Ő egyébként ezzel lazán lehülyézi a nem Tarlósra szavazókat. Ezzel sincs gond, ők is, mármint a karácsonyisták is ezt gondolják az ellenérdekelt félről, sőt, aki meg nem ment el szavazni, arról közösen gondolják ugyanezt. Ez a rendszertani besorolás országos szinten is érvényes. Már eleve az volt a vélekedés, hogy csak az ostobák szavaznak a Fideszre meg az gyengeelméjűek, ha megfordítva is működik, akkor bízvást állapíthatjuk meg, hogy egy nagy tébolyda az ország.

Ez sem újdonság, rengetegen érzik így már évek óta, csak még az volt a bizonytalan, ki az ápolt benne, s ki az ápoló. A jelek szerint, s Hoppál képviselő szíves felfedezése nyomán az is hülye, aki nem rájuk szavaz, a többiek szerint meg vica versa, tehát mindenki hülye. Indiáni szempontból – akik tisztelték az eszementeket – áldott állapotban van kies hazánk, keresztényi szemmel pedig ez maga a Mennyország, mert, mint ismeretes a lelki szegényeké ez a jutalom.

Közkeletű ez a félreértés Máté 5:3-12 nyomán (Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa), amit mindenki úgy értelmez, hogy a félkegyelműek eleve a megváltás állapotában leledzenek. Nem erről van szó, és ezt elsősorban az überkeresztények miatt emlegetem föl, hogy mért nem részesülnek kegyelemben majd, ha eljön annak az ideje, és mért emészti majd őket a gyehenna tüze, és más ilyen cukiságok.

Mert, ahogyan a szegény, nincstelen ember teljes mértékben rá van utalva mások szeretetére, jóságára, irgalmára, úgy a lelkiségünkben nekünk is teljesen a Jóistenre utaltan érdemes élnünk. A lélekben szegény mindent Istentől kér, mindent Istentől remél, mindenben Istenre számít, minden dolgát Isten elé viszi. Semmit nem tulajdonít magának, amit elér; nem önmagában bízik, nem magára büszke, nem magával elégedett, ha valami sikerül.

Ennek ellentétpárja a lelkiekben öntelt. Az ilyen ember önmagára büszke, ha valami sikerül; mindent saját magától vár; amit elért, azt magának tudja be. Olyannyira önelégült, hogy nem nagyon marad hely a lelkében a hálára Isten iránt. Az ehhez kapcsolódó ígéret, miszerint övék a mennyek országa (mármint a lelki szegényeké), azt jelenti, hogy a lelkileg Istenre utaltságban élő embereké a mennyei királyság, a mennyország, vagyis Isten uralmának birodalma.

Ilyen egyszerű, nem a hülyék üdvözülnek, hanem a jámborak, következésképp fideszes egy sem. Ez nem matematikai, hanem teológiai logika, hiszen a makáriosz szó, amely a lelki szegényekre utaló görög eredeti, áldottat, szentet, üdvözültet jelent, tehát nem vidámot vagy elégedettet. Így és ennyire hülyék a Tarlósra – és mind az összes hasonszőrűre – nem szavazók, ez a kereszténydemokrácia diszkrét bája. Más kérdés, hogy az ezzel kurválkodóknak fingja sincs ilyesmiről, de ez az ő nyomoruk.

Visszatérve azért még a víziónkhoz, miszerint a kollektív és közös lehülyézés mit takar, képzeljünk el egy birodalmat, ahol a csecsszopóktól az aggokig mindenki degenerált, azzal az elválasztó különbséggel, hogy folyik-e már a nyála, tehát imbecillis, debilis vagy idióta. Most, ha körülnézek, ez a Bosch-fajta vízió nem is áll annyira messze a valóságtól, és még az is igaz, hogy nem a mennyekben, sokkal inkább a Pokolban érzi magát az ember.

Minden klappol tehát, viszont bohózat nincsen csattanó nélkül, ami az, hogy Tarlós meg kijelentette, szereti őtet a Jóisten, hogy ilyen körülmények között nem nyert. Tessenek elengedni a felelősséget tőlem, hogy ezen megint nekiálljak morfondírozni, hogy ki a hülye, aki kire szavaz, s emiatt ki nyer és ki veszít, mert egészen elképesztő megállapítások jönnének ki belőle. Maradjunk annyiban, legyen elég annyi nekünk, hogy Hoppál képviselő okos. S ha így van, bajunk már nem eshetik.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.