Kijelentette, midőn kilépett a forradalom helyszínéről, tök mindegy, hogy érvényes vagy érvénytelen lesz-e a színjáték, ha a „nem”-ek lesznek többségben – ami garantálható, mert elég degenerált él ebben az országban -, akkor lesz közjogi következménye a szeánsznak.

Nem kevesebbet állított ezzel, mint, hogy mindenki le van szarva, az lesz, amit én akarok. Mint a dagadt kölök a grundon, a labdabirtokos, aki saját kényére állítja össze a csapatokat, és hozza meg a szabályokat, hogy mindenképpen nyerjen.

Úgy is le lehetett volna pörgetni ezt az egészet, hogy ő meg a Semjén azt mondja, „nem”, a Gyurcsány meg, hogy „igen”, és több szereplőre nem is lett volna szükség. Győzhettek volna így a „nem”-ek is.

Fölösleges volt itt látszat-demokráciát játszogatni, gyomorfekélyt okozni néhány polgártársnak, egyebek, nem utolsó sorban meg tízmilliárd+ pénzt odabaszni az egészre, bár az a haveroknak ment, ennyi értelme – és nem több – volt kétségtelenül.

Viszont ennél egy csöppet komolyabb a dolog. A mai, többszörösen elátkozott napon derült ki – nevezhetjük Aprajafalvának akár -, hol is élünk. A burkolt diktatúra most vált egyenessé, közvetlenné, amikor világossá vált, nem érdekesek a törvények, nem kell a nép szava sem – akármilyen is -, mert az lesz, amit Orbán akar.

Bevégeztetett. Innentől fogva nincsen szükség országgyűlésre – eddig sem sok -, sem képviselőkre, senkire. Kiszolgáló személyzetre csupán, hogy az óhajtásokat végrehajtsák, valamint erős rendőrségre – fegyelmezni -, nem utolsó sorban testőrségre: védelmezési okból.

Ha most és itt, emiatt nem tör ki országos tiltakozási hullám, vagy valami, ha a drágalátos ellenzék nem szólítja az utcára a híveit, akkor végleg elvesztünk. Mert nem a szavazás szól gyermekeink jövőjéről – ahogyan azt szajkózzák -, hanem ez a miniszterelnöki kijelentés, amikor a hóna alá csapta a labdát, és végleg lefújta a meccset. Tessenek ezen nagyon mélyen elgondolkozni!