Tudod, én nyájasom, hogy ez ott fönt micsoda? Segítek. Veszprémi kézilabda csapat, amely (aki) tegnap annyira magyar volt, hogy sikerült kilenc gólos előnyről elbuknia a BL döntőt, amelyet Kölnben rendeztek. Ez a készség és képesség Mocsai mester – aki doktorprofesszorigazgatórektor – Sidney-i ténykedése óta a mi virtusunk, ha tudod, miről mesélek. Ha nem, akkor is figyelj, vájtfülű lehetsz te is.

Körmenden is kézilabdáznak a népek, meg a lyánykák. Nem is oly nagyon rég az egyre inkább elhülyülő ATV névre hallgató médiaképződmény világgá repítette a hírt, amely szerint a körmendi menekültek oly messzire mentek a magyar, kézilabdás és süldő vaginák utáni vágyaikban, hogy kőkemény, meredező farkaikkal törtek be ablakot, bontottak le épületet, döntöttek romba várost iszonytató lendületükben.

Lett is térdre, imához legott. Ebben a tüsténkedésben egyetlenünk – aki 2006-ot sem rendelte meg tankkal és parfézó molotovokkal, egyszóval a város szétkúrását – asszociált egy nagyot, aszonta, hogy nem hagyja: Köln legyen a Rába parti előre tolt állásból. Mint ismeretes és közkeletű, a német egység lett a szimbóluma annak, hogy mire nem képesek ezek a nagy utazók.

Januárban még az lengett a légben, hogy szétkúrtak azok ott mindenkit. Nő nem állt meg a lábán a roham után, s hogy, hogysem, és ellenben most meg az derülget ki bíróságilag, hogy nem a tutajosok mószeroltak a bulin. Ilyenre persze nem adunk, böfögünk az éterbe, hogy Körmend nem lesz Köln. Ehhöz a delírhöz kokettál nekünk a teljes magyar kormány és média, terjed a futótűz, hogy Körmenden Armageddon van. Hogy teljesen vége van a világnak. Hogy lehanyatlott a Nap, aki soha nem kel föl újra.

Majd a kapitány – a rendőröké – elmeséli, hogy menekültek sem voltak, ablak sem tört, ergo semmi sem történt, és ezt az állítást a bennfentesek levetetik a police.hu-ról. Pintér Olajos Sándor, a belügyek avatott sms mestere meg kijelenti, azért, mert folyamatban lévő ügyekről nem adnak tájékoztatást. Hogy ügy sem volt, az nem nagy baj, majd átülnek másik autóba.

Így nem lett Köln Körmendből, hogy a végére érjek az egésznek. És kiderült, hol is vagyunk. Mielőtt a Veszprém a maga színtiszta magyar csapatával beszopta a döntőt, három napos ünnep folyt az elmaradott városban. Szmal – Cupic, Lijewski, Zorman, Aguinagalde, Jurecki, Jachlewski. Csere: Sego (kapus), Kus, Bielecki, Paczkowski, Reichmann, Strlek, Chrapkowski. Vezetőedző: Talant Dujsebajev.

Ez a névsor meg a Kielcéé, akik lebírták a mi eurpeer fiainkat, az edzőjük, a tatár Dujsebajev meg épp magyar szövetségi kapitány volt, míg el nem kúrta, de csak a szakmát. A kézilabda ünnepe. Ezt mondták szerte, akik ott voltak. Törökök, tatárok, szerbek, magyarok, spanyolok, svédek, dánok, etc., sápadtak és barnák, feketék és szőkék. Meg vörösek is talán. Ez Köln volt három napon át, amivé mi magunk – vezérlő csillagunk útmutatása által – nem akarunk válni. Így vagyunk itt. Én például a szuterénból nézem az Orbán által elébem rakott világot, és ezért írok ilyeneket.

Érdemlendő indok, de lényegtelen, megette az idő az egészet. Annak idején, amikor még sportolni voltam képes, különös világok járták. Az úgynevezett szövetségekbe a párt delegálta a tagokat, következésképp elnököket is, és amint fölnőttem, azt hittem, hogy amint Hajós kolléga vázolta föl a veszedelmet a tantestületi értekezleten – amikor már nem dagadt nyolcadikos voltam -, hogy jön a plurális demokrácia, és szétrohad a világ. Mindenki csak nézett ki az ő fejéből, még az én drága igazgatóm is, aki meglátogatott a kollégiumban, miközben vigyáztam a kisdedeket, és utamra derített a nevelői szobából.

Menj az övéidhez. Ezt mondta, és ő volt annak idején a kézilabda szövetség elnöke ott, azon a megszentelt helyen, ahol azóta vagyok. Mindez, amit eleddig meséltem, csupán arra szolgál díszletül, hogy lefössem, milyen helyen is élünk. Ilyenen. Szűkebb vonzáskörömben, ahol lébecolok, lakik a magyar kézilabda egyik ikonja. Farkas Ágnesnak híjják, és ő is kandidált, hogy elnök lenne a kézlabdásoknál. Különösebb ismertetőjele nincsen neki, csak ért hozzá. És olyképp, ahogyan a birkózóknál is a rezsibiztos nyert a bevált ember helyett, így itt is, csakúgy Kocsis Máté lett a befutó.

És éppen ez a bajom nekem. Hogy mért köll megbarmolni, ami amúgy működne. Belepofázni. Értem én a vonalat, Mocsai is megkapta az ő TF-jét, csurog, cseppen a morzsa. Csakhát, nem lesz ez mindig így. Az idők változásával elnökölni lehet, de minek? Elfújja a szél. Bármennyien is üvöltöttek, meg zenéltek, azért Woodstockban a király Hendrix maradt. Ilyképp ott vagyunk, mint az én drága igazgatómmal annak idején. Megyek az övéimhez, mert testvérek: dagdugó varázslólekvár, minden számít, semmi sem használ, mint azt a Bizottság óta tudjuk teljes bizonyossággal, és végetérhetetlenűl.