Stephen Hawking mesélte nekem, hogy a klasszikus fizika alapelve a determinizmus, amely szerint, ha egy időpontban ismerjük egy rendszer kezdeti paramétereit és mozgástörvényeit, akkor pontosan meghatározhatjuk bármilyen korábbi, illetve későbbi időpontbeli állapotát.

Mindezt lefordíthatjuk óvodásra is, ami így szól: az Univerzumban, amelynek részét képezi fatornyos hazánk természetszerűleg, mindent jól megszabott törvények – nem fideszesek, azok váltakoznak a széljárás szerint – irányítanak. Következésképp semmi sem véletlen. Látjuk tehát a múltat e törvények által meghatározva, és ebből teljes bizonyossággal következik a jövő is. Tévedni nem lehet.

Lázár János tegnap megtartotta szokásos szeánszát, és bebizonyította, hogy ismeri a newtoni tételeket, sőt, Hawkinggal is cimborál. Mindent tud, ami volt, és azt is, ami lesz.

Így vélekedett a mikrofonja mögött: „Rogán Antal ellen lejárató kampány indult, és ilyen állításokkal mindig elő fognak rukkolni. A következő két-három évben megsokasodnak majd a hasonló mondatok, mivel korrupciós témában fogják támadni a kormányt. Pedig Orbán Viktor milyen sokat dolgozik a korrupció ellen.”

Ez olyan, mint az egyszeregy, viszont vitatkoznánk Lázár mesterrel. Nem veszi figyelembe Polt Pétert, az ellenzék balfaszságát, és más változókat, amelyek pontatlanságot okozhatnak a számításokban, és így biztosítják a birodalom zavartalan működését továbbra is. Azaz, lehet lopni gátak nélkül, és ezt a legújabb kutatások bizonyítják.

A modern fizika szerint ugyanis a világegyetem nem determinisztikus, hanem alapvetően sztochasztikus, úgynevezett nyílt rendszer, amelyben az események véletlenszerű és ezért kiszámíthatatlan ingadozásoknak vannak kitéve, a kauzalitás azonban általánosabb értelemben fenntartható.

Hiszen a valóságban minden fizikai – és a rájuk épülő minden kémiai, illetve az ezekre épülő minden biológiai – törvény csak meghatározott peremfeltételek teljesülése esetén érvényes. Földi világunkban – a makrovilágban – ezek a feltételek általában teljesülnek, így tudunk például hidakat építeni, vagy évezredekre – akár visszafelé vagy előre – ki tudjuk számítani a hold- vagy napfogyatkozások időpontját és földrajzi láthatóságát.

A Fidesz világában azonban – akárha szubatomi szinten – semmi sem érvényes. Matolcsy professzor vezette be nem is oly rég az unortodoxia fogalmát, amellyel új alapokat fektetett le a planetáriumban.

Ezt „Egyensúly és növekedés” című úttörő munkájában fejtette ki bővebben, amely dolgozat annyira sikeres volt, hogy saját alapítványai a mi pénzünkből – amelyet maga a Mester adott nekik – százával vásárolták fel.

Vagy említhetnők az illiberális tételt is, ami meg annyira új a szakirodalomban, hogy előtte senki emberfia, még Newton sem ismerte. Igaz, ezt Isten fia, a felcsúti megváltó nyilatkoztatta ki, és mi porszemek vagyunk csupán, méltatlanok, hogy felérjünk a tudás ilyen elképesztő magasságába.

Ezért barátilag intjük Lázár elvtársat, óvatosan azzal a jövőbe látással, mert ki tudja. Lehet, az ismeretlen együtthatók olyan konstellációt eredményeznek, hogy úgy jár, mint L. Simon, akinek pedig ő maga küldte el a selyemzsinórt. Ilyenből bőven van még raktáron, egy dologban azonban teljesen biztos lehet.

Nem a tökét vesztett ellenzéktől fogja megkapni, hiába vizionálja most éppen ezt. Ha sokat ugrál, maga egyetlenünk rúgja valagba, mert egy törvény megcáfolhatatlan a kerek fideszvilágban: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Ezt még Hawking is elismerte a maga géphangján, a széles fejsze meg éppen mosolygott.

Magyarország üszkös maradványa, ami a fülkeforradalom után még megmaradt belőle, végleg elveszítette közvagyon jellegét. Ezt az illiberális közgazdasági fogalmat a napokban írták be a ner (csakígy) tankönyveibe. Végül is, örülhetnénk, ha nem a mi életünk, nem a kölkeink sorsa, és nem az unokáik jövője heverne romokban immár a tomboló hatalom csűrdöngölése közepette. Vigadhatnánk is, hogy már a végét járja, és mégsem tesszük. Nincs nekünk ahhoz moslékunk.

Ott, ahol a nemzet bankja a polgároktól lerabolt pénzből borozót nyithat, s ahol egy Kozármisleny szintű település négyszáz milliót kap stadionra, nos, ott minden megtörténhet, s mint kitetszik, meg is történik. Ez itt a szemeink előtt, ez, ami folyik, ez már a haláltánc. A tébolynak az a szintje, amikor minden mindegy, és a látszatra sem kell adni. Ismerjük már ezt a történelemből, viszont magam nem igazán óhajtanék egy Bosch föstmény része lenni, holott ott vigyorgok a sarokban.

Meg te is, ne röhögj! Szimbólumok között folyik az életünk. Végtére be kell látnunk, hogy ez az ember, akit kétmillió böszme ültetett a nyakunkba, másra nem képes és nem is alkalmas. Negyed százada elkurjantotta magát, hogy ruszkik haza, mert akkor az olyan jól hangzott, és végleg úgy is maradt. Azóta él delíres világában, és egy szuszogó sün szorgalmával a szerzésen túl másra nem futja. És még azon folyik a vita, hogy államférfi-e ő, aki van nekünk. Ugyan már. Kisstílű bűnöző alak.

Egy nyikhaj tahó, aki egymilliárdért cicomáztatja majd az új irodáját fönn a hegyen. Szomorú dolog az, hogy udvartartása hasonul hozzá. Illetve nem hasonul, ő válogatja a brancsot. Akiben az értelem szikrája még pislákolt valamelyest, már régesrég odahagyta. A kósák és németszilárdok ideje jött el. Az előző nem tud mit mondani, és kijelenti: „áttérünk a szigorúbb műfaji kötöttségekhez”. Ezzel arra utal, hogy újságíróval ő szóba nem áll. A kupakos alapvetés után ennek még örülhetünk is.

A második, a birkózás és a rezsi szakértője viszont mondja rendületlenül. Ő a butaság bátorságával siránkozik, hogy Brüsszel elvette tőle a görög-latin műveltségét. Aki ilyen szellemi vértezettel szemléli a világot, értelemszerűen jut arra a következtetésre, hogy a tanárok a komcsik irányítása alatt olyan károsak, mint a migráncsok. Itt, ezen a homokos, vizes síkon tenni már nincs mit, köpni maximum. Viszont gajra vágják az életünket. Józsi, a szomszédból legalább őszinte. A tizedik fröccs után minden indulat nélkül vallja be, hogy elveszítette az íkúját.

De ezek, akik jutottak nekünk, még csak nem is isznak. Egyszerűen nincs arra esély, hogy a részegek őszinteségével szemléljék a világot, reménytelenül, kiábrándítóan józanok, és így hülyék. Józsi ugyan elveszítheti az íkúját, a mi szilárdunk nem igazán. Nincs neki mit. Ők jutottak nekünk drága nertársak, ők kúrják szét az országot és az életünket teljesen és kilátástalanul: „Kitetszik, mily üres dolog,/ mily világ visszája bolyog / bennem, mint lélek, a lét türelme./ Széthull a testem, mint a kelme,/ mit összerágtak a molyok.” Bizony, így megy ez.

Nem feledtük el még a fedett sportlétesítmény nagyszerűségét, amely szörnyeteg a közpénzek rendszeres elkúrását volt hivatott elrejteni úgy, hogy a stadion szót száműzte volna a szótárból. Ilyen cselekedetekre csak diktatúrák képesek. „Az egységes szóhasználat segíti a közérthetőbb megszólalást, s egyúttal a kormányzati politika irányát is mutatja.” Így, s ezzel magyarázta az emberminiszter azt a különösséget, hogy beosztottjai nem ejthetik ki szájukon a stadion szót, meg még sok egyebet.

Ez az ukáz azonban még mindig csak meglévő hangalakokkal operál, de van egy másik szint is, amely új szavakat hoz létre, s ennek élharcosa maga a nagy tudjukki, aki bevezette a köztudatba az addig nem igazán létező illiberális szót, hogy a fejében lévő katyvaszt valahogyan el tudja mondani, és mégsem sikerült neki. Viszont általános visítást váltott ki szerte a világon, amely folyomány valószínűleg meg is felelt lázáros terveinek. A dolgok viszont felgyorsultak, így ezt az egész történetet már be is fedte az idő a maga migráncsaival, a nyelvújító törekvés azonban nem veszett ki pártunkból. Tisztára Kazinczyk ők, mint most épp Víg Szilárd, a konyári győző.

Nagy idők nagy embereket kívánnak, mint az Svejk óta tudvalévő. Polgármester úr ebben a szellemben éli életét a végeken, s mivel tanárként már nem fungálhat, mert belengette a büdös és koszos roma gyerekek megruházásának felemelő ideáját, s emiatt valagba rúgták, most, mint a szemétdomb első embere nevelné népét, s nem is akárhogy.

„Ha akármilyen félelemkeltő megnyilvánulás zajlik, kiilleszkedés, akkor nyilván engem szoktak értesíteni a konyári lakosok. Nekem az a célom, hogy ezeket az embereket visszaillesszük a többségi társadalomba, az elvárt viselkedésre neveljük át, hogy a nemzetünk és a közösségünk javára viselkedjenek.”

Ilyeneket delirált aranyom. Minderről hámozzuk le azt a vegytiszta fasizmust, amely süt a szövegből, és csupán azért, hogy fölhorgadásunkat félre téve – mert ezt a tempót már megszoktuk sajnos – csupán a nyelvújítás nagyszerűségére koncentráljunk, hogy meglássuk új, frissen született szavunkat: kiilleszkedés. Ez maga a csoda. Kosztolányi szegény kiválasztotta a tíz legszebb magyar szót. Ezek: anya, gyöngy, szűz, ősz, kard, vér, csók, sír, láng és szív. Most recsegő csontokkal fordul egyet, és tizenegyediknek beemeli ezt az unikumot is: kiilleszkedés. Amely ugyan semmit nem jelent – azaz tisztára citrancs -, ámde jól mutatja új elitünk szellemi nagyságát a gödör alján. Ahogyan az illiberális demokráciában kiilleszkednek a fedett sportlétesítményben. Uram, irgalmazz!

Valami talmi hímsovinizmust kalapálhatott belé az apja annak idején, ilyképp a nép egyszerű gyermeke ő. Ebből is kitetszik, hogy az ifjúkori liberalizmus csak álca volt, lázadás a nadrágszíjas nevelés ellen, amelyet, amikor már nem kellett tartani a szülői adjusztálásoktól, egy mozdulattal dobott a sutba. Nem illiberális ő, hanem egy parancsuralmi rendszerhez szokott manus, akinek egyetlen baja az volt csupán – mint azt be is vallotta -, hogy nem a kezében volt a pálca. Ezt megkaparintva ült bele az otthon kapott mintába. Addig ezzel nem is volna baj, amíg szerencsétlen, elnyűtt Anikó ennek a szenvedője, meg az Afrikába menekülő fiúgyermek – akiket persze sajnálunk -, egy országot ilyen alapvetésből irányítani azonban nem sok jóra vezet az álmoskönyvek szerint.

Ha innen vizsgáljuk ezt az elfuserált lelket, sok mindenre magyarázatot lelünk. Vonzódik a katonasághoz: másképpen szemléli a világot, aki volt már mundérban. Így véli, és szíve szerint egyetlen intéssel soroztatna be minden tetves bölcsészt. Nem lehet véletlen az sem, hogy munkának csak a kétkezit tartja, holott maga ilyet sohasem végzett. Ehhez társul a futball indokolatlan imádatán túl a testi nevelés kultusza, a család misztifikálása, és az erkölcsi – amely egyet jelent számára a vallásival – nevelés szorgalmazása. Ez így együtt sajátságos, és valljuk be, meglehetősen elborzasztó képet mutat a kultúra elsorvasztásával egyetemben. A gőzös massza, amely ilyen ideákat böfög, már nem is a kádári korra hajaz, mintájához hátrébb kell lépni az időben, és meg is kapjuk a mai Kossuth térben a feleletet.

A Horthy korszak nem önmagáért éled újjá, hanem mert ez a zsinórmérték a lelkében. Ott van otthon. A gyerekkorban megtapasztalt rendet keresi a világban, a ma káosza rettenti, a múltba menekül. Meg keletre, ahol patriarchális viszonyok uralkodnak, férfias ájer. Goodfriendet is kihívta volna szíve szerint a kocsma udvarára – legyen férfi!, ugye -, elnézi a vakkomondoros ámokfutásokat, meg a most épp ellene lázadó valahai államtitkárának nőalázó beszólásait. Egyenes volt ez a szellemi kibontakozás a kolbásztöltésen át a pálinkázásig, most látni, hogy mindezek nem piár fogások voltak, hanem lelkének rejtett bugyrai nyilvánultak meg általuk. Nyitott könyv ez a visszamaradott ember, és lapjain látszik leglényege, hogy nem egyéb, mint a falu bikája, elfuserált bandavezér, aki nem felejt. Repesve várjuk, mikor jön el az emlegetett elégtétel ideje, és mi módon, osztrák nyugdíjas vagy más képében. Nem lennénk akkor Simicska helyében, a bandavezérek nem hagynak megtorlatlanul semmit ugyanis.

…Az áll az MTI-hírben, hogy a külügyi szóvivő “leszögezte”: az a módszer pedig elfogadhatatlan, hogy a magyar miniszterelnöknek olyan kijelentést tulajdonítanak (“lebensraum”), amely tőle nem hangzott el”. Mármost ebben az az érdekes, hogy február tizenkettedikén Graham Watson, az Európai Parlament liberális csoportjának elnöke írásban minősítette ízléstelennek PMVO gazdasági élettérről szőtt omló álmait, erre Szájer József a szokásos zagyvalékkal reagált, de hogy az ízléstelen élettér szó el se hangzott, azt Szájer nem mondta. Vagyis február tizenkettedikén még elhangzottnak minősült az, ami mára már nem hangzott el…

…PMVO egyébként január huszonhetedikén, a Vasárnapi Újságban mondta, amit nem mondott. Az el nem hangzott szöveg a következő: “Ha nekünk sikerül úgy összekapcsolnunk a határon túli magyarokat a magyarországi magyarokkal, a határon túli magyarok gazdasági életterét a magyarországi gazdaság életterével, akkor Magyarország gazdasága sokkal nagyobb teljesítményre lesz képes, mint most.” Kétségtelen, hogy PMVO nem a “Lebensraum”, hanem az “élettér” szót használta, miközben Jackson Diehl azt írja, hogy “Prime Minister Victor Orban has become so toxic with his talk of Lebensraum for Hungarians that he has been refused a White House visit”, amit ez a firkász nyilván az ujjából szopott, hiszen mindenki tudhatja, hogy PMVO nem akart a Fehér Házba menni, eszében se volt.”

Azóta is hol mond valamit ez a mi szalajtott első emberünk, hol meg nem. Mikor hogy kívánja a hatalmi tánc, a történések akként íródnak, és a szavak e dramaturgia szerint sorjáznak, utólag kozmetikázva mondandóját. Egy-egy opuszból így készül több változat is. Tusványoson épp fekáliától barnahabú szájjal hirdette meg a demokrácia alkonyát, de megint komilfó maradna kifelé utólag, miután rázuhant a mennybolt. Ennek sajátos forgatókönyve íródott a napokban. Csöppet meg kellett mószerolni azt a beszédet.

Kihagyták Orbán Viktor legkeményebb kijelentéseit, de legalábbis szándékosan félrefordították azokat a tusnádfürdői előadás angol feliratos verziójából, ami a kormány Youtube-csatornáján jelent meg. Két helyen is félrefordították a magyar kormányfő szavait, amelyek így éppen az ellenkezőjét jelenthetik az angol nyelvű nézőknek, mint a magyarul értőknek. Illiberális államot építünk – jelentette ki egyértelműen Orbán Viktor Tusnádfürdőn. Ehhez képest az angol feliratos videóban azt a részt megváltoztatták, ahol Orbán azt mondta, „hogy a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel és egyáltalán, a társadalom liberális megértésével szakítanunk kell. Ezt most csak két dimenzióban fogom érinteni, nem akarok belemenni egy hosszabb előadásba.”

Az angol nyelvű változatban viszont a szöveg inkább azt jelenti, hogy a liberális elvekkel és módszerekkel egyelőre csak két dimenzióban kell szakítani, és nem azt, hogy két példát mond a miniszterelnök arra, hogy miért kell szakítani velük. Sőt, csúsztat a fordítás azon a részen is, ahol Orbán a civil szervezeteket ostorozza. A kormányfő azt mondta: „világossá kell tenni, hogy itt nem civilekkel állunk szemben”. A magyar verzióban Orbán szövege tehát azt jelenti, hogy akikkel szemben állnak, azok valójában nem civilek. Csakhogy a fordítás szándékosan félreérthetően hagyta ezt a mondatot: „it is very important that we make clear that we are not opposing non-governmental organisations here”. Ezzel az angol szöveggel könnyű úgy érteni, mintha Orbán azt mondta volna, hogy a civil szervezetekkel nem állnak szemben, a civil szervezeteket nem ellenzik.

Ennél is érdekesebb az a két fordítási hiba, amelyekben a magyar illiberális szó tűnt el a fordításban. Az egyik esetben Orbán eredetileg ezt mondta: „Amikor az Európai Uniót szóba hozom, nem azért teszem meg, mert azt gondolnám, hogy az Európai Unión belül ne lehetne egy illiberális, nemzeti alapokon álló új államot fölépíteni.” Angolul viszont ezt a feliratot kapta a szöveg: „The reason a dispute has now developed between the EU and Hungary is that we have changed this system and the Government has come to a decision according to which within this new state concept, this liberal state concept…” Vagyis éppen az a szó tűnt el, amelyikről az utóbbi három hétben nemcsak a hazai, hanem a világsajtó is háborgott.

Két nappal ezelőtt a manipuláció másik eszközét alkalmazta a vezér seggéből kilafogó közmédia, az elhallgatást. Egyszerűen nem számolt be Bajor Imre haláláról szerda esti Híradójában az MTV, mintha semmi sem történt volna, akasztottak a babamesékkel. A hírműsorban szó esett a kormány tankönyvprogramjáról, az özönvízszerű esőről, az eboláról és az űrkutatás újdonságairól, de a színész haláláról nem számoltak be. Indokok? Talán túl sokat szólt be a kormánynak a Heti hetesben, vagy csak szimplán nem érdekelte a hírszerkesztőt. Ő nem a hatalom gyermeke volt ugyanis, és így járt, ami köpedelem magunk közt szólván.

Így alakul a mi újbeszélünk: „Persze az igék és a melléknevek közt végezzük a legnagyobb irtást, de a főnevek százait is teljes joggal kiirthatjuk. S nemcsak a rokon értelműeket, hanem az ellentétes értelműeket is. Mert ugyan miféle létjogosultsága van egy olyan szónak, amelyik pusztán csak egy másik szónak az ellentéte? Vegyük például a »jó« szót. Ha egyszer van egy olyan szavunk, mint a »jó«, ugyan mi szükség olyan szóra is, hogy »rossz«? A »nemjó« éppen olyan megfelelő… […] Ha pedig a »jó« nyomatékosabb kifejezésére van szükség, mi értelme annak, hogy egész csomó olyan, teljesen haszontalan szót használjunk, mint például a »kitűnő«, a »ragyogó« meg a többi hasonló? Ezeknek a jelentését tökéletesen fedi a »pluszjó«, vagy a »duplapluszjó«, ha még fokozottabb értelmére van szükségünk. […] A végén a jóság és a rosszaság egész fogalomkörét ki fogja fejezni hat szó – azazhogy igazában egyetlenegy szó.” (1984)

Kirielejszon.