Ilyen ez a kettő rúle, valamint dohos és tömjénszagú, mint a kötelező hittan. Hogy mi vett rá felnőtt embereket arra, hogy a csapatukat ilyen szarba öltöztessék azt tudjuk, kell a jópont az üzenőbe. Azt viszont nem igazán, hogy miért csinálnak bohócot magukból, hogy ez mért jó nekik. Itt van mindjárt az én elvarázsolt városom alakulata, ez a Haladás, amely megkapta a stadionját, hogy beledöglik a kongásba, és az elsők között öltözött nemzeti rongyokba, de mégsem egészen. A Király nevű kapusunk világhíres a szürke macijáról, ebből viszont szombaton nem volt ilyen rulettes, de más se nagyon. Úgy is néztek ki magunk közt szólván.

Ömlött baromira az eső a felemelő mérkőzésen, ellene Adidas dzsekibe bújt a Haladás, így úgy föstött a társulat, mint valami szedett-vedett vándorcirkusz. Rulettes mez meg gatya, a kapuson saját márkás maci, és megint más típusú dzseki, mert az ősmagyar-madaras cucc, hogy szar-e, azt még nem tudjuk, ellenben nincsen készen egyáltalán. Egy futballcsapat öltözete az nem a trikó meg a klottos, na jó, a libalegelőn igen, de ez a százmilliárdokkal felpumpált nemzeti liga vagy mi a rosseb. Inkább a rosseb, efelé hajlok, ennek az összes kajánságával elegyest.

Mészárosuknak erre a szarra szüksége semmi nem volt, lehet, azt se tudja, hogy van neki. Miheztartás végett azonban Virág elvtárs mondandóját tessenek átfordítani ilyen rulettesre, és mindjárt világos lesz minden: „Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán.”

Így lett a rulett is. Kicsit gányolt, kicsit undorító, de a miénk. De hogy mért, az a baj. Rátelepüléses elfoglalásilag, ahogyan újraírták az egész országot, most épp a felépítményen dolgoznak, mint tudomány és művészet, de a legkisebb, legeldugottabb luk sem maradhat szárazon, hogy mindent megüljön a belőlük szivárgó szag. Ez pedig átitatja a hegyeket, a városokat meg réteket, pállott és verejték-ízű, hogy elhervadnak tőle a virágok, kipusztulnak a fák és lekonyulnak a csillagok. És semmi sincsen készen, mint a Bazárjuk, meg ez a rulett is, mert hogyan is lehetne.

Egy sportcucc az évtizedekig épített brand, abban munka van meg gondolat, nem olyan, hogy gyere cipó, hamm bekaplak. De ezek olyan villámléptekkel építik az új világukat, a rettenthetetlen rencert, hogy semmi sincs készen. Hirtelen vesznek birtokba mindent, és ilyen ótvar a vége, mint egyetlenünk trottyos gatyája. Látszik, hogy nem volt gyerekszobájuk, se gyökereik, azt keresik most égen-földön, Szent Pistában meg a kormányzó úrban, hogy igazolást találjanak a létezésükre. Ez mind benne van ebben a rulettes mókában, mint Proust teájában az egész nyüves Combray, bár tudjuk, az nem irodalom. Irodalom az, amit a Magyar Idők annak tart, s amely olyan, mint a mi Királyunk szürke gatyája. Szaros.

Ebben a kinyilatkoztatásban azt találta mondani, hogy a Videoton továbbjutása a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) eddigi legnagyobb sikere is egyben. Hát persze, ő alapította a műintézményt, amelynek valahogyan értelmet köll találni, ha másképpen nem, hát így. Viszont az örökös harc ideája itt is megmutatkozik beteg lelkében, a láblabda pályára is élet-halál küzdelmet vizionál ekképp:

„A kupameccsek mutatnak rá leginkább, mennyire mellékesek a magyar focinyelvezet visszatérő kliséi: ‘igazságos’, ‘megérdemelt’. Ez a meccs másnapján mind mellékes. A történelemben az áll, NSZK-Magyarország: 3-2, a világbajnok Németország. A meccs egy csata, amit csak akkor és csak ott lehet megnyerni. És abban a pillanatban, amikor lefújják a meccset, neked kell felül lenned. Azok a nemzetek sikeresek, amelyek ezt megértik.” Kapisch polgártárs, ugye?

Az agyonpénzelt és ajnározott Vidike tegnap nem volt fölül épp, amikor a bíró hármat fújt a sípjába, véget vetve a zenének. Az egyik igen tehetséges ingyenélő filozófiát is gyártott hozzá, miszerint három naponta játsszák a meccseket, ezért fáradtak. Már júliusban. Egy héttel ezelőtt pedig még nem lendültek játékba, mert az idény elején tartottak. Ez egy ördögi kör, amiből kurva nehéz kikeveredni. Viszont a Puskás Akadémia – akárcsak az egész ország – jobban teljesít. Az elmúlt fordulóban a vezér budijának tövében fölépített stadionban kétszázötvennyolc, azaz: 258 néző hangorkánja közepette játszottak, pedig, ahogyan ez már szokásban van arrafelé, ingyen buszokkal szállítják a népeket úgynevezett futballistákat bámulni. Na, majd ha megépül a kisvasút, akkor özönlenek majd a népek, az hétszentség.

Ugyanebben az időben a Manchester United a Barcelonával játszott felkészülési meccset valahol az usákoknál. Azok a népek ugatják ezt a szent sportágat, amely – hogy a mindenható korábbi kinyilatkoztatását idézzük – elsősorban szellemi teljesítmény, mert kultúra kell hozzá. Ezek szerint mi hülyék vagyunk. Viszont ott, a nagy vízen túl százezer idióta amerikai ment ki futballt nézni, de mint azt tudjuk, az a hanyatló Nyugat, akinek példát kellene venni mirólunk. De az istennek se tudják elérni, hogy kongjanak a stadionjaik. Tehetségtelen bagázs, magunk közt szólván.

De ugorgyunk vissza, hazai vizekre. Éppen akkor, amikor a futballisten népvezér valahol Romániában szőtte omló álmait a gazdasági menekültekről, kedvenc alakulatának szintén gazdasági menekült francia edzője azon busongott, hogy csak öt légiósa lehet a csapatában. Hogy azért nehéz győznie. Ezen a ponton megkavarodik az ember. Egy másik algeci szerint a magyar emberek kilencven százaléka attól fél, hogy a bevándorlók kitúrják őtet a munkahelyéről, miután megerőszakolták ártatlan lánygyermekét és hamvas nejét.

Ebben a kontextusban minálunk a profinak nevezett futball nem munka, a Videoton nem munkahely, amelyet félteni kéne a gazdasági bevándorló idegen ajkú láblabdásoktól. Mindebből kitetszik, hogy ez egy igen összetett világ, fölfogni mi, a nép egyszerű gyermekei képtelenek vagyunk. De éppen ezért van nekünk vezérünk, hogy mutassa az utat a vérzivatarban, és fölfejtse számunkra a bonyolult szövedéket. Magyarázza is a maga egyszerű módján már hosszú évek óta, de háládatlan népség a magunk fajta, vagy egyszerűen csak degenerált. Nem értjük, mit beszél. Fáradtak vagyunk, és még nem lendültünk bele.

Ez most csak kiszakadt, hogy öregedek. Mert azért ültem billentyűt verni, hogy élcelődjek az életen, mint az bevett szokásom nekem. Nappal még kevés volt bennem a cinizmus, de mostanra fölerősödtem nagyon. Itt játszik nekem a tévében – balról – a Haladás, amely alakulat azért küzd épp, hogy ki ne zuhogjon az enbéegyből. Mindez lófaszt sem érdekelne, ha nem volna a projekt. A nagy terv. De van. Kilencmilliárdból épül itten a szomszédban egy új stadion, meg hozzá való élvezetek a jövő évben. Most, hogy épp az életükért küzdenek, tán kétezer ember gondolta azt, hogy jelenlétével megtámogatja az alakulatot. Egy-egy a hetvenedik percben, ezzel épp kizuhognak. Nem fognak. A Győr elment a lecsóba, a jelek szerint a Pápa is, és még három alakulat. Nem érdemelnek szót.

A Haladás benne fog maradni az enbéegyben. Ez ziher. Azaz épülhet a stadion, nem lesz azabaj, hogy enbékettő. Most, hogy így kielemeztem szülővárosom legégetőbb problémáit, tán lenézek a kukához, hogy lássam, az aktuális keményen dolgozó ember elvitte-e az oldalára akasztott száraz kiflis zacskót. Ilyenek vannak. Kiválasztott istenünk szerint az éhes hal falja föl a másikat, nem a nagy. Ezt szülte most újabb vezérfonalként, az indiános igazságok odavesztek a kétmilliós Kossuth téren. Sebaj, tudjuk mi így is. Megvagyunk magunknak, csak a buszmegállóban mondják az öregasszonyok, hogy minek barmoltak bele már ebbe is. Nekik sem tetszik a napsütés, amely máshogyan van, és dúdolnák velem a rég porladt uruknak, ami még mindig szól itt nekem: Wish You Were Here. Ámen, és kirielejszon, ha már magyar. Ugye.

De nem is ez a baj, csodálkozni lehet, a felelőst viszont Artnerban megtalálni bűn. Tudni kéne az új városvezetésnek, hogy a futball, és egyáltalán a sport nem hatalom kérdése. Igaz, lehet úgy is kezelni, de akkor káosz lesz belőle. A választópolgárt lehet hülyére venni, az izmokat, a játéktudást nem. S hogy Koczka most amellett, hogy elefántként működik, valami elképesztő bizonyítványt állított ki magáról és a brancsáról, ami baj, mert emberek látják kárát.