Neki egészen sajátos viszonya van a futball nevű sportággal, mondhatni ambivalens, egyszerre van benne az imádat és a félelem. Láblabdásnak olyan csökött maradt, mint amilyen miniszterelnök kerekedett belőle, de van benne vágy. Ott akar lenni a csillogásban, megtapasztalni egy igazi futballista közelségét, illatát, és hát mi is volna jobb alkalom erre, mint egy évente megrendezett FIFA-gála. Ott ilyen példányok dögivel fordulnak elő, kész aranybánya ez a labdaagyú számára, csak azt kell elérni, hogy oda az embert meg is hívják. Tavaly még egyszerinek tűnt a dolog, ha már van Puskás-díj, amit a legszebbnek ítélt gól tulajdonosa kap, akkor ezt először adja át annak az országnak az első embere, ahol a hajdanvolt zseni született. Ez sem szentírás, de mindegy.

Viszont idén is ott volt, ha nem is kellett komplett hülyét csinálnia magából, mint akkor, de fürdőzhetett a rivaldában. Kiderült, hogy alanyi jogon lavázik Zürichben, mert oda őt a futballszövetségnek meg kell(!) hívnia. Ehhez volt szükség öcsibácsi nevére, amelyet Orbán és köre mindközönségesen elbitorolt, és nem adja ingyen. Ez most derült ki. Ilyen szerződést kötöttek: „A Puskás-örökösök ellenszolgáltatás nélkül biztosították a névhasználat jogát a FIFA-nak, amely viszont minden évben meghívja a család és az MLSZ képviselőit az immár Aranylabda-gálának nevezett ceremóniára, Zürichbe.” Édes egy élet ez. Orbán a Puskás örökös. Ilyképp én is az vagyok, és velem nem törődik senki se. A nyomuláshoz azonban nem kellett egyéb, mint a márkanév lenyúlása: kijelenteni, ez az enyém – mint a vörösingesek einstandja, csakúgy -, aztán azt mondani: aggyá cserébe valamit.

Végül is egy kurva szót nem szólhatunk, az egész ország einstandolása után ez már szóra sem érdemes, bokréta a kalapon csupán, vegye-vigye, ki nem szarja le. Csakhát a folyományok, hogy kik feredőztek még a gálán, az a faszányos. Ott volt minden titkok tudója, Mészáros Lőrinc, a felcsúti király, mert ő a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke, meg Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója, meg egy ismeretlen, Jakab János, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felügyelő bizottságának elnöke is. Övék Puskás, övék a dicsőség. Az akadémia pályamunkását valahogy nem cipelték magukkal, Csányi Sándor MLSZ elnök meg csak hab volt a tortán.

Elképzelem, ahogy ezek öten megérkeznek a terembe, hogy na, kezdődhet a dolce vita, a haligali. Szöllősi a pogácsákat vizslatja – még Nemzeti Sportosként egy elcseszett sajtótájékoztatóról sem bírt tudósítani a pogácsa állagának emlegetése nélkül, ő erről vált híressé NS-online körökben -, Mészáros tán gázkonvektorokat nézeget, Csányi üzletek után kajtat, a felügyelő bizottsági elnök meg csendben figyel a sarokból. De nem is ez a lényeg. Az egész a családi fotóalbum gyarapításáról szól csupán, Orbán itt gyűjtögeti az ereklyéket az unokák számára, és ez valahol végtelenül szomorú. Úgy viselekedik, mint az óvodás a cukrászdában. Aki futball-hírességet meglát, azzal fotózkodik. Idén Carlo Ancelotti volt meg neki, annak a Real Madridnak az edzője, ahol Puskás igazán európai sztárrá vált, mégsem könyörögte oda magát a Bernabeu szertárosa, hogy figyelj, cimbi, kapjá’ má’ le a Cristiánóval. Mert hogy el ne feledjük, az aranylabdát Ronaldo kapta, és mégsem volt ott Pedro Passos Coelho. Hogy ki ő? Na ugye, aranyom: Portugália miniszterelnöke.

Update: a Puskás-díjat idén James Rodrigez kapta, a kolumbiai. Ők róla, a kokóról, nameg Gabriel Gacia Marquezről ismertek a világban. Számukra ennyi elég is.

Kedden viszont szerződtette James Rodríguezt a Real Madrid (honfitársai csak Hamésznak nevezik), de a mezéből negyvennyolc óra leforgása alatt 345 ezret adtak el a csóró spanyoloknak, vagyis a kolumbiai labdarúgó máris „törlesztette” húzós vételára egynegyedét, ami húszmillió euró, azaz testvérek között is hatmilliárd forint, és még fingani sem volt ideje Madridban az ifjúnak. Mindeközben itthon mi van? Hát ez: Muszbek Mihály sportközgazdász a Sportgazdasági Nagyító elnevezésű elemzését ismertető szerdai sajtóbeszélgetésen azt mondta, hogy a 16 NB I-es klubot működtető gazdasági társaság kiadása összesen 17.8 milliárd forint volt, ezzel szemben csak 13.8 milliárd forint bevételt könyveltek el.

Ez azt jelenti, hogy a csapatok csak évi kétszáz-háromszáz millió forint tulajdonosi hozzájárulás mellett tudnak működni, a társasági adókedvezmény (TAO) és az állami szponzori bevételek nélkül a liga teljes vesztesége megközelítette volna a nyolcmilliárd forintot. Ami a klubokat egyenként illeti, a 2013-as mérlegek alapján csak az MTK (+73 millió), a Mezőkövesd (+51 millió), a Haladás (+2 millió), a Lombard Pápa (+11 millió) és a Ferencváros (+139 millió) volt nyereséges, a zöld-fehér klub azonban ezt úgy tudta elérni, hogy olyan, 1.9 milliárd forintos egyéb bevételt is elkönyvelt, amelynek forrását a mérleg kiegészítő melléklete nem részletezi. Ugyanakkor öt csapat, a Videoton (-811 millió), a Debrecen (-382 millió), a Győr (-520 millió), az Újpest (-1642 millió) és a Diósgyőr (-543 millió) veszteséggel zárta a tavalyi esztendőt.

Muszbek kitért arra is, hogy 2009 óta az NB I halmozott vesztesége meghaladta a 10 milliárd forintot, mert a bevételek lassabban nőnek, mint a kiadások, illetve a beérkezett pénzek egyre nagyobb hányada nem piaci, üzleti alapú, hanem valamilyen költségvetési forrás, illetve közpénz. A profi magyar labdarúgás kétszer annyit költ, mint amennyit piaci alapon költhetne, ugyanakkor az MLSZ gazdasági licensz és az UEFA fair play előírásai nem érvényesülnek a csapatok gazdálkodásában. – állapítja meg az anyag.

A sportközgazdász hozzátette: a liga játékoskereskedelmi mérlege a tavalyi évben 750 ezer euró veszteséget mutat, pedig a környező országok – Románia, Horvátország és Szerbia – ugyanezen a területen egyenként 2-3 millió euró nyereséget értek el. A gazdasági szakember hangsúlyozta, hogy a tavalyi esztendőben egyetlen 500 ezer eurót meghaladó játékosexport sem volt, s a külföldön játszó magyar labdarúgók piaci értéke is negyvennyolc százalékkal esett vissza.

„Az OTP Bank Liga változatlanul nagy részben a levezető, kis tudású idegenlégiósok gyűjtőhelye” – jelentette ki, ezért a külföldi játékosok számának drasztikus csökkentését, és tizenöt százalék alá szorítását javasolja. Muszbek Mihály szerint a magyar labdarúgás a közpénz alapú infrastruktúra és sport fejlesztése területén előrelépett, ám problémának látja, hogy ez differenciáltan, nem pedig az esélyegyenlőség figyelembe vételével valósult meg. Kitért arra, hogy 2013-ban a központi költségvetésből 42 milliárd, a TAO-ból 16.6 milliárd, míg az önkormányzatoktól 8-12 milliárd forint érkezett a magyar futballba.

A sportközgazdász stagnálást tapasztalt a sportgazdasági teljesítményben – a jövedelmezőség és a források tekintetében. Súlyos visszaesés jelentkezett viszont szerinte a sportszakmai, valamint a sporteredményesség terén, illetve a sportági imázs népszerűsítése tekintetében, mivel egy felmérés alapján a 29-49 éves korosztály felét nem érdekli a magyar futball.

Mért érdekelné. Tegnap a fradisták zöme az első félidő előtt hazaindult, mert látta, hogy az állítólag imádottjai elvéreznek egy amúgy nem túl acélos horvát csapattal szemben, előtte, még ezen a héten meg a magyar U-19-es válogatottnak csúfolt gyülekezet két nagyszerű szeánszát, amikor is mindösszesen kilenc gólt zsebeltek be Ausztriától és Portugáliától a hazai rendezésű EB-n. Felcsúton esett meg ez a csoda, a magyar futball akadémiák fellegvárában, amiről egy belga cég tanulmánya állapította meg, hogy szart sem ér.

Mindez nem is teljes egy hét története, de fel a fejjel, egy az utunk mint párt, mint nép. Gyártsunk Rodrigez mezeket, és a haza fényre derül. Ki ismer egy megbízható pólógyárost? Én magam úrfikoromban űztem az ipart, az egy másik történet, de most a hon érdekében feledje a jótékony homály, elfogadunk esélyesebb indulókat is a nagy vágtán.