Továbbá, amikor a szövetségesek a nyugati fronton rugdosták Hitler bácsi valagát, és sorra ejtették a hadifoglyokat, meglepve tapasztalták, hogy kamaszok ellen harcoltak a Hitlerjugend jóvoltából, de azt is, hogy soha olyan gyűlöletet ember szemében még nem láttak, mint ezeknek a kölköknek a tekintetében. A bajuszos ’33-ban hajtott végre fülkeforradalmat, tizenkét év alatt tehát kitenyésztette a neki tetsző új fajt. Mi a nyolcadik esztendőben járunk a forradalmunk után, és az irány megfelel a nürnbergi útmutatásoknak.

A szövetségesek, ha föltámadnának, meglepve tapasztalnák a békemenetek népének utálkozó, s egyszersmind imbecillis pillantásait. Legyintenének, és behajóznának hazafelé, mert látnák, hogy itt már nincs mit tenni. Így vagyok én is. A szomszéd Józsi, igaz, már nem kamasz, de legalább annyira fanatikus és egyszerű, mint a jugendisták hajdan. Amikor bemáttózik, malacszemeivel és a protkójával élteti az urat, aki nála nem valamely Jézus, hanem a Viktor. Próbáltam vele értelmesen elbeszélgetni a világ folyásáról, de nem ment. Legyurcsányistázott, és böfögött.

Van nekünk a CSOK jóvoltából sok óvodistánk, akiket migráncsnézőbe visznek a határra szellemi és jellembéli gyarapodásul, valamint iskolásaink is, akik testnevelnek naponta, mert ez felel meg az árja gondolkodásnak. Aztán hitet tanulnak, későbben az iskolai lőtereken gyakorlatoznak majd, nem fapuskával. Tizenhat évesen pedig, amikor már nehéz lesz az egyszeregy, kapát és kaszát kézbe kapva közmunkáznak. Képzésük véget ér, de ennyi elég is lesz, készen áll bennük a kód, hogy mire kell nyáladzani.

Egy éve kezdődött el a plakát-kondicionálás, és termő talajra lelt nemzetünk aprajában és nagyjában is. Nem kell ehhez egyéb, mint szertenézni a homokos, füves, vizes síkon csalás nélkül és könnyedén. Pár napja, a kedvenc kávézóm teraszán egy szerencsétlen koldus odalépett egy állampolgárhoz némi apróért. Olyan ordítást én még az életben nem hallottam, aminek az volt a veleje, hogy ő adózik. Ez, nem tudom, hogyan aránylik az emberséghez, de önélzetes volt a kis latol, nagyon.

Ha most azt hiszed, én nyájasom, hogy ennek semmi köze a föntiekhez, el kell meséljem, hogy debizony van. Úgy is idomították a falkát, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér. Ez a koldus a jólszituált szavazópolgár szemében egy szardarab volt, ami szintén megfelel a nürnbergi szellemiségnek, mint ahogyan irtandó fajta a meleg, a cigány, meg a többi. A Józsinak is a nő az nem ember, és a dakoták veszik el az ő munkáját, mint panaszolni szokta. Ilyen közegben válaszút elé kerül az ember, hogy nyáladzik, és végül vet neki egy falatot a Viktor, vagy inkább éhen döglik. A magam részéről indulok a büdösbe.

Sőt, egyáltalán nem szeretem azokat a csoportokat, amelyeket a szociológia zártnak nevez, jelenleg regnáló hatalmunk azonban rajong értük. A zárt intézmények (csoportok) tipikus példája a börtön, az elmegyógyintézet, a katonaság vagy a bentlakásos iskola. Miniszterelnökünk, akinek gyakorta megy el az esze, más ideákért rajong, mint jómagam, s mivel mostanában militáns delírek közt él, ezért bakának nevelné nemzetét.

Nem is oly rég katonaságának megerősítéséről ábrándozott, aztán konkrétabb irányt vett elméjének lobogása, amikor meghirdette a lőtérfejlesztési programot, amely keretében huszonhét milliárd pénzből szerte a hazában közel kétszáz lőteret építtetne, hogy mert csak. Állítólag elhízott a magyar, s midőn hason fekve puffogtat, akkor majd kurvára le fog fogyni az elképzelések szerint.

Ilyen lázárok vannak, meg a lovaglás, hogy fess népek legyenek a keményen dolgozó kisemberek. Mindez engemet voltaképp nem is érdekelt volna igazán, annyi ökörség vitt már örömöt a szürke hétköznapokba, hogy eggyel több vagy kevesebb már igazán nem oszt és nem szoroz. Viszont itt volt nekünk ez a PISA teszt, amely azt mutatta meg, hogy oktatási rendszerünk hülyegyerekeket állít elő.

Erre az volt a pártközpont válasza, hogy a tanárok tehetnek róla, valamint az is kiderült, hogy a nívót a közeljövőben a „katonai alapismeretek” névre hallgató, szabadon választható tantárgy beiktatásával kívánják emelni. Minderről Rétvári Bence mindenes számolt be. Ez így pontosan beleillik a kitűzött célok közé, miszerint jó magyarokat és jó keresztényeket kell gyártani az iskolák futószalagjain.

Menni fog. Mindennapos testnevelés, folyamatos nótázás, hit-, és erkölcstan, most meg ez. Sőt, hogy kerekebb legyen a világ, Rétvári úr azt is pedzegette, hogy a jövőben az iskolai testnevelés kiegészülne a lövészet lehetőségével „mint kifejezetten honvédelmi jellegű választható sporttal”, amely a „lőkészségen túl fejleszti a felelősségteljes eszközhasználatot, a koncentrációt és a biztonság szem előtt tartását is.”

Ilyenkor az ember köpne szíve szerint, csak nem tud. Se nyelni, csak meredten bámulja a híradásokat, és összegzi, mi folyik itt. Igazán nem akarom én, de állandóan a hitleráj jut az eszembe, amint szerencsétlen hazánk működését tanulmányozom az utóbbi években, a fülkeforradalom óta. Testnevelés, katonai ismeretek, lődözés, nótázás, ezek a Hitlerjugend mindennapos tevékenységei voltak.

Ha most gonosz lennék, azt mondanám, hogy a magyar iskolarendszerből Orbánjugendet csinálnak. Gonosz vagyok, és azt mondom. És nem azért, mert ez a mániám, hanem, mert ez van. Miközben a fentebb előadott örömteli híreket tanulmányoztam, az is a szemem elé került, hogy a pártközpont keresi azt a szlogent, amire a 2018-as választásokat föl lehet építeni, különös figyelemmel a hülyékre, hogy ők is fölfogják.

Mielőtt nekem ugrana a horda, ezt nem én találtam ki, hanem a Habony-Finkelstein művek. Jól tudják, hogy a legkönnyebb választást nyerni primitív jelszavakkal, amelyeket az egyszerűek is fölfognak, a hozzá való alapanyagot pedig az oktatási rendszer állítja elő éppen. Ilyen egyszerű a világ, így kell alattvalót nevelni. Meglátásom szerint tehát ideje van a tutulásnak, amíg nem lesz teljesen késő.

Hogy visszatérjünk a militáns barmokra, figyelembe ajánlom a Hitlerjugend szervezeti fölépítését, ami ez: „das Deutsche Jungvolk” (10-14 éves fiúk), „die eigentliche Hitler-Jugend” (14-18 éves fiúk), „der Jungmädelbund” (10-14 éves lányok), „der Bund Deutscher Mädel” (14-17 éves lányok) és „das BDM-Werk Glaube und Schönheit” (17-21 éves lányok). Figyeljük, mikor fordítják le ezeket magyarra.

Továbbá azt is vizsgálhatjuk, hogyan jelennek meg majd minálunk a HJ különleges alakulatainak megfelelői, úgymint: Flieger-HJ (repülőalakulat), Motor-HJ (motoros alakulat), Marine-HJ (tengerészalakulat), Nachrichten-HJ (híradóalakulat), Reiter-HJ (lovas alakulat), HJ-Feuerwehrscharen (tűzoltóalakulat), HJ-Bergfahrtengruppen (hegymászó alakulat), BDM-Gesundheitsdienstmädel (egészségügyi leányalakulat), Gebirgsjäger-HJ (hegyivadászok), Rundfunkspielscharen der HJ (rádiós alakulat). Az út elején járunk, a bajuszos mestertől még sokat lehet tanulni. Nosza!

Mindez azonban nem kevés munkával, kezek, távirányítók, szemek és fülek összehangolt tevékenységével volt elérhető a tegnapi felkent – vagy megátkozott, tessen választani – napon, amikor is kiderült, ha az ember egy médiumon keresztül szíja magába a mérget, akkor semmit sem tud.

Illetve a nagy többség – akinek ehhez van meg a technikája vagy előfizetése – azt, amit a mi jótevőnk szeretne: hogy ő milyen faszagyerek, országot, Európát mentő egyetlen lehetséges tündér az ő alattvalóinak, az új egységnek, amely akolba a tegnapi színjátékkal is terelgetni óhajtották a báránybarmokat.

Mindazt, amit most leföstök, tessenek úgy elképzelni, hogy egy időben történik, magam épp úgy tettem szert a nagy tudásra, hogy sztereóztam. Ez azt takarja, hogy szemben velem a számológép monitorja, jobbomon a televigyor. Ez utóbbit pedig még pluszban irányítani kell, ide-oda ugrálva a csatornák között, mert mindenhol más történik épp.

Munkás egy dolog volt, na. A Kossuth téren előételnek nemzeti pátoszba csomagolt giccset kínáltak a kiválasztottak számára, amely pörformanszból egyetlen momentumot érdemes megragadni. Egy tizenéves forma kölök olvasott fel, és ajkain sátáni vigyorral élvezkedett azon, hogy az ávósokat fejjel lefelé lógatták föl a dicsőségesek.

Amely lehet, hogy szép történet, ellenben fölveti az emberben, hogy milyen fölnőtt válik majd az ördögfiókából. Tán olyan, mint akik ezzel egyidőben a téren ruházták meg a sípolókat, amely felemelő aktus persze, hogy nem látszott az orbántévében.

Mindenesetre nagyon rossz érzéseim támadtak ezt figyelve, eszembe ötlöttek a natgeo képei, amikor is a Hitlerjugend óvodásait kitartó buzgalommal nevelgették a gyűlöletre, s amikor a szövetségesek lefegyverezték őket, akkor az édes gyermekekből mégis csak előbukkant a lelkük mélye, és ott bőgtek a kamerák előtt, hogy mama.

A főétel a mi egyetlenünk volt a maga hülyeségeivel, amelyek már szót sem érdemelnek. Ebben a manusban évekkel ezelőtt elakadt a tű, azóta hibás bakelit ő. A technika azonban nehéz egy ügy. Mert a buzgalomban, hogy valahogy kivegyék a sípolást, dobolást és nyenyerészést a felkent gondolatok alól, szétesett minden.

A vezér tátogott, és valami hatalmas késéssel követte a hangja, mintha azeri testvéreinktől szólott volna hozzánk. Akkor szoktak ilyenek történni, amikor az irdatlan messziségből műholdak sokaságán keresztül érkezik meg céljához a szakadozott adás. Csak a sercegés hiányzott belőle.

Minderre pedig azért volt szükség, mert, amint szemből láttam és hallottam a hvg netes közvetítésén, a tér sarkában meg óriási volt a hangzavar. Fújták, egyre csak fújták a rendőrsorfal előtt, egy terepszínű ember ott pogózott, ilyenek. Itt tehát másmilyen volt a hangulata a magyar embernek.

Mint ahogyan ezzel egy időben meg a Blahán is volt egy másik dimenzió. Ezt az atv mutatta meg nekünk, ahol az ellenzék diskurált igencsak szordínós hangulatban, szép csöndesen. Kiderült, hogy elkezdték keresni egymás kezét a sötétben megint, aztán vagy megtalálják, vagy nem.

A haverságot illusztrálandó Gyurcsány leszólt a színpadról az MSZP vezérnek, hogy aszondja: „Hozzád beszélek, Gyula.” Bokros pedig népfrontot és ötszáz napos programot hirdetett, hogy abban boruljunk össze, meg hogy a balos újságíró – az nem tudom, milyen lehet – az csak ne kritizálgasson már.

Jól van, borulni hajlandó vagyok, a kritika jogát ellenben fönntartom. Ez a lényegem, illetve az újságírás lényege, és sajna, lehet Bokros akármilyen faszagyerek, kitetszik, hogy ő sem igazán érti, hogyan működik ez, illetve hogyan kellene működni ennek az egésznek.

Küzdelmes órák után aztán mindenhonnan hazamentek a legények, és most nem tudom, mi van. Az egész hömbölgésből egyetlen pozitívum sugárzott csupán. Ha egy hatalom ennyire elszigeteli magát, és ily mértékben manipulálja az outputot, az az álmoskönyvek szerint a végóráit jelenti. Legyen igazam.