Most, hogy így kiderült az élet értelme, volna egy-két megválaszolatlan kósza kérdésünk azért. Hogyan kell kiérdemelni a magyar gyönyöröket, s vajh, azok a kéjek milyen nívón állanak, egyáltalán nem mindegy ugyanis. Minimum kétféle életminőség leledzik kies honunkban momentán. Van a Lőrinceké, aki polihisztorok oly nívón tengődnek, hogy megfeledkeznek egy-egy kósza milliárdról, mert nem tudják, melyik ládafiában lapul. Van aztán az Andyé, aki igazmagyar táltosként Valentin napra tévét vásárolna tokkal meg vonóval élete egyetlen szerelmének, ha a Lajos nem kavarná a fekáliát.

Van aztán a kisebb geciké, akik csak háromszáz milliós kalyibát újítanak, apróbb lakást a tíz éves kölöknek, vagy akkorát saját maguknak, hogy néhány szobáról meg is feledkeznek a nagy szuszogós igyekezetben. Ezt a nívót tényleg ki kell érdemelni, az érdemlés módját azonban jobb érzésű ember nem szívesen űzi, aztán annyit is ér, mint azt Lázár elvtárs volt szíves elmesélni nekünk. Hogy ezt az utóbbit, ezt az annyit is ér nívót miként kell kiérdemelni, arról nem szólt a geci, azonban mégis tudjuk. Egyszerű az egész. Csupáncsak ide, erre az elkúrt helyre kell reinkarnálódni egy óvatlan, meggondolatlan pillanatban, és már kész is a felemelő farhátas történet végtelen időkre.

Aztán, hogy ezt a minőséget a GYODA-t leküzdő atléták miként érdemelhetik ki, azt tényleg nem tudjuk, de nem is szükséges igazán. Egyetlenünk fölöslegesen teszi vonalkódossá a gatyáját ugyanis. Olyan menekültről az elmúlt vészterhes időkben még nem hallottunk, aki annyira őrült lett volna, hogy Felcsútot célozza meg élete egyetlen értelmeként, pedig mi, beavatottak jól tudjuk, hogy ez a megszentelt hely tényleg a világ közepe. Így aztán, ahogyan a kivégzések elől menekülők futnak át mirajtunk, úgy veszik a hamubasültpogácsát a nem igaz magyarok is, hogy olyan helyet leljenek a nagyvilágban, ahol meg lehet élni. És nekiindulnak emlékezőn és okádva.

Annyit is érünk tehát, ezzel pedig nem érdemeljük meg a magyar haligalit. Hogyan is érdemelnénk, mikor havi negyvennyolcezer fixszel az ember már könnyen viccel. Ezt is kiszámolták, mert kibaszott jó filozófusok ezek egytől-egyig, és tudják a spengleri ukázt. Ez a fasisztákkal táncoló alak nem volt rest kijelenteni, miszerint igazán nagy gondolkodó csak az lehet, aki otthon van a matematikában, és ehhez tartják is magukat a negyvennyolc ezrükkel. A haza bölcsei ők mindahányan tévékettős reklámok szintjén, ahol a vak komondortól nem sújtott nőnemű egyedek érdemlik meg a L’Oréált.

A kevésbé szerencsések a csirkelábat, mint hungarikumot, és magyar eledelt. Ilyenekből már négymillió van a Kárpátok alatt, mert Magyarország jobban teljesít, és a reformok működnek. Olyannyira, hogy idestova hétszázezren irigyelték meg azt a másfél milliót, akik száz éve tántorogtak ki, és a nagy vízen túl nem várta őket egy önjelölt félőrült Isten, aki azt delirálta volna, hogy érdemeljék ki. Sehol jobb helyeken nem hangzik el ilyesmi ma sem, ez a tébolyda csak a miénk, magunknak választottuk, és most viseljük az összes gyönyörét, igaz, egyre nehezebben. Egy vigaszunk azért csak akad: ez a csörgősipkás gondoskodik a vihogásunkról. Amely, ha kényszeredett is, de a miénk.

Most, hogy ezeket az alapvetéseket kőbe véstük, készítsük föl szívünket a megdöbbenésre, amikor arról olvashatunk, hogy egy német cég, a Mutanox nem hajlandó egyetlenünknek ilyen NATO drótot, vagy mi a kutyafaszát eladni, pedig több ezer hengerrel rendeltek tőle, éppen félmillióért.

Ami még érdekesebb, hogy – a kollégisták felfogása szerint – egy gazdasági menekült szórakozik a mi ezer éves államunkkal. A német cég tulajdonosa ugyanis török, bizonyos Talat Deger, aki emberségből példát, vitézségből formát mutat a keresztényi szeretetbe belefulladt magyar államnak.

Azt mondja ugyanis ez a gazdasági menekült – aki elvette a német keményen dolgozó emberek munkáját -, hogy Orbán Viktor visszaél a speciális dróttal, amely jóval veszélyesebb az egyszerű szögesdrótnál, mert akár halálra is sebezhet valakit. Meg, hogy ez a drót bűnözők, és nem menekülő emberek feltartóztatására szolgál.

Bizony, nem átallott ilyeneket dumálni, és azt is mondta magában, hogy egyetlenünk dugja föl magának a félmillióját, nem kap tőle drótot. Voltaképp ennyi az egész, ami után pirosló orcával kéne a sarokba sündörögni, de persze, hogy ez nem történhet meg. Azért érdekes volt a jó Talat kijelentése a bűnözőkről.

Ez a gazdasági menekült tudja, hogy az ő termékét milyen célokra szokásos használni. Ezek szerint egyetlenünk is tisztában volt vele, hiszen csípőből nyilvánította aljadéknak azokat, akik a GYODA-ját legyőzték és legyőzik. Futószalagon mennek a perek, mint győzelmi jelentés szállnak a légben a számok, hogy ennyi meg ennyi menekültet ítéltek el, mert átmásztak a kerítés fölött vagy alatt.

Mert hiába, hogy Talatunk baszik drótot eladni a rezsimnek, beszerezni – sajnos – máshol is lehet. Így történhet, hogy hiába visít az Unió, hiába int a pápa, meg amúgy minden jóérzésű Isten báránya, a fal épül, mint a skizofrénia szimbóluma, s egyre gyorsuló ütemben. A Mutanox lemondott félmillió ajróról, de egyetlenünk azért módot talált arra, hogy bassza a milliárdokat a szégyenünkre. És még bírja az iramot.