Mit ne mondjunk, ölég rosszul vannak idomítva. A botot ugyan visszahozzák, ám többre nem futja. Furcsa egy dolog az emberi elme, olykor beáll egy irányba, és mindenről a muff jut eszébe, mint a kuplerájba tévedő kamasznak. A fogalmak olykor váratlanul összekapcsolódnak, fidesziül.

Mondjuk ekképp: stadion+futball+sportolás+sport+egészség+egészségügy. A böszme ellenzék pedig képtelen követni az asszociációs ugróiskolát, és annyit is ér. Kész Zoltán például, aki Veszprémből árulja el a hazát, a nagy napon – amikor az alaptörvény születését ünnepelték szerte a világon – úgy viselkedett, mint valami elefánt a porcelánok között.

Stadionokról érdeklődött, mert nem bírt magával, és le is bukott. Ő, meg a haverjai a felelősök az egészségügy haldoklásáért. Dömötör Csaba álomtitkár felelt neki, és egyből kitetszett, hogy már Habony sem képes mindenre gondolni. Odáig eljutott, hogy a nagyvadak figyelmét felhívja: fogják be a pofájukat, az új húsok azonban szóhoz jutottak, s bár ne történt volna meg mindez.

Dömötör álomtitkárnak ugyanis sajátosan működnek a neuronjai. Katt-katt, mondják, akárha pénztárgép, és a végeredmény papírszalagként kúszik elő a szájából: „Ha valóban fontos a baloldalnak az egészségügy, önök számára sem lehet mindegy, hogy hány helyen sportolhatnak a magyarok…A polgári Magyarország alapfeltétele az, hogy a magyarok megfelelő, megújuló sportlétesítményekben tudjanak sportolni”.

Mit lehet ilyenkor tenni? Hangosan röhögni nem ér, mivelhogy az indiánok is tisztelik a degeneráltakat. Dakota környezetben ezért fejet hajtunk a kimondott nagy igazságok előtt. Ezzel azonban nem volt vége, sőt, most kezdődött el igazán. Megszületett maga a megváltó is a sokat látott falak között.

Ez pedig úgy történhetett, hogy nagyon sokat akart a szarka kurta farka, holott nem is kismalac. Valahogyan meg kölött emelni, szakrálissá tenni a csodát, amelyet a Nagy Mű jelent, amely ugyan készen van, de sohasem pihen. Ez pedig így zajlott: alaptörvény+születés+húsvét+Jézus. Kész. Egészen konkrétan: „2011. április húsvét hétfője nem csak Jézus Krisztus születésnapja volt, Magyarország újjászületésének napja is volt.”

Ezt bírták mondani a keresztény Európa védelmezői, testvérek az úrban, és ekkor leomlottak a díszletek. Brunner atya, aki engemet az elsőáldozás szentségére készített föl, nádpálcával verte belém az igazat, miszerint karácsonykor azért kapok villanyvasutat, mert a szent kisded ekkor sírt fel először.

Húsvétkor pedig megmurdelt, majd új életre kelt. Ezt minden hülye nyolc éves tudja, még a muszlimok is. Különben meg Gyurcsány a hibás, valamint a kommunisták. Ők nem tették lehetővé az iskolai hitoktatást, és ez lett a vége. De majd, ha a NER első nemzedéke fölnő, aki már szervezetten részesült a kegyben, akkor minden jó lesz. Ők legalább olyan okosak lesznek, mint ezek itt. ’A seggükben is felyük lessz, bár olvasni ők sem tudnak majd.

És mégsem ez az igazán érdekes. Eljönnek ugyanis a violaszín hétköznapok, amelyek megmutatják minekünk ennek az egész rendszernek a képtelen természetrajzát. Én magam az elkövetkező napokban, hetekben, hónapokban az apró rezdülésekre koncentrálok elsősorban. Jelesül mondjuk arra, hogy ha már nem lehet elnökistenkirály a futballistából, mi lesz a Budavári Palota sorsa. Ennek tervbe vett felújítása nem elsősorban szépészeti-építészeti kérdés volt, a színfalak mögül jól áttetszően kormányzó emberünk oda való benyomulását – ha nem is éppen fehér lovon, de páncélozott fekete autóban – készítették volna elő. Meglehetős kíváncsisággal várakozok tehát arra a pillanatra, amikor megtörténik a nagy bejelentés, hogy mégsem mennek arrafelé a kőművesek, mert a pénznek más, nemesebb helyet találtak, és mindezt úgy adják majd elő: azé’, hogy a ‘zembereknek jobb legyen.

Nem vagyok vátesz, de eljön ez az idő. Fogós, ravasz kérdés még az is, hogy akkor most megáll-e az élet a belügyben. Nem vagyunk még teljesen szenilisek ugyanis, és rémlik – ha haloványan is – egy lakossági fórum. Ezen, mint már volt szerencsénk megénekelni, Pintér „Olajos” Sándor és népi zenekara érkezett vendégfellépésre, hogy meglegyen a további ámokfutás lehetősége. A szeánszon azt pöndítette meg a prímás, hogy aszondja, a BM működése múlik a varázslatos kétharmadon. Minderről akkor is tudtuk, hogy baromság, ámde ha most ebben az operett-országban nem áll le az élet, mert oda a nyolc/tizenketted (ügyes vagy rezeda, matek pirospont bemegy, mert az EMMI ezek után nem javasolja használni a kétharmad kifejezést), ott fog állani az örökös Orbán-belügyér és őrző-védő mogul ellenőrzőjében: kedves szülők, Sándor fiuk megint hazudott, kérem keressenek fel fogadóórámon. De mi jó szülők módján ezen egy csöppet sem lepődünk meg, mert tudjuk, hogy a vásott kölök kóros hazudozásban szenved, ami ellen tenni lehetetlen, ez csoportszintű kór, és nincsen rá orvosság, csak a feledés.

Meg az a rohadt uszoda, hogy azzal mi lesz, azt is repesve várjuk. Ez a Fidesz nevű bizniszegyház (copyright by: Para Kovács Imre) ugyanis arra szocializálódott, hogy csak akkor ad, ha nyalják a valagát. A kampány finisében ‘ormányunk négymilliárdnyi aprót rakott félre, hogy a veszprémieknek a régóta oly nagyon óhajtott uszodát megépítse úgymond. Ciki, hogy ezt nagy hangon be is jelentették, nehéz lesz megmagyarázni, miért kapnak az itteniek lószerszámot a valagukba mindezek után, nemhogy uszodát. Aki ellenünk van, az ne úszkáljon, örüljön, hogy luk van a seggén. Bizony, a kollégistáknak így működik a kaptafás agya, amit mutat Simicska mesebeli esete, aki hiába építene Közgépével már akár féláron is – torkos közbeszerzés, ugye -, amióta geciben úsztatta a vezérkart, semmit se nyer. Ez pedig jelzi erősen, hogy a lóvé csak csókosoknak jár, így félő, hogy röpül a veszprémi uszodaálom. Úgyhogy feleim, ilyen apróságokra figyelmezzetek az elkövetkezendőkben, a keresztapa szindróma így – is – fog ki-, és lebukni. Mindenesetre: Veszprém előtt Kappe ab!