„Növeljék az érintett térségek turisztikai vonzerejét. A látogatók számának emelkedése hozzájárul a helyi gazdaság fejlődéséhez, növeli a vendéglátó egységek látogatottságát, a szálláshelyek kihasználtságát, és pozitív hatással van a munkahelyteremtésre is.”

Ezt elmondták már a felcsúti kisvasútról is, amelyet már meg is látogatott három busznyi szegedi nyugdíjas, ilyképp kezdi behozni az árát. Még pár ilyen túra, és minden rendben is lesz.

Gyulaházán született az „összes magyar űrhajós” (by: Hadházi László) – amit kikérünk magunknak Magyari Béla nevében -, és nem megbántva a derék települést, akik azt sem tudják, mi lesz majd a létesítményükben, helyettük azért képzelődünk csöppet.

Farkas Bertalannak bizonyára volt egy szkafanderje, amiben annak idején meghódította a világegyetemet, lehet még néhány lelkes fotó, valamint az elhíresült plakát, amely annak idején elárasztotta egész Magyarországot, mint éltesebbek emlékezhetnek rá. De abban a pillanatban csupán, amikor kiderült, hogy a rakétája nem esett cafatokra, és már odafönt van.

Astronaut in a spacesuit

Mondjuk, az egészet fölül lehet írni, ha Putyinnal kiegyeznek, oszt Orbánt magát lövik ki a Napba, akkor lesz mit rakosgatni még a tárlókba, de erről folynak még a tárgyalások.

Visszatérve még Bajkon Úr turistavonzó ideájára, ki a rossebet érdekel a népek közül ez? Ha ilyenre vágynak, elmennek Houstonba, vagy az igazi Bajkonurba, azokon a helyeken van mit lesni. Még továbbá, munkahelyet maximum egyet teremt a „space-központ”, a nyugdíjas teremőrét.

Látogassunk el most képzeletünkben Sátoraljaújhelyre, ahová világcsúcsot jelentő, hétszáz méternyi üveghidat képzelnek az álmok álmodói, amely évi félmillió látogatót vonz majd. Gyönyörű idea.

Viszont veszély, az sokféle van. Ha megépül az a híd, még úgy járhatnak vele, mint a szintén világhíres Dagály Úszóaréna, amelynek az átadás után pár héttel egészen közönségesen beszakadt az alja, mint azt a napokban lehetett olvasni. Ez az opció egy üveghídnál eléggé zsenánt dolog.

Másik eshetőség, hogy ez is csak az elhíresült blöff kategóriájába tartozik, s midőn elkészül az a híd, olyan lesz, mint amilyeneken rossz kalandfilmekben esnek-kelnek a főhősök párás dzsungelek mélyén, mert recseg alattuk a palló, a gonosz meg a nyomukban liheg.

Ilyen folyományokat föltételezek, egészen egyszerű okokból. Ez nem Helsinki, ez nem Nyugat, hanem Magyarország. Itt pofázni, azt tudnak, valamint megnyitni a bukszát hatmilliárd értékben valamely cimborának, hogy pontot tegyünk a két ügy végére. Ugye, Bajkon Úr?

Hogy miniszterelnök úr az igazi kan, az ország alfahímje, az akkor derült ki, amikor Vonáné levelet intézett Orbánnéhoz, hogy állítaná már le a hitesét, akinek a sameszei ebben az időben előszeretettel matatnak ellenfeleik gatyájában, most épp azt derítették ki, hogy az első számú magyar náci buzi volna. Vagy legalábbis nem vetette meg a farkakat sem valaha.

Ez érdekes, viszont szégyellni való nincsen rajta, Röhm is meleg volt, és ez a Führert egyáltalán nem zavarta. Egészen más okok miatt – kicsit nagyra nőtt – mészároltatta le a szépemlékű kancellár a sebhelyes arcút. Ha Vona a maga hosszú kések éjszakájától tartana, akkor aggodalmát megértenénk. Hogy szimplán lebuzizták, az kit érdekel?

Vonánét, de nagyon. Tényleg nehéz lehet így, ebben a mocsokban meghengergőzni, amely a Fidesz sajátja, és ellenfeleit is húzza-vonja az iszamosba. Fölhívnám azonban a figyelmet a népi bölcsességre, miszerint, aki ribancnak szegődik, azt általában megkefélik, csodálkozni ezen nincs mit. És most, hogy elmeséltem a fiatal demokraták történetét, vigyázó szemeim Orbánra vetem.

Anikó asszony elfoglalt ember, leköti őt a feudum – földek, rétek, szőlők, szántók – gondja, meg az összes purdé sem nőtt föl még teljesen, hát perszehogy nem válaszolt asszonytársa rívására. Ilyen feladatokra szolgák hada áll rendelkezésre, s a népes seregből most egy Havasi Bertalan névre hallgató organizmus fejtette ki az Udvar álláspontját, hogy aszondja:

„Orbán Viktor politikusként, Magyarország kormányfőjeként hozzá van szokva, hogy minden alapot nélkülöző hazugságokkal, kitalált magánéleti karaktergyilkosságokkal igyekeznek lejáratni, sokszor a családját is megalázzák; sajnos ez is a politikusi munka része. Van, aki ezt képes férfiasan kezelni, és van, aki inkább az asszony szoknyája mögé bújik.”

Ez kerek és karakán. Az egész delíriumban a férfiasság hangsúlyozása tetszik nekem leginkább. Miniszterelnök úrról tudjuk, hogy megfelel az ideális magyar férfi archetípusának. Szereti a focit, imád szotyit pökködni, kolbászt tölt és pálinkát hörböl a vejjel, valamint legszívesebben a budija mellé hívná öldöklő küzdelemre azt, aki báncsa őtet. Annak idején André Goofriendet is öklelődésre szólította föl, enélkül nem volt neki elég férfias a manus, aki csak korrupcióról mormogott, de ahhoz nem volt elég tökös, hogy a vasvellát a kezébe vegye a trágyadomb tövéből.

Mindennek oka van. Amikor Orbán Viktor megszületett, Felcsút még nem volt az a világváros, mint máma, következésképp a vezér gyermekkora is tehénszaros udvarokon telt. S mint minden rendes faluban, a közösségi lét itt is a búcsúban tetőzött – augusztus 15. a jeles nap ezen a szent helyen -, amely népünnep a kocsma udvarán szokott végződni bordatörésekkel.

Ilyeneket látott a suttyó Viktor, és ehhöz képest vált férfivá is, ilyen népmesei módon. Gyere ki! Ez a hím lét alfája, valamint omegája. Ehhöz képest, amikor 2013 júliusában a szerencsétlen devizahitelesek eljutottak a Cinege utcába, hogy eszmét cseréljenek vele, Anikó asszonynak kellett kimenni a megalázottakhoz és megnyomorítottakhoz, miközben a király a függöny mögül kukucskált.

Ez a bátor kiállás jellemzi őt azóta is. A Cinege utcát hermetikusan lezárták, golyóálló furgonban közlekedik golyóálló mellényben, sőt, még az ország házában is kevlárban jár és kel. Ha a népe közé merészkedik, fogdmegek válogatják – motozással egybekötve -, ki lehet az a szerencsés, aki két kordon közé bejuthat, de semmiképp sem a közelébe. Ennyi tán elég is Anikó asszony szoknyájáról, amely előtt, de mindenképp a TEK mögött éli nyomorult életét Felcsút szülötte.

Ha Vonánét vigasztalni óhajtanám – eszembe’ sincs -, akkor erre a tényállásra hívnám fel a figyelmét. Hogy a diktátoroknak sem haligali az élete, meg, hogy Magyarország az már nem, de Helsinki még mindig nyugat, és ezt a taknyot az ő hites ura, meg a rejtőzködő vezérbika közösen hozták össze. Ha pityeregni van ok, akkor csakis ez. Megállapítható, hogy Vonával kibasztak aljas módon, mégsem lehet sajnálni igazán. A forradalom fölfalja az ő gyermekét ugyanis, mint azt a guillotine-ok élénk munkálkodása óta tudjuk az annalesekből.