A pénzünk már náluk van az ország nyomorúságára és szomorúságára, azt tesznek vele, amit csak akarnak, még a poltpeti is engedi nekik. Most épp fideszlapokat, meg fideszrádiót akarnak a lelkeim, mert ugyan semmit sem felejtenek, de a jelek szerint nem is tanulnak ugyanúgy semmit sem, minden józan paraszti belátás szerint tehát menthetetlenek. De ezt már meglehetős régóta tudjuk róluk. Éppen a fő mókamester Kerényi elbaltázott próbálkozása óta, amikor nem is oly rég pitypangba borította volna az egész elcseszett országot, hogy talpaink egymásba érjenek.

Ez a magyarkrónikás jógatanfolyam nem vezetett eredményre, bár tavasz van és nem gyönyörű, mégis belepte a tavalyi hó, ideje tehát átülni egy másik autóba. Hogy ezek az agymosásra berendezkedett gründolások milyen eredménnyel járnak, jól demonstrálja a szép emlékű emegy sorsa. Ez a próbálkozás amellett, hogy halva született alig három hete, stílszerűen népmesei hőssé vált, és halálnak halálával halt. És hiába van neki permanensen többmillió embere, aki a delíres álmok szerint a szavain csüng, ha a nézettsége a nullához közelít. Ezt a két párhuzamos valóságot azért nem ártana közelíteni a végtelenben, mert a józanodás fájó lesz egyszer. Öröm az ürömükben: nem nekünk.

Viszont mint kitetszik, ezek a jótét lelkek szeretnek pofonért sorban állni, hogy az ünnep szellemében emlékezzünk meg róluk: készek odatartani a másik orcájukat is. A vizslájuk megdöglött, mostan újabb halnivalókat húznak elő az elapadhatatlan alomból. Mint hírlik, az általuk elveszettnek vélt Magyar Nemzet helyett egy nekik való napilapot indítanának a Napi Gazdaság romjain, aztán egy nemzeti bulváros hetit, meg egy nemzeti nőiest is. Ebben lehet, hogy a harrach-semjén duó készteti majd szaporodási célzatú kamatyra a miséből megtért népeket. De ez csak kaján kéj a részemről.

Meg nekik való rádiót is szeretnének az álomittasak. Valljuk be, ránk fér már ebben a médiasivatagban mindaz az oázis, amelyet a megszületni óhajtott sajtótermékek nyújtani tudnak. Úgy kellenek ezek, mint egy falat kalács, amelyet habonyárpi adni bír, mert ő lesz ennek az egésznek az atyaúristene. Gucciban hordja majd a kvesztorból megmentett lóvét, ám az egész hóbelevanccal egy aprócska baj van csupán: nem lesz, amiről szóljon a harsona. Hogy ez a hely a lehető világok legjobbika, azt nem lehet a végtelenségig ragozni, meg a pitypang sem nyílik örökké. Bár ha mintául veszik a nagy testvért, az emegyet, akkor mindig csütörtök lesz permanens harmincöt fokkal. Nem köll túlragozni a dolgokat, különben is jön a nyúl. Alkonyúl, megírom.

A családi ezüst imhol megvan, ezt az éppen nem meglepő felfedezést tehetik kéretlen hőseink, amint a tulipános ládát bontogatják, és hirtelen rádöbbennek, hogy félig már a klubban vannak, mégis idegenül téblábolnak a futószőnyegen. Ezt a kínos létállapotot érzik meg a janicsárok, akik arra gondolnak, hogy a szalon fényét emelni kőne valamivel, s a csillogást néhány képpel vizionálják gyarapítani. Nos, ez az a pillanat, amikor az új magyar Michelangelók kora eljő, mint a Jeges. Ömlenek a műalkotások nagyjainkról nagyjainknak, ebben a tehetség sújtotta országban minden bokorban egy festő lapul, és ezek gázszerelőkkel paroláznak. Most hirtelen úgy kapjuk föl a fejünket, mintha mindez újság volna, pedig egy lófaszt mama. Udvari pingászok az idők kezdete óta vannak, a Borgiákról is annyi kép leledzik, mint a szemét, de azt legalább ők maguk rendelték a saját örökéletűségüket alapozandó, itt minálunk azonban a pincsik nyalogatják kenyéradójuk kezét. Mit parancsolsz édes gazdám, egy képet tán.

Így megy ez. Ketten is merészet gondoltak a pincsik közül épp. Az alanyi költő, L. Simon László, a kamera elől menekülő táltos, Lézerblokkoló honfitársunkat örvendeztette meg saját képmásával „régi barátság csak megér ennyit“ címszóval. Meg hogy ezt megteheti, kerül az ő tulipánosában hatszázezer ropogós pénz nemeset cselekedni. És került. És cselekedett. Lázár pedig szegényebb lett egy képpel. Tállai András Pincsi, a mezőkövesdi láblabdázók elnöke is igen hálás volt a vezérürünek. A góré még a Párt itteni frakcióülése után nézte meg a kies tartományt, amelyben a fedett sportlétesítményt – láss csodát – néhány százmillió nem közpénzből újítottak fel mindannyiunk örömére és gyönyörűségére. Ez a gesztus csak megér egy föstményt, gondolta a civilben szintúgy államtitkár Tállai, és legott mázoltatott egyet. Ez a mű Puskás Fröcsit és magát a nagy illiberális filozófust ábrázolja, amint közösen mosolyognak a világ ostobaságán.

Föstetnek ezek ezerrel. A sort még a nemzet bohóca, a cseresznye, ex, meg portőr Torgyándoktor kezdte, aki az orbántorgyánpolgárkormány felemelő idejében az egész bagázst vettette vászonra szárnyakkal verdeső angyaloktól kísérve, amely konyhai falvédő nívójú alkotást azóta sem fizette ki senkise. Ott rohadozik valahol elfeledve. Kerényi Imre a művészetek másik nagy pártolója, ő egyenesen az alaptörvény dícséretét álmodtatta olajba szintén mindenki nagy és közös örömére. Azóta is tombol a rajzszakkör, Tereskova művésznő legalább bevallotta, hogy pénzért lett kurva, amikor Orbánokat alkotott minden mennyiségben. Tettére mentség még, hogy szavai szerint szerelembe esett, és imádta a kisstílű kombinátort. Egyre-másra születnek most már legkülönfélébb nagyjainkról a korszakalkotó művek, amelyeket vagy maguk vásárolnak föl, vagy a sameszok veszik meg nekik ajándékképp, a végeredmény ugyanaz. A szalonok falai megtelhetnek a portrékkal, a történelmi idő így teljesíti be önnönmagát. Szegény Michelangelo meg álmatlanul forgolódik végső-végtelen nyughelyén.

Így tehát több mint hatmillió forintért megrendelte hősünk az alaptörvény díszkiadásának iPadre optimalizált változatát. A digitális alaptörvény viszont nehézkesen megy, és nincs benne sok extra a nyomtatott változathoz képest, de a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint így is nagy az érdeklődés, már az angol változatot is több ezren letöltötték. „A Közlönyben is jobban mutat, mint ezen” – írta viszont egy kommentelő. az alaptörvény díszkiadásának iPadre optimalizált változatáról. Az alkalmazást az Apple webáruházából lehet letölteni, de az értékelések szerint a felhasználók nincsenek vele megelégedve, az alkalmazás használhatatlan, túl nagy, túl lassú, szerencsétlen kivitelezés, szaggat, akad, borzalmas, összegányolt munka. Mindegy, ez is megvót, dörzsölheti tenyerét a mi mindenes biztosunk.

De gányolt már „Nemzeti könyvtár”-at is háromszázmillióért, meg ezt a csodát: „A Magyar Krónika a centrális politikai erőtér építő embereiről szól. Fizikai és szellemi értelemben. Hőseit e folyóirat tisztelettel és szeretettel mutatja be. A Várkertbazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr, a Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr, a Vár 25 elnevezésű felújítási terven munkálkodó Potzner úr, a káptalantóti kertészmérnök asszony, a tejcsináló Cserpes úr, dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek meg a többi eredményes ember mesélje el e folyóiratban gyermekkorát is, képzését is és a nagymama krémesét is”.

Ez, ki ne tudná, a Magyar Krónika nevű népbutító havilap toborzó levele, első példánya megjelent, s habár háromszáz miller erre is van, azóta néma csend. Nem érdemes folytatni, és összeszámolni sem, hány százmillió, vagy mennyi milliárd ment a kukába, gajra egy bomlott elme játékaként, amely perverziót bőkezűen dotálja a köz pénzéből. De megjegyzem, ez a tortának csak egy aprócska szelete, mert a lelkünk minden pénzt megér a rezsimnek, és haladnak is előre a lenini úton rendületlenül.

A komment szerzője arra kérte a grúz államfőt, „hagyjon fel az arra irányuló erőfeszítésekkel, hogy behozza a Nyugat fekáliatömegeit az emberek gondolkodásmódjába a propaganda eszközeivel”. Az Ausztrál Opera Facebook-oldalán több mint ezer bejegyzés született az ügy kapcsán, sokan bojkottal fenyegették a társulatot. Az énekesnővel kötött szerződés felmondásának bejelentése előtt a társulat fő szponzorai közé tartozó Qantas légitársaság és a Mazda-autógyár „elfogadhatatlannak” nevezte a homofób bejegyzést. A change.org honlap petíciót indított Iveri ausztrál vízumának visszavonásáért és ez idáig több 4500 aláírást gyűjtött össze.

Tamar Iveri megpróbálta a férjére hárítani a felelősséget. Mint mondta, annak idején „erősen vallásos” és a „melegek irányába szigorú magatartást tanúsító” férje írta az ő nevén a bejegyzést. Az énekesnő szerint az ominózus szöveg nem tükrözte saját nézeteit és azonnal ki is törölte azt, ám valószínűleg már túl késő volt és a bejegyzés futótűzként terjedt az interneten. Az Opera Australia hétfőn Facebook-bejegyzésben tudatta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a szopránénekesnővel. A társulat „esztelennek” nevezte az előadó profilján feltűnt megjegyzéseket. Iverit legutóbb Az álarcosbál című produkcióban láthatta az ausztrál közönség: Verdi műve volt az Ausztrál Opera 2013-as melbourne-i évadának nyitóelőadása. A szopránénekesnő az ausztrál társulat még idén bemutatandó Tosca-előadásában is szerepelt volna, azt azonban nem tudni, hogy a mostani szerződésbontás Puccini operájára is kiterjedt-e. A grúz operaénekesnőnek szintén a homofób bejegyzés keltette botrány miatt kellett búcsúznia a belga nemzeti operaház, a brüsszeli La Monnaie egyik 2015-re tervezett produkciójától.
(Népszava)

Nálunk kicsit más a helyzet, ugye. Május 26-án este elhatárolódott a Nemzeti Színház igazgatója Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott homofób kijelentéseitől. Vidnyánszky Attila egy rendezvényen kijelentette, hogy Kerényi előadásának sem stílusával, sem mondanivalójával nem tud egyetérteni. Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott egy előadás keretein belül tett durva homofób megjegyzéseket. „Én szerintem egy jó úton kell elindulni, föl kell venni ezzel az erővel a harcot. Ez nagyon nagy harc. Ez a buzilobbi tulajdonképpen. Egy egész opera, így a nemzeti opera világát, a színházi és filmvilágot is mind-mind átszövi. De hát fel kell ismerni a helyzetet, fel kell venni a harcot! Ez ellen előadások sorát kell létrehozni, de legfőképp iskolákat.” – Ezek a mondatok a Keresztény Színházi Fesztiválon hangzottak el Orbán Viktor megbízottjának, Kerényi Imrének a szájából.

A Miniszterelnöki Biztos leváltását kéri a Magyar Színházi Társaság. Közleményben azt írták, hogy mélységesen elítélik Kerényi Imre kategorikus és kirekesztő kijelentéseit a színházi világgal és azon belül is színházi képzéssel kapcsolatban. Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház igazgatója egy vitaesten azt mondta , hogy a Miniszteri megbízott szavainak vállalhatatlan a hangneme és a tartalma is.

Július 12-én mutatták be az Átrium Filmszínházban „Az Őrült Nők Ketrecét” Alföldi Róbert rendezésében, a darab egy mulatót működtető meleg pár történetéről szól. Alföldi az előadás olvasópróbáján azt mondta, hogy „ a politika lassan a hálószobánkba is befészkeli magát, pedig még a küszöb előtt sem lenne ott a helye”. A rendező kitért azon alkotók felelősségére, akik felemelhetik szavukat a politikai opportunizmus ellen, a normális, élhető világ mellett. Noha a darab egy zenés vígjáték, amit egy pillanatra sem lehet figyelmen kívül hagyni de – a rendező szerint – „nem szabad elviccelni”, hiszen azt akarják bemutatni, hogy bárki kerülhet olyan helyzetbe, amikor mások szabnák meg, milyen elvek mentén éljen.

Ehhez képest történt valami Magyarországon? Persze, hogy nem, Kerényi a helyén él és virul. Úgy látszik, néhány embernek nem ártana tanulmányútra menni Ausztráliába, na, az a pénz megérné.

Pedig Orbán számára a szellemi teljesítmény csúcsa a labda rugdosása, ugyanis azt is kifejtette, hogy ez az a sport, ami a legtöbb gondolkodást igényli, és mi magyarok erre termettünk, ilyen felfogás mellett pedig nem csoda, ha erre a területre számolatlanul mennek el az adóforintok. Az efféle hülyeségben hű társa Szöllősi György, a felcsúti akadémia kommunikátora, aki a Magyar Naranccsal került párbajba az ügyben annak idején, és kurvára rosszul jött ki belőle. Ilyeneket bírt állítani a csatában: „Legsikeresebb kulturális termékünk a foci. Ráadásul a futball mélyen gyökerezik a magyar hagyományban, a magyar kultúrában, a legnagyobb nemzetközi hatású és legsikeresebb kulturális termékünk a huszadik században a focink volt. Vagyis végtelenül primitív és ostoba megközelítés kinevetni, leköpni a magyar futballt csak azért, mert eredménytelen, züllött, kétségbeejtően rossz.”.

De tessék csak ízlelgetni az utolsó mondatban rejlő Freudot még egyszer: „…végtelenül primitív és ostoba megközelítés kinevetni, leköpni a magyar futballt csak azért, mert eredménytelen, züllött, kétségbeejtően rossz…”. Ehhez nem kell kommentár, ahhoz azonban igen, hogy a kultúra azon részei, amelyek nem a futballból állnak, mi a jó francért nem érdeklik miniszterelnökünket, mert láthatóan szarik rá, azt rábízza gépezetére, amely felettébb hatékonyan működik, ilyen eredménnyel: „Én évtizedek óta népzenélek amatőr szinten. Eddig nem volt gáz, de most mindenki jobbikos pozőrnek, vagy Fidesz seggnyalónak tart. Mert ugye magyar csak akkor vagy, ha a két segg közül ezt az egyiket nyalod. Ezt is köszönhetem a jobboldali kultúrkampfnak. Pedig én csupán imádom a magyar népzenét.”

Hajnalban – amikor szokás szerint – kirúgott magából az ágy, gyalogolni kezdtem a világhálón, és valahol – már nem tudom mely írás kapcsán – találkoztam ezzel a kommenttel, amely hanyatlökött, és ha amúgy nem lettem volna már eddig is teljesen tisztában, milyen lelki szegénységbe igyekszik taszítani minket a Fidesz-egyház, ezek a mondatok kávé helyett is az éberlétbe húztak, miközben arra is rámutattak, annyira szétszakadt itt minden több év „eredményes” működéseképpen, hogy már mindenki gyanús. Az egyik oldal liberálbolsevik buzi, a másik rovásírásos, máriaországos tajparaszt, és mint a kommentből kiderül, arra a szintre léptünk, amikor a népzene szeretete Orbánhoz taszít, a külföldön elért magyar siker pedig zsidózást vált ki. Azaz, eluralkodott a relativizált életérzés és nyomában a nihil. Érik a gyúmölcs, kormányfői szintre igyekezve egységesíteni az országot, ez pedig egyfajta lelki szegénységet ró a magyarra.

Orbánnak az utóbbi évtizedben már csak a dakota közmondások idézésére futja. Hozzá a kultúra csak a legtávolabbi értelmében áll közel, az neki a valami, amit az emberek csinálnak: focit, kolbász- és pálinkafesztivált. De még Wass Albertet és Nyírőt sem olvassa, nemhogy kortársakat. Színházban sem igen láthatták őt, és csak a jaj-de-híres-biztos-jó Cézanne tárlatát nézte meg, főleg szuvenírt bevásárlandó, másra aligha emlékszünk. De ez talán nem volna baj, ha jól kormányozna (elődei sem voltak épp kultúrbuzik, a kormányfők közül műveltségben csak Antall József emelkedett ki), de hát annak megítélése is – maradjunk most annyiban – enyhén kétséges. S ha megszólalnak, ő is, drága barátai is, csak azt tudják szajkózni: keresztény Európa.

Ez a folyamat önérlelő, a vezér és az általa megbolondítottak összekacsintása. Egy ilyen csoport zárt alakzat – mint ahogyan lassan az egész ország katonás rendbe sorakozik –, kialakul a közös hamis tudat, és ebbe kívülről képtelenség beleszólni. A mostani választások eredménye és az előtte történtek azt mutatják, hogy a magyar társadalom elérte ezt a tragikus kollektív tudatállapotot. Az a legszomorúbb, hogy ilyen helyzetben az épen maradott agyak gazdái nem tehetnek semmit, hiszen oly mértékű agysorvadás veszi őket körül, amely lehetetlenné tesz minden józan szót. Arra kell várni, arra lehet számítani, hogy a megalázottak és megnyomorítottak valamikor öntudatra ébrednek, mert tetszik vagy sem, végül is ők döntenek el mindent.

De a gépezet már rég beindult, a kormány egyrészt maximálisan koncentrálni akarja az állam hatalmát, másrészt harcot vív az értelmiség függetlensége ellen. A kormánynak csak az a történelemfelfogás felel meg, amely kiszolgálja a politikai érdekeiket, azaz megnevezi az ellenséget a volt kommunista párt utódaiban. Folyik a kultúrkampf, az agymosás, amelynek az elmúlt ciklusban jól kivehető állomásai voltak. Címszavakban: oktatás, színház, film, média, képzőművészet, és a többi, részletezni az e területeken történteket immár fölösleges, a maradék európai gondolkozású többség folytatja egyre reménytelenebbnek tűnő harcát a lehúzó mocsárban, ahol aki kiáll az agymosottak Horthy-érát idéző száz éve is avult világlátása ellen, az most már csípőből és egyszerűen buzi, semmi több. Erről értekeztem két napja is Buziország című firkálmányomban, azóta nagy örömömre Kulka János ismét megszólalt a mai kultúrpápa, a bomlott agyú Kerényi Imre ellen, nyílt levelet intézve Orbánhoz.

„Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Kerényi Imre egykori rendező, az Ön személyes megbízottja a napokban a Keresztény Színházi Fesztiválon egyebek mellett a következőket mondta: „Fel kell venni ezzel az erővel a harcot. Ez nagyon nagy harc, ez a buzilobbi tulajdonképpen. Az egész opera, operát, a nemzetközi operavilágot, filmvilágot, mindent át- meg átszövi. Fel kell ismerni a helyzetet, fel kell venni a harcot ez ellen.”

Az Ön közvetlen munkatársa nem először buzizik nyilvánosan, és nem először teszi ezt nyilvánosan, következmények nélkül. Homofób, a gyűlöletbeszéd határát súroló kijelentései miatt Ön mindeddig nem mentette fel tisztségéből, de még csak el sem marasztalta. A tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott közszereplő, szavai a közbeszédet tematizálják. Mik azok a magyar kulturális értékek, amelyek megőrzésére és fejlesztésére hivatott? Alig hiszem, hogy a homofóbia köztük lenne. Az a tény, hogy Ön mint a megbízott úr közvetlen felettese, eltűri ezt a hangnemet, két dologra enged következtetni: Kerényi Imre megnyilvánulásai az Ön tetszésével is találkoznak, sőt, azt sem bánja, ha ez a beszédmód a „tudatos nemzeti közjogi gondolkodás és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek” részévé válik.

Szeretném hinni, hogy tévedek.

Magyar állampolgárként arra kérem Önt, határolódjon el nyilvánosan Kerényi Imrétől, mutassa meg, hogy 2014 Magyarországán, Európa közepén nincs helye annak, hogy közszereplők harcot hirdessenek, uszítsanak a társadalom bármely része ellen. Ön néhány napja egy interjúban úgy fogalmazott: „Aki nem vállalja a vitát és nem áll ki magáért, az balek, az lúzer.” Sem balek, sem lúzer nem vagyok. Várom válaszát alábbi kérdéseimre: meddig mehet el az Ön személyes megbízottja mások nyílt megbélyegzésében? Mennyiben ért egyet kijelentéseivel? Milyen lépéseket tervez annak érdekében, hogy Magyarországon a közbeszédet az Önt képviselő közszereplők ne csúfíthassák el, ne ejthesse azt túszul a gyűlöletbeszéd?”

Irigylem Kulkát bátorságáért, egyben féltem, hogy mikor lesz belőle Kertész Imre, de azt is tudom, hogy levelére választ sohasem kap, és azt is, hogy semmi sem fog változni ebben az országban jó ideig, hacsaknem még rosszabb irányba. A kultúra irányítása immár nem is a Fidesz, egyenesen a Jobbik keze felé csúszik, beláthatatlan következményeket vetítve előre, miközben táboruk nő, és az elmúlt négy évben kialakult a Fidesz-nek megfelelő embertípus is, mondhatni, kitenyésztették, a tömeg egyre jobban hasonlít vezérére gondolkodásában.

Amúgy ezt az embertípust azt ilyen rendszerek termelik ki. Ahol a tehetséget leváltja a “tehetség” (azaz mi mondjuk meg, ki a tehetséges), ott a szervilizmus életképes stratégia. Ez különösen igaz olyan embereknél, akiknek nincs énképük, így nem probléma ezek után a tükörbe nézni. Ott úgyis alapvetően senki sem nézne vissza, így mindig van hely a “példaképnek”, hogy ezt az űrt betöltse. Kíváncsian várom és figyelem, hogy a csúcsra járatott pátosz gyakorlatilag már a határokig kitolt és kihasznált (nemzeti) giccsfaktor elegendő lesz-e a következő négy évben is a kormányzatot támogató választók ilyen széles rétegének meggyőzésére.

Egyelőre igen. Folytatódhatnak majd a stadionavatók, amikor újra lehet szalagot vágni, mint ahogyan hónapok óta avatunk. Mindent, a lóhugyos biszbaszt is, mert mindent föl köll avatni. Ám nem tudom, mi lesz a jómunkásemberekkel, akik tesznek is valamit, úgymint felépítik ezeket a szarokat. Legközelebb a Fradi következik, amely építmény még nem piramis, de még lehet, ha el nem basszák.

Visíthatunk itt, köztük magam, semmi sem fog változni, Orbán alszik, szájából nyál csorog, miközben stadionról, kolbászról és ötven liter pálinkáról álmodik, mint a nyomor.

Akkor ez történt: kiszivárgott a City TV felvétele, amelyen Kerényi Imre a Belvárosi Polgári Szalon rendezvényén azt mondta, hogy Vidnyánszky új színháza „nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről”. A videón látszik, hogy a rendezvény másik vendége Vidnyánszky Attila volt, aki ugyan csóválta a fejét, de nem határolódott el Kerényi kijelentéseitől. Az RTL Klub Híradójának a kormányzat részéről senki nem akart nyilatkozni Kerényi Imre miniszterelnöki-megbízott kijelentéseiről.

Kulka János viszont megszólalt.

„Magyar állampolgárként és a Nemzeti Színház társulatának egykori tagjaként visszautasítom Kerényi Imre szavait, melyekkel a Nemzeti Színház elmúlt éveit minősíti. Én szégyellem magam azért, hogy ez megtörténhet. Szégyellem, hogy 2013-ban, Magyarországon minden következmény nélkül megbélyegezhet bárki bárkit. Szégyellem, hogy ezt állami hivatalnokok is megtehetik a felelősségre vonás legcsekélyebb kockázata nélkül. Szégyellem, hogy Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott buzizik, és a Nemzeti Színház jövendőbeli igazgatója, Vidnyánszky Attila ebben semmi kivetnivalót nem talál, sőt együtt aratnak göcögő tetszést nézőik körében. Szégyellem magam helyettük és a feletteseik helyett, akik nem szólítják lemondásra őket, és szégyellem magam a nézők helyett, akik mindehhez jóérzéssel asszisztálnak. Helyetted szégyellem magam, Imre. Mint utóbb nyilatkoztad, a rendezvényen magánemberként beszéltél, színházi emberek között voltál, abban a közegben ez a stílus belefér, és nem bántásnak szántad, amit mondtál. Ezúton közlöm veled, Imre, hogy tévedsz. Az általad említett közegbe nemcsak ez a stílus nem fér bele, de már te magad sem. Ezúton közlöm továbbá, hogy a Vidnyánszky Attilával folytatott nyilvános beszélgetéseteken elhangzottak következményeképpen a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban nem lépek színpadra.”

Kulka szavai elhaltak a jobboldali mocsárban, mindebből egyenesen következett, hogy Kerényi mára fokozhatta a tempót, még mélyebbre süllyedt, és hagyják neki. Megint tartott egy veretes pörformanszot, de már bokát is csattogtat. Kikelt az úgy nevezett buzilobbi ellen az Új Színházban – hol másutt – rendezett Keresztény Színházi Fesztivál beszélgetés-sorozatában. Ezen amúgy is érdekes dolgok hangzottak el. A teljesség igénye nélkül pár gyöngyszem.

„Az európai művészet nyolcvan százaléka, a magyar drámairodalom nyolcvan százaléka a keresztény kultúrkör terméke, Európa a keresztény gondolkozás diadala, Magyarország is az. A világméretű probléma az, hogy a rendező- és dramaturgképzésben egy olyan izmus vette át az oktatási főhatalmat, amelyik erre nemet mond, és meghonosítanak egy olyanfajta megközelítést, amelyben a dekadencia és a romlás érvényesül. Rengeteg pénzt lehet keresni, rengeteg botrányt lehet csinálni, világhíresnek lehet lenni, de a lényege a dolognak a köpködés, a leszólás, mindennek a kétségbe vonása. Én nagyon fontosnak tartom, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Budapesten történjék változás, ha más nem, egy ellen-egyetem szervezése akár a Ludovikán belül. Ha én lennék az alkirály, elvenném a Színház- és Filmművészeti Főiskolától a színészképzés jogát a pénzzel együtt. Saját példámon is láttam, hogy ezek a dramaturg gyerekek, egyik lábukon kék harisnya van, a másikon zöld, egy picit szivárványos mindegyik, nagyon new wave-esek. A dramaturgok hipnózist keltenek, ezért egy új úton kell elindulni, fel kell venni a harcot ez ellen, ez a buzilobbi tulajdonképpen.”

Hogy mi a jó franc baja van a dramaturgokkal, azt nem lehet tudni, hogy kinek üzenget az alkirályi pozícióért való ácsingózásában, azt igen. De miért kell buzit látnia minden fa tövében, az nem tudható, ámde felettébb érdekes. Csak nem látens a lelkem? Mindegy, és rohadtul unalmas, persze a főnöke mélyen kussol, mért ne tenné, végzi helyette a piszkos munkát, ami a szíve szerint való. Nekem meg nem.

Aztán, ezek után nincsen több mondanivalóm. Persze a szerelemről van, ha már Kerényinek ez a fontos, ezt szeretné látni a Nemzetiben a buziorgia helyett. Akkor Boris Viant ajánlanám (Tajtékos napok), hogy csakúgy, szerelem ez a javából, csak hát ez megint olyan szar, meg perverz, tudomén milyen moslék a közös kakában, amibe hanyatt taszajtottak minket, örökös buzikat.

Most csak ideteszem Kulka János szövegét, komment későbben sem. Nincs fűznivaló.

„Magyar állampolgárként és a Nemzeti Színház társulatának egykori tagjaként visszautasítom Kerényi Imre szavait, melyekkel a Nemzeti Színház elmúlt éveit minősíti. Én szégyellem magam azért, hogy ez megtörténhet. Szégyellem, hogy 2013-ban, Magyarországon minden következmény nélkül megbélyegezhet bárki bárkit. Szégyellem, hogy ezt állami hivatalnokok is megtehetik a felelősségre vonás legcsekélyebb kockázata nélkül. Szégyellem, hogy Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott buzizik, és a Nemzeti Színház jövendőbeli igazgatója, Vidnyánszky Attila ebben semmi kivetnivalót nem talál, sőt együtt aratnak göcögő tetszést nézőik körében. Szégyellem magam helyettük és a feletteseik helyett, akik nem szólítják lemondásra őket és szégyellem magam a nézők helyett, akik mindehhez jóérzéssel asszisztálnak. Helyetted szégyellem magam, Imre. Mint utóbb nyilatkoztad, a rendezvényen magánemberként beszéltél, színházi emberek között voltál, abban a közegben ez a stílus belefér és nem bántásnak szántad, amit mondtál. Ezúton közlöm veled, Imre, hogy tévedsz. Az általad említett közegbe nemcsak ez a stílus nem fér bele, de már te magad sem. Ezúton közlöm továbbá, hogy a Vidnyánszky Attilával folytatott nyilvános beszélgetéseteken elhangzottak következményeképpen a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban nem lépek színpadra.”

Pont, ül, lezár.

Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.
Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.
Tudod, szivem mily kisgyerek –
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.
Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te őrködj énfelettem.
Intsd meg mind, kiket szeretek,
hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
Vizsgáld meg az én ügyemet,
mielőtt magam feláldoznám.

Ez 1937-ben íródott, most pedig 2014 van. És minden ugyanolyan, minden ugyanaz.

„A tárgy nívós és sikeres folyóirat alapítása, mely eszméinket hirdeti. Legyen e lap az állam által támogatott kulturális innováció egyik eleme. A Magyar Krónika reprezentatív és gyűjtendő havi kiadvány. Kordokumentum. A Magyar Krónika a centrális politikai erőtér építő embereiről szól. Fizikai és szellemi értelemben. Hőseit e folyóirat tisztelettel és szeretettel mutatja be. A Várkertbazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr, a Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr, a tejcsináló Cserpes úr, dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek meg a többi eredményes ember mesélje el e folyóiratban gyermekkorát is, képzését is és a nagymama krémesét is.

Javallott házi könyvtáraink képeinek és az általunk készített felvételek használata. A szorgalmas méhecskéről készített kép szép és jogtiszta. Ha ikergyermekeink születtek, jöhet róluk a mobiltelefonon készített felvétel.”

Hab a tortán, hogy sok remélt szerző – akikkel Kerényi persze nem egyeztetett, élből utasította el, hogy a nevét adja ehhez a tervezett gennyhez, de ne legyenek kétségeink, akad tollforgató bőven, de azért vicces lesz, mikor ezek az ostoba emberek elhiszik, hogy okosak, és elkezdik fullba nyomni a kretént. Aztán lesz, aki beszopja, őrület.

De hogy Kerényinek miért megint ez a tengernyi pénz, én azt ép ésszel fölfogni – bevallom – képtelen vagyok. Bizonyosan most majd kitüntet, amire én anno tettem is javaslatot, de eddig semmi sem történt. Idézem, mire gondoltam még hónapokkal ezelőtt:

Tegnap megtörtént a csoda. Nyírbogdány község Nyíregyházától északkeletre, mintegy 16 kilométer távolságra található, a 4-es számú főközlekedési úton jól megközelíthető. Nyírbogdány-Gyártelep vasútállomás elérhető a Nyíregyháza–Záhony-vasútvonalon, a település érdekessége, hogy a gyártelepi településrész a falu központjától mintegy három kilométerre található, a gyártelepen 780 ember él, mindösszesen 2943 ember lakja. Manapság a „nyír” előtaggal ellátott településekről többnyire cigányozós, masírozós hírek szoktak érkezni, és beletolulni a médiába. Már jó ideje csak a szegénység, munkanélküliség okán kerül szóba ez a térség, és innen szoktak éhségmenetek is indulni a székesfőváros felé. Tegnap az ATV híradójában – nem a királyiban – megjelent három édes hatodikos lány, akik, ha lehet így mondani, teljes közönnyel mesélték el sztorijukat, mintha az volna a világ legtermészetesebb dolga, ami velük megtörtént. Mondjuk nem az. Ezt mondja róluk az MTI: „A hollandiai Eindhovenben hétvégén rendezték meg a Robocup 2013-at, a robotikai világbajnokságot. A versenyen az ifjúsági szekcióban negyedik helyen végzett a NiceDroids csapata, Papcsák Nóra, Jakab Ágnes és Poór Fanni. A lányok a nyírbogdányi Kazinczy Ferenc Általános Iskola hatodik osztályos tanulói. A hatodikos lányok harminckét ország versenyzői közül szerezték meg a negyedik helyet, Horvátország, Japán és Németország mögött. A pontversenyben a csapatok összesen kilenc forduló feladatait teljesítették. A versenyfeladatok között szerepelt futball, katasztrófahelyzetben történő mentési munka, illetve tánc is. A nyírbogdányi lányok a hollandiai világbajnokságra három saját tervezésű és építésű robottal érkeztek, de csak Rescue nevű mentőrobotjukkal versenyeztek. A NiceDroids tagjai három éve foglalkoznak robotikával. Az informatikaórákon, majd később a külön foglalkozásokon nemcsak a gépek programozását, hanem a robotok építését is megtanulták. A versenyen való indulás jogát a 2013-as Magyar Ifjúsági Robotkupa megnyerésével szerezték meg. A lányok és tanáruk, Abán Csaba több mint húsz magyar és több nemzetközi verseny után kerülhettek a világ legjobbjai közé.”

Ha jól értem, és három éve robotolnak a robotokon, akkor harmadikban, ergo kilenc évesen kezdték. Adódik a kérdés: ők mennyire illeszthetők bele a munka alapú társadalomba, ami mostanság divatos: azaz menjenek kapálni vagy sem, odaálljanak-e a szalag mellé ahogy Demján úr szeretné, és továbbá mikor eljön az ideje, bekerülnek-e mondjuk egyetemre – persze ha lesz még akkor ilyen ebben az országban -, és számos dilemma még. Mindezen felül őszintén örülök, tényleg, egy kérdés azonban motoszkál bennem: ha már a ByAlexet Matolcsy kitüntette mondván, nagyszerű szereplésével (Eurolófasz tizedik hely) világhírre röpítette a magyarság nevét megint, akkor ezekre a lányokra jut-e majd egy kis figyelem a fölsőbb körök részéről. Na ez izgat – a gratuláció mellett – igazán.
Lehet, hogy az ő jutalmazásukra kell a pénz Kerényinek, mivelhogy ők tán nem buzik.