Sőt, a kormány – az ottani – úgy határozott, hogy június 28-át hivatalosan az LMBTI-büszkeség napjának nyilvánítja Spanyolországban. Amilyen a világ, mégsem a bikafuttatók, hanem a magyar homofóbok visítanak emiatt. A prostisrácok már ekképp tálalta nyájas olvasóközönségének a hírt: „Az új spanyol szoci kormány szétveri a hagyományos családmodellt”. – Az még nem teljesen világos, hogy saját erőből ilyenek, vagy utasításra, de Novák államtitkár asszony elvtársnő sem mondhatta volna szebben a gyalázatot.

Meg is tette, mint ahogyan arról már volt szerencsém beszámolni. Ő is úgy cukkolja a magyar keresztény úri középosztályt, hogyha jogot kapnak a melegek, akkor a heteróké meg csorbul. Ilyen furmányosan ültetgetik el ezek közösen a gyűlölet magvait a korlátolt agyakba – köszönöm a tapsot a kifejező, s egyben gyönyörű képért -, és bár sokáig vívódtam, hogy a náci portál okádását közzé tegyem-e, az győzött meg a szükségességéről, hogy muszáj bemutatni, mit is okoz ez.

Hogy milyen közönséget nevel. Úgy vagyok, mint Kosztolányi Esti Kornélja: „Mit hoz neked a búvár, ha fölbukik a habból, kezébe’ szomorú sár, ezt hozza néked abból…” – Ugyanis a lényeg voltaképp nem is a prostik szíves közlése, hanem a reá érkezett rajongói-olvasói produkció. Mert alig is okádta a világba a nyomorult orgánum azt, amiért a busás pénzeket kapja Orbántól, máris ott volt a komment, amit muszáj lesz ideraknom, hogy lássuk, hol is élünk, meg, hogy mivé lett ez az ország miniszterügynök úr dicstelen uralkodásának kilencedik évében:

„Undorító pattanásos beteg szukák! Mivel az összes LMBTQ-val fertőzött ember beteg, így a betegségük továbbadását a gyerekeknek kő kemény bűncselekménnyé kell nyilvánítani. Ezek mind korcsok, nagyon jól teszi a magyar kormány, hogy nem ad teret eme életellenes és társadalom ellenes tevékenység támogatására. Gyerekeket adni a már eleve beteg debileknek, hogyan gondolták ezek az állatok? Ha az ő életük tönkrement menjen tönkre mások élete is? Nincsen bennük semmi tolerancia, semmi megértés! Börtön és eutanázia az gyógyítja ezeket a selejtes embereket, akinek nem tetszik, hogy Magyarországon a családokat támogatja a kormány – a család egy apából, egy anyából és gyerekekből áll, az elhúzhat a kurva anyjába nyugatra ott lehet kefélni mindenféle AIDS-es kokszossal és lehet nekik szülni hetvenkét nemű pulyákat. De itt Magyarországon a normalitásé a jövő. Ideje lenne ha a nyugati országok a migrációs munka mellett most már a családi modellt is átvennék a magyar kormánytól, mert a magyar álláspont a természetes, a normális.” (sic!)

Azon merengtem és tépelődtem mindezek után, hogy erről itt elmondom a véleményemet, de ezredszerre fölösleges. Ha kifordítom, ha meg be, akkor is bunda ez, avagy, íme, hölgyeim és uraim, a nácizmus foglalata, hogy Goebbels bácsi csettintene, megnyalná a cserepes szája szélét, és toppantana a kacska kis lábaival. Szíveskedjenek még egyszer, alaposan átolvasni a magyar aljanép lelkének gyümölcsét, csócsálgatni és ízlelgetni, a reakciót pedig rábízom mindenki saját bejáratú gusztusára. Magyarország, 20018 nyara. Üdvözlet a nyomorult valóságban.

Itt újságírókról fog kiderülni, hogy buzi drogosok, az anyjuk kurva, az apjuk meg komcsi, a kutyájuk pedig kecskéket kefél. Így valahogyan, mert ez a tempó. Egyébként is, a harc nem az irkáló emberek ellen folyik majd, hanem az ellen a nyolcmillió ellen, akiknek az érdekében ez a jobb érzésű maradék plajbászol, igazán nincsen már sok belőlük.

Viszont, hogy a nyolcmillió ellen történik minden, az teljesen egyértelmű a kvóta-népszavazás óta. Ott megvolt a cezúra, és, aki nem ment el, vagy nem nekik tetszően voksolt, az kiírta magát a nemzet beteg testéből. A maradék kétmillió, meg most már a határon túliak pedig másfajta lassú mérgeket szíhatnak, valami ilyet:

„Először… azt kérdezem tőletek: hisztek-e a Vezérben s velünk együtt a német nép végső totális győzelmében? Kérdezem tőletek: el vagytok-e tökélve a Vezért a győzelem kiharcolásában, jóban-rosszban, a legsúlyosabb személyes terhek vállalásával követni? Másodszor kérdezem tőletek: készek vagytok-e a hazának a hadsereg mögött felsorakozó zárt hadrendjeként követve a Vezért, a harcot elszánt határozottsággal és a sors minden rendelésén keresztül tévedhetetlenül folytatni, míg a győzelem a kezünkben lesz? Harmadszor: …Kérdezem tőletek: el vagytok-e szánva ti és a német nép …napi tíz, tizenkét és ha kell, tizennégy és tizenhat órát dolgozni… a győzelemért? Negyedszer: Kérdezem tőletek: akarjátok-e a totális háborút? Akarjátok-e ha kell, totálisabban és radikálisabban, mint ahogyan ma egyáltalán még el tudjuk képzelni? Ötödször:…Kérdem tőletek: szilárdabb, elmélyültebb és megingathatatlanabb-e bizalmatok a Vezér iránt, mint bármikor azelőtt?”

Ezeket a bájos mondatokat a kacskalábú Goebbels bácsi rikkantotta a légbe 1943-ban. Az egészben az az érdekes, hogy pár apró szót kicserélve benne elhangozhatott volna akár Tusványoson, vagy bármelyik Fidesz-nagygyűlésen is, és ugyanúgy kiáltott volna minden egyes kérdésre igent a bamba tömeg, mint annak idején a decens náci birodalomban.

Egyébként megtört szívvel be kell vallanom, hogy ezt az egészet nekem úgy diktálják. Tagja vagyok a Soros-maffiának, itt ül velem szemben a keresztapa lukában veres rózsával, és rekedtes hangján, ujjaival taktust verve mondja, én pedig írok, mert az éjjel véres lófejet találtam a párnámon.

És az a röhej, ha olvasná, akkor számos honfitársam el is hinné ezt az egészet, amit pedig az ujjamból szoptam. Így szopogatja a saját mocskos ujjait Orbánpufi is, és így hisznek el neki mindent a lelki szegények. A tragédia pedig, hogy ez ellen képtelenség bármit is tenni.

Nem az, hogy nem mondhatom el, egyelőre még igen, igaz, erősen korlátozott helyeken. Hanem, hogyha a delikvens a két kezével morzsálná, szimatolná és eszegetné a lószart, de a vezére azt mondaná róla, hogy az égi manna, akkor átszellemült arccal majszolná, és csettintene, hogy ilyen jót még soha nem evett. Itt tartunk most éppen.

Ez a duma pedig, hogy most az újságírók kerülnek sorra a csatatéren, csak gumicsont, hogy addig se a Rózsika néni korgó gyomrával foglalkozzon az ember, mint most magam is, aki bekapta a horgot. Bocsánat érte. Annyi mentségem legyen, hogy előre siratom azon kollégákat, akik majd kalodába zárva állnak a tér közepén, a tömeg pedig záptojással és rohadt paradicsommal dobálja őket. Ki kell bírni, aztán majd egyszer jó lesz.

Kaján zárásként és tanulságul azért, jegyezzük meg, hogy Goebbels, a nagy mókamester az idézett duma után ezt írta a naplójába: „Ha azt mondtam volna, hogy ugorjanak le a Columbus-ház harmadik emeletéről, ezt is megtették volna.”

De szép is ez.

Akkor és ott még nem lehetett tisztán kihüvelyezni, hogy mitől émelyeg az ember, de permanensen olyan érzése volt, akárha az MDP valamely ülésén venne részt, miközben szól az ütemes taps. Valahogyan az egész megfeküdte a proletár gyomrát, amit még az sem tompított, hogy aranylábú gyermekeink valóban váratlanul jól muzsikáltak, ami örömös. Már csak azért mondom, ha valakiben fölhorgadna, hogy hazaáruló mocsadék volnék.

Viszont az a tempó kutyafasza volt ehhöz az olimpiához képest, amikor élesbe váltottak a dolgok – mert sürget az idő és a föladat -, ezért tolják bele az ember pofájába a kormánypropagandát ezerrel. Ez nem csak nekem tűnt föl. Az NSO online-on a vízilabda válogatott szerbek elleni döntetlenje után több kommentelő is szordínósan sérelmezte, hogy nem kíváncsi az egy óra alatt háromszor leadott kormányhirdetésre, egyelőre szelíden intve csak ennyit írva: „Anyátokat már, közmédia!” És még csak az első napnál tartottunk akkor.

Ma meg a másodiknál, és mennyi sok-sok nap van még hátra, mennyi rengeteg adásidő, amelynek hiátusait mi mással lehetne kitölteni, mint a Brüsszelnek – következésképp a panelproliknak – szóló üzenettel. A potenciális szavazó honpolgár szíve ilyen alkalmakkal megengedőbb, sportközvetítés okán a valaga csurig van sörrel, az üzenet tehát könnyebben célba ér. A megfelelő mennyiségről a goebbelsi útmutatások nyomán a Propaganda Minisztérium gondoskodik.

De léteznek mélyebb rétegek is. Van ott Rióban a menekülteknek egy csapata, amelynek tagjai senkit nem kúrnak meg, nem veszik el a magyar sportember barackját sem, hanem futkároznak meg úszkálnak. A köztévé számára viszont nem léteznek, amit mutat Yusra Mardini esete, aki arról híres, hogy a tengeren átúszva mentette meg az életét, most meg Rióban lubickol, sőt, egy előfutamot is megnyert. Ifjabb Knézy számára viszont nem létezett, ami nem lehet véletlen.

Mintegy mellékesen azért megjegyezzük – hátha van újszülött -, hogy ő az a kiemelkedő sportriporter, akit nem is oly rég elég hosszú időre jegeltek, mert meggyakta az asszonyát, mintha vak komondor lenne. Ez ugyan mellékszál, csak a miheztartás végett jutott eszembe. Gazdáinak azonban – ezek után – mindenképpen meg kell felelni, és ő meg is nyalja a kezüket böcsülettel, megmutatva, milyen országban tengetjük magunkat manapság. Ilyenben, ahol nem tudható, milyen ukázzal vágtak neki a nagy útnak gerinces tudósítóink, de majd harminc év múlva kiderül.

Mint a Los Angeles-i bojkott kommunikálásáról szóló szigorúan titkos határozat, amely így szólt, csodáljad, olvasó:

„Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1984. június 5-én megtartott üléséről:
A KB úgy határoz, hogy a sajtó, a rádió, a televízió július 28-ig, az olimpia kezdetéig a szokásosnál bővebben számoljon be a hazai és a szocialista országokban zajló sportrendezvényekről. Az olimpiai előkészületekről ne tudósítsanak, tényszerű közlésekre szorítkozzanak, adjanak nagyobb teret a döntésünket alátámasztó külföldi megnyilatkozásoknak. Az olimpiai versenyek eredményeiről a lapok, a rádió, a televízió mértéktartóan tudósítsanak, helyszíni közvetítést ne adjanak, színes anyagokat ne közöljenek. A televízió és a rádió naponta 50-60 perces összefoglalót adjon a versenyekről. A televízió hétfői adásnapot ne szervezzen. A központi és a megyei lapok az MTI hírei alapján számoljanak be az eredményekről, értékelésre ne vállalkozzanak, háttér információt ne közöljenek. A Népsport a napilapoknál nagyobb terjedelemben, gyakoribb megjelenés nélkül, munkatársainak tudósításait közölje.”

Valahol ilyen szinten járhatunk most éppen. Ezen a KB ülésen egyébiránt Szűrös Pincsi Mátyás is részt vett, a MOB-nál pedig Schmitt Álamelnök Pál megszavazta a bojkottot. Körbeértünk.