Mi van? – Vált bőbeszédűbbé, s egyúttal igen érdeklődővé Béla véreres szemeit a pultosra szegezve. – Kaptam két jegyet a románmagyarra, az évszázad meccse lesz állítólag, nagy buli. – Igyekezett eloszlatni a ködöket hősünk fejéből a fröccsök ura, ami valljuk be, nehézkesen ment. Béla üresen bámult rá. A fröccsök ura, aki maga sem volt a szavak embere, megunta a dolgot, belátta, hogy ez az ember már csak a tévéből ért meg akármit is. Pöccentett egyet a távirányítón, és fejével a készülék felé bökött.

A varázsdobozban igen komoly úriemberek ültek okosnak tűnő ábrázattal, és esélyeket latolgattak. Szóba került, hogy a középcsatár tegnap nagyot fingott, így minden bizonnyal gólt szerez, a középhátvéd meg lelki válságban van, így potenciális veszélyt jelent a nemzet büszkeségeire. Nem kéne beállítani, de ez a hülye megteszi. Nem így mondták, de erre gondoltak, amikor bírálták a kapitányt, akit alig is ismertek, de elég volt annyi: nem magyar. Idegen, már majdnem bevándorló.

Ez ment már hetek óta, és a fröccsök ura mindent tudott, mert vendégek nélküli óráiban ő is csak a dobozt bámulta. Sőt, néha még a kocsmában álló netes gépre is ráment, és látta, hogy a nemzet sportlapjának honlapja visszaszámláló órát üzemeltet a nagy eseményig, amin könyörtelenül pörögtek a másodpercek, ezen kívül meg minden napra jutott nem is egy írás a nagy eseményről. Cukkolták a népeket, és ezt a kocsmáros látta is. Ez keltette föl az érdeklődését.

Igazából ő vette a jegyeket, de ezt el nem árulta volna, és kettőt azért, mert neki sem volt senkije, és a maga módján szerette ezt a szerencsétlent, aki most épp itt ült előtte. Tudta, hogy elmegy vele, csak kézen kell fogni. – Na, megyünk? – Kérdezte ismét. Béla ingatta a fejét, még mindig nem volt teljesen világos, hová és miért akarják őt elcipelni, de indult volna, hiszen az emlékezetes plázás kirándulás óta ki sem húzta a lábát a faluból.

Akkor menjünk, baszdmeg. – Ekképp sommázta döntését, amely megvilágosodás után már csak a nagy nap eljövetelét kellett várni, amikor buszra szállhatnak meghódítani a nagy, kerek világot. Béla izgult kicsinyt, hiszen amint fölfogta, meccsre, következésképp emberek közé kellett mennie, és jól ismerhetjük hősünket, ez nem az ő műfaja. A kíváncsiság azonban hatalmasabb volt a félelemnél, bár ha így visszanézzük a történéseket, a mesélő inkább azt javasolta volna, ne keljen útra, és mégis megtette.

Robogott a busz velük, szembe jöttek a kukoricák meg a napraforgók, csakhogynem megszédült tőle hősünk, meg persze a reggeli beöntésektől, de ez most épp mellékszál. Unalmasak voltak a percek, amikor hirtelen, váratlan másfajta elegy közeledett szemből, és egyszer csak kitűnt, hogy ezek bizony emberek. – A rosseb. – Kapta föl fejét Béla, aztán kérdőn nézett a fröccsök urára, de a mindig tájékozott eminensnek sem volt fogalma arról, mi történik itt, és így egyáltalában mi történik az országban. Bambán bámultak.

Fura egy helyzet volt, azt hitték, szüreti felvonulás, de ahhoz sokan voltak, meg gyerekek is velük. Nem állt össze a kép, de mindent feledtek, amikor begördültek a nagyvárosba, ahol olyan élet zajlott, hogy mindketten beleszédültek, ahogyan a metró mozgólépcsőjébe is. Itt Béla majdnem orra bukott, de megúszta, viszont innentől tényleg álomvilágban élt. Különös hangja volt ennek a vonatnak a föld alatt, és különös lények lakták. Zászlóba burkolózva ordítoztak.

A stadion az valami csoda volt. Vettek szotyit, amit majd pökködni lehet úriasan, nagy nehezen elvergődtek a helyükig, és ámultak két órán át. Csak azt nem értették, hogy a himnuszok alatt miért fütyöltek egyszer, és miért fordítottak hátat a másik alkalommal. Meg hogy miért ütötték egymást az emberek, de úgy, hogy a rendőröknek kellet szétszedni őket. Álomszerű volt az egész a nagy hangzavarral, és mindebbe úgy belefeledkeztek, hogy azon kapták magukat, véget ért a meccs, és ideje menni, ha el akarják érni az utolsó buszt. Itt kezdődött a pokol maga.

Gyanútlanul, meg persze szótlanul indultak el, amikor ordítozást, lángokat, füstöt láttak, s bár nem akartak arra menni, hirtelen belekeveredtek egy őrjöngő masszába. Magukból kikelt emberforma tünemények a Baross teret üvöltötték, hogy ott nyakaznának, rendőrök érkeztek teljes felszerelésben pajzsokkal, hőseink az életüket féltették. Mindenféle geci migránsokról, szar rendőrökről üvöltöztek a jótét lelkek, és nem lehetett tudni, mi bajuk, mi van. – Inferno. – Ezt ordította a fröccsök ura, de Béla alig hallotta, meg föl sem fogta volna, ezt valljuk be férfiasan. Aztán egy pukkanás hallatszott, és ettől Béla megadta magát. Tüzes ménkű égette a szemét, csípte a torkát, nem kapott levegőt, és a földre rogyott. – A kurva életbe. – Ezt ordította bele a kies éjszakába, miközben taknya, nyála összefolyt, nem tudta, hol van, és azt sem, hogyan került oda.

Valami más okból az is közkeletű a médiában – csak a magyarban-e, nem tudom -, hogy ezekre a napokra csak sör van, meg chips. Én magam egyiket sem szeretem, múlt éjjel, mivel rohadt meleg volt, beszoptam másfél liter jó hideg kólát, bár ártalmasabb, mint a sör, nem véletlenül áll extra adó terhe alatt, és nápolyit zabáltam hozzá, ezt nem tudom, terheli-e valami államnak nyújtandó extra bevétel-kiadás a részemről, és nem is érdekel.

Foci VB van, és akkor? Már régen kiveszett belőlem a lélek, amely vonzana hozzá. Épp holland-spanyol ment az egyik csatornán, mármint futballilag, amikor, épp akkor ismételték az NBA nagydöntőjének negyedik meccsét (Miami-Spurs), és bár láttam már, újból megnéztem, mert ott sportot mutattak. A javából, ahogy Leonard alázza védekezésben és támadásban is a nagyhatalmú LeBront, meg amúgy is, nem kellett azt néznem, hogy a futballban utazó milliárdosok kétpercenként csuláznak a gyöpre, ami bevett szokás, mintha már a darab része volna, úgy adják elő. Senki sem kivétel, mindegyik ezt teszi, a hetente milliókat zsebelő szupersztár csakúgy, ahogyan a magyar akadémiákról kikerülő suhanc. Legyen bár Felcsút, MTK vagy Illés, tök mindegy. Köpnek, és még a frizurájuk is ugyanaz rendre, mostanság a ’hitlerjugendes van nagyon divatban, mindenhonnan jól fölnyírt, a taréjon meg meghagyva, belőve pár liter zselével, hogy fölfelé álljon. De ez nem a hajdanvolt punkos irokézes forma, ez valami más, ez nem a kívülállást szimbolizálja, hanem azt, hogy trendi a gyerek. Ám legyen.

Azt mondják, hogy a futball a legnépszerűbb sportág szerte a világon. A hivatalos adat szerint 208 tagja van a futball nemzetközi szövetségének, a FIFA-nak. Csendben jelzem, a FIBA-nak (ami ugye a kosárlabdásokat tömöríti bolygói szinten) meg 213. Ennyit a népszerűségről, de nem azért irkálom ezt, hogy palávert kavarjak itt a két sportág között, ugyan dehogy. Csak a pénzmaffia miatt. A futballt nézi a pórnép, szereti, lelke rajta, de a baj az, hogy erre horribilis biznisz épül, ami megint nem baj, csak hát saját zsebre dolgoznak a mindenkori csókosok, mint az mostanság kezd kiderülni Katar okán. Na, ez a baj.

Foci VB van, lesz is, mert kell a cirkusz a népnek, ami amúgy most épp a rendező braziloknak nem igazán tetszik, de a glóbusz ájultan figyel. Sört iszik a reklámok szerint, chipset zabál, vagy bármi mást, és dől a lé különböző zsebekbe. Nos, ebbe a bizniszbe óhajt most beszállni országunk, igaz még kispályás módján, de a magunk pénzét azért megadva a csókosoknak. Világméretű cirkusz ez, ki kell venni a részünket belőle, ha már így követeli a haza.

Az volt már akkor is, amikor ugyane csapat ellen az – egyébként – barátságos Izrael elleni meccsen történtek miatt az UEFA annyira berágott, hogy azt zárt kapuk mellett kellett megrendezni éppen azért, hogy a székházvédők ne tegyék szarrá saját jellegzetes IQ-jukból fakadó gesztusaikkal az úgynevezett sporteseményt, amely mint hetek óta tudjuk az illetékesektől, a kultúra része. Sőt, nem is az, hanem nemzetmegmentő dolog, férfias sport, milliók életének szerves része, és éppen ezért föltétel nélkül támogatandó súlyos milliárdokkal. Itthon egy volt nácit éltettek nagy transzparenssel, odakint igyekeztek szétverni a várost már a meccs előtt, Gyurcsánynak hála kevés sikerrel.

No most, nekik, az ő számukra épülnek stadionok dögivel szerte a hazában, hogy a húszezreset amortizálják a kedves vezető örömére pillanatok alatt szeméthalommá. Valahol összefüggnek a dolgok. Évekkel ezelőtt mondottam volt meggondolt-meggondolatlanul, hogy O. V. ezeknek a vezére, és a dolgok össze is érnek végül, hiszen még 2002-ben maga is beült közéjük az Üllői úton szavazatszerzési célból, és ami akkor nem jött össze, mára rögvalóság lett. Összetartoznak.

És hazudnak. Na nem a magukból kivetkőzött – bár lehet, ez a természetes létállapotuk – barmok, hanem a kistörpe Felcsútról, aki valami perverz módon vonzódik hozzájuk, ha a hatalomról van szó. Mert senkit nem hagynak az út szélén, ugye, csak van, akit belerúgnak, mások, ezek, stadionokat kapnak szolgálatuk elismeréseképpen. Így tagozódik a magyar társadalom: minden, három éve meghozott százezer törvény az alapmicsodájukkal együtt efelé mutat. A ’jódógos állat igaz magyar, a ’rosszdógos proli meg dögölhet otthon magának.

No, mindegy is, csak még zárásképp annyit a mérvadó és egyetlen magyar sportnapilapról, hogy mindezek után máma azt bírta írni az ostromállapot után, hogy románok vertek románokat, és akkor no comment. Egyébként az aranylábúak kikaptak, de ez mellékes, mert a szövetségi kapitány értékelése szerint nem lehet nem észrevenni a fejlődést. Ha az amúgy taccsra tett Pető Intézet szóvivője volna, igaza is lehetne. Így nem.

(A képekért köszönet a dotoho.hu honlapnak)