Ellenben tegnap Szombathelyen egy kilencven éves bácsi vágta át a szalagot a járda fölött, aki abban a házban lakik, ami előtt megújult a flaszter. Ilyképp nem is átadta, hanem birtokba vette, nem kegyként kapta meg méltóságos uraiméktól, hanem nyugtázta, a befizetett adóját valami számára is hasznosra költötték el. És emiatt nem kell köszönetet mondania, földig hajolva hálálkodni a fideszes csinovnyikoknak, mert nem tőlük kapta azt a nyüves járdát, hanem az útépítő munkás fabrikálta neki az ő pénzéből. Az ilyen szerződésekben a politikus csak kolonc, bohóc a manézsban, és mégis neki tapsol a sok alattvaló.

Szombathelyen ezt a gesztust az új többség gyakorolta, akik miatt hangos volt az országos sajtó, hogy helyben megfúrták a Fideszt, átvették a hatalmat, ami ím, ilyen különösségekben is megnyilvánul nagyon helyesen. Eddig ebben a városban mindent Hende Bubu adott át polgármesterrel elegyest azt az érzetet keltve az alattvalókban, hogy minden fűszál nekik, s rajtuk keresztül természetszerűleg Orbán atyuskának köszönhető. Kiderült, nem is. Nahát. Ősszel, ha az önkormányzati választások szerte az országban a remélt eredménnyel járnak, és sok helyen sikerül eltakarítani a fideszmocskot, ezek bele fognak betegedni, hogy nem avathatnak.

Már ez egy szög lesz a NER koporsójába, ha kicsi is. Ugyanis kínosan ügyel a rezsim arra, ki csilloghat a rivaldafényben, s ki nem. Ezt mutatja Szabó Bence példája is, akit olimpiai bajnokként a FIE (a vívók nemzetközi szövetsége) kijelölt a vívó világbajnokságon egy éremátadóra, ezt viszont a Magyar Vívó Szövetség elnöke, egyben a Belügyminisztérium helyettes államtitkára megtiltotta neki, mert régebben szadeszes volt. Manolisz Katszaidikisz, a FIE főtitkára azt mondta, hogy az MVSZ elnökének nincs joga ilyet kérni, de a FIE nem szeretne botrányt, ezért arra kérte Szabót, a békesség érdekében ne vegyen részt a díjátadón. Tisztára, mint az Uinó az Ursulával az élén.

Ez csak azért került ide, hogy megmutassam, magunkra vagyunk utalva nyomorúságunkban, a rendszer lebontását tehát alulról fölfelé kell elkezdeni, ilyen járdás gesztusokkal. Negyven évvel ezelőtt is, a május elsejéken az elvtársak integettek az emelvényről az ő népüknek mintegy alászállva hozzájuk a messzi magasokból, mint akiknek a nyamvadt életet, kenyeret a boltban és a penészes panelt köszönhetik, most sem járunk máshol, hanem ugyanott. CSOK-kal, családi kisbusszal és minden más ilyen lószarral perceként reklámozva a tévében, hogy tudjuk, kinek köszönhetjük a lukat a seggünkön.

Ezért vannak az összes ceremóniák is, integetések, avatások, protkók csattogása a vakufényben. S ha már Szombathellyel kezdtük, fejezzük is be azzal. Itt, minálunk a Savaria Karnevál fölvonulásán gurul mindig a császári bige is, benne az aktuális Claudiusszal, a császárral, mint városalapítóval. Moszkvában kremlinológia volt, hogy ki hol áll a temetésen, nálunk bigeológia van, hogy ki a Claudius. Tavaly – mint most Szabó Bencének az átadást -, az aktuális hatalom megtiltotta Jordán Tamásnak, hogy Claudiusként köszöntse a népet, mert nem tetszett a képe. Idén, az új idők szeleiben megint Jordán integethet, de, hogy sértődés ne legyen, lesz három másik Claudius is, csak még titkolják, kik.

Ez azt mutatja, hogy, mint a járda átadásánál, már nem csak a kiváltságosok joga császárnak lenni, hanem akárki is lehet, aki integet a népnek. Ez, ha úgy vesszük, a Mahájána buddhizmus megfelelője, ami eszme arra tanít, hogy az utolsó csavargóból is lehet megvilágosodott, minálunk pedig bárkiből válhat Claudius, ha csak kis időre és játszásiból is, és így van ez jól. Nem egy nagy dolog, amit itt előadtam, csupán arra szerettem volna utalni, hogy nagyon kevés kell ahhoz, hogy az ember otthon érezze magát a világban. Viszont ezt a keveset kizárólag úgy lehet elérni, ha a fideszmocskot eltakarítja az ország az üdvözülés útjából. Helyi szinten erről szól majd az elkövetkező két hónap, s mondhatnám azt is nagy pofával, hogy vigyázó szemeiteket Szombathelyre vessétek. De nem mondom mégsem.

Viszont neki sem lenne jó, ezzel szemben Szombathelynek biztosan egészen rossz volna, ha így történne. De nem is ez mélázásom tárgya és alanya, mert felteszem, ha elindul sem nyer. Rengetegen rühellik itt ugyanis a kopaszt, akárha szargolyót, csak ő ezt nem érzékeli, mert az Orbán-közeli létforma elvette az eszét és az ítélőképességét. Megpörkölte őtet a csillag, túl közel repült hozzá, de erről ennyi elég is, mert nem pályaívet rajzolunk máma, hanem a filozófiának áldozunk, hogy a pohár félig tele vagy épp félig üres-e éppen.

Ha hiszünk a sajtónak, ami a mai időkben – valljuk meg – merész vállalkozás, de belenyugodva mégis az információba (mint Orbán tántoríthatatlan akaratába), hogy a Fidesznek jobb jelöltje nincsen, nézegessük ezt az üvegedényben. Ez az egész cirkusz a kis házi szemétdomb fölött – pedig valaha szerettem ezt a várost, de elmúlt ez is – a kormányzó erő, s ezen túl a kormányzó elvtárs őfőméltósága romlottságához visz közelebb, ha lehet ilyet. Ismerjük már a ganyét úgyis, most csupán kitekintünk belőle világot látni.

Itt, minálunk – állítólag – az egyik jelenlegi fideszes alpolgármesterre esett volna a választás eredetileg, csak róla egy felmérés kiderítette, nem kellően szeretik őtet a népek. Pedig megfelelő módon véres volt a szája neki, és az ő szemében is égett az eszelősség tüze. Jelenlegi polgármesterünk is újrázna szegény, holott ő már a hamut is mamunak mondja, és bűnei is számosak. Hogy átengedte a várost a migráncsoknak, ezért ilyen turbános komcsik erőszakolgatják a szüzeinket pár hónapja a Szentháromság szobor tövében, és Sorost éltetik.

Volt egy friss hús jelölt is – szintén állítólag -, de ő meg túl okosnak bizonyult – állítólag -, így maradt a feladat Hendére, hogy mentené meg a várost Orbánnak, a Fidesznek, ha romlásba is taszítja, de ez mindegy is. S bár tekervényesen, mint a birka agya, de most jutottunk el ahhoz, hogy föltegyük az igazi kérdést, úgymint cui prodest, azaz, kinek az érdeke (Poirot), illetve bővebben, cui prodest scelus, is fecit, tehát, kinek a hasznára van a bűntett (Seneca), hogy Hendét a városra szabadítsa, és a mocsok mélyén meglátjuk Orbánt magát.

Így értünk haza, s így döbbenünk rá, hogy a köpcös mostanság nem véletlenül emlegeti Lenint és a többi aprószenteket, hiszen belőlük fakad, mint fatörzsből kacska ága. Ő is csak azt a dialektikus materializmust tanulta – ha egyáltalán -, amit a korabélieknek filozófia címén odahánytak a tudományos szocializmus mellett, hogy jó KISZ-titkárok legyenek, és Isten segedelmével azok is lettek. Számunkra azonban tragikusabb, hogy a marxista gondolkodás megfertőzte a fiúkat, bár nem is tudnak róla maguk sem.

Mert gondoljuk csak meg, hogy a két szakállasnak meg a kopasznak az volt az agymacskája, hogy a hegeli dialektikát a fejéről a talpára állítják – mint mondogatták -, és így váltják meg a világot, ha akarja az, ha nem. Hende kapcsán pedig azt vehetjük észre ebben a mi mesénkben, hogy a demokrácia lett a fejéről a talpára állítva, így lett belőle illiberális, amelynek folyományaként egy polgármester-választás kapcsán nem azt nézik, ki tudja a várost szolgálni, hanem inkább, egy városon belül ki tudja a Fidesz érdekeit képviselni. Ez van.

Viszont ez így nem komilfó, de az egész ország sem az, hogy tágítsuk a horizontot. Hiszen egyetlenünk és zsoldosai kies hazánkat tekintik meghódítandó területnek, ahol a győztes csata után a maguk ferde képére formálnak mindent, jogtól, gondolkodástól, gazdaságtól kezdve a szaporodásig bezárólag. Ilyet megszálló hadseregek szoktak csinálni, és nem is járunk messze az igaztól, ha így nézzük a lángoktól öleltet. Hende lenne az tehát, aki ősztől öt évig itt Orbán alá dolgozna, neki szervírozná föl a várost a lakosok ellenében, de ez majd kiderül.

Hogy kellően hülyék-e ehhez a szombathelyiek, meglátjuk. De ha már Hegelt emlegettem, olybá tűnik, hogy ugyan még maga sem tudja, de Orbán ideája megegyezik a németével, aki az emberi fejlődés végcélját a porosz államban találta meg. Így van ezzel a mi hülyénk is. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy, míg Hegel szellemfilozófiájában az objektív szellem megnyilvánulásaként a jogot, moralitást és erkölcsöt tételezte, ilyen azonban Orbán tökéletes államában nem igazán található.

Hende itteni nyomulása erre int, hogy érdek, ha van, az csak a Fideszé, következésképp Orbáné, és ennek a játszótere egy város és egy egész ország. Minden más le van szarva. Ha valaki ebben örömmel vesz részt, őt minősíti, viszont a mi bajunk. Hogy el ne pityeredjünk azért, gondoljuk meg, a húrelmélet megengedi, feltételezi, hogy világunk nem egyéb, mint vetített kép a mindenség peremének falán. Ehhez képest Hegel idealizmusa kutya töke, és ezzel akármilyen dialektikus materializmus sem tudna semmit sem kezdeni. Viszont ettől nekünk még nem lesz jobb, az is igaz.

Addig még lesz két választás ugyanis, egy ilyen uniós meg egy önkormányzatis, és lehet, megfejelik még a mézesmadzagot egy zsák krumplival vagy egy kifestőkönyvvel, ezeknek tök mindegy alapon. Mindeközben persze fagyogatnak meg a polgártársak. Bár nem bizonyítható, hogy amiatt, mert Orbán hazudott – megint -, és lócsöcs van, nem tűzifa, de köze csak van hozzá. Mint ahogyan nincs ok-okozati viszony a között, hogy Orbán szarért-hugyért zabálhat a várban, mások pedig kakaós csigát lopnak. Aztán mégis, ha odafigyelünk.

Az egyiket most büntetik, a másikat későbben fogják és nagy nyilvánosság előtt. A hazudós tárgyalását közvetíti majd az MTVA, mégpedig olyan lelkesen, mint most mondjuk a Nógrádit vagy más mókamestert, mert semmi sem örök. A hal sem és Jónás sem. Kis színesként még idézzük fel, midőn a nyugdíjak kifizetése késett, Rétvári örömhozó azt ecsetelte, hogy a nyugdíjasok mennyire jól jártak, mert már a megemelt nyugdíjat nem kapták meg, illetve késve. Erre élvezett el a Bence.

Ezen is lehetne egyet morfondírozni, hogy ki mennyi emelést kapott, most azonban a polgári értékekről lenne szó. Mert az önkormányzati választások előtt – amire majd ígérnek megint – Szombathelyen kitört a parasztgyalázat úgy polgárilag. Mert Molnár alpolgármester lehetővé tette, hogy a helyi sorosisták megfúrják a rabszolgatörvényt, s emiatt őt Puskás polgármester és mi gauleiterünk, a gukkeros Hende kiátkozták. Már vágják a fát a máglyához, amelyen majd a Fő téren megsütik őt.

Megfosztották alpolgármesteri jogaitól, ami miatt lehet, nem lesz költségvetése a városnak, de ez is mindegy a Fidesznek, pusztuljon minden, ha nem nekem fütyöl alapon. Majd osztogatnak kakasnyalókát meg Orbán mellszobrot, térkövet vagy szappanbuborékot, mindegy is: ellenben most bukták el a várost, csak még nem tudják, és engemet sem érdekel igazán. Ennél delikátabb, hogy a helyi nyugdíjasok számára Molnárt úgy próbálják patásördögnek festeni, hogy megkapta a stigmát: elárulta a polgári értékeket.

Ettől a dumától pedig nekem fenséges jókedvem kerekedett, csapkodnám a térdemet, ha nem fájna, csak sajnos mégis. Az a delikát viszont, hogy a szombathelyi lakos/polgár, de még a megbélyegzők sincsenek tisztában azzal, mit jelentenek ezek a polgári értékek anyagi, nyelvi, kulturális és erkölcsi szempontból, mert egészen biztosan nem két szobát, három gyereket meg négy kereket. Sőt, még csak nem is Szent Mártont, aki itt a csapból folydogál nekünk végtelenítve.

Hende volt Orbán jobbkeze annak idején a polgári körök szervezésében, és a jelek szerint ebben benne is ragadt már végleg. Nem véletlen, hogy ezerrel teper a felszínen maradásért, mert nem érti meg, hogy annak idején sem polgárokat gyűjtögetett, hanem hívőket toborzott, viszont ennek az ideje már rég lejárt. Az egyház felépült, az Isten megszületett, ilyen avítt dolgokra, hogy polgár, szükség nincsen, mert most már munkaalapú a társadalom, valamint kisnyúl és csak a foci.

Hende eszerint rezzenetlen arccal polgári értéknek nevezi, hogy a munkaadó halálra dolgoztathassa a beosztottját. Kissé bizarr értékválasztás, de csodálkozni nincs mit. Mert tán nem nevezhető polgári értéknek a lopás, a hazudozás, az elesettek üldözése sem. Keresztényinek orbáni értelemben csak-csak, ha már minden egész eltörött, viszont, aki nem a birodalom, következésképp Orbán érdekein keresztül szemléli a kajla világot, az nem a polgári hadovát tagadta meg, hanem épp ellenkezőleg, csak be kéne csukni a tátott szájakat.

Új korban élünk ugyanis, amely még névre vár. Úgy száz év múlva találnak is neki bizonyára, amikor összeillesztik a feudalizmus, a fasizmus, a rekatolizáció és az ész alkonyának elegyét. De, hogy abban a polgár szó nem szerepel majd, az is hétszentség. Főleg nem abban az értelemben, hogy az ember reszketve várja a tűzifát Orbántól, amit viszont soha nem kap meg. Így kapcsolódik egymáshoz tehát redves országunkban egy gukker, egy bicikli, amellyel fát lopni indulnak, és a csülök a zsírfoltos bablevesben. És ez már maga a költészet.

Magam ugyan egyetemista nem vagyok, soha nem is voltam, de úgy vélem, a veszedelmek, amelynek az Önök harcos redakciója a gyűjtőhelye kíván lenni, nemcsak az iskolapadban, hanem mindenütt, szerte az országban burjánoznak. Ott vannak minden utcasarkon és minden kilométerkőnél, az óvodától az egyetemen át a nyugdíjas klubokig, amit magam is tapasztalok. Eláradt a gonoszság a szépkorúak közt, dévaj tréfákat űznek, és hanyagolják a misejárást.

Ilyen elkeserítő tapasztalatok vezettek arra, hogy egyrészt saját örömömre, mintegy felidézve boldogult úrfikoromat, mikor is aktív házmesterként tartottam rajta a figyelmemet a társadalom erkölcsének üterén, másrészt pedig a haza üdvére helyezzem magam szolgálatba mintegy, és harcba szálljak újra. Remélem, buzgalmam nem marad haszontalan, hiszen több a baj, mint az egy redakcióból látszik, ha ezzel meg nem sértek senkit.

Mert nem csak az iskolapadban tombol a fertő, hanem mindenütt. Ezért vélem úgy, hogy jelentéseim haszonnal bírnak majd, amikor eljő a végső harc, amikor elválik az ocsú a májától, győzedelmes harsonáink lerombolják a liberális tornyokat, és győz az igazság. Mert győzni fog. Itt vagyok, éljenek velem. Már beszereztem a gukkeromat, és gondosan eltávolítottam a kupakot róla, nehogy olyan túlzásba essek, mint a drága Hende képviselő úr, körzetünk jótevője.

Ő egy ilyen gikszer miatt, hogy a kupakon át nézte a világot, teljesen sötétnek látta a fényes jövőt, és azóta is ezt sínyli. Tanultunk tőle, ezzel is utat mutatott, hogyha figyelünk a gukkeron át, ne fátyolos szemmel tegyük azt, a kupak zavarja a tisztán látást, mint arra hajdan Kósa képviselő úr is felhívta a figyelmet. Csak gonoszul félremagyarázták a kristálytiszta eszmefuttatást, a nyugdíjas klubban is röhögtek rajta, mert politikailag teljesen képzetlenek, szemináriumra sem járnak.

Na, majd. S aztán. Ebből is láthatja a nagyra becsült redakció és minden szerkesztő úr benne, hogy tisztában vagyok a helyzet komolyságával. A nagy havazáskor is, amikor belügyminiszter úr közzé tette az ő felhívását, hogy mindenki üljön át egy másik autóba, egyedül én mentem ki az utcára a konyhából, és foglaltam el a helyemet a gépjárműben. Az ideológiailag képzetlen tömegek az ablakból néztek, mit csinálok, mert nincs érzékük a misztériumokhoz.

Remélem, bemutatkozásom elég volt arra, hogy bizalommal fogadjanak. Hetente fogok jelentkezni, minden szombaton a konspiráció miatt, máma a munkatervemet és a megfigyeltek körét tárom önök elé. A gukkerról már meséltem, ezen kívül bonbonnal, illetve házi főzésű kisüstivel – kor és nem szerint – férkőzök az alanyok bizalmába, és kiszedem belőlük a legsötétebb titkukat is, még az anyjukból is kicibálom őket, hogy hullhasson a férgese.

A lépcsőházra gondoltam, mint az akció területe. Tizenegy lakó van itt énrajtam kívül. Hét hitetlen, négyen keresztényiek, de egyáltalán nem úgy élnek. Öt alkoholista van a tizenegy közül, hatan csak nagyivók, két irodista, három közmunkás és hat nyugdíjas a megoszlás mintegy munkailag. Egyik sem a mi szavazónk, három kifejezetten harcias, a saját fülemmel hallom, ahogy gyülekeznek, szidják a jótevőnket, pusmorognak, de nem tudok rájuk rendőrt hívni, csak a lépcsőházban ilyen erősek.

Ez a nyers munkaanyag, azt hiszem, lesz mit írnom róluk. Ha felkeltettem a tisztelt redakció figyelmét, kérem, a levélen található címen értesítsenek. Hogy az álca teljes legyen, egy Ady kötetbe rejtve várom az utasításokat és az útmutatást, de lehet Esterházy is. Ha nem kapok választ, a hallgatást beleegyezésnek veszem, és megkezdem a munkát. Egy hét múlva küldöm az első anyagot, lehet, hogy ürgebőrben és búvárral, mert a postában nem bízok már. Kitartás hát, fogom a gukkerem, megyek. Indulok.

Sok mindent delirált, amiket félre teszek, és későbben szedem inkább cafatokra, mára legyen elég egy, amely ez: regionálisan komolyan vehető honvédségünk lesz nekünk. Alakul tehát a Fekete Sereg 2.0, amelynek élén Németh Szilárd nyargalászik majd, szőrén ülve meg a lovát.

Én nem tehetek róla, ha elvetemült pacifista vagyok, és utálom a katonákat, mint a száraz szart, ami miatt férfitársaim java lenézően tekint rám. Azok persze elsősorban, akik andalodva emlékeznek az ordító zupás őrmesterükre, mert azt hiszik, de jó volt is az, pedig csak a fiatalságukat siratják.

S most, hogy így kihívtam magam ellen a kajla sorsot, azt is bevallom a tekintetes bíróságnak, hogy nékem ilyen témakörben Svejk játszik csakis, legszívesebben az egészet ide idézném, most elégedjünk meg egy apró szelettel a hülye lengyel tábornokról, mert ilyesmi a honvédségünk nekünk is:

„…Ausztria győzelme latrinákból mászott elő.

– Az önök zászlóaljának azonban szüksége van arra, hogy tettei ne merüljenek feledésbe. Az önök dandárjába tartozó zászlóaljaknak már megvan a maguk története, melyet az önök zászlóaljának folytatnia kell. Önöknek egy olyan emberre van szükségük, aki pontos feljegyzéseket vezetne és megírná a zászlóalj történetét. Hozzá kell összefutnia minden szálnak, minden adatnak az egyes századok tetteiről. Intelligens ember legyen, nem egy marha, nem egy tehén. Kapitány úr, önnek ki kell neveznie a zászlóaljnál egy bataillonsgeschichtsschreibert…”

Így valahogy. Másképpen nem lehet, ha például Hende et. bekupakolt gukkerjére gondolunk, most pedig Németh et. velős pacaljára, amelyek garantálják Orbán honvédségének szakmaiságát, pedig csak a kontraszelekció dolgozik keményen.

Ez a Németh például majd Soros-ügynököket keres a seregben is, meg a rezsit csökkenti, amitől a szomszéd országok katonasága összeszarja magát, és farkát behúzva menekül. Kérdés persze, hogy a NATO kebelében mi a radai rossebnek akar izmozni ez az Orbán. Van olyan opció is, hogy onnan is, akárcsak az Unióból, kihussanunk, és odasomfordálunk megint a medve karmai közé.

Orbán maga egyébkén örömmel emlékezhet a saját katonaidejére, amikor bátran jelenthetett, és ezzel is csak annyi lehetett a baja, mint Kádár rendszerével, hogy nem ő csücsül a tetején. Viszont ekkor alakult ki benne az olyan felállásokhoz való vonzódás, mint a katonaság, amelyet a szociológia mechanikus szervezetnek nevez.

Ennek jellemzője, hogy: szinte minden munkatevékenységre részletes és szigorú szabályok vonatkoznak; a vezetői és a végrehajtói feladatok élesen el vannak választva egymástól; a vezetők és beosztottak között nagy a távolság; a rangok, beosztások hangsúlyos szerepet kapnak; be kell tartani a szolgálati utat; a kommunikációs csatornák kötöttek, fontosnak tartják az írásbeliséget; a szervezet úgy működik, mint egy gondosan megtervezett gép.

Máris előttünk áll a Fidesz maga, mint hadsereg, ám, ami lehangolóbb, az a társadalom is, amelyet Orbán Viktor Mihály építeni szeretne az eljövendő hosszú évek alatt, s ami az elborzasztó, hogy nem is áll távol a nagy mű elkészültétől.

Fentebb már említettem, milyen hányás közeli érzésekkel viseltetek az ilyen katonás őrületekkel és őrültekkel szemben, most akkor csodálkozunk, ha Orbán rendszere, sőt ő maga is megöklendeztet? Ne csodálkozzunk polgártársak, egyáltalán. Olyan ez, mint a súlytalanság. Abban is permanensen hányingere van az űrhajósnak, mert nem arra tervezte az Isten, vagy a Darwin, gusztus kérdése csupán.

Mindez szép dolog is lehetne (mármint a szavakkal való buzgólkodás), ha nem az volna a folyománya, hogy ezt a szerencsétlen verset is úgy megutáltatják némely érző emberekkel, mint évekkel ezelőtt a kokárdát, így megy ez. Vezényszóra boldognak lenni nem épp egyszerű föladat. Pedig a közös szavalás – amely, mint Jordán óta tudjuk – jó buli is lehetne, ha nem a behódolást szolgálná. Olyan korban azonban, amikor az ember fennálló rendszerhez való viszonya azt is meghatározza, hogy melyik boltba megy be – csakis CBA illetőleg oda soha -, noszogatásra verset mondani, hogy együvé tartozásunkat pirospozsgásan bizonyítsuk, zsenánt. Politikai állásfoglalás válik belőle, és elfojtott mosoly.

Petőfit sem kölött volna szorult helyzetbe hozni, de hát ilyesmivel nem törődnek a giccsek világában. Ott, ahol tán két éve a barackfa, annak a virága, meg bizonytalan eredetű talpak voltak hivatottak kifejezni ugyanazt, amit ma meg az ő verse. Belefér. Mellesleg ez lesz az első nap a Fidesz-kori történelemben, amikor zárva lesznek a boltok – melyek, még most is bizonytalan -, hogy a család együtt klopfolhassa otthon a húst mámoros szemekkel. Erre a családfő veszi a kalapját, mert hűvös szél fú, szavalni indul délutáni ejtőzés helyett, és máris megborul a megálmodott rend, szar kerül a propellerbe úgymond. Sőt, az Unió is rakosgatja belé Pakssal, reklámadóval, egyebekkel. Nehéz lesz ilyen viszonyok között okosakat mondani, nem lennénk most a vezér helyében.

Igaz, őt magát az okosmondás kényszere régőta nem fenyegeti, elemelkedett már ebből a világból valahová a fellegek közé, ott lebeg ég és föld között. De nem ezért nem kell tojászáportól tartania, mint egy régebbi iduson Demszkynek, hanem mert van neki tekje. Jó lesz az még valamire, gondolta valaha, és nem számított rosszul. Hiszen épp abban az időben, amikor negyvenezren szétszórva az országban mámoros ajakkal zengik az e napra rendeltet – VikCsel 22,25-28 a kiírás szerint -, szóval épp akkor a haza egy másik szegletében is összegyűlik néhány ember, de teljesen más céllal. Ők az elemelkedettet rángatnák le a földre picsába küldés szándékával. Így lesz kerek a világ. “…Kivirít a kikelet. Leveles lesz a liget. Lyukas fazék fekete. Mese, mese, meskete…“ – mondá Móra anno az évszakhoz igazodva. És úgy tűnik, ebben egy nagy és szép konszenzus alakulhat ki lelkesek és picsázók között. Mégis csak szép lesz ez a márciusi idus minekünk, gondoljuk eszementen, miközben ujjaink lafognak az éjjelibe bele.

De hát ez már megszokhattuk, nincsen új a fidesz-nap alatt, főleg úgy, hogy a mostani óvodás kibaszósdival nem is dicső seregünk állapotját akarják följavítani úgymond, sokkal inkább az új, lázáros idea, a teljes foglalkoztatás elérése a cél, bármi áron.

Na de így?

Hírnök érkezett lihegve azzal a kisalföld.hu képében, hogy mi folyik itt a szomszédban. Ez: Legkevesebb hatvan napra kizárják az álláskeresők nyilvántartásából azokat a közmunkásokat, akik nem jelennek meg a katonai toborzón

Felháborodott közmunkások panaszolták el, hogy kötelező „behívót” kaptak katonatoborzásra. A levélben állásajánlatként tüntetik fel a „szerződéses katonai jogviszony-létesítési lehetőségét”, sőt a toborzás napjára igazolást is adnak. A behívottak között akad tartósan rokkant, korábban alkalmatlannak minősített férfi és ötven kilós nő is.

A közmunkásokon alkalmassági teszteket, fizikai felmérést végeznek. Ha ezen nem felelnek meg, közfoglalkoztatottként dolgozhatnak tovább. Ha viszont átmennek a teszten, szerződéses katonának hívják őket – vagy egyenruhát öltenek, vagy hónapokra elveszíthetik közfoglalkoztatotti státuszukat, munkájukat.

Hülye tévéműsorokra szokták mondani, hogy ennél lejjebb már nem lehet, nincs, nos, úgy tűnik, hogy kies országunk ilyen degenerált műsorrá vált, igaz, meglepődni ezen már teljesen fölösleges. A folyamat nyilvánvaló több mint hat éve.

Akkor került bele kiválasztott nemzetünk egy olyan végzetes dugóhúzóba, amelyből a jelek szerint nincsen visszatérés. Hogy ismét csak a fenséges Univerzummal hozakodjak elő, úgy tűnik, már átléptük az eseményhorizontot.

Mindezt mutatja az is, hogy Bakondi György, az árvízi hős, aki mostanában a nemzet biztonságának szenteli az egész életét és minden drága percét, kijelentette: a kormány semmilyen követelésnek nem enged. Mindezt persze megint menekült-ügyben, holott senki az ég egy világon nem követel tőlük semmit, csak azt akarják megmagyarázni nekik, hogy mekkora barmok. De az Istennek se értik meg.

Ezek a megátalkodottak nem voltak restek agyonlövetni magukat pusztán a móka kedvéért, na meg azért, hogy Novák Előd felmenői – ha egyáltalán – kijöhessenek a bunkerból világot látni úgy, hogy ne hallatsszék füleik mögül: „Der springt, noch auf.” Ezek rettenetesen nehéz dolgok, mint kitetszik.

Olyannyira, hogy hősünk e súlynak megfelelő elszántsággal akart vésni, s miután a rend őrei megakadályozták önkéntes restaurálási tevékenységét, a flaszternek esett neki mindent lehengerlő buzgalommal. Azt klopfolta, ami az ő szíve joga, mivel tökhülyének lenni eredendő kiváltság. Hát persze, deviszontazért.

Szívünk remegő buzgalmával nézzük, hogy mindez, mármint a rögbaromság milyen elsöprő erővel száguld végig hajdan szeretetre méltó hazánkon. És most nem leszek szép – ergo buzi – lélek, aki azon böstörködik, hogy rázuhant a mennybolt. Csak a folyományait tekintem, és visolkodva látom, hová is jutottunk. Telepisálni dunapartra helyezett cipőket ér. Ennél többre nincs is szükség.

Még régebben a mi egyetlenünk bátorító szeretettel tekintett saját gyermekére, amely a Jobbik nevet nyerte el a keresztelkedésben vagy a félholdatozásban akár, ez máma már kihüvelyezhetetlen, de, hogy barmokat szült, az nyilvánvaló. Nem sokkal különbözik őtőlük a frissen leváltott valahai honvédelmi miniszter, aki szintén nem tengerimalac, viszont egy ökör.

Hende Csaba, miután a nemlétező magyar hadsereg fölött sohasem volt rendelkezési jogát elveszítette, úgy döntött, szülővárosába érkezik meg liberós megváltóként, és sikerült is neki. Olyan ő nékünk, mint Novák a Szabadság téren. Ez persze nem véletlen, egy az akluk, de hogy hívek maradjunk a malacos éccához: az almuk, ez pediglen a híresen nevezetes polgári körök gyülekezete, akik tudnak. Nagyon tudnak.

Ezt találta ki anno egyetlenünk, hogy fatörzsből gyönge ágai leleddzenek, úgymint Novák, meg a Hende. Amíg a jobbikos az elátkozott téren akarta irtani a verest, saját bejáratú hősünk itt a nyugati végeken tette ugyanezt. Emlékezett a fölkent napon a neki megfelelő emelkedettséggel, miszerint: „Ünneprontás nélkül ki kell jelenteni, hogy a baloldal akkor is a külföldiek oldalán állt, és most is ott áll. Ebből elég volt, mert Magyarország megvédi a határait és szabadságát.”

Más is elhangzott még a tömény hülyeség mellett. Százéves harcosok hadra hívása, és pinkvaló. Kitetszett viszont, hogy ezek, a polgári körös múltból kihajadzó csökevények a baj. Azabaj. Veszik azt, hogy a butaság bátorságával kalapácsolnak csillagokat, pofáznak baromságokat, és tudják.

Ezt is tudják, a bamba népek pedig szopják a mézízű mérget. Kedvenc kocsmám tulaja, amint leste az egységben működő teleképet, áldozattá vált. Ő is. Vérzően gyalogló sokaságot mutattak neki, ő pedig Gyurcsányt fakasztotta az ajkaira. Hogy mért, azt én nem tudom. De igen mégis: Mocsadék kommunista azis, megénis, veres csillagzattal a farkainkon. Kirielejszon, ha már.

Most, hogy így elmeséltem O. V. élete történetét, mosolyogjak azon, hogy lószerszámot sem ér a megálmodott Nagy Fal? Ilyet én nem teszek jólneveltségem okán. Meg azért sem, mert ugyanis némely kultúrák, legfőképp a mi prime ministerünk által oly nagyra tartott dakota indiánok mélységesen tisztelik a szellemileg visszamaradottakat. Mi több, még a kereszten lovaglók is arra tanítanak, hogy a lelki szegényeké a mennyek országa.

Sokan fognak a Paradicsomba jutni, ez már jól kivehető. Visszatérve azonban a történésekre: visong az M-média, hogy óénédesistenem, már megint átvágták a kerítést, s emiatt Armageddont vizionálnak, csakhogynem a jó öreg Bruce Willishöz fohászkodnak segedelemért. Látni lehetett, hogy ez lesz? Hát persze. Viszont a drótsövényre égető szüksége volt vezérünknek némely szavazatok megszerzése céljából.

Ennyi az egész. Mint az kitetszik, jól felépített akció volt ez, kezdve a sima uszítással, aztán a plakátokkal, Szerbia biztonságos országnak nyilvánításával. Mindezek megalapozták a végső megoldást, hogy ilyen kaján célzásokat tegyek. Mert mi másra utalhatott az egyik alhülye azon kinyilatkoztatása, miszerint háborúban állunk, mert támadnak minket. Mármint ezek a szerencsétlenek. Így lett kerek a világ.

Indulhatott izomból a nagy építkezés, akárha a piramisoknál, ide is kivezényelték a rabszolgákat, akik manapság közmunkás névre hallgatnak. Ám még ez se megy rendesen. Arról volt szó, hogy novemberre készülne el a műalkotás. De a nagy szavak tudójának ott a szabadegyetemen srófolni kölött a delíren, és lett új határidő: augusztus. Így vált belőle három guriga izé, amely csodán csak az nem jut át, aki nagyon nem akar. De mint kitetszik, ők igazán vágyják ezt.

Ha most kaján volnék, javasolnám a Kőmíves Kelemen lapozgatását. Ebben benne van a megoldás a bajokra, mégpedig, hogy mit köll tenni, ha valamit fölépítünk estére, aztán reggelre elbaszódik úgymond. Lenne elgondolásom, hogy kinek a gyönge hamvát keverjék a drótokba. Ellenben másról van szó. Mindez az egész arra szolgál, hogy fokozni lehessen az agybajt. Határvadász századok már lesznek, még tankok is iramodnának védeni a hont. Hogy nem mennek, egy oka van: Hendének nincsen olyanja.

E felemelő szavak után egyik frissen felszentelt tisztje ott a már nem kordonoktól ölelt téren rogyott le szíve egyetlen királynője elé, hogy belemerülve a giccsbe megkérje az ő kezét.

Az elrebegett igen után maga a vezérkari főnök gratulált a leendő ifjú párnak, megszentelve egyben ezt az új népi hagyományt, amelyről az eljövendő néprajzkutatók írnak majd szívbe markoló doktori értekezéseket, hacsak nem a ctrlc+ctrlv kombó lesz a divat a szép, új világban, amely jól bevált módszer, mint tudvalévő.

Addig azonban, míg a nászt elhálhatják a fiatalok, lehet, hogy az ifjú férjet a délvidékre vezényli a sorsa, no meg a vezérkari főnök kerítést építeni, hogy ne legyen átjáróház a haza. Ha már ünnep, akkor más jeles nagyjaink is kifejtették nézeteiket erről az átjáróház dologról, amely fogalom azt is jelenti, hogy zavaros hely.

És tényleg annak mutatkozik, főként egyes volt kommunista alakok fejében, akik átváltozásuk után, amint letették a lantot mint fő-fő vendéglátósok, most épp nyugalmazott belügyminiszterként, pláne meg levitézlett pót-miniszterelnökként tengetik napjaikat, ebből fakadóan hülyeségeket beszélnek.

Bár lehet, hogy nem is tudja ezt Boross Péter, aki a Hóbagoly megtisztelő nevet kapta dzsemborija után, és valljuk be, meg is érdemli a felemelő titulust, mert az éjjeli madár tudatával kuvikol kitartóan évek óta. Most épp egy méretes náci mondókát rebegett a rendszerhez mindhalálig hű sajtóipari terméknek.

Azt találta mondani, hogy ez a friss bevándorlós história, amelybe beleájul már az egész ország – de legfőképp az ő elvtársai -, nem kulturális és migrációs kérdés, hanem annál több. Bőrszín, ebből fakadóan pedig faji probléma. Jelzem, ilyen dolgokkal Nürnbergben foglalkoztak behatóan, ami azonban jól láthatóan nem zavarja a nemzet friss bölcsét.

Ily környezetben nincs mit csodálkozni azon, hogy fővárosunk egy más pontján jól szituált bőrfejűek védték megint spontánul a teret a nem odavaló alakoktól. Amely nem odavaló alakokat Auschwitzba óhajtották küldeni a felvilágosult szavazók, miközben pofont is kapott egy nem odavaló nő. Mindezt a két hét alatt rendet teszünk Sándor seregei tétlenül nézték. Így megy ez minálunk az egyetlen úgynevezett állami ünnepeken.