Amúgy is vészterhes idők jártak. Még hosszú évekkel ezelőtt a főpap kijelölte a vadászmezők határát, egészen egyszerű, a görényektől ellesett módon. Körülhugyozta a területet, amelyet az eljövendő minimum húsz évben uralni akart, és boldogítani lakosait. Nem egészen az összeset, csak azokat, akik, amikor esténként világítani kezd a Hold, helyet foglalhatnak a nagy tábortűz és a bödönök mellett. Erre unortodox módokat talált ki Kajlaszem névre hallgató cimborája. Nem tudta senki, ez mi a búbánatos jóistent jelent, de olyan klafán csengett, volt valami felkent bukéja a beléje csavart tébolynak.

A fiatalabb harcosoknak azonban nem tetszett a rendszer, egyre többen fogták az íjukat, és elindultak más, idegen törzsekhez szerencsét próbálni azzal az indokkal, hogy ott a vadnak még a püspökfalatját is megkapják. Özönlöttek a pisálós vonalon túlra, ami ugyan a főpapot nem nagyon zavarta, a helyben maradt vadászok azonban erősen morgolódtak, tehát ki köllött találni valamit, hogy befogják a rohadt pofájukat. Ez volt a „Gyere haza fiatal” nevű projekt. Erről köllött most dicshimnuszokat zengeni, mert egészen különös dolgok történtek.

A húggyal megjelölt vonalat egyre több lerongyolódott alak lépte át. Csak az ágyékkötőjük volt mindenük, azt állították, hogy a saját törzsük kannibáljai elől menekülnek csecsszopós kisdedjeikkel a karjukon, de ez a főpapot nem hatotta meg egyáltalán. Kihegyezett karókat veretett le fennhatóságának határára azt képzelve, ezzel megakadályozza az ágyékkötősöket az ő nagy vonulásukban. Így e téren jól végezve dolgát úgy vélte, el köll magyarázni az ő együgyű népének, hogy a betolakodókat már elzavarta, sőt, eltévelyedett bárányait meg egyenesen visszacsábítja, és a haza fényre derül.

Semmi sem volt drága, hogy a nagy terv sikerüljön. Mint a sámánhelyettes elbeszéléséből kiderült, már másfél milliárd pénzt költöttek a píárra, ami fölöttébb hasznosnak bizonyult. Igaz, saját bevallásuk szerint háromszázezer, a suttogók szerint fél-, a bérrettegők károgásában meg egyenesen egymillió fiatal harcos hagyta oda a húggyal körülölelt területet, de az elkúrt vagy csak úgy egyszerűen zsebre vágott lóvé soha nem látott eredményeket hozott a nagy hazacsábítási akcióban. Ahogyan a sámánhelyettes beszámolt róla, egészen pontosan tizenegy fiatal harcos már vissza is tért, hogy a nemzeti színűre mázolt kókuszdiót majszolja.

Hogy ez az amúgy statisztikailag amúgy szinte kimutathatatlan mennyiség sok vagy kevés? Minden viszonyítás kérdése. Amióta a főpap agya végképp elborult, és egyre-másra irtatta ki a dzsungelt iszonyatos pénzekért, hogy pálmalevelekkel borítva azokat fedett sportlétesítményeket alakítson ki, mindent futballban számoltak, lévén ez minden öröm kezdete és vége. Legalábbis a főpap szerint, aki nem átallott olyan kijelentést tenni, hogy ez a láblabda játék az igazi kultúra. Így, amikor megkérdezte a sámánhelyettest, hogyan is állnak a hazacsábítós játékkal, ő már készen is állott az adekvát válasszal.

Egy futballcsapatnyi már visszatért fenség. – Ettől a főpapot elöntötte a végtelen boldogság, további pénzeket különített el dzsungel-irtásra, és elégedetten paskolta meg egyre nagyobb hasát, vakargatta csüngő valagát, röfögött szinte. A sámánhelyettes pedig végképp megnyugodott, kilépve a főnöki sátorból megtért varázsdobjához, és éktelen módon püfölni kezdte határtalan jókedvében. Akkora volt a hangzavar meg a káosz, hogy azt sem vette észre, amint a mennyekből aláereszkedik egy lepedőkbe burkolt alak, és azt suttogja: itt pedig épüljön kisvasút, miközben egy pálmalevelekkel frissen befedett területre mutatott. A főpap épp arra csörtetett, ment a budijába. Kerek volt, egy volt a világ.