Elmesélem azért, hogy min vergődött ez a két nyomorult. Hollik szóvivő bejelentette, hogy a határvédelemre 2015-től szánt költségeknek csupán mintegy egy százalékát, azaz 6,6 milliárd forintot térít meg Magyarország számára Brüsszel. Erre ordibált még aznap, tehát tegnap a sárkány másik feje, ez a Halász, hogy tarthatatlan ez már, ki sem lehet bírni. Megbeszélhették volna a vár menzáján is ezt akár, vagy a liftben, vagy egy kocsmában dülleszkedve, merengve a világ gonoszságán. Ilyen produkcióhoz fölösleges százmilliárdos médiát, plusz még további ötszázat tartani a KESMA kebelében csurig írástudatlan slapaj pártmunkásokkal.

Fideszi gondolkodással ezt is fizethetné Brüsszel, több maradna a gazdának és a haveroknak. Mert azért arra jó volt ez a mű-kifakadás, hogy az ember elkezdjen számolgatni a ducci kis – oder csontos, göcsörtös – ujjain, hogyha egy százalékot fizet Brüsszel a határi pénzekből, és az 6,6 milliárd pénz, akkor a bevallott költségek 660 milliárd magyar adóforintokra rúgnak. És akkor megkérdi az ember, mire, s ha nem látja, akkor, hogy: kinek a zsebébe. Egy vizes világbajnokság már ez a határvédelem, viszont ezt megpróbálják pofátlanul Brüsszelre lőcsölni, s ha nem megy, hörögnek.

Egyébiránt ilyesmi miatt plakátolták ki Orbánt a ködös Albionban.Őt mutogatták az angol parasztnak, hogy Joe/Steve, etc., ha az Unióban maradunk, ez a faszi teszi zsebre a pénzedet, és kész is volt a Brexit. Orbán már úgy is képes ártani, ha nem is tesz érte, vagy nem is akarja igazán. Ez ám a karrier, de ugorgyunk, mint Pósalaki bácsi. Hogy mire ment el a határon majdnem hétszáz milliárd, az majd a bíróságon kiderül, de a Fidesz és a vezér tapló habitusa már most összegezhető: a legrosszabb fajta harácsoló tolvajbanda, amelyik nem átall mindenre pénzt kérni a klímavédelemtől, határőrizeten keresztül a kis maci valagáig, mondván, ez neki jár, ez őt megilleti. Hát, nem.

Nem lehet számolatlanul zsebre rakni az angol paraszt, a német gyári munkás és a holland halász adóját, s ha jobban körbenézünk, ma már a távoli és elátkozott Brüsszelben is egyre többen látják úgy, hogy nem kéne finanszírozni az Orbán, az ő családja és az ő haveri köre gazdagodását. Sokan látják így, de nem elegen. Az pedig már tényleg mindennek az alja, hogy amikor az Unió úgy dönt – mert ismeri már Tiborczot – hogy ellenőrizetlenül és hasra ütésre nem ad százmilliárdokat, akkor ezek ordítanak fenyegető hangon, hogy „ez így nem mehet tovább”. Tényleg nem, és tényleg röhejes, ahogyan egymással feleselnek a magyar paraszt ámítására, plusz rezsiutalvány és zacskó krumpli.

Mindezeken túl, hogy a létezését igazolja, Halász elvtárs még megjegyezte: „Nem csökken a migrációs nyomás”. Akkor szólni kellene a statisztikának is, mert elég csak felmenni a police.hu honlapra, ahol snájdig kis grafikon található a nyitóoldalon „Illegális migráció alakulása – heti bontásban” címmel, és a kék kis oszlopok azt mutatják nekünk, hogy hetente úgy nagyjából kétszáz szerencsétlen keveredik a határunkra, mert követtek egy madarat, aki azonban a kerítésnél visszafordult. Ha osztok-szorzok, ez naponta átlagosan kábé huszonöt-huszonhat menekülő ember. Hogy mi került és kerül ebben majdnem hétszáz milliárdba, az titok. Illetve a címben már megfejtettük, tehát semmiféle látnivaló nincsen már. Tudjuk.

Illetve stílszerűen: Tuggyuk.

Van ez a Halász Jánosuk nekik, a frakciójuk szóvivője, aki sok szép percet szerzett már nekünk, és ezúttal sincs ez másként. Most épp arról értekezett, meg kell akadályozni az ellenzéket, hogy a köztörvényes bűnözőket kimenekíthesse az igazságszolgáltatás elől. Erre a fölhorgadásra az adott okot, hogy Czeglédynek meghagyták a mentelmi jogát, amit a Fidesz elvenne. Megér nekik egy egész törvényt, buzognak is rajta, sertepertélnek, monyolnak, mert ezek ilyenek. Cinikusan és mellékesen lehetne egy lex-Polt is, mert főügyész elvtárs meg tömegével menekíti ki a csürhe köztörvényes tagjait az igazságszolgáltatás elől.

Azon most ne ábrándoljunk, hogy voltaképp senki nem köztörvényes addig, míg a bíróság azt nem mondja rá, hogy bűnös. A különbség az a fideszesek és a halandók közt, hogy például én bármikor lehetek rabláncon. Elég, ha rosszul áll a szám, és nem tetszik a pofám a kedves vezetőnek, míg ellenben bármely fideszes lophat, csalhat, hazudhat mindaddig, amíg ilyen aljas, mint például ez a Halász is. Viszont ha a lojalitása csak egy kicsit is megkérdőjelezhető vagy saját erőből nagyobbra nő, mint az a központi bizottság számára kívánatos, abban az egy esetben kilőhető, lehúzható a klozetten, mert egyedül a kedves vezető döntheti el, ki milyen helyet foglalhat el a sakktáblán.

Simonka György is valami ilyesmi bűnökbe eshetett, hogy ott fekszik az áldozati oltáron. Rá már törvény sem kell, mentelmi jogfosztottan várja a sorát. A birodalomban azonban olykor nehezen terjednek az információk, vagy a helyi félelmek nagyobbak az országosnál is, ez nem tudható. Mert ezt a Simonkát, kitüntették, miközben – a’la Halász – köztörvényes bűnöző, és azért ez már delikát dolog, olyan ugarosan stramm. A Dél-békési Többcélú Kistérségi Fejlesztési Társaság kitüntetését vehette át, amit a környékbeli polgármesterek egyhangúlag neki ítéltek meg. Ezen lehet röhögni és szörnyülködni is, de nem érdemes.

Azon azonban mindenképp megéri elgondolkozni, hogy a jelenség nem egyéb, mint a magyar, XXI. századi feudalizmus ékes bizonyítéka. Simonka György a helyi kiskirályságban élet és halál ura volt – ezek szerint még mindig az -, a helyi polgármesterek hozzá lojálisak, neki tettek hűségesküt. Orbán onnan messzire van, őt imádni lehet, de a polgármesterek nyamvadt élete Dél-Békésben Simonkától függ, s hiába rohad már félig a börtönben, őt tüntetik ki, neki adóznak, mert mit lehessen tudni. Ha majd új kiskirály jön, ő kapja a plecsnit. Elképesztő ez a szervilizmus, és megdöbbentő az a jogbizonytalanság, ami kies hazánkat jellemzi.

Olyan ad hoc a törvénykezés, az ítélkezés, amit az határoz meg, hogy a kedves vezetőnek milyen kedve van, vagy épp mi áll érdekében vagy mi nem. Ezt úgy nagyjából tudtuk eddig is, ami miatt ez az egész mégis megért egy dolgozatot, az a Dél-békési polgármesterek lelkivilága, amely ilyen nevetséges kitüntetésekben manifesztálódik. Lehetne ezt szerteragozni, ahogyan fölépül a hűbéri rendszer, de minek. Működik fentről lefelé, Orbántól elindulva és a közmunkásban véget érve, s ebben a képtelen világban két kimenetel van: beállsz a sorba vagy megdöglesz. Jellemes hulla leszel vagy jellemtelen kiskirály a szemétdombodon. Tessék választani, még a felvonulók is kérhetnek.

Kérdezni minálunk csak igen megfontoltan lehet, ez a NER-ben külön tudomány, amit Obersovszkyval oktatnak, amit az a szerencsétlen művelt Schmitt Pál ‘álamelnök úrral, mint emlékezhetünk. (Ejj, de régen volt már az is, aztán még mindig itt vannak.) Hogy világos legyen, mit nem tudott ez a Medgyesi, hogy milyen leckét nem tanult meg, idézzük fel a műfaj megteremtését 2012-ből:

„Elnök úr, azt világossá tette, hogy megvédi a hivatalát a politikai támadásoktól és nem hajlandó engedni a politikai nyomásnak. Hogy önben még él a sportoló, most azt is bizonyítja, de azért önt emberként, mégpedig népszerű, és meglehetősen sokak által szeretett emberként a becsületében is megbántották. Nem perel? Vagy ezt önnek mint elnöknek kötelessége elviselni?”

Ez delikát dolog, így kell felszopni az alanyt, nem ám mindenféle kiegészítendő kérdést föltenni egyszerű eldöntendő helyett, amire lehet válaszolni, hogy igen. Vagy nem. El kell mondani a riporternek, hogy az alany hogyan véli, amit a sajtómunkásnak leírtak a pártközpontban, úgy véli. Minden más fölösleges időtöltés, az érdeklődés pedig bűn. Nincsenek ahhoz szokva az elvtársak.

A sajtóhoz való viszony alapesetei a NER-ben: mellébeszélés (Boldog karácsonyt, ugye), szóba nem állás, kitiltás, hazudozás, illetve az Obersovszky-féle. Minden más esetben összedől a világ. De bármennyire is fura, mégsem erről akarok mesélni máma, mert ez már a könyökömön folyik ki – lukas is lett tőle a pulcsim a hajlatban -, hanem afelől ábrándozok ebből kiindulva, hogy milyen homokos, füves, vizes sík is az, ahol élünk, ahová jutottunk.

A per című Kafka regény így kezdődik: „Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták.” Aztán egészen elképesztő módon folytatódik, mint az ismeretes, egy lidércnyomás az egész a kiszolgáltatott tehetetlenség érzésével, míg végül a főhős meghal, kivégzik. Soha nem tudja meg, mi volt a bűne, és azt sem, lett-e volna számára kiút.

Nagyon okos irodalomtudósok úgy fejtették meg ezt a kafkai parabolát: Josef K. bűne az volt, hogy nem kérdezett, meg sem kísérelte kideríteni, mivel vádolják, s hogyan védekezhetne ellene. Most nagyon egyszerű volna leütni a magas labdát, hogy na, ugye, én megmondtam, kérdezni kell, viszont ki kell ábrándítsam a nyájasokat, Kafka nem a kérdés-kérdezés vs nem kérdezés problematikája miatt jutott az eszembe, hanem a világa miatt.

Az írásaiét kár elmesélni. Ezek gyakran szürreálisak, rémálomszerű miliőben az értelmetlenséget, tájékozási zavart és tehetetlenséget idézik, meg a kiszolgáltatottságét. Ez nem volt véletlen, ha felidézzük, hogy Kafka a K&K cseh tartományának fővárosában, a cseh többségű Prágában született, mint német – ráadásul jidissel kevert német – anyanyelvű zsidó író. Aki művésznek tartotta magát, és mégis hivatalnokként kellett élnie.

Ha hozzá vesszük a kort, a XX. század elejét, a masszív, változatlannak tűnő világ szétszakadását, amelybe berontott a repülés, a relativitáselmélet, és más egyéb, nagyon felkavaró dolgok, amitől elkezdett nagykorú lenni az ember, viszont nem volt fölkészülve rá. Máris előttünk áll az elidegenedés, kafkailag: die Entremfdung, és, amit Ady úgy ragadott meg, hogy „Minden egész eltörött”.

Viszont most nem irodalomtörténet óra van, hanem kiábrándító, sötét és nyálkás kedd reggel. Ez pedig azt mutatja nekünk, hogy a mi világunk csöppet sem másabb, mint a Kafkáé, ugyanolyan álomszerű. Mert Orbán Viktor volt olyan jó hozzánk, hogy megteremtett nekünk egy párhuzamos valóságot, az övét, amely teljesen abszurd és embertelen, szürreális, kilátástalan, aztán mégis valóságos, hiszen benne élünk.

Hogy visszatérjünk Josef K.-hoz, itt is akárkit letartóztathatnak egy reggel, noha semmi rosszat nem tett. Sőt, hovatovább azon sem csodálkozna az ember, ha Gregor Samsa módján egyszer arra ébredne, hogy szörnyű féreggé változott. Minden lehet egy olyan világban, ahol már kérdezni sem lehet, ez az abszurd tökéletes állapota, amit véletlenül épp Magyarországnak neveznek. Van még kérdés? Szerintem már nem nagyon.

Itt van nekünk mindjárt ez a Halász János, aki szóvivője volna a Párt farkának, amelyet frakciónak neveznek tévesen egyes híradásokban. Lelkük rajta. Ő az egyik jele, megtestesülése annak a jámbor hivalkodásnak, amely abban nyilvánul meg, hogy mindenféle rangokat osztogatnak egymásnak, ez a Halász épp szóvivője a faroknak, és emellett mókamester is, természetesen.

Most is térdre ereszkedett, úgy könyörgött az országgyűlésnek, amelyek voltaképp ők maguk, napirendezzen má’ kicsit sorosilag, hogy a képviselők elmondhassák a véleményüket. Mintha olyan lenne nekik egyáltalán, és nem Orbánt okádnák ki magukból fékek és kontroll nélkül. Ennek jele az is, hogy ez a Halász a nemzeti levelezősdiről azt állította, a legtöbb emberre van szükség ahhoz, hogy meg tudják védeni Magyarországot a migránsok betelepítésétől. (Most elmélázok kicsit, ha szabad.)

Szerinte Soros György „frontális támadást indított”, azt szeretné, hogy másik, bevándorláspárti kormány kerüljön az Orbán-kormány helyére. Abban épp igaza van, hogy rajtuk kívül a háromnegyed ország és a fél világ szeretné, ha másik kormány kerülne a mostani helyére, amelyet viszont kormánynak nevezni erős eufemizmus. Nem más ugyanis, mint az ütődött főnök kannásbor lerakata, és annyi kárt is okoz, ha jól belegondolunk.

Mintha részegek volnának ezek, elég csak Kósára gondolnunk, midőn megszólal, vagy a rezsiharcosra. Látatlanban és szonda nélkül mégsem mondhatja az ember, hogy máttós volna az egész bagázs, és nem is lenne helytálló meg ildomos. Marad tehát az a végkövetkeztetés, hogy degeneráltak, mint például valami Puskás Imre, aki megint csak szóvivő és zászlófelelős.

Ő meg azt hangsúlyozta – ezek mindig nagyon hangsúlyoznak, követelnek, öklöt ráznak, egyebek -, hogy az ellenzéki politikusok nyíltan szembehelyezkedtek a magyar emberek álláspontjával, akik az erről szóló népszavazáson elsöprő többséggel utasították el a kvótát. Ha belegondolok, az a referendum érvénytelen volt, arra hivatkozni, mint népakaratra erősen aljas dolog, de én ilyet nem feltételezek.

Viszont bárhogyan is forgatom, egy következtetés marad: ha a valóságot ennyire és ilyen következetesen hagyják figyelmen kívül, akkor tényleg fogyatékos ez a sajátosan eszelős társaság. Látni a permanens kontraszelekció eredményét abban is, amit összedelirálnak a kézivezérelt híradójukban, amiben tiszteletet is követelnek, és csodálkoznak, ha röhögnek rajtuk. Itt értünk vissza az indiánokhoz.

Ám a dakota vonal befulladt, így a körtánc helyett valahogyan tenni kell a démon ellen, aki a Soros, a jelek szerint megszállta az egész országot, és nem elég ellene a fokhagyma. Keresztény kultúránkat óvva ajánlom a plébániák szakirodalmát a mostani vész esetére. A démoni befolyás elleni tennivalók eszerint:

„Sok odaadott szentmise, szentáldozással. Gyakori gyónás, nagyon komoly imádságos felkészüléssel, különösen nagy hangsúllyal a megbocsátáson és az erős elhatározáson. Rózsafüzér (Rendszeresen). Felajánlások, életfelajánlás. Dicsőítő imádságok, szabadulást és gyógyulást kérő imádságok. Szent zene. Gyakori szenteltvíz-használat. Áldáskérés a szülőktől.”

Szent könyvünk szerint a démonok olyan szellemi lények, akik a Sátán királyságában a gonosz angyalok alatti hatalmi szinten vannak, céljuk pedig az, hogy emberek testébe költözhessenek, és bűnös kívánságaikat rajtuk keresztül végrehajthassák. Vezetőjük Belzebub. Ebből a szemszögből, amely látásmód immár jellemző Pártunkra, nem elég csak a Soros tökeire lépni.

Ez a Belzebub még számtalan formában küldi országunkra a rontást, úgymint Gyurcsány, Vona, Botka meg a többi, csak úgy nyüzsögnek. A drágalátos fidesz-faroknak így a nagyágyú bevetését javasolnám ennek a Belzebubnak a térgye kalácsa szétrúgása témakörében, hogy a veszedelem egyszer s mindenkorra elmúljék sokat szenvedett hazánk egéről, s amely ez:

„Exorcizamus te, omnis immundus spiritus, omnis satanica potestas, omnis incursio infernalis adversarii, omnis legio, omnis congregatio et secta diabolica…Ergo, draco maledicte et omnis legio diabolica…Ut Ecclesiam tuam secura tibi facias libertate servire, te rogamus, audi nos.”

Van bővebb változat is, de én ezek helyett nem dolgozok. S ha most, midőn ide jutottam, azt mondanád, nyájas olvasó, hogy én is hülye vagyok, meg kell cáfoljalak. Kognitív készségeim strammul működnek, és épp emiatt jutottam a fentebb vázolt képtelenségekre. A fortyogó téboly, mint kiindulási pont, hülye válaszokat feltételez, így kívánja a logika. De, hogy e kettő elegye épp a NER maga, arról én már végképp nem tehetek.

Egyébként sejthettük volna, hogy ez lesz. Amikor „álamelnök” úr tárogatótól remegő kézzel szignózta az új miatyánkot, már akkor szent iratként tekintettek a mi barmaink a degenerált szövegre, amit jól mutat viszonyulásuk Szájer laptopjához, illetve ahhoz a nyúlós masszához, ami abból kifolyt. Kapásból leborultak az új totem előtt, ami cirkuszi mutatvány nagyon régen volt már, ellenben röhögni rajta máma is lehet, mégpedig nagyon.

„Magyarország számára történelmi esemény, hogy húsz év után új Alaptörvénye van, ezért a Kormány szándéka az, hogy Magyarország minden polgára a lakóhelyén is kézbe vehesse, és névre szóló formában megrendelhesse Kövér László, az Országgyűlés elnöke aláírásával ellátott ingyenes példányát, ez által biztosítva, hogy minden magyar állampolgárnak legyen lehetősége az Alaptörvényben foglalt jogok és kötelezettségek, valamint értékek megismerésére.”

Kutatásaim közben másik gyöngyszemre is akadtam, tessenek kellő kaján tisztelettel tanulmányozni, esetleg azt is mondhatnám: térdre, imára bohócok!

„A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint október elejéig mintegy tizenhatezer állampolgár élt a lehetőséggel, és rendelte meg az Alaptörvényt a felállított asztaloknál. 2011. október 3. napjától kezdődően a Nemzeti Hitvallás és a Magyarország Alaptörvénye című zsebfüzetek is megtekinthetőek az Alaptörvény Asztalánál, azonban a zsebfüzetek megrendelésére nincs mód. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kormányablakánál felállított Alaptörvény Asztala elérhetősége: 6000 Kecskemét, Izsáki út 8., amelyet hétfőtől péntekig, reggel nyolc és este nyolc óra között látogathatnak a Tisztelt Állampolgárok.”

Hát nem csodálatos ez az egész élet? Meglátogatni Alaptörvény asszonyságot, nála ozsonnázni, reszkető kézzel zsebfüzetet forgatva. Ám mindez csak előétel, vagy egy laza leves, hogy lefösthessem a mostani kies állapotokat, ami van nekünk. Egy hónapja szólnak a fanfárok, szemünk pedig könnytől árad, amikor Pártunk meghirdeti a testvéreim az Alaptörvényben című misét, esetleg bohózatot, kinek-kinek gusztusa szerint.

Most az alábbi stádiumban van a delirium tremens: „A kormánypártok ismételten arra kérik az ellenzéket, hogy próbálják most félretenni a pártpolitikai és egyéni hatalmi érdekeiket, és védjük meg együtt az országot a migránsok betelepítésétől. Az alaptörvény-módosítás ezért olyan nemzeti ügy, ahol nincs helye semmilyen pártérdeknek, vagy egyéni hatalmi érdeknek. November 8-án kiderül, ki akarja megvédeni Magyarországot, és ki nem.”

Ezt valami Halász János mondta, akiről fingom nincs, kicsoda, állítólag a Párt parlamenti frakciójának szóvivője. Lehet, de nem igazán érdekel. Azt is kinyilatkoztatta ez a pecás ember, hogy: „A magyar emberek egységes akarata azonban az, hogy ide ne legyen kényszer-betelepítés.”

Ezen a ponton elidőzhetünk csöppet. A formállogika természetéből fakadóan tehát már megint nem vagyok magyar, és még hétmillió elmaradott társam sem. Ellenben csorbát szenved a nagyívű gondolatkísérlet, amikor azt is visongják a központi alomból, hogy aki nem szavazza meg a nyomorukat, az hazaáruló. A hétmillió sem szavazta meg, amikor nem tette tiszteletét a pállott légkörű fülkéjükben. Ergo, a hétmillió is hazaáruló, viszont aki nem magyar, annak nincs hazája, elárulnia sincs mit tehát. Viszont mégis hazaáruló. Ez csak kicsit paradoxon, de egyből értelmet nyer, ha arra figyelmezünk, hogy ez Pártunk kedvenc jelzője jó ideje már. Olyannyira közkeletű, mintha azt mondanák csupán, bakfitty. Vagy hóbelevanc.

Viszont valahogyan nem áll össze ez az egész katyvasz, fekália-keverésre azonban kiváltképp alkalmas. A ringen kívülről, jóindulatú mosolygással nézhetjük azt is, ahogyan a két náci alakulat, a Fidesz, meg a Jobbik eszi egymást, míg az egyik holtan nem rogy össze, vagy pedig összeolvadnak egy kétfejű, hermafrodita masszává. Ez a jövő nagy kérdése, mert Vona egyelőre keménytökűsködik. Ha jó akarnék lenni hozzá, akkor fölhívnám a figyelmét, menjen el egy teára Torgyán bohóchoz, aki tudna neki mesélni arról, hogyan lehet rohadt gyorsan a pöcegödörbe kerülni. De nem akarok jófej lenni, ez is megrohadhat a degenerált mozgalmával ott, ahol van.

Azt mondja a muszlim-imádó: „Nem nekünk kell magyarázkodnunk, ha nem lesz meg a szükséges kétharmad. Orbán Viktornak kell majd elmagyaráznia, hogy miért ilyen fontos neki a gazdag migránsok pénze. Aki nem szavazza meg a módosítót, az hazaáruló, de az is az, aki félmegoldást támogat, és a kötvényeket meghagyná. A Fidesz most kiszámíthatatlan, mert Orbán Viktor nincs hozzászokva, hogy ne az legyen, amit ő akar. Két lehetőség van: vagy belátják, hogy amit a Jobbik kér, az erkölcsileg és politikailag is indokolható, vagy pedig Orbán Viktor képtelen lesz elfogadni, hogy most nem ő győzött. Ha így lesz, háború lesz.”

Itt tartanak most ezek ketten. Ami fejlemény nem is lenne szívem ellen való, ha mindeközben maga az ország nem képezné le a világegyetemet, és hozzá hasonlóan egyre gyorsuló iramban ne száguldana az ismeretlen végromlás felé. Mert most már az egyik visegrádi, Ivan Stefanec, aki ráadásul még kereszténydemokrata is – bemutatva, hogy nem mindenki Semjén a világon –, azt találta mondani, hogy a magyar és a lengyel kormányok belpolitikai célokra használják az EU problémáit, és a saját botrányaikról próbálják elterelni a figyelmet.

És továbbá: „A magyaroknak és lengyeleknek nincs esélyük arra, hogy komolyan megváltoztassák az uniót, ezért ajánlatos lenne visszatérniük a konstruktív európai politikához, figyelembe véve, hogy korábban már Csehország is szembefordult a varsói és budapesti kulturális ellenforradalommal.” Tehát már senkiben sem lehet bízni a jelek szerint. S amíg a két náci egymás tökeit tépkedi itt minálunk a szart habosítva, a hazaáruló organizmus mit tehet? Fogja a fütyülőjét, és már indul is a térre nyenyerészni. Míg a TEK el nem jő. Vagy a jeges.