Erősen keresik a felelőst, aki kihúzta azt a nyüves drótot, és vizsgálják azt is, hogy valamely borsodi partizán nem kevert-e bódító szereket Fülöp italába a helyi kocsmában, ahol halála előtt pár órával – szokása szerint – kedélyesen beszélgetett barátaival, megvitatva a labdarúgás, a vetések és Irénke terméketlenségének gondjait. Itt csak a szokásos két sörét fogyasztotta, pár szárított és sózott békacombbal, ám valami miatt mégis feldúltan távozott, a biciklijét is ott hagyta. Innen indult a tragédia.

Fülöp jó elvtárs volt. Amióta letelepedett a faluban, már harminc kis magyar gólyát nevelt fel, és még CSOK-ot sem vett igénybe. Jó lesz nekem elvtársak – így mondogatta – néhány ágdarab, és a Párt segedelmével, erős hittel és kitartó akarattal megoldom ezt is. Takaros fészket épített délre néző ablakokkal, nagy éléskamrával, hogy a szűkös napokon se kelljen sorban állnia a Blahán az indiaiknál. Valami miatt erősen ódzkodott tőlük, és csak dakotaként emlegette őket.

Fény derült persze az ösztönös irtózás okára is, amikor a kultúrban vetített képes élménybeszámolót tartott bohó ifjúkora afrikai kóborlásairól. A falu krémje elhűlve nézte az iszonyú felvételeket, amelyeken csak migráncsok voltak láthatók, és Fülöp – jó dramaturgiai érzékkel – mesélt az AIDS-ről és mindenféle nemi nyavalyákról, amelyek sújtják azt a vidéket. Páran azt gondolták, meghülyült, de a Párt is ekkor figyelt fel rá.

A KDNP ifjúsági tagozatába lépett be, mert ugyan élete virágában volt már, de mégis csak tizenöt éves, és ezzel nem tudtak mit kezdeni. Szorgalmasan eljárt a gyűlésekre, gyakorolta az egymás talpára lépést, szórólapozott, és társadalmi munkában hordta a kölkeket az egész faluban, szárnysuhogása nyomán tele lett újszülöttel a Bodrog partja.

A kampány során kétnaponta mutogatta a képeit az afrikai veszedelemről, sőt, odáig is elment, hogy amikor március végén érkezett egy gólya messzi vidékekről, nem engedte be a fészkébe, mondván, migráncsokat be nem fogad. Ezek egyébként már az elhülyülés jelei voltak. Ekkor kezdett levéltárba járni, hogy magyarságát bizonyítsa, holott erre senki nem kérte a Pártnak tett szolgálatai után. Ám mégis lényegesnek tartotta, ez mutatja erős elhivatottságát és hűségét.

Nem is kellett sokat kutatnia. Kiderítette, hogy bár ő Aragóniában született, de mégis csak ősi magyar vér csörgedez az ereiben. Az ükükük apjáról született ugyanis a közismert sláger, amelyben a török gyerek megvágta a köbnagyfater lábát, a magyar meg gyógyította. Hogy miért nevezték az ősét egyben gilicének ebben a dalban, az már nem is érdekelte.

Megtudta ugyanis, megértette, hogy miért dobbant akkorát a szíve, amikor először meglátta ezt a tájat, s hogy mért képtelen elhagyni azóta is, immár tizenhárom éve. A génjeiben volt a magyarság, és érhető okból – mint a nóta is mutatja – az iszlamisták zsigeri gyűlölete, így kerekedett ki és vált egyenessé az útja az otthontalanságtól a párt ölelő karjaiig, és még tovább is.

Halála előtt nem sokkal Robiról, a medvéről tartott előadást a kocsmában, aki jól példázza a globalista multikulturalizmus kudarcát. Lám, itt kóborol az országban nyugalmat nem lelve, mert hiányzik belőle a szülőföld aléló szeretete. Golyót követelt neki, hogy megismerje a magyarok istenét, s amikor szabadon engedték, letargiába esett, mert a gyengeség jelét látta ebben. – Nem kéne irgalmat ismerni. – Ezt sutyorogta a napszítta csőrével.

Aznap este erősen berúgott – Isten legyen irgalmas neki -, kivetkőzött magából, és spanyolul hadovált össze-vissza. Ketten támogatták el a fészkéig, hogy a fiatalok ne lássák ilyen méltatlan helyzetben. Másnap semmi sem látszott a drámából, kimosakodva, sőt, csokornyakkendőben arról ábrándozott, hogy levelet ír Kásler professzornak, bemutatva neki kutatásának eredményeit. Ezután ütközött a vezetékkel, és halt érthetetlen halált.

Mindenki gyászolja, a KDNP helyi ifjúsági szervezete mégsem tekinti a saját halottjának. Végül is, csak egy gólya volt, ez áll a közleményükben, sőt, mint azt suttogják, kampány indult, hogy rábizonyítsák, ügynök volt, sorosista kém bizonytalan spanyol kapcsolatokkal. Egy ismeretlen az éjszaka piros matricát ragasztott a fészkére, és senki nem vette le azt. Ki érti ezt?

És mivel hiába kapnának sms-t, hogy üljenek át másik autóba, rajtuk kívülálló okok miatt ezt öléggé nehezen tehetnék meg, így ebben az aktusban a társadalmi szolidaritás összes formája kimerül, amelyet ez a rezsim biztosítani tud, ergo másik aluljáróba ülnek át, és ottan várják a TEK-et, hogy jöjjön már, ha jönnie kell, mert annyit is érnek – lézeres szóhasználattal – azok, akiknek még egy koszlott Audira se futja, élhetetlen banda.

Viszont és azért még csípősek a hajnalok, így a magunk részéről nem vagyunk igazán biztosak abban, hogy amíg az igazi kikelet megérkezik, nem hűlnek ki, vs. fagynak meg még többen. Október óta e magyaros szerencsében részesült százhúsz honfitársunk, akik odavoltak a téli sportokért, de nem utaztak el Ausztriába élvezkedni, úgy döntöttek, hogy az itthoni welnesst választják a hidak alatt. Mivelhogy a szegénység látványosan csökken, sőt EMMI szóhasználatban nincsen is, ez valami fatális véletlen lehet csupán, esetleg liberális felforgató és egyben hazaáruló elemek magánakciója.

Érkeznek a gólyák, néhány helyen fészkeket építenek nekik a gondos emberek, hogy otthon érezzék magukat ezen a világon. Ezzel párhuzamosan pedig megszűnik a kilakoltatási moratórium, így a jósorsukba belekábult magyarok is elvonulhatnak a kémények tetejére társbérletbe, de amíg egynéhány szerencsésebb kelepes csirkezúzát kap a gondoskodó emberektől, hogy ne maradjon éhes – mint olvashatni erről -, a lakásokból elűzendő polgárok a farhátról szőnek omladozó álmokat. Mivelhogy arra sem futja nekik, de szegénység az nem létezik itt minálunk.

Másképp látják ezt némely emberek a lakótelepen, akik a fölösleges kiflit, kenyeret a kuka szélére akasztják egy nejlonban, és nem a madaraknak teszik ki. Ezek a szeretetcsomagok rendszerint el is tűnnek, mire a kukásautó szuszogva megérkezik, és akkor vagy néhány jól szituált honfitársunk csap le rá, mert nincsen kedve éhen dögölni, vagy az EMMI beépített embere tünteti el, és hordja a száraz serclit valami fedett sportlétesítménybe futballistát etetni a gyöpön. Más épeszű magyarázat nincsen.

S mivel minden azt mutatja, hogy a szegénységet – oder mélyrászorultságot – mint olyat végképp eltüntette a rezsivel együtt ez a bagázs, ezt megüneplendő a Frühling eljövetelével a segélyek nagy része is megy a lecsóba. Örvendezzünk tehát, és menjünk misére. Lehetőleg abba a templomba, amelyik a tél derekán rendőrt hívott valamely elvetemült alakra, mert az az Istennek a rohadt házában óhajtott volna melegedni. És most, hogy elérkeztünk ebbe a szép, új világba, énekeljük el együtt a nemzeti összetartozás dalát.