Olykor-olykor, amikor ilyen rajtunk kívül álló hatalom delejez, magyar földön épp arra szedegeti az ibolyát néhány kósza kölök. Tehet arról a jó Petra, hogy rángatózó lábai beleakadnak a kisdedekbe? Egyáltalán nem tehet róla, fölötte álló égi erők játékszere volt csupán, amikor a baleset megtörtént. Ez még nem játszott a sztoriban, de eljöhet az az idő is, csak ki köll várni. Addig is, az operatőr mit tehet? Interjút ad az Izvesztyijának, amelyben bejelenti, hogy pöröl. Azt a menekültet citálja az igazság elé, aki a kislányával vágódott hasra mellette. Azért kér újrajátszást, mert az a ganaj megmásította a vallomását: „Eleinte a rendőröket okolta azért, hogy elesett.” Aztán meg, pere lezárulta után nekiindul, családjával együtt Ororszországba költözik, Magyarországon ugyanis nem érzi magát biztonságban. Nem az elvágódó, hanem az operatőr. A család már tanul oroszul.

Azért nem kéne elkapkodni a dolgot. Tessen olvasni, és az ember alapos utánajárással föllelheti igazának bizonyítékait. Először is Füst Milánnál: „…A mi lelkünkben többféle hatalom van, amely független egymástól, s amely némiképp hathat is egymásra, de legtöbbször ellentétben van egymással. Az elmés Naszreddin Hodzsa a következő tréfát eszelte ki erre vonatkozólag, annélkül persze, hogy tudta volna, mennyire fején találta a szöget: – Mért rontottad meg ezt a szűzet, te gonosz kópé, – rivallt rá a kádi egy megvádolt legényre. – Tetszik tudni, ez úgy volt, – válaszolta a fiú, – a gonosz szellem azt súgta fülembe: – rontsd meg, rontsd meg, – a jó szellem pedig azt: – ne rontsd meg, ne rontsd meg, – s amíg ezek vitatkoztak, én megrontottam…”

Másodjára a jó Haseknél: „Švejk leült az asztalhoz az összeesküvők közé, akik már tizedszer mesélték egymásnak, hogy miképpen kerültek bele a csávába. Mindegyiket valami vendéglőben, kocsmában vagy kávéházban érte a baleset. Csak az egyik volt kivétel, egy rendkívül kövér, szemüveges, kisírt szemű úriember, akit otthon tartóztattak le a lakásán, mert két nappal a szarajevói merénylet előtt néhány pohár pálinkát fizetett két szerb mérnökhallgatónak a „Brejśká”-ban, és azután Brixi detektív úr meglátta velük részegen a Lánc utcai „Montmartre”-ban is, ahol szintén ő fizette a cechet, amint ezt a jegyzőkönyvben aláírásával is megerősítette. Előzetes kihallgatásakor, az őrszobán, válasz helyett minden kérdésre csak ezt sírta: – Kérem, én papírkereskedő vagyok.”

Ezt a két történetet ajánlhatjuk – az elektronyosság deleje mellett – védekezésül, amelyekből kitetszik, a földi halandó nálánál magasabb hatalmak apró játékszere csupán, ilyképp bűntelen. Amíg azok vitatkoznak, ő rúg egyet. Vagy kettőt. A lélek pedig tisztára mosva kecmereg elő a vérzivatarból. Avagy: kérem, én operatőr vagyok. Mindkettő alapos indok, nem köll egyből menekülni a nagy Oroszországba. Mert mi lesz, ha összefut a tajgán egy helybéli operatőrrel, akinek a lelke szintén viaskodik? Ebbe előbb bele köll gondolni. Mondom, Füst vagy Hasek a mentőöv, én pedig jól megmutattam. Az úttörő ugyanis ahol tud, segít.