A „civilek” szándéka Vona karakter-gyilkolászása, mert a bebukott Alaptörvény módosítás után Orbán úr megadta rá a kilövési engedélyt, így próbálva meg tisztogatni maga előtt az utat 2018-ra. Vonának ez annyira új még, hogy értelemszerűen nyüszög, és keresetlen szavakkal illeti hajdani cimboráját, azaz miniszterelnök urat. Gyurcsány, aki pedig évek óta kemény edzésben van, azt mondja, hogy ez a baromság nem elég arra, hogy átüsse az ingerküszöbét. Arra viszont mindenképpen alkalmas, hogy az ember a Fidesz-bagázs napi basztatása mellett most már tényleg elgondolkozzon a bizonytalan jövő felől.

Ez azért is felettébb szükséges, mert máma épp huszonhárom nap van hátra az elcseszett 2016-os évből, ami azt jelenti, hogy szinte már 2017 van, az pedig, ha jól belegondolunk, 2018 előszobája. Alig lesz tavasz, már jön is az ősz, kettőt pillantunk, és máris itt vannak a választások. Fölfedezhető, hogy az idő sajátos, kettős természetéről a Varázshegy módszertanával mesélek. Viszont most se nem irodalmárkodni, se nem filozofálni vagyunk itt, hanem utat mutatni sokat szenvedett nemzetünknek a Magyarország nevű útvesztőben. Szép lelkek úgyis mindig azon nyávognak, nem elég bemutatni, hogy szar a rendszer, az író ember jelölje meg a kivezető utat is.

Tessék, most ezen tornáztatom az agyamat, a végeredményről meg mindenki azt gondol és mond, amit csak akar. Az ostoba CÖF ezzel a párosítással tulajdonképpen Orbán félelmeinek közepébe tenyerelt bele. A tűz és víz egy képen szerepeltetése azt mutatja, kitől tart igazán a rezsim. Jószándékú emberként Vonát vonjuk ki a képletből, mert azt – egynéhány elvetemültön kívül – egyetlen magyar ember sem akarhatja, hogy a mostani ámokfutás után Fidesz a köbön következzék, kendőzetlenül mesélve: az egyik fasisztát a másik váltsa, mert az senkinek sem lenne igazán jó, ha alaposan belegondolunk.

Ezen kívül azt is mondja nekünk ez a bohóc, hogy más potenciális ellenfelet Gyurcsányon kívül nem lát a rezsim. Ha ebből kivonjuk Orbán úr zsigeri félelmét, amelyet az emlékezetes TV-vita ültetett el benne oly alaposan, hogy attól immár szabadulni képtelen, arra a belátásra kell jutnunk, hogy ennek a CÖF-nek – és így következésképp a Fidesz-nek is – igaza van. Ha szétnézünk a sivár palettán, és ha sokak számára ez szentségtörésnek számít is, azt kell látnunk, más kihívó nem nagyon akad, és elmesélem az okokat is.

Itt van nekünk a drágalátos MSZP, mint hamvába holt opció. A világért sem akarnám megbántani őket, de Molnár Gyula elnöklésével, valamint azzal a tempóval, amellyel már a nyamvadt kopaszok is eltakarították őket az NVI portájáról, győzni nem lehet. Az nem diadalmas tempó, hogy hű, valamint hajj, meg ejj, miközben a tej megalszik a szájunkban. Mint pár napja is kifejtettem a Süsü a sárkányban elhangzott örökbecsű igazságot, sárkány ellen a sárkányfű a használatos fegyver. Maradva a báboknál, minden tiszteletünk mellett Molnár úr maximum a bamba király szerepére alkalmas.

Az LMP, mint olyan, az alkotmánybírás árulás-paktummal végképp kiiratkozott az ellenzéki szerepkörből, főleg úgy, hogy Hadházyra nem is kell jelzőt keresnünk, Molnár ő pepitában. Másrészt meg, mint szintén az alkotmánybírós cirkusz kapcsán megmutatkozott, az egész bagázs még mindig Schiffer homokozója, aki pedig Orbán ágyában hengergőzik nagy titokban már időtlen idők óta. Fodor pártja pedig a felesége pozíciója, és a népszavazás miatt kompromittálta magát végképp, nincs mit gondolkodni felőlük. Maradnak még az egy-két százalékos mindenféle ellenzékiek, akik emiatt feledhetők.

Az ember szíve szerint a Kétfarkúakkal tartana, akik az egyetlen őszinte gyülekezet az egész rohadt országban. Viszont a magyar nép egyáltalán nem érett arra, hogy meglássa a viccben a végtelen komolyságot, a bohócban nem a filozófust, hanem a hatalmas cipőjében hasra eső szerencsétlent látja, és ez egyáltalán nem róható fel a választópolgár hibájának. Az viszont igen, amikor Gyurcsányt látva kiköp, mint a ganaj Fábry, csak nem tudja, miért. Fölhozni ellene Őszödöt és a szemkilövetést nem ér. És nem azért, mert vele szemben elnézőbb lennék, mint másokkal, hanem mert könyvtárnyi írás van már az ezekben megbúvó másik igazságokról.

Tessék, tisztelt választópolgár, leföstöttem a mai magyar állapotokat és az alternatívákat. Most már csak azt kell meggondolni, hogy Fletó érdeméül tudod-e be, hogy ő nem lopott, nem verte szét az oktatást, nem mondta meg, mit gondolj, nem gyalulta le a médiát, nem szedte el a nyugdíjadat, etc., nem sorolom, hogy mit nem csinált a polgárok ellen. Lehet persze fanyalogni, valamint engemet is elhajtani a jó francba, azt azonban nem árt látni, hogy más ember, aki szét tudná rúgni Orbán tökeit a patájával, momentán nem látszik. Ha egyet mondasz, mindent visszavonok.

Látszik, látszik, hogy megvadultak itt a fiatalok, és az évekkel ezelőtt útjára indított hazaáruló-lánc körbeért immár. Ott csattogtatják a protkóikat a teremben a népek, és úgy ordítanak, hogy a szájukon keresztül a seggük lukáig látni le egyenesen, és bömbölik a divatos sláger refrénjét: hazaáruló.

Monyoljunk ezen csöppet azért, hogy kellő ismerettel tudjunk pökni, pedig szotyolát nem is igazán ettünk. A fidesznácik szerint, aki rajtuk kívül áll, az hazaáruló. Mind a hétmillió homeless. A barnainges jobbikkhorda szerint a fiataltalan illiberális demokratátlanok a perduellisek, a két nácikok szerint az összes ellenzék az.

Az összes ellenzék – kivéve Fodor Gábor – szerint ez a két mókus őrs a bűnös, ergo, mindenki a ganajban hengergőzik. Hazaáruló a rendőr-postás-vasutas, Róza néni, Pityu bácsi, a műkörmös meg a szarban turkáló fekete ruhás ápoló. Az egész tetves ország, mind a tízmillió megalázott egyed a perduellio sötét bűnében leledzik, miközben ropognak az eresztékek, és hullik le a vakolat.

A barbár Rómában perduellis – hazaáruló – volt az, aki a haza alkotmánya ellen izgatott, vagy, aki a hazája ellen külső ellenséggel lépett összeköttetésbe, és ők akkor és ott természetszerűleg megmurdeltették a delikvenst. A halálra ítéltnek betakarták a fejét, azután megvesszőzték, s úgy húzták föl az akasztófára (arbor infelix). A fölakasztáson kívül alkalmazták a lefejezést (securi percutere) s a tarpeiusi szikláról való letaszítást is.

Máma a 2012. évi C. törvény a hazaárulásról a 258. §-ban a következőket rendeli: Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást súlyos hátrányt okozva, vagy állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával, háború idején vagy külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el. Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Lehet választani. A magam részéről a Magyarország névre hallgató diliház legfőbb, pocakos ápoltjának arbor infelixet és securi percuterét javasolok, tarpeiusi kiegészítéssel. Az összes többivel azt csináltok, amit csak akartok, egy megjegyzéssel: börtönt építeni nem szükséges, az ország úgyis kerítésekről ölelt, s benne ugrándozik – rács közt a majom – minden hungaricus halandó az idők végzetéig, vagy, míg föl nem kel a Nap. Legyetek üdvözölve hát a Pokolban.