Görgényi Ernő, Gyula fideszes polgármestere feljelentette Csóka-Szűcs Jánost, aki a Momentum pártoló tagja, hogy „Valótlan tényeket tartalmazó híresztelést valósít(ott) meg. Ezért alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, illetve alkalmas a járvány elleni védekezés eredményességének akadályozására.” Már aznap, mondhatni egyből, amikor felkerült a poszt a Facebookra, amiből az következik, hogy ez a fideszes munkaidőben feljelenteni való dolgok után kutakodik ahelyett, hogy a várost vezetné.

Vagy van erre figyelő munkatársa, ügyosztálya, gépezete, fene se tudja. Nézik, hogy ki vágott feketén disznót, ki nem viseli a sárga csillagot, ki sorosista. Görgényi-Csetnekik mindig voltak, vannak és lesznek, csak némely korokban és társadalmakban nem tobzódhatnak a feljelentgetésben, mert a helyükön kezelik őket – hülye ez –, máskor viszont még el is várják tőlük a figyelő árulkodást, hogy a hatalomnak könnyebb legyen az általa kívánt rendet fenntartani. Így volt ez Horthynál, Rákosinál, meg most Orbánnál. Ezek folytatásai egymásnak, a fasiszta-kommunisták.

Ezeknek egyívású a rendőrségük is, előbb ütnek, s csak aztán kérdeznek, a félelemben élő hatalom rendőrsége ilyen szerte a világon. Mert Gyulán ahelyett, hogy utána néztek volna, igazat ír-e komolyan kézzel ez a Görgényi-Csetneki, csípőből vitték a feljelentettet, meg a mobilját, meg a számítógépét, vitték vasra verve az embert, dobozban a bűnben társai gépeket, hogy aztán kiderüljön, nem történt törvénysértés. Valahogyan rossz a logisztika a rend őreinél, illetve netán politikailag befolyásolt a működés, de ez már egészen messzire vezet.

El, egészen a nagy és bűnös Budapestig, ahol pedig a „bűntett” az volt, hogy az elkövető dudált és uniós zászlót lengetett. Ámde, míg Gyulán a rendőrök A tanú szavaival engedhették szabadon a delikvenst, „A gombócot is megzabálta, a bort is megitta, ki se végzik, dohányt is kap… Egy brancs maguk, ne is tagadja!”, addig a nagy Budapesten a lengetés bűnnek bizonyult, és elnyerte méltó büntetését is. Ezen a ponton pedig túllépünk a rend éber őrein, hiszen ők csak a hatalom termékei, ilyképp, azt visznek el, s azért, amit ez a hatalom megkövetel.

Hogy ott tartunk, egy Facebook-bejegyzés vagy zászlólengetés oder dudálás elegendő az állampolgárok zaklatására, az mindennél többet mond el ennek a hatalomnak a természetrajzáról, amit okkal nevezünk fasisztának, amikor ő először illiberálisnak, majd később, amikor ez már nem annyira komilfó, kereszténydemokratának hívja magát. Nevezhetjük akárhogyan, az adja a minősítését, miképp bánik az alattvalókkal, s mint látjuk, így. Elviszi és megbünteti őket, vagy, ha nem is büntet, de legalább fenyeget, hogy ne nagyon ugráljanak.

És itt térünk vissza a kiinduló pontunkhoz, a Csetnekikhez. Ezek tartják életben a hatalmat érdekből, megfelelési vágyból, szervilizmusból vagy csak egyszerű ostobaságból, ez a végeredmény szempontjából teljesen mindegy. Voltaképp, nagyjából kétmillió Csetneki van az országban, akik, s ezt tapasztalatból mondom, egy kiskanál vízben meg tudnák fojtani az összes többit, és még rohadt hangosak is. Végezetül viszont a fájó következtetés: ami velünk történik immár tíz éve, arra bizonyság, hogy a szelídség nem kifizetődő. És ezt tessenek szó szerint érteni.

Két dolog egyből eszembe ötlik most emiatt. Az egyik, hogy Kovács Zoltán eleddig nem szólalt meg az ügyben – ezért gondoltam rá egyből forró szeretettel -, nem küldött el senkit a francba, mert nem tud magyarul, és nem habzott a szája Sorostól vagy a mosószappantól. A másik pedig, hogy mindenki orrba-szájba idézgeti, képletesen lobogtatja, hogy na, ugye, a jenkik is megmondták, ugye, most aztán már elég, ha már ők is.

Én is – teszem hozzá szerényen -, és már évek óta meg szakadatlan. És még sokan mások is. Úgy néz ki momentán, valami olyan betegségben szenved itt az eszmélni még képes népek többsége, mint Sheldon. Ő, amikor Leonard mondott neki valami okosságot, örült, és azt hangoztatta, ez nagyon jó, kár, hogy nem a tévében hallotta. A magyar is, ha a Józsi mondja, nem érdekli, de ha a NYT akkor az már döfi és megfontolandó. – Ezért fogunk megdögleni.

Nem ártana megbecsülnünk egymást ugyanis, és hinni annak, aki ugyanazt éli át, amit mi. Egyébként verseny is kerekedett a felfedezésből, az Amerikai Népszava fölhorgadt, döngette a mellét – ez jó kép, csak nem röhögni -, hogy „A New York Times utolérte az Amerikai Népszavát”. És még arra is hivatkozik, hogy ők már 2011. május 18-án kijelentették, hogy itt fasizmus van, győztek tehát, és nem is mellbedobással. Majd elsorolják azt, amit én évek óta naponta mondok.

Jó dolog, ha a messzi távolból figyelnek az emberre és aggódnak érte. Meg is hatódtam teljesen, hogy a jól fűtött és jól fizető szerkesztőségekben is ugyanarra jutnak, mint ott és azok, akik szó szerint az életükért küzdenek naponta. Viszont ez, amikor a krónikás a saját kínjaival együtt meséli el a sokakét – mert benne van ő is szügyig -, a magyarnak nem olyan hiteles, mint, ha nyolcezer kilométerről mondják ki az ítéletet, illetve az diagnózist.

Istenem, látok! – Kiálthatnék fel Hans Castorppal a The New York Times felfedezése után, de ezen már rég túl van az ember, illetve benne is ül szügyig a barna masszában. Olyannyira, hogy már a kikecmergés módozatairól gondolkodik, töri a busa fejét. Énnálam a biztosítékot teljesen az a kép verte ki, amelyen miniszterügynök elvtárs a várbéli erkélyéről tekint alá a birodalomra Ez az én olvasatomban önmagában tíz év magánzárka, és még plusz a súlyosbítók. Úgy tűnik, a szimbólumok erősebben hatnak rám, mint az éhezés. – Beteg egy állapot mindenképp.

Mert ezeken a szeretettől csöpögő napokon bűnözvén a TV2-őt kellett nézzem kötelezően, lévén Jégkorszak és Shrek rajongó. És még csak nem is kapcsolgattam kétségbe esve a szünetekben, úgyhogy életre szóló élménnyel ajándékozott meg a Jézuska. Szinte elviselhetetlen az a barna takony, ami ebből folyik, a benne ülő népek pedig önbizalomtól telve és otthonosan érzik magukat így, azt sugallva, hogy övék az egész nyüves világ.

Sajnálom nagyon, de ezt nem tudom másképp kifejezni, Úgy talán még, ha a nyájas olvasó érzett már hányingerbe forduló jeges borzongást, akkor ez az. Ehhez nem kell NYT, mint ahogyan ahhoz sem, hogy belássuk, ez így nem mehet tovább. És tényleg, Gestapo még nincs, ám amíg még nincs, addig kell tucat autókkal – ennyi utanként elég – eltorlaszolni a városok de főként Budapest be-, s kijáratait. Odarakni, otthagyni, mint valami sziklákat.

Olyan autók kellenek, amelyekért nem kár, ha áthalad rajtuk egy tank. Egyrészt, hogy ne fájjon a szívünk, másrészt pedig, hogy a fideszcsürhe érezze meg azt az örömöt, hogy nem tud kenyeret venni a boltban, és rájöjjön arra, kinek köszönheti ezt. Ebből két folyomány fakadhat: vagy ő is föleszmél kijelentve, Istenem, látok, vagy pediglen ki fogjuk tekerni egymás nyakát. Más feloldozás nem lesz, és ehhez kívánok kitartó, erőtől duzzadó új évet. Egésség, bódottá.

Aki azt sem tudja, mi fán terem az ilyesmi, mert a világ boldogabbik végiben látta meg az Isten torz egét, már az is értesülhetett róla, mert Roger Waters kivetítőn tette közzé koncertjein a tényt. Ez nem történészi alaposságú elemzés eredménye, de Kásler szintű mindenképp, és Waters bácsiról tudjuk, hogy akkor is érzékeny volt a diktatúrákra, amikor utálatának mostani tárgya, azaz Orbán Viktor, még csak álmodozott arról, hogyha nagy lesz, vagy futballista válik belőle, vagy pediglen megzakkant Führer. Ez a két vágya volt neki, az egyik bejött, így újólag érvényes a The Wall, és az ábrázolására segítségül hívott 1984.

Senki, Waters sem, az elemzők pláne, magam pedig sőt, nem a kisujjunkból szoptuk, amit állítunk. A szakirodalom, közte azonban kiemelkedően Umberto Eco – akit még nem talált meg a fülkeforradalom kultúrharca, de majd mindenképp – címszavakba foglalta a fasizmus jellemzőit, amit szíves tanulmányozásra, ím, közzéteszek, de alaposan átnézni, mert kikérdezem:

– hagyománykultusz, visszatérés az aranykorba, a dicső múltba nézés, mindehhez a modernizmus, a liberalizmus és felvilágosodás elvetése szükséges;
– a vallás vagy legalábbis valamilyen okkultista pótlék beemelése a nemzeti politikába;
– a cselekvés kultusza – mindegy, hogy mit lép a politikus, de ne látsszon döntésképtelennek;
– az egyet nem értés megbélyegzése, az ellenzék általános hazaárulónak minősítése, ezzel a nemzetfogalom kisajátítása;
– félelmek generálása, általában az idegengyűlölet tudatos erősítése;
– az ellenzék idegenszívűnek minősítése és minden ellenzéki kísérlet államrenddel szembeni fellépésnek titulálása;
– a külső és belső ellenség szerepének, hatalmának és céljainak felnagyítása, torzítása, amiket általában összeesküvés-elméletekkel oldanak meg, ám a kijelölt ellenség mindig kevés reális veszélyt jelent, különben fennáll a veszély, hogy visszaüt;
– „a küzdelemért él és nem az életért küzd”, a lényeg a háborús hangulat, a mozgósítás, amivel a híveket ugrásra készen lehet tartani;
– „tömegelitizmus”, azaz populista és elitista egyszerre, élen a Vezérrel;
– a hősiesség kultusza;
– szexizmus, a fasiszta rendszer hangsúlyozza a „férfiasságát”, miközben a nők szerepe a családra redukálódik;
– közösségelvűség akár az egyéni szabadságjogok teljes elvetésével, ám a közösség érdekeit egy szűk kör nyilatkoztatja ki;
– a fasiszta rendszer mindig a többség akaratára hivatkozik, minden ellenérvet erővel söpör le az asztalról;
– a parlamentarizmus elvetése, mivel a többség akaratának érvényesítéséhez elegendő egy szűk uralkodó réteg, amely ismeri a tömegigényeket és ki is elégíti azokat.

Ugyehogy?

Szomorú dolog ez a Magyarország nevű szarhalom, amivé tette egyetlen vezénylő csillagunk. Az ő busa feje azonban nem rendszerekben gondolkozik, hanem csak úgy, a legváratlanabb helyeken és időkben bukik elő lelkének éjfekete tartalma. És ilyenkor az is megmutatkozik, hogy még mélyebbre süllyedt a mocsokba, így voltaképp ő nem fasiszta, hanem annak minősített esete, amit náciként köp ki magából az érző szívű és gondolkodó ember. Már 2002-ben is elszólta magát, ami meggondolatlanság egészen a The Washington Postig vetett hullámokat, és már akkor is hörgős magyarázkodás lett a vége, pedig Szijjártó még a színen sem volt. Isteni, ezért ideidézem Váncsa kollégát tizenöt év távolából, hogy értsük:

„Magyarország az utóbbi hónapokban úgy jelenik meg a világpolitika színpadán, mintha a Kretén magazin valamelyik képregényéből lépett volna elő, és mint látjuk, még erre is rá bír tenni néhány lapáttal. Itt van ez a Lebensraum-ügy. Valamennyi hadra fogható szóvivőnktől tudjuk, hogy PMVO ilyet nem mondott sohasem. A közelmúltban viszont azt hallhattuk a legilletékesebb helyről, hogy a PMVO által használt (illetve ma már nem használt) “élettér” fogalom teljesen szalonképes, hiszen jóval Hitler előtt jelent meg a köztudatban, és ez speciel igaz is, magát a szót állítólag egy Rudolf Kjeflen nevű svéd jogász találta ki 1916-ban, tőle vette át Karl Haushofer, míg viszont Hitler csak 1933. február harmadikán iktatta be hivatalosan a saját szótárába, és tette oly igen népszerűvé, hogy 1945 óta senki finom úriember a szájára nem veszi. Hacsak nem akarja lenyúlni egy másik párt kedves náci szavazóinak lehetőleg minél nagyobb hányadát, ezzel kapcsolatban viszont azt kell mondanunk, hogy az igazán finom úriember más úriemberek kedves fasiszta szavazóival pettingelni sohase szokott.”

Ugyehogy.

Hogy viszont Orbán Viktor Mihály kusza agyába, és országunk nyomorába még jobban belelássunk, nézzük meg, a fasizmust mi teszi nácizmussá, hogy tudjuk, hol is élünk:

– élettérelmélet
– antiliberalizmus
– a vezetőben való feltétlen hit (Führerprinzip)
– a demokrácia korlátozása, ennek következményeként a nem együttműködő politikai pártok, szakszervezetek és sajtótermékek megszüntetése
– szociáldarwinizmus (Az emberi társadalomban is a legalkalmasabb csoportok, fajták, változatok tudnak fennmaradni, életben maradni, szelektálódni.)
– rasszizmus: az emberi rasszok közötti különbségek hangsúlyozása
– eugenika (a szociáldarwinizmusban megfogalmazott fajfejlődés „elősegítése”, az akadályozó tényezők „kiiktatása”)
– homofóbia
– a vallásszabadság korlátozása

Ugyehogy?

Amit itt föntebb megmutattam, kies hazánk eszenciája is egyben, és bár ezt is régen tudtam, most azért horgadott föl bennem újólag, mert Orbán Viktor Kerényi elv-, és harcostársának temetésén krokodilkönnyeket hullatva megint csak előadott egy fajelméletes pörformanszt:

„Ha magyarnak születtél, akkor egyedi, sőt különleges fajtához tartozol. Olyan nyelven beszélsz, olyan rugóra jár az agyad, olyan észjárás igazságai és törvényei szerint rendezed be az életed immár ezer éve ugyanazon a helyen, amely csak ránk jellemző. A magyar kivételes, de mivel ritka egyede az emberi fajnak, hát szükségszerűen veszélyeztetett is. Ezért ha magyarnak születtél, kötelességeid vannak. Több kötelességed, mint a sok tíz- és százmilliós nemzetek fiainak szokott lenni. Nem mindenki ismeri, nem mindenki érti, és nem mindenki vállalja a felelősséget, a felelősségnek ezt a sajátosan magyar válfaját.”

Ugyehogy.

Ami viszont itt az egyértelműségek mellett aggaszt engemet, hogy ez az ember nem igazán tudja, miket beszél. Vagy túlságosan is igen, viszont akkor a baj sokkal nagyobb, mint gondoltuk volna.

Az Origo, vagy csak egyik lelkes munkatársa beleszerelmesedett egy dominikai röplabdázó lányba, Winifer Fernandezába, és önkényesen kikiáltotta őt a legszebbiknek a sportolónők közül a messzi Rióban.

Ilyen ártatlan játékokat minden portál játszik az Olimpia idején azzal a szándékkal, hogy a sporthoz kevéssé értő, vagy aziránt nem igazán érdeklődő hímnemű olvasóinak figyelmét is élénken tartsa.

Winifernek a képek alapján jó segge van, következésképp azt várná az ember, hogy a férfinépek úgy kommenteljenek, ahogyan az ilyen esetekben szokásos, tehát oda és vissza ragozva, hogy mennyire sunáznák a képen látható nőnemű egyedet.

Ehhöz képest teljesen más reakciókat vált ki a magyar olvasóból a huszonegy éves leányzó, aki mulatt, vagy mesztic – inkább az utóbbi -, de mindenképpen félvér, tehát nem árja, ezért alacsonyabb rendű élőlény a kocsmában böfögő dagadt, magyar fedezőméneknél.

Régóta folyik már a széplelkek vitája arról, hogy a Fidesz fasiszta államot épít-e kies országunkban, amely diskurzusba a magam részéről nem igazán kapcsolódnék be, álláspontomat Bartus László meséli el tűpontosan.

„Ha bárki tüzetes vizsgálatnak veti alá az olasz fasizmust, és összeveti azzal, ami eddig történt, nagy valószínűséggel kiszámíthatja azt is, mi fog történni ezután. Orbán tudja, mit csinál, bírálói pedig nem látják a rendszert. Mindenekelőtt különbséget kell tennünk az olasz fasizmus és a német nácizmus között.

Az olasz fasizmus a nácizmustól eltérően nem fajelméletre épül. Hogy a különbséget érzékeltessük: a Fidesz egy klasszikus fasiszta párt, amelynek a KDNP-vel való koalíciója Mussolini és XI. Pius 1929-ben megkötött lateráni egyezményére, a katolikus egyház és a fasiszta állam szövetségére emlékeztet.

A Jobbik ezzel szemben náci párt, amely fajgyűlöletre, rasszizmusra és antiszemitizmusra épül. A Fidesz úgy viszonyul a Jobbikhoz, ahogy a fasizmus a nácizmushoz. Meg akarják szerezni a náci szavazókat is, ezért igyekeznek minél több mindent megvalósítani a náci párt programjából.

A fasiszták emellett felhasználják a nácikat, azok pedig később a fejükre nőnek. Ha a Nemzeti Együttműködés Rendszere a Duce állameszméjének alapjaira épül, akkor a Fideszt senki más nem követheti a hatalomban, mint a Jobbik. Fasisztákat demokraták, demokratikus eszközökkel, még soha nem váltottak le.”

Mindezzel nincsen egyedül, nem is oly rég a Fidesz egyik alapítójánál, Szájer József egykori kampányfőnökénél, Kardos Józsefnél szakadt el végleg a cérna. Ő egyszerűbben fogalmazott, és azt mondta: “Eddig is sokszor lett volna okom a kifakadásra, de a menekültkérdés kormányzati kezelése miatt már tényleg muszáj megszólalnom. Mert ez nettó fasizmus, agymosás és népbutítás.”

Ez működik, valamint jobban teljesít, és ezen a ponton térünk vissza a röplabdázó leány történetéhez, amely jól példázza, hogy a fasiszta állam fasiszta eszméi hogyan hatnak a választópolgárok egyszerű tudatára.

A „magyar ember” beszélő névre hallgató kommentelő az alábbi megjegyzést fűzte Winifer seggéhez: „Ez NŐ???? Szerintem egy feka!!!! Aki(ami) ilyenre vágyik, az a fákon ugrándozik!! :)” Kiegészítést hozzá nem fűzök, mindenki értékelje gusztusa és filozófiai hajlama szerint.

„Tomek” annyival egészítette ki mindezt, hogy: „Szabolcsban akármelyik cigánysoron akad ilyen.” Erről nem tudható, hogy azt jelenti, a magyar cigánylányok szépek, esetleg: egyformán randa az összes. Inkább az utóbbit hüvelyezem ki belőle.

De nem csak ilyen széplelkekkel van tele az ország, egyre hangosabb az a réteg is, amely – egyelőre csak – padfirkákon óhajtja gázkamrába küldeni Soros Györgyöt, valamint a menekülő embereket.

Mindez persze nem most kezdődött. A Ferencváros pályáján – még az első Orbán kormány idején – a gyermeki lelkületű közönség a zsidónak titulált MTK-s szurkolóknak ordította, hogy indul a vonat. Erre az akkori igazságügy miniszter, Dávid Ibolya csak ennyit bírt mondani: „Nem értek a focihoz.”

Mint azt tudjuk, a mostaniak meg rohadtul értenek hozzá, sőt, hovatovább csak ehhöz értenek. Olyannyira, hogy ellenzéki és civil mocorgások megrendszabályozására egyenesen futballpályákról érkeztetnek kopaszokat, akik rendszerünkben a hitleri SA nemes feladatait látják el.

Hogy Dominikára visszatérjünk egy csöppet. Vajon mit gondol a magyar laffadt farkú árja, amikor ott áztatja a tökeit jódógában, és ilyen Winifer-félék szaladgálnak körülötte? Hogy szolgának azért megjárja? Azt. Itt tartunk épp, a jövő pedig ködös és beláthatatlan.

Egy sajtóipari termék, amely nevében sok nyolcast visel, s ekképp arra szakosodott, hogy mindent és mindenkit mocskoljon, aki, és ami nincs velük a narancsban, kiderítette, hogy Vona káplár fasiszta volna. Úgy tapsikolt ennek, mint aki föltalálta a spanyolviaszkot.

Viszont meg kell adni, adott egy kis nóvumot a dolognak, amikor azt állította, hogy nem simán mezei pocok módján fasiszta ő, hanem „muszlim-fasiszta”. Úgy vélték, hogy ettől valami különös bukéja lesz az egésznek. Persze, értjük az új kontextust: menekültek, terrorizmus, meg a népszavazás.

Mindezt bizonyítandó képpel is szolgált a soknyolcas sajtóipari termék, amely ezúttal nem ábrándos szemű vizslakölkök társaságában mutatja a káplárt, hanem, mintha árnyjátékozna, úgy. Mutogat valamit a szélső ujjaival.

Történet pedig ez szerepel a színházi előadáshoz: „Vona Gábor, a Jobbik elnöke évek óta a törökországi Szürke Farkasok szimbólumát használja, amely egy muzulmán, újfasiszta terroralakulat. A jelzés nem más, mint a „farkasfej”, a muszlim-fasiszták üdvözlésre használt jelképe.”

És továbbá: „A Törökországban megalapított újfasiszta terroralakulat ma is aktív. A szélsőjobboldali katonai mozgalom elsődleges feladata az iszlám-fasizmus terjesztése mellett az erőszakos, halálos kimenetelű terrortámadások elkövetése. Célpontjaik közé tartoznak a keresztények, az örmények, az oroszok és bárki, aki visszautasítja az iszlám-fasizmus ideológiáját.”

A soknyolcas tehát lerántotta a leplet a Fidesz ellenségéről, magam viszont azon az állásponton vagyok, hogy ki nem szarja le, mit pantomimezik össze a vizslatulajdonos, tökmindegy. A fasizmus az ő mutogatása nélkül is megtelepedett már kietlen honunkban.

Itt van nekünk mindjárt ez az európai láblabda játék, amely mintegy lakmuszként fungál. Mint a drága szomszédomnál is, aki még a magyar-izlandi meccsen, amikor tizenegyest ítélt ellenünk a játék bírája, ekképp fakadt ki a maga nemes egyszerűségében elbődülve: „Befújta a fókazabálóknak az orosz cigány.”

Ez oly szép, oly nemes, hogy elég csak annyi kiegészítést fűzni hozzá, ő az a fennkölt lélek, aki, amikor hazaküldik a munkából, mert épp nincs, sohasem bírja kihagyni az átkozódást, miszerint a dakoták elvették előle a tevékenykedés lehetőségét.

És ilyenből annyi van, mint a rosseb.

Ugyane nemes láblabda eseményen a másik káplár, aki festegetett, és tüchtig bajszocskája volt hetven évvel ezelőtt, szóval a nagy hadvezér módján integettek honfitársaink a messzi Franciaországban oly igen élénken és látványosan, hogy az UEFA legott odabaszott pár milla büntetést a magyar szövetségnek.

És akkor Csányi úr azt találta mondani, hogy ők kiállnak a szurkolóik mellett. Mindebből kitetszik, hogy fingja sincs arról, mi folyik itt, s hogy mi mellett álldogál épp.

Mondjuk a haverja, a főnöke, a stadiontulajdonos szotyolát köpködő mellett, akinek lelkében és rendszerében szintén jelen van a nemes eszme. Igaz, erről élénk vita folyik, és mégis így van. Nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit cselekszik. Ezt ő maga jelentette ki, és érdemes figyelembe vennünk az intést.

Nincs itten most sem kedvem, sem elég helyem bővebben kifejteni a rendszer alakulását és fölépülését, amelyek mögé belegondolva kibomlik Cipolla világa. A rend még nem teljes, olyan lájtos, ám így is boldogulásunkra szolgál, ahogyan az alattvalókkal, az ő sorsukkal és az ő lelkükkel játszadozik, és amint kitetszik, értő és termékeny talajra talál.

Viszont valamiképpen ki kéne fejezni ki-, és ellenállásunkat. Ha másképpen nem megy, demonstráljuk eltérő utunkat akképp, hogy nekilátunk magunk is fókát zabálni, bár ez is bajos.

A fókák jó fejek. Meg olyan cukik.

Erről tegnap már elmélkedtem (Gyurcsány Bukarestben), az viszont már új fejlemény, hogy ezek az egyedek – felteszem nem a labdát rúgók veresége felett érzett fájdalmukban – a hazaútra rendelt különvonatot annak rendje és módja szerint aprították miszlikre, amely tevékenység a jelek szerint a legtermészetesebb létállapota annak a magnak, amely függetlenül eseménytől – foci vagy színház -, hasonlóképpen, és csak egyképpen tud megnyilvánulni, ennek veleje pedig a mindent szétkúrás sajátos létállapota.

De mégsem ez a legnagyobb baj. Ápolásra szoruló majomszabású (copyright by: National Geographic), velünk egy földöt tapodó lényekből egyre több van, és a regnáló hatalom nem tud, vagy nem akar velük akármit is kezdeni addig, míg vélelmezett jövő évi győzelmét alapozzák meg ilyen kaliberű tevékenységekkel, és ugyan már tudható, de egyelőre egyáltalán nem elegánsan szőnyeg alá söprött Dunába lövöldöző gondolatnak csúfolt szövegekkel.

Nagy a baj, és most vállalom a cibertér jobbos bérdroid kommentezőinek öklét is akár, de ez így nem megy. Vagy igen, de akkor annak vérszagú következményei lesznek, amitől az Isten óvjon minket. Egyetlen kérdés maradt immár, amin nagyon-nagyon érdemes elgondolkodni a készülődő zivatarban: mennyien ülünk – ma még – a rakodópart alsó kövén. Minden továbbit ez az egy dolog fog eldönteni.