Egyébként mindenről az óvodások tehetnek. Már el is feledtük mi, telepiek a tovatűnő fagyos napokban, milyen az, amikor úgy igazán élik az életüket. Csöndesség volt mindez ideig, de elég volt nekik néhány kósza napsugár, meg az, hogy a varjak eltakarodjanak halált hozó károgásukkal a telep közeléből is, máris kipörögtek a napvilágra. Műanyag dömperjeikkel, motorjaikkal, azok flasztertépő hangjával, no meg elmaradhatatlan éktelen visításukkal legott bearanyozták az egész délelőttöt. Azét a napét, amely szárba szökkentette azt a forradalmat, amelyet nem a Pilvaxban, jóval inkább a sarki fűszeresnél beszerzett mindenféle, az utcán öblögetett istentelen nedűk alapoztak meg. Ilyen sportot sokan űznek errefelé, és mégsem válik mindenkiből lázadó.

Aztán, hogy egy nehéz nap éjszakája melyik honfitársunk lelkének mely rétegét szabadítja elő, ez a problematika még tudományos elemzésre vár. Ez a dalnok, aki a mostani tavaszköszöntő népi játékot előadta, Orbánnal és Putyinnal foglalatoskodott a tartalmi részben, a műfaj azonban meghatározhatatlan volt. Végül is, és összességében a szerenád jellemző jegyeit hordozta magán a pörformansz némi módosulással. A művész nem szíve hölgyéhez óhajtott bebocsáttatást nyerni, hanem a kormányzó urat hajtotta el a jó édesanyjába mandolin kíséret nélkül, mondandójába itt-ott belekeveredett a nagy orosz medve is. Mindez mutatta, hogy az autodidakta nagyon jól eligazodik a világ folyásában, naprakész – mondhatni – a történésekben, ami böcsülendő dolog. De mégis volt valami abszurd bája az egésznek.

Ugyanis, mint a Flinstonoknál, olyan hangulat uralkodott a jólszituált panelek között. Akárha Frédi testesült volna meg a virágba borult jóemberben, aki láthatóan együtt kelt az óvodásokkal, és nem dömper-tologatásban utazott. Hősünk ezen az éjen nem Vilmához óhajtott bebocsáttatást nyerni, csupán l’art pour l’art öntötte a flaszterra lelkének mélyfekete tartalmát, az ablakok azonban hasonképp borultak fénybe, mint boldogabb kőkorszaki barátaink mozijában a záró jelenetben. Itt azonban más kifutást kaptak a történések. Orbán takarodj, ezt a szlogent lopta el a hazaáruló civilektől, ám amikor lelke sötétebbik oldala vette át a hatalmat a közlendőn, akkor egészen cifra, a magyar nyelv gazdagságát a legnagyobb mélységekig bemutató szókészlet buggyant elő belőle egyenesen simicskai magasságokban.

Közkeletűen volt geci mindenki, aki a forradalmár nemes személyiségén kívül állt, maga az egész végtelen univerzum. Mindez jelezte, hogy hősünk még képzetlen az ellenség módszeres kiirtásának dolgában, mit sem tanult a mostanság oly igen élénken regnáló dzsihádista elsőáldozóktól, sem pedig Vlagyimir Iljics Uljanovtól. A permanens forradalom ideájáról mit sem tudott, ő önmagáért és önmagában állt harcban a világgal, ebből is látszott, hogy szemináriumra még járnia kéne a lelkemnek. Egy szerencséje volt, a prófétát nem vette bele szidalmaiba, ki tudja, mi történhetett volna akkor? Így csak annyi, hogy egy, a közmunkában megfáradt sorsosunk unta meg az egészet, és belevisított az éjszakába, akárha délelőtt az óvodások. Hagydmáabbaaaaaaaaa…, és ettől még frédisebb lett az egész, viszont eredményre vezetett. A mókamester éktelen öklendezéssel kezdett okádni, kijött belőle az összes kannás bor, meg az egész lelke. Megdermedt tócsáit kerülgetjük most a szép új napon.

„Sok munkánk van még hátra. A legfőbb kihívás a magyarok életkörülményeinek javítása, ehhez olcsó energiára van szükség, ezért le kell törni a magas energiaárakat. Az a kabinet célja, hogy Magyarországon legyen a legolcsóbb és így a legversenyképesebb az energiaár, amely így a befektetőket is vonzani fogja. Ezért legfontosabb feladat a rezsicsökkentés folytatása és megvédése. A rezsicsökkentés nem kampány-, hanem nemzetstratégiai kérdés, amelynek egyre több követője lesz Európában, ez pedig sokaknak fáj. Nem tűrjük tovább a magánmonopóliumokat, még akkor sem, ha megpróbálják eltéríteni Magyarországot erről az útról. 2014 egyértelműen a rezsiharc éve lesz, amelyben Brüsszel és a befolyásos multik újabb támadást készülnek indítani a magyar családok ellen. Ez a fajta harc korábban, még a kormányváltás előtt kezdődött, 2010-ben csak az volt a kérdés, hogy az új kabinet kinek az oldalára, a szorító melyik sarkába áll, mi pedig a piros-fehér-zöld sarkot választottuk. Meg fogjuk védeni a rezsicsökkentést, ennek egyik fontos lépése a harmadik csökkentési lépés parlamenti jóváhagyása. A legnagyobb egységben kell felsorakoznia az országnak a rezsicsökkentés mellett, és – történelmi módon – törvényben kell megalkotni a nonprofit alapú energiaszolgáltató-szektort. Ez jár a magyaroknak, az elmúlt négy évben megdolgoztak érte. Magyarország csak akkor lehet versenyképes Amerikával és Európával szemben, ha radikálisan lenyomja az energiaárakat; ezt pedig csak árszabályozással lehet elérni. Magyarország példát, megoldást mutat egész Európának, az már Európa dolga lesz, hogy követi-e a pozitív példát vagy sem.”

Már megint előjött belőle a nagy tanító géniusza, de hogy világos legyen: mindezt a paksi bővítés kapcsán bírta makogni, amikor arról kérdezték, hogyan jön ő ahhoz, hogy egymaga eldönti: hetedíziglen is eladósítja az országot, titkossá teszi a szerződést, és a demokrácia álcája alatt ezt meg is szavaztatja képviselői nyájával, akiknek annyi köze van a valósághoz, mint neki: semmi. A NER beérett, a butítás össznépi butulássá vált, de mit is várhattunk?

Így kezdődött az egész:

„A magyar nemzet 2010 tavaszán még egyszer összegyűjtötte maradék életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez. A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar nemzet tagjait. ”

Így folytatódott:

„A pénteken megalakult forradalmi Országgyűlésnek a jövő érdekét szolgáló törvényalkotáson túlmenően feladata lesz az is, hogy végleg lezárja a szavazófülkékben megdöntött rendszert, és felépítsen egy újat, a nemzeti együttműködés rendszerét. A politikai nyilatkozattal olyan széles körű összefogást szeretnénk létrehozni Magyarországon, amilyet a magyar emberek régóta várnak. ” (Szíjjártó Péter)

Így végződött:

A NER-ben csak annak van helye, aki fenntartás nélkül támogatja a – sokszor egyik napról a másikra ellenkezőjére változó – kormánypárti ötleteket és ukázokat. Aki nincs velünk, az ellenünk van – ez az inverz kádári szlogen vált az elmúlt évek legfontosabb hatalmi rendezőelvévé. Sokan, akiket megfosztottak tulajdonuktól, nyugdíjuktól, munkájuktól vagy épp a tanulási lehetőségtől, ma sem értik, mi volt a bűnük, miért is kaptak a fejükre egy orbáni kokit. Pedig nagyon egyszerű: nem álltak be a sorba.

Félreértés ne essék, ez utóbbiak vannak többen, csupán nem igazán tudják artikulálni mondandójukat, a kisebbség a butaság bátorságával harsogja túl őket. Csak úgy, mint Orbánbasi tátott szája a parlamentet és az egész országot. A gép forog, az alkotó pihen, mert a NER olyan, mint az ingyen főzött házipálinka: öl, butít, és nyomorba dönt.