Ebből is kitetszik, hogy a Mikulásra égető szükség van így, december elején, mint ahogyan a halkan szálló angyalokra és a gőgicsélő Jézusra a hónap vége felé, amely díszletek görög-római identitásunk origója és gyökere némethszilárdilag mintegy, nemzeti nagylétünk fundamentuma, ha jól belegondolunk. Nem lehet véletlen tehát, hogy a Soros-féle nemzetközi összeesküvés ezt a talapzatot támadja, és az lesz itt, minálunk is, mint a veszte felé száguldó Ausztriában, ahol még csak nem is konzultáltak Soros incselkedéseiről, és úgy is jártak, magunk közt szólván.

Napok óta terjedt a facén a szörnyű hír, miszerint Bécsben betiltották a Mikulást. Erre rengeteg egyszerű világlátású polgártárs rákkattant, szidva a libsibolsik kurvaannyát Gyurcsányig bezárólag, ahogyan az már szokásban van minálunk, Neriában. Tegnap aztán, ahogyan a boltból hazatértem, az is kiderült, honnan a hagymáz. A hirado.hu hivatkozott a 888.hu-ra, mint autentikus forrásra, akik az Österreich című orgánum olvasói levelei közt találták a szörnyűséget. A florisdorfi iskolában – így az összegzés – a karácsonyt már télünnepnek nevezik, Jézuska sem érkezik, a Mikulástól pedig állítólag félnének a gyerekek.

A nép eccerű gyermekeinek hangját még a Lajtán túl is meghalló oknyomozó lakájslapaj idéz is, utalva a szörnyűség eredetére: „Ez az integráció teljes félreértése, kérem, segítsenek. – írta egy névtelenséget kérő apa.” Célnál is vagyunk. Mielőtt tovább elmélkednék az őrületek fölött, meg kell jegyezzem, hogy nem sajnáltam nyomorult életemből legalább két órát, hogy végignyálazzam ennek az Österreich című lapnak az online változatát. Ilyesmit én abban nem találtam, olyat viszont igen, hogy örvendtek az ott bevezetendő melegházasságnak, meg vigyorogtak a karácsonyi receptek fölött a borvirágos orrú Mikulások is.

Hogy hazudnak ezek, az egyáltalán nem nóvum, viszont, hogy a labancok Mikulása mért fáj nekik, az egy érdekes történet. Ugyanezek az orgánumok fújják már napok óta a leckét, miszerint soha nem látott, hatalmas lánctalpasok támadják Brüsszelből a hazát, előttük Soros lovagol kivont karddal, hogy leváltsa a nemzetvédő kormányt, és olyat ültessen a nép nyakába, aki lebontja a kerítést, és niggerekkel toszatja szanaszét a bimbózó magyar szüzeket. Ha O. V. veszít – irgalom anyja ne hagyj el -, másnap a Duna-deltából fertelmes nagy uszályokon milliószám indulnak Budavára felé a terroristák, betiltják a Jézust és janicsárok űzik el a Mikulást.

Nem vagyok hülye, csak egy kicsikét. Épp annyira, hogy konokul böngésszem azt a gondolatvilágot, vagy a gondolat-nihilt inkább, ami süt Orbánból, a sleppjéből, a sajtójából, amiből így egyben valami elképesztő őrült massza kerekedik azt mutatva, hogy égető pokol lehet ezeknek a fejében. Ha következetesen végigvinném a lázárjukat, akkor tegnap reggel a boltban zokogva borultam volna a Mikulás nyakába, siratva őt, aki végleg elveszik, Rudolffal, csengőszóval és manókkal együtt. A Mikulás pedig bambán nézett volna rám, hogy ki ez a barom, mert azt sem tudja a szerencsétlen, ha jövőre nem a Viktor győz, akkor cseszheti, nem fotózkodhat a boltban, nem mondhatja, hogy hohohohó, mert mindennek vége lesz. Legalábbis a hirado.hu szerint, ami nem semmi egy delírium, ha jól belegondolunk.

Kitetszik, hogy ezzel a jelenséggel képtelenek megbirkózni, se megrágni, se lenyelni, sem pedig kiköpni nem tudják, így hát hallgatnak. Mert mit is lehetne kezdeni azzal, ha a tömeg azt szajkózza széles vigyorral a száján, amit maga a diktatúra is mondana. Tagadni a somolygó népek állításait nem lehet, hiszen akkor saját maguknak mondanának ellent, ordítani miatta viszont szintén ilyen okok miatt zsenánt.

Ezzel a szaltó mortáléval a kutyások olyan spirálba irányították a közbeszédet, amiből a nemzethy oldal jól kikeveredni nem tud. Kénytelen mosolyogva tűrni, ahogy pofán köpik, és a langyos csula csorog le az orcáján, hogy ilyen csodás képzavarral mutassam meg a helyzet felemelő abszurditását. Még a híradó.hu is meghasonlott egyetlen tudósító Orbán-orgánumként, és nagy kínok között tényszerűen leírta a történéseket.

„A magasba tartott táblákon olyan jelmondatok szerepeltek, mint “Tiltsuk be a tömegrendezvényeket”, “Le a szólásszabadsággal”, “Nem akarunk nyugdíjat”, “Viktor, haza, család”, “Ne engedjük, hogy a Soros pénzelte provokátorok megzavarják a békemenetet”. A hangoztatott jelszavak között szerepelt, hogy “Nem kell több választás!”, “Vesszenek a civilek!”, illetve “Magyar földre orosz tankot! A – végig ironikus hangvételű – tüntetés végén a szervezők hivatalosan is hadat üzentek Brüsszelnek.”

Nem lennék most sem a tudósító, sem a szerkesztő helyében, mert hétfőn ebből még baj lesz, csak azt nem tudni, hogyan. Sorosozni, mint kitetszik nem lehet, sőt, semmit sem lehet, viszont hogy Orbán Viktor, ha érti még – de ez korántsem biztos -, nagy valószínűséggel kényszerzubbonyban toporzékolva csap majd szét közöttük, az is nagyon valószínű.

És akkor is minden hiába lesz. Ez a tegnapi dili a rendszer velejét, a pátoszos magyarkodást tette röhejessé, a komolykodó beszédeket és az izzadság szagú váteszeket, politológusokat, ellenzéki pártokat, meg a szélsőjobbos hülyéket, amit még a sors is jól mintázott, midőn a Nyugatinál összegyűlő Betyár Sereg, a Magyar Gárda és a Szkíta Motorosok csak arra jutottak: „Minek ide ez a retkes egyetem?”, és a pódiumjuk nemes egyszerűséggel összeomlott a molinó súlya alatt.

Mindezek után, amikor derűs lélekkel nyugtázható, hogy sikerült fogást találni a tébolyon, miközben az ember szétröhögte magát, az a rossz érzés motoszkál benne mégis, hogy tán minden hiába. Hiszen az a sokaság, aki a fülkékben megdönthetné a rezsimet, nagy valószínűséggel semmit sem fog fel az egészből, mint az teljes bizonyossággal valószínű.

Viszont jólesik, ha a rezsimből bohócot csinálhatunk, mert netalán olyan folyományai lehetnek, hogy a despota, miközben fogai kihullanak a folytonos csikorgatástól, desszertként még szélütést is kap tehetetlen dühében. A hamut is mamunak mondja majd, mint sormintája, Kádár et. a végső napokban, igazolva Kierkegaardot, aki így foglalta össze, mit is kér az élettől:

„Valami csodálatos dolog történt velem. A hetedik mennyországban éreztem magam. Ott ült az istenek gyülekezete. Különös kegy folytán elmondhattam egy kívánságomat. Szeretnél – mondta Merkúr -, szeretnél fiatal lenni vagy szép, hatalmas vagy hosszú életű, akarod-e a legszebb lányt vagy valami mást abból a sok csodából, melyet a kincseskamrában őrzünk, válassz hát, de csak egy dolgot. Egy pillanatra zavarba jöttem, s aztán így szóltam az istenekhez: Tisztelt kortársak, azt az egy dolgot választom, hogy mindig velem legyen a nevetés. Egyetlen isten sem szólt semmit, hanem mindnyájan nevetni kezdtek. Ebből már tudtam, hogy kérésem teljesül, és úgy találtam, hogy az istenek megfelelő módon tudják kifejezni magukat; hiszen nem lett volna illő, ha komoly hangon így válaszolnak: legyen akaratod szerint.”

Örömmel számolt be ez a vadalmafa arról, hogy a déli határon a napokban megkezdődtek az előkészületek a második határzár megépítéséhez, több helyre már meg is érkeztek a szükséges alapanyagok, a munkálatokat pedig fogvatartottak végzik, mint az nálunk szokásban van. Állítólag legkésőbb május elsejére elkészül a második védelmi vonal is, megünnepelve ezzel a munka becsületét, de ez nem akármilyen, hanem okoskerítés lesz, éjjellátókkal, hőkamerákkal, mozgásérzékelő rendszerrel, valamint baglyokkal felszerelve. Hiába, muszáj lesz miből lopni tovább.

Minden tetthez kell ideológia is, ezt pedig – akárha Liszt Ferenc ötvenhét éves hóember – abban lelték meg, hogy, hát, kérem, itt a tavasz. Ilyenkor híradóéknál nem a pitypang nyílik, hanem a migráncsok. Hazudtak is kettőt, akik – bár sem látni, sem hallani nem lehetett őket -, mégis kitárták bozontos szívüket a híradónak, csak neki, csak itt, és csak most. Egyikük így indokolta a magyar terrorkészültséget a hírado.hu lázáros agyában: “Szabadkára megyek, onnan pedig a magyar határra, és talán Allah segítségével továbbjutok Franciaországba”.

Egy másik pedig az alábbiakkal zavarta meg kedves vezetőnk édes álmát: “Három hónapja vagyok itt, az erdőben alszom. Eddig nyolc-kilenc alkalommal próbáltam átjutni a magyar határon, de nem sikerül, ezért tovább próbálkozom.” Mindezt csengő magyarsággal, apró, Felcsút környéki, tájnyelvi beütéssel, amit csak sejteni lehetett. Ilyenkor – bár nem is Fluimucil Ábel – mégis csak fölvetődik a magyar parasztban: demiért? Mért kell nem csak felszakasztani a tüdőben megülepedett tébolyt, hanem még fokozni is? Pedig ez nincs is mellékhatásként megjelölve a hírado.hu dobozán, sem a gyógyszerészén.

Aztán rájöttem. A természet törvényei diktálják, megállni immár nem lehet. A világon mindössze tizennégyen, hazánkban pedig egyedül a szegedi Gombos Attila tudja azt az életveszélyes motorosszámot, amelynek neve: halálgömb. Ebben a motorjukkal mérgezett egérként rohangásznak a kiválasztottak oldalvást, fejjel lefelé, minden irányban és örökké csak körbe-körbe. A delikvens olykor az ájulás határán motorozik, megtanulni is csak hibázás nélkül lehet, ugyanis egyetlen rossz mozdulat is végzetesnek bizonyulhat. A legnagyobb veszély a lassítás, akkor jön ugyanis a baj.

Így van ez a rendszer minálunk, hogy tekintetünket a szélesebb rónaságok felé is vessük csöppet. Olyan tempójúvá fokozták a debilitást, hogy a legkisebb fékezés is összeomláshoz vezethet, mert minden determinált. Sir Isaac Newton a Philosophiæ Naturalis Principia Mathematicaban mesél nekünk minderről. Első törvényében pedig, amely a tehetetlenségről szól, azt is elmondja, hogy mind a nyugalmi helyzet, mind az egyenletes mozgás stabil állapot, és a gyorsulás az, amihez külső hatásra van szükség. Ezt hívják nálunk Orbánnak.

Ebben a halálgömbben is – amely momentán Magyarhon – minden eleve elrendeltetett. Hatnak a dervistáncban a különféle erők, úgymint gravitáció, vagy a centrifugális vs centripetális hatalmak, ezt a rosseb se tudja eldönteni ebben a zűrzavarban. Viszont, hogy lefordítsam, ha a nemzeti téboly a legkisebb hibát is elköveti fungálásában, annak a következő folyományai lehetnek. A gravitáció lehúzza őtet az édes anyaföldre, a centrifugális vs centripetális meg kirepíti a jó francba, a kurta farkú kismalacig. Mondom, egyszer vége lesz ennek is, és feltehetően csúfos. Hanyatt, illetőleg pofára esés, csak ki kell várni, és a közönség tapsviharban tör ki abban a megáldott pillanatban.

A női olvasókra nem igazán gondolnak, sehol egy meredező lingam, amely megdobogatná a nőnemű egyedek szívét meg a fehér máját ilyenkor népszavazás előtt, de ez legyen a kunigundások, meg Habony baja.

Migráncsozni – mint azt minden jóravaló ember tudja – muszáj. Életbevágó szükséglet, anélkül elfogy a levegő, nem süt a Nap, és Orbán Viktor félrenyeli a szotyolát. Ezért lehet az, hogy a portál nővérében – ahonnan minden gyönyörök fakadnak, az emegy híradójában, ha véletlenül arra visz a távirányító, hogy rohadna meg – permanensen ez megy. A bevándorló-terrorista-üzenjükbrüsszel hármas szentsége.

Tévéztem én is valaha, van tapasztalatom arról, milyen kurva nehéz olykor kitölteni azt a rohadt adásidőt, és pláne így lehet ez, ha szünet nélkül ugyanazt köll mondani. Ebbe belerokkan a műsorcsináló, amely tragédia a közszolgálatinál már nagyon régen megtörtént.

A témát hatalmasan körül kell járni ilyenkor. Így jött el annak az ideje, hogy bemutassák, miként juttatják koldusbotra a gazdákat ezek a mocsadékok, akik valahogyan nem szeretik az éhezés nemes művészetét, mert nem egy Kafka novellából léptek elő, hanem mondjuk Aleppóból érkeztek, amely manapság maga a Paradicsom.

Idézem a portált, hogy mit talált ő nagy kutakodásában: „Hatalmas károkat okoznak a migránsok Horgoson, a magyar határ közelében lévő gyümölcsösökben – panaszkodnak a gazdák. Leszedik az őszibarackot, az almát, és megrongálják a fákat. A félérett kukoricát is elviszik megsütni, a krumplit is felszedik. Sőt: samponnal mosakszanak a halastóban. A károsult termelők tehetetlenek, a Horgos-környéki gazdák elkeseredettek. Úgy érzik, termésük a migránsok szabad prédája lett.”

Szívbemarkoló sztori, olyan is szerepel benne, hogy az egyik gazda, aki ötven tonna barackot szokott eladni, már a családjának sem tud hazavinni egy kosárkával, borzalom.

A „magyar határ közelében” – adja meg a földrajzi koordinátákat az emegy kishúga, amely kijelölésből a túlművelt magyar népszavazó polgár arra a következtetésre jut, hogy mindez a kerítésen belül történt, holott lófaszt mama.

Nézzük ezt a wiki-idézetet csöppet azért: „Horgos (szerbül Хоргош / Horgoš) falu Szerbiában, a Vajdaságban, az Észak-bácskai körzetben, közigazgatási szempontból Magyarkanizsa községhez tartozik.” Ergo, ha nincsen nekünk saját bejáratú bajkeverő migráncsunk, akkor átugrunk a sztoriért a szomszédba azt sugallva, hogy mindez a Várkert Bazár alatt történik, sokat szenvedő hazánk szívében.

Ördögi, goebbelsi tempó ez, ami viszont egyáltalán nem újság már. Őszintén szólva, afelől is kétségeink vannak, hogy a migráncsok lopják-e azt a nyamvadt barackot. Ötven tonnát fölzabálni pár nap alatt ugyanis cirkuszi teljesítmény volna, viszont ez olyan szép, kerek valamint hatalmas szám és mennyiség, olyan szívbemarkoló adat, és elborzasztó is egyben, amely legott népszavazni taszogatja az embert.

De nem tehetünk róla, ha nem hiszünk a mesének, ugyanis bírósági határozat van arról, hogy az emegy híreket hamisít. Tavaly decemberről citáljuk ezt: „A bírói indoklás szerint a köztévé Cohn-Bendit-riportja manipulatív elemeket tartalmazott, amely kapcsán lehetett az a kritikai véleménye az újságírónak, hogy a hír, illetve riport hamisítás. A Kúria szerint a hírhamisító szó nem tényállítás, hanem erőteljes vélemény, amely dr. Baka András bíró szerint nem csak Papp Dániel személyére, hanem az MTVA teljes hírszerkesztői mechanizmusára utal.”

Számos más esetben is bebizonyosodott a hazugság, csak ezt már mindenki elfelejti a történések igen bőséges forgatagában. Viszont legyünk megengedők és nagylelkűek, tegyük fel, hogy a menekülők lelegelik az egész Horgost, és fölzabálják a házak tetejét is. Ekkor az a meglátásunk, hogy a drágalátos gazdák köszönjék meg ezt az ő Viktorjuknak.

Áprilisi történet az Indexről: „A helyzet teljes embertelensége akkor tárult fel előttem, amikor később felhívtam egy tranzitzónák környékén dolgozó segélyszervezet munkatársát. Már mi sem dolgozhatunk a területen. Vizet és élelmet vittünk a senkiföldjén rekedt embereknek, de a határőrök nem engedtek be minket. Egy ideig a kerítésen keresztül dobáltunk be ételt, meg vizet, de aztán onnan is elkergettek minket. – tárta fel a legálisan érkező menekültek ellátására kitalált magyar rendszer működését a szociális munkás.”

Az éhes ember enni szeretne. Alapvető vágy ez, amiről még maga Selmeczi Gabriella is tudna mesélni az ő kiflicsücskével, nem kevésbé Bakács Tibor a szalámijával, hogy a kakaóscsigát lopó fiatalemberről, aki emiatt hónapokig volt előzetesben, már szó se essék. Ez csak három kiragadott példa a jéghegy csúcsáról, utalva arra, hogy a szittya magyar is lop, ha korog a gyomra. És még csak nem is milliárdokat, amely cselekedet meg szót sem érdemel semmilyen közszolgálati harsonában.

Mert mi kurvára keresztényiek vagyunk, mint az közkeletű, és a templomok ajtaján is arra buzdítjuk a híveket, tartózkodjanak attól, hogy néhány tallért adjanak a rászorulónak, mert esetleg elkárhoznak tőle. Olaszországban viszont néhány hónapja nem büntethető az az éhező, aki ételt lop. Tegye fel a kezét, aki érti ezt a rohadt világot.

Ily módon a hirado.hu nagynénikéje maga az emegy híradója, következésképp annak szellemisége mélyen áthatja az írott formátumot is. Azaz, oly hatással van az ember gyerekére, akárha egy slukkra szopott volna ki egy kétdekás vodka ízesítésű szeszesitalt, gyógyítandó az előző este homályba vesző tivornyáját, és ezért szükségszerű öklendezéssel örvendezteti meg őt nyughatatlan gyomra.

Most épp a nemzet hóbaglyának igazságait tárta a szemünk elé a boszorkánykonyha, aki ember olyannyira hiteles, hogy a nemzeti médiumon kívül senki emberfiát nem érdekel már, ugyanis végképp eljátszotta a jogait, akárha Vladimir és Estragon, ami miatt Godot az istennek sem érkezik a színre. Meg kellett szólítani hát őt népszavazás ügyben, szavaira akkora a szükség, mint a falatka madárláttára.

A bölcs ember ki is folyatta a fejéből a megváltást, ím ígyen. „A kvótareferendum a nemzeti önvédelemről szól, amelyből mindenki kiveheti a részét, ha elmegy szavazni, és dönt saját maga és családja jövőjéről.” A volt miniszterelnök a Magyar Idők szombati számában megjelent interjúban böffentette még: „Ne legyen senki naiv, a kérdés nem pusztán arról szól, hogy mennyi külföldit akarnak betelepíteni, hanem arról is, hogy a kormány kap-e támogatást az ország lakóinak megvédéséhez és a nemzeti identitás megőrzéséhez”.

De kotorásszunk még a hirado.hu tudósításában. A volt miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte a brüsszeli politikát, amellyel – szavai szerint – “éppen az európai jogszabályok be nem tartására, a határok védelmének elhanyagolására készteti a tagállamokat”. Hasonló kérdés a migránsok kötelezően előírandó befogadási kvótája is – tette hozzá Boross Péter, aki szerint abban lehet bízni, hogy a közvélemény már “kiokosodott”. “Ma már sokan mérlegre tudják tenni, jó-e az nekünk, ha ennyien beözönlenek az országba” – emelte ki.

Ezzel az elképesztő tudással vitázni nem lehet, és szándékunk most nem is ez. Hanem, hogy az ominózus honlap hogyan igyekszik fogyaszthatóvá tenni a belőle sugárzó taknyot. Bulváros alapvetés, hogy az egyszerű polgár lelkét a sex, a kisgyerek, valamint a kutya ragadja meg. Ebből a bibliából a boszorkánykonyha most az első fejezetet vetette be, azt tanulmányozva, hogy mitől pulzálnak Victoria Beckham figyelemre méltó keblei.

Mindezt a borossi igazságok alá applikálva, és szakértő véleményét kérve, aztán ez lett belőle: „Victoria Beckhamet a napokban ismételten nagyobb keblekkel kapták lencsevégre, mely miatt a Dailymail úgy döntött, hogy összeszedi a focistafeleség különböző dekoltázsait megörökítő képeket, hogy még szembetűnőbb legyen, hogyan is változott az elmúlt húsz évben a mellmérete. Mivel kizárt, hogy az egykori Spice Girls ennyiszer járt volna plasztikai sebésznél, a magazin egy pszichológust is megkérdezett a szembeszökő változásról, aki szerint a képlet egyszerű: Ha Vicky dolgai rosszul mennek, jön a push-up, ha éppen minden rózsaszín, akkor pedig melltartó nélkül vállalja kis kosárméretét.”

Jó tudni ilyeneket, főleg úgy, hogy utána meg kiderül: „A NAV is beszáll a terror elleni harcba”. Lelkünk felhőtelen boldogságban leledzik mindezek nyomán, hiszen látjuk, azt a nyüves nyolcvan milliárdot, amely fent nevezett szerkesztőségek lélegeztetésére szolgál, nem haszontalanul toszták oda a mi zsebünkből. Minden fillér megérte. Ha még magáról a férjről, a fodballistáról, tehát a jó Davidról is kiderítenék, hogy a heréit vasaltatja, mert megirigyelte a mi Berkinket, vagy éppen tik-takit játszik velük, akkor hírre áhítozó lelkünk teljesen kielégülne. Olyan orgazmusunk volna, hogy leszakadna a mennybolt.