkára küldte a vörösgárdistákat ismerkedni a paraszti élettel. Orbán elvtársnak nincsenek vörös gárdistái, de van neki a CÖF és van neki a NER, így az ő fülkeforradalma – aminek szlogenje: csak a Fidesz – az önálló gondolkodás megszüntetéséről szólt. Mert ha nem tudod, miről mit gondolj, majd mi megmondjuk helyetted. Csak a Fidesz. Mert már Liu Sao Csi elvtárs is megmondta: az önálló gondolkodás káros. Kínában egymillió ember volt a kulturális forradalom közvetlen áldozata, Orbán fülkeforradalmának – közvetetten – négy milliónyian estek áldozatul. Hiába, Viktor szeret mindenben másoknál jobban teljesíteni.

Kész csapata van a saját tévéjében, ahol a sokaság szellemi szintjét és morális nívóját egy személyben testesíti meg az Obersovszky nevű. Ő a mi állatorvosi lovunk, akitől alkalom adtán az se állna távol, hogy a magyar aranylábúak világbajnoki győzelméről számoljon be, ha azt kívánná a haza és főnöke, aki nem a televízióban, hanem a Parlamentben, hamarosan meg a Sándor-palotában formálja saját torz képére a világot. Ilyen ember a György, és ebből a fajtából nagyon sok van, Duna-rekesztő mennyiség.

Amúgy ezt az embertípust az ilyen rendszerek termelik ki. Ahol a tehetséget leváltja a “tehetség” (azaz mi mondjuk meg, ki a tehetséges), ott a szervilizmus életképes stratégia. Ez különösen igaz olyan embereknél, akiknek nincs énképük, így nem probléma ezek után a tükörbe nézni. Ott úgyis alapvetően senki sem nézne vissza, így mindig van hely a “példaképnek”, hogy ezt az űrt betöltse. Kíváncsian várom és figyelem, hogy a csúcsra járatott pátosz gyakorlatilag már a határokig kitolt és kihasznált (nemzeti) giccsfaktor elegendő lesz-e a következő négy évben is a kormányzatot támogató választók ilyen széles rétegének meggyőzésére. Eddig még győzik szusszal, de egyszer csak eljön a Télapó. Ebbe az idilli állapotba irányulunk itt is, a cél közel.