Annak idején, amikor Koplárovics Béla góljával a ZTE álomcsapata egy nullára legyőzte a Mancesther Unitedet, az angolok korántsem elegáns módon arra fogták a blamát: nem szoktak hozzá ahhoz, hogy libalegelőn játsszanak. Azt az évszázad mérkőzését a Népstadionban abszolválták, csak úgy miheztartás végett.

Aztán hazatérve az „Álmok színházába” – ahogyan szintén igen szerénytelenül az Old Traffordot nevezik – a tükörsima angol gyepen gurítottak egy laza ötöst a mi fiainknak. Azt a meccset hatvanhétezren látták, és tizennégy éve volt. Még a békeidőkben, amikor a királyi televízió két csatornával rendelkezett, és nem volt neki közel kilencven milliárdos költségvetése.

Máma más idők járnak, amiről bővebb kifejtést fölösleges eszközölni, ellenben a Nemzeti Téboly Rendszerének (továbbiakban NTR) egyre új és még újabb jelei mutatkoznak. A királyi televízió négyes csatornája, amely állítólag sportra szakosodott, most épp kulturális ismeretterjesztő szerepet óhajt betölteni. Ez egyrészt nem vicc, másrészt meg nem én találtam ki.

Ezt a missziót pedig a megyei osztályú magyar láblabda bajnokság közvetítésével óhajtja elérni a szervilizmusba beleájult televízió. A küldetésről Horti Gábor azt mondta, hogy: „Ez mutatja meg igazán, milyen rétegen is nyugszik Magyarországon a labdarúgás. Biztos vagyok benne, hogy sokan fognak érdeklődni iránta. Ez az őszinte foci. És ezt megmutatjuk a világnak.”

Kérdések horgadnak föl az emberben, jelesül, hogy ki a jóistent érdekel majd ez, amikor nemrégiben nem voltam rest azon élcelődni, hogy ugyanennek a játéknak az első osztályú változatára még négyszázan sem voltak kíváncsiak. De mindez kutyafasza azon kijelentéshez képest, hogy „megmutatjuk a világnak”. Mit mutatunk meg? – kérdem tisztelettel.

Voltam én megyei osztályú láblabda eseményen, amely előadás valóban érdekesnek bizonyult, ha annak vesszük, hogy a falu apraja és nagyja megjelenvén – mind a húszan – borízű hangokon szórakoztatták egymást, és szidták a bíró kurva anyját. Mindez persze érdekes, kőkemény szociológia, ha úgy vesszük, ám nem valószínű, hogy a világot ez oly igen nagyon érdekelné.

Végül is, megvan ezeknek az eseményeknek a maga diszkrét bája, amely érdekel egy zárt közösséget: a Józsit, a Bélát meg a kocsmárost. Esetleg még az Ottót, a Tóth Ottót. Viszont ne pofázzak, arra basszák el a pénzt, amire akarják, ezzel kárt nem tesznek. Azzal viszont már igen, hogy az NTR folyományaként az M4 havonta huszonhat percben foglalkozik majd a felcsúti Puskás Akadémiával rendszeres magazinműsorban.

Na, ez viszont már zavar. Nagyon is.