Ahhoz képest, hogy a makulátlan erkölcsű Szili Katalin leprásként jellemezte Gyurcsányt, Semjén – akinek a dumája meg másokat nem érdekel – még elsőáldozó kisasszony volt, sőt, nóvumot sem sikerült alakítania, de majd az ő Istene megbocsát neki, vagy nem. Ez a haza-, és nemzetárulás olyan kies hazánkban, mint a tüsszentés után az egészségére, igazából már nem is figyel rá senki sem, hacsak az aktus után el nem ered a delikvens orra vére.

Gyurcsány igazáról vagy patás voltáról én most nem nyitok vitát. Itt mindenki úgy bele van állva Trianonba, szerzett jogokba, világfájdalomba, hogy szép ugyan lehetnék, de okos nem. Ezért elmesélem egy csudálatos képpel, mi a jófranc az érzés a panelproliban ezzel az egész cirkusszal. Szeretjük a szomszéd Józsit mi nagyon. Együtt iszunk, még a boltból is segítünk neki cipekedni. Akkor viszont pipák vagyunk rá, amikor bekiabál az ablakon, mit együnk vacsorára, mit nézzünk a tévében, vagy mit olvassunk, és ezt el is várja, holott semmi köze hozzá az ég egy világon.

Ezt a bekezdést részemről be is fejeztem, ha bárkinek arra van gusztusa, lehet hazaárulózni, leszarom. És éppen itt érkezünk el ahhoz, amiről magokni óhajtok. Haza-, és nemzetárulás, ezek olyan súlyos, nagy szavak, hogy nem árt megvizsgálni a jelentéstartalmakat, ha már reggeltől estig ezt hallja az ember, és igazából bele sem gondol, miket beszélnek neki az emelvényről.

Minden ember egy országot tekint hazájának, így a haza egy ország és emberi közösség, ahová egy személy tartozik; a szülőföld és az ott élő nemzet, társadalmi, érzelmi közösség, ahol a személy otthon érzi magát, ahol értik a hexametert is esetleg. A hazaárulást a lehető legegyszerűbben úgy definiálhatjuk, mint az adott nemzet biztonsága ellen a saját állampolgára(i) által elkövetett bűncselekmény.

Ilyen kontextusban sem Gyurcsány, sem egyetlen más sorosbérenc sem tekinthető hazaárulónak, ha tetszik ez a Semjén-féléknek meg a bandájuknak, ha nem. Jó ezt figyelemben tartani akkor is, ha abba gondolunk bele, ki tett azért hathatósan, hogy emberek milliói ne érezzék otthon magukat, akiktől így következésképp elvették a hazájukat. Nem óhajtanék ujjal mutogatni.

Másrészt nem ártana foglalkozni a nemzettel sem, ami fogalmat sikerült úgy taccsra tenni, mint a kokárdát. Ez már mindegy, de arra kíváncsi volnék, hogy fideszék hogyan értelmezik. Esetleg az 1523-as törvények alapján, amelyekben többször beszélnek ruténekről, oláhokról és szlávokról, jeléül annak, hogy ezeket nem számították a magyar natiohoz, amely így szűkebb keret volt az országlakók egyeteménél.

S ha már Trianonnál tartunk, azt is vegyük számba, hogy ezt épp az ilyen nemzetfelfogás okozta, és nem Károlyi. Viszont a Tisza Pista inkább, de erről sem lehet meggyőzni a begőzölt agyúakat, és nem is akarom igazán. Ám innentől lenne érdekes az is, hogy Semjén, miközben a lován parádézik, a nemzetet államnemzetként, vagy kultúrnemzetként definiálná, de neki ilyenekről halovány fingja nincsen, és most én sem világosítom fel.

Ami érdekesség még ebben a kuplerájban, hogy a szakirodalom nem nagyon ismeri a nemzetárulás fogalmát. Ezzel nácikok meg a Semjén dobálózik csupán, így jelöli ki magát Zsóti az eszmei térképen. Tulajdonképpen Virág elvtárssal is mondhatná: „Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.”

Mennyivel egyszerűbb már ez, nincsen lacafaca, cicó. Így lehet kijelölni, hogy aki nincs velünk, az nem létezik, és akkor lehet haza-, nemzetáruló meg a kiskutya fasza is. Mindezt kijelölve végre véget érne ez a felfokozott zakatolás, ami nem hagyja, hogy az ember elücsörögjön a járdaszegélyen, és addig nézze a csillagokat, göncölöket, míg el nem takarja a jóságos, gomolygó köd. Ebben az aktusban több hazaszeretet van, lehetne, mint ötszáz Himnuszban meg nyolcszáz Szózatban együtt és vegyítve a négyzeten. És innen nézve kaphatja be az összes szűk agyú semjénrobot.

Viszont most indulok a máglyára dalolva.

Abban a korban, amikor oktatásunk kiemelt célja, hogy jó kereszténnyé dresszírozza a gyerekeket, ez az aktus szükségszerű, kikerülni lehetetlen. Boldog IV. Károlynak a bigott katolicizmuson kívül egyéb érdeme alig is volt. A békét óhajtotta oly igen nagyon az első világégés forgatagában, jelölik ki nagyszerűségének indokát a tényeket ezúttal is alternatívan kezelő mai okosok.

Holott IV. Károly a Habsburg házat, következésképp a saját valagát óhajtotta védeni. 1917 tavaszától valóban különbékére törekedett, és ezért: a minisztertanács januári ülésein elfogadta azt a minimális programot, miszerint kizárólag a Monarchia területi integritását és a szerb uralkodóház leváltását tekintik a háború céljának.

Amikor 1916 decemberében Budapesten megkoronázták a friss szobrost, Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich névre hallgatott, és a következő címeket viselte:

„I. Károly Isten kegyelméből Ausztriai császár, Magyarország e néven IV., Apostoli Királya, Cseh, Dalmát, Horvát-Szlavonországok, Galicia, Lodoméria, Ráma, Szerb, Kún és Bolgárországok, úgy Illyria, Jeruzsálem stb. királya, Ausztria főhercege, Toscana és Krakkó nagyhercege, Lotaringia, Salzburg, Steyer, Korontán, Krajna és Bukovina hercege, Erdély nagyfejedelme, Morvai őrgróf, Fel- és Al-Szilézia, Modena, Párma, Piacenza, Guastalla, Osviecim és Zátor, Teschen, Friaul, Raguza és Zára stb. hercege, Habsburg, Tyrol, Kyburg, Göre és Gradiska grófja, Trient és Brixen fejedelme, Fel- és Al-Luzsica s Isztria őrgrófja, Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja, Trieszt, Kattaro és a Szláv őrgrófság ura”

Mindettől még kaphat szobrot máma a „polgári” kormánytól, a gondok azonban ott kezdődnek, amikor el kell dönteni, kit is tiszteljen benne a kései utókor, mert a történelem útvesztőjében végleg elvesző Semjén fémjelezte banda mindehhöz nem ad kristálytiszta útmutatást.

A mai Habsburg restauráció fölött bizonyosan örömmel lebeg – csak úgy szőrmentén – a kivégzett Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc, Nádasdy Ferenc, meg még Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, és továbbá az aradi tizenhárom vidám szelleme. Petőfit most hagyjuk is.

Aztán, hogy érdekesebb legyen, a most megszoborolt hős nevezte ki Károlyi Mihályt – aki annyira patás ördög, hogy elűzték az alakját a a Kossuth térről -, Horthy kormányzó pedig – aki az új viszonyítási pont – kétszer is kihajította Károlyt az országból, másodjára fegyveres erő segítségével. Ettől a katyvasztól a mai kor egyszerű gyermeke végleg összezavarodik.

Hősünk ugyanúgy szerencsétlenkedett a háborúból való kiugrással, mint a később őt elűző Horthy huszonhét évvel később. Már 1917-ben suttyomban tárgyalt Clemenceauval, neki ígérve Elzász-Lotaringiát, aztán, amikor ez 1918-ban kiderült, és II. Vilmos leordította a fejét, behúzta fülét és farkát, aztán jött, aminek jönnie kellett.

Mindettől kaphat még szobrot persze, csak be köll vallani, hogy érdeme annyi, mint azt Semjén úr volt szíves kifejteni, hogy hitvalló királyaink listája lett teljes vele. A tornasort Szent István nyitotta meg, Szent László folytatta, és Boldog IV. Károllyal vált egésszé az oltárkép. Méltán lehet büszke a magyarság uralkodóira – fejtegette a fővadász.

Mindebből kitetszik, hogy a szoboravatás nem a történelmi személynek szólt, hanem csak újabb totemavatás történt, amely műalkotás előtt a mai honpolgár kételkedés és remegő tisztelet mellett leborulhat. Ez nem semmi, de a XXI században mégis kevéske, Semjénnek azonban megteszi.

Visszatérve azonban a szobrok sanyarú magyar sorsára, Orbán helyettese szerint a komcsik alatt mindazon szobrok és emlékművek sorsa megpecsételődött, amelyek az elszakított területekre emlékeztettek, a 19-es kommün áldozatainak állítottak emléket vagy a történelmi Magyarország vezetőihez voltak köthetők.

Így elnézve pedig, a mostani keresztény kurzus alatt mindazon szobrok és emlékművek sorsa megpecsételődik, amelyek nem illenek bele az új egység zavaros eszmeiségébe, s hogy a példákat ne soroljam vég nélkül, csupán szegény József Attilát hozom ide, akit odébbtosztak, pedig keresztényibb volt mindahány mai kóklernél, de Semjénnél hóttziher.

„Nem emel föl már senki sem,/ belenehezültem a sárba./ Fogadj fiadnak, Istenem,/ hogy ne legyek kegyetlen árva./ Fogj össze, formáló alak,/ s amire kényszerítenek engem,/ hogy valljalak, tagadjalak,/ segíts meg mindkét szükségemben.” Arra kérném a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes urat, hogy erre varrjon gombot.

Kis idő teltével egy Károlyi Mihály nevű testvér fogta magát, és karókat vert a földbe. Avas szagú parasztok állták körbe, és nehezen értették, amit mondott nekik: ez a tiéd a cölöpön túl. Ez a pörformansz olyannyira újdonság volt, hogy még az úr 2010-ik esztendejében sem értették igazán az új földesurak, és legott ki is alkólbílották ezt a szerencsétlent a nemzet friss teréről az állandóan vernyogó költővel együtt a Dunának az ő kibaszott partjáról, hogy teret engedjenek a saját régi idejű dalaiknak az idők végtelen folyásában. És éppen itt vagyunk most.

Tudvalévő, hogy hülyék bőven teremnek, ám a csillagok és göncölök valami különös egymásba esése eredményezheti, hogy minálunk különösképp veti föl a fejét a dudva. Spengler óta erősen tudjuk, hogy a világ mondhatni: körben forog, csak azt nem árulta el ez a fasiszta, hogy mifelénk mért mindig azt a felét mutogatja, amikor is a kultúra meghal, ugye, és helyébe lép a civilizáció, pedig épp itt volnánk. Hedoni szerzéseknél, amikor saját képességeinket meghaladó emócióval lessük, hogy a legújabb kivételezett, a vej hány milliárdot kaszált épp hirtelen abból, hogy bevilágítja az országot.

Lehet zabálni homárt, gucciban hazavinni a maradék csokit, de egyszer csak eljön az idő, amikor – ha már a lélek nem – a gyomor mondja ki, hogy nem megy. Móricz Kis Jánosa mesélhetne erről, ha nem gyilkolta volna meg az irodalom öntörvénye. De hát megesett vele. És hogy elmondjam: arra vagyok fölöttébb éhes, mikor telnek ezek be a szerzéssel. Mikor jön el az óra, amikor belátják, hogy a leggyönyörűbb nő is szarik, sőt és továbbá, hogy nyakig tele van vizelettel és ürülékkel, mint azt Gótama testvér állapította meg igen találóan, ergo: mindent megszerezni lehet ugyan, de semmi értelme. Egymillió meg tízmilliárd között nincsen különbség. Mondom én ezt a templomi egér földöntúli bölcsességével. De azért valami igazam csak van, ti papok.