Ennek keretén belül magyar diákok kurd arab nyelvet és irodalmat, valamint iszlám tanulmányokat folytathatnak tízen, miközben célpontok. Nem tudni, ki a hülye. Rétvári mindenes és mókamester, vagy az orbáni hírközpont, amely a jó hírt szerte kürtölte a nagyvilágban. Az ember gyereke vagy kurd nyelvet és irodalmat tanul, vagy arabot. Ez a kettő a világért sem ekvivalens egymással.

Bár a kurdok sokáig az arabot használták az iszlámosítás hatására, a XVII. század óta azonban nem. Sérko Békesz versei például szoráni nyelvjárásban íródtak, míg mondjuk Imru ul Kejsz arabul maradt ránk abból az időből, amikor az iszlámot még hírből sem ismerték. Mindebből kitetszik, hogy ez meglehetősen bonyolult dolog, és Rétvári mindenes és mókamester csak úgy nem ért hozzá, mint ahogyan máshoz sem.

Örömteli viszont, hogy fiatal magyarok iszlám tanulmányokat folytathatnak, legalább lesz tíz ember az országban, aki megérti, hogy a rezsim félelemre építő taktikája mekkora hazugság, s hogy az úgynevezett iszlám terrornak annyi köze van Allahhoz, mint Rétvári mindenes mókamesternek Jézushoz, azaz, semmi. Most sem volt rest riogatni, hogyaszondja: „aki keresztet vesz magára, az célkeresztet is vesz gyakran ezzel”.

És ilyen kondíciók mellett küld oda tíz fiatalt az oroszlán torkába. Merész. Viszont mi lesz, ha ezek a tízek tanulmányaik végeztével hazatérve elveszik Rétvári mindenes mókamester munkáját, valamint megerőszakolják asszonyát, ahogyan ez szokásban van náluk, legalábbis Rétvári mindenes és mókamester főnöke szerint. De ne legyek ennyire cinikus.

A tíz magyar majd biztosan megtanulja, hogy az iszlám Jézust Isten egyik legnagyobb prófétájának tartja, és éppúgy tiszteli, mint Ábrahámot, Mózest és Mohamedet. Ez a szemlélet összhangban van az iszlám nézőpontjával Isten egyedülállóságáról, az Isteni irányítás egységéről, és Isten küldötteinek egymást követő, kiegészítő szerepéről.

Ilyképpen, amikor őrültek mészárolódnak, akkor nem a keresztényeket kell megvédeni, sokkal inkább embereket magukból kivetkezett állatoktól. Rétvári mindenes és mókamester azonban mindenféle veszélyek nélkül közlekedhet a vérzivatarban, mert, hogy fehér, az nem kétséges, viszont, hogy európai-e, az vizsgálat tárgyát képezi. Ezért, amikor a dzsihádista meglátja őtet, elgondolkodik, hogy nyakazzon, vagy ne nyakazzon. Aztán meghasonlik.

Éppen itt tartunk most Magyarországon. 2016-ban a Magyar Idők megírta, hogy hárommillió eurós, azaz kilencszázharminc millió forintos büdzsével áll fel a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A magyar kormány ellenségképét egy láncolatra fűzi fel, és az eljut Brüsszelen és a liberalizmuson át egészen a muszlimokig.

Mindez sajnálatos, mindamellett szánalomra méltó. Németországban akkoriban élénken terítéken volt a boszorkánytéma, amelynek fő harcosa Heinrich Himmler SS birodalmi vezető volt. Bármilyen furcsa is, ő meggyőződésből tette, amit tett. A germán mítoszt akarta újraértelmezni, és bebizonyítani azt, hogy a letűnt idők germán hőseit a keresztények irtották módszeresen. Így került terítékre a boszorkánytéma.

Himmler 1935-ben ragadta magához az irányítást, 1945-re több tízezernyi kartotékot gyűjtöttek össze a Schutzstaffel szorgos munkatársai. A buzgalom azért is volt annyira alapos az akkori pletykák szerint, mert úgy vélték, hogy Himmler egyik ősét, Margareth Himblert 1629 áprilisában Mergentheimben Passaquay néven boszorkányként megégették. A kutatás közismert okok miatt bevégzetlen maradt.

Mindemellett azért is eredménytelen volt a heroikus munka, mert bármennyit is kutakodtak, bizonyítékot arra nézvést nem leltek sehol sem, hogy a Valhalla lakosait, Ymirt, Audumblát, Ódint, meg a többit a keresztények irtották volna ki, úgy volt tehát baromság az egész, ahogy volt. Egy célja volt Himmlernek, el akarta tüntetni a birodalomból az egyházakat, és bármilyen furcsa, Hitler volt a józanabb, mert kordában tartotta a kisebbik barmot.

Mára megfordult a világ kereke. Most a keresztényeket irtják a muszlimok, főleg Magyarországon, érthető tehát, hogy ügyükkel birodalmi példára kormányzati szinten foglalkoznak. Egyetlen különbség mutatkozik, jelesül, míg Himmler fanatikus volt, ezek a mieink csupáncsak aljasak. A Reichsführer álomvilágban élt, ezek nem. Világképük csak száz évre vágyik vissza, az urambátyám langymelegébe. A magyar ősvalláshoz, a sámánizmushoz vagy tengrizmushoz másik emelkedett társaság óhajtozik.

Ennek az új keresztényvédő agylágyulásnak két eredője lehet. Vagy tényleg kezd elmenni a kormányzó esze – ez nem lenne példa nélkül való a történelemben -, vagy csupán némi aprót kell juttatni újabb alakoknak. Vélekedésem szerint e kettő sajátos elegye jelenti az egyedül üdvözítő megfejtést, de bármi is legyen az ok és indok, egy teljesen biztos: nem lesz ennek jó vége – mint ahogyan erre is van már példa a történelemben -, ugye. Kíváncsian várjuk tehát, honnan zúdulnak ránk új, ordas eszmék.

Valahonnan az a rögeszméje támadt, hogy ide, mihozzánk ötven-hatvanezer muszlimot telepítenének be. Szerinte a cigányoknak el kéne magyarázni, ha ez megtörténne, akkor megszűnne a segélyezésük, mert ugyanazt a pénzmennyiséget sokkal többfelé kellene szétosztani. Ezért a cigányoknak sem érdekük a befogadás, vonja le a konzekvenciát. Ez idáig kőkemény kampány, tagadni ezen nincs mit.

Megjegyeznék azonban valamit. A rend nem borulna föl, ugyanis az adakozás, a szegények segítése az iszlám felfogásában a vallásgyakorlat része. A zakát fizetése a szegények számára egy évben egyszer, ramadánkor kötelező. Ennek mértéke a rendelkezésre álló, nem a közvetlen létfenntartásra szolgáló vagyon két és fél százalékát jelenti. A zakátot a tradicionális muszlim országokban egyfajta adóként szedik, vagy mecseteken keresztül osztják el. (Ennyit a segélyekről)

De a történész úr aggódik a baloldali típusú szervezetek, a homoszexuálisok és a zsidóság sorsáért is. Mint frappánsan fogalmaz, hogy ha bejön az iszlám, akkor nekik végük. Esetükben okokat és indokokat nem sorol a tudós elme, elégedjünk meg annyival, hogy csak. (Zárójelben megjegyezzük, ilyen típusú emberekkel tömték tele a nácik kies táboraikat.)

Viszont igyekszünk bővebb információt nyújtani az iszlám és a judaizmus kapcsolatáról is, íme: „Mondjátok ó muszlimok: Hiszünk Allahban és abban, ami lebocsáttatott hozzánk, s abban, ami lebocsáttatott Ábrahámhoz, Izmaelhez, Izsákhoz, Jákobhoz és a Törzsekhez s abban, amit Mózes és Jézus kapott, és abban, amit a próféták kaptak Uruktól. Nem teszünk különbséget egyikük javára sem közülük, és mi Őneki vetjük alá magunkat” (Korán, 2: 136).

A baloldal pedig manapság mindenképpen rosszul jár, nem kell ahhoz ide egy szem iszlám tudatú bevándorló sem, mint ahogyan a homoszexuálisok vegzálásának is bőséges a hagyománya, mint az közismert. Ilyképp Tőkéczki úr víziója aggályosnak tekinthető, hacsak nem a kitüntetést adományozó hátsó fertályát nem kívánja tisztogatni. Hogy ebben az egész listában valami avítt náci gondolkodást vélünk fölfedezni, az meg a mi bajunk.

Ellenben a befejező passzus a legérdekesebb. Ugyanis a történész szerint még a keresztények járnának a legjobban, mert ők áttérhetnének, vagy másodosztályú állampolgárokként élhetnének, ha befogadnánk menekülteket.

Nocsak. Ha jól értelmezzük, akkor ez itten kőkemény szociáldarwinizmus, amely szerint, ahogyan az élőlények közötti versengés és a természetes szelekció (a legrátermettebb túlélése) az evolúció motorja, úgy az emberi csoportok, nemzetek vagy eszmék közötti versengésen alapul a társadalmi fejlődés, és a szelekció. Tőkéczki úr így akaratán kívül az iszlám eljövendő diadalát vetíti előre, ha jól értjük.

És bár történész úr bizonyára nem azt mondta, amit gondolt, mégis ilyen kerek egésszé sikeredett, a történet körbeért, úgymond. Ugyanis Francis Galton volt még rohadt régen az eugenika, a fajegészségtan szülőatyja, és számos kitérő és őrület után jutott el Hitler tudatáig, aki szerint csak azt kell szeretni, annak jár irgalom és gyengédség, aki hasznos. Az egész zagyvaság – ami persze, hogy az emegyen hangzott el – ide lukad ki, ha az ember végiggondolja, amit hallott.

Ergo: lehet kampányolni meg riogatni, csak az ember fontolja meg, miket beszél össze. Meg vissza.