Miközben elönt a felháborodás és a gyász, próbáljunk meg józanul, szenvtelenül mintegy szembenézni azzal, amit ez a tény jelent, hogy végezetül le tudjuk vonni a konzekvenciát, amely az lesz, hogy Orbánnak mennie kell, holott nem a saját duci kis kezével lapátolta a jeget az eltávozottakra. Hitler sem lőtt tarkón senkit, mégis tudjuk, hogy benne lakott a gonosz.

Mindenekelőtt nem árt tisztázni, hogy akik most halálukkal kiérdemelték azt a kétes dicsőséget, hogy hír legyen belőlük – mert az életük erre okot nem szolgáltatott, hiszen a rezsim gondolkodásának minden lényeges szegletét a migráncsokban manifesztálódó hatalmi akarás töltötte ki -, hogy ők nem fagytak meg. Nem a fagyásba hal bele Isten gyermeke ugyanis.

A szervezet általában kihűlés következtében mond csődöt egészen addig, míg a lélek is visszatér teremtőjéhez. Profánabbul a fagyás lokális folyamat, a kihűlés azonban az egész szervezetet érinti, és hypothermiának nevezik az okosok, meg a natgeo túlélő bajnokai. Ilyen kameraképes tudással viszont a magyar panelproli nem rendelkezik, következésképp nem is éli túl a hideget.

Nem áll mellette harminc fős stáb, hogy leforgassa a nagy küzdelmet, sőt, még csak a társadalom sem áll mellette vagy mögötte, így címlapokra csak akkor kerül, ha véglegesen elfehérült a szája neki. Vörös kód ide vagy oda, belügyminiszter úr nem küld neki sms-t, hogy üljön át másik lakásba, jön és segít. Nem ilyenekkel van ő elfoglalva kampányidőben.

A hypothermia nem olyan látványos dolog, mint mondjuk az esernyővel kardozás, ámde sokkal halálosabb. Nem a felzaklatott lelkek nyugtatására, csak az objektivitás kedvéért jegyezzük meg, a delikvens még csak nem is szenved túl sokat. Az elején csupán, amikor a kihűlés kezdetén a szervezet védekezik, igyekszik több meleget termelni és azt megőrizni. Az erek összehúzódnak, az izmok működésbe lépnek, az egész test remeg.

Ilyet mindenki átélhetett már, amikor szánkózott, sőt, a második etapot is, amikor, ha a lehűlés folyamata tovább tart, a bőr erei összehúzódnak, a bőr fehér, a kéz-, és lábujjak, a fül, orr, ajkak lividen elszíneződnek (elkékülnek, elszürkülnek), a remegés, reszketés fokozódik. A szánkózó egyed ebben a stádiumban húzódik kályha mellé. A mi huszonegy emberünknek azonban nem volt ilyen menekülési útvonala, mert a hideg sparhert mellett ücsörögtek.

Viszont a harmadik stádiumban a kínok meg is szűnnek. Ebben a viselkedés zavarttá-, az áldozat beszéde érthetetlenné válik, tántorog, kezét, ujjait nem tudja használni. A későbbiekben járásképtelenség, irracionális magatartás – mintha részeg lenne – jelenik meg, a pulzus, a légzésszám és a vérnyomás esik, majd az áldozat eszméletét veszti.

28 ℃ alatti maghőmérséklet esetében megjelennek a szívritmuszavarok. Az ennél alacsonyabb értéknél sokszor már nincs visszaút, a szívműködés leáll, és beáll klinikai halál állapota. Ennyi esélyt adtunk az öreg Zola agymenésének, amely a naturalizmus nevet nyerte el a keresztségben. Viszont hátra van még annak a vizsgálata, mért zajlott le ez a folyamat négy nap alatt huszonegyszer minálunk.

Itt más tollával fogok ékeskedni, mert az ember ezzel úgy van, mért ne használja az intertextualitást, ha valamit egyszer már megírtak, mégpedig oly jól, hogy annál jobban már nem lehet. Minek bíbelődjünk akkor újabb szöveg előállításával, ha itt van nekünk Camus pajtás Sziszüphosza.

„…Nehéz tetten érni azt a pillanatot, amikor a szellem a halál mellett dönt, a tettből azonban már könnyebb levonni a benne rejlő következtetéseket. Az öngyilkosság – akárcsak a melodrámában – bizonyos értelemben vallomás. Azt valljuk be, hogy az élet túllépett rajtunk, vagy hogy nem értjük. De hagyjuk az analógiákat, maradjunk a köznapi szavaknál. Az ember mindössze annyit vall be, hogy „nem érdemes”. Élni persze sosem könnyű. Az ember továbbra is végzi a létezés által megkövetelt mozdulatokat, több okból, mindenekelőtt megszokásból. Az élet elvetése azt föltételezi, hogy az ember, ha ösztönösen is, ráébred, hogy ez a megszokás szánalmas, hogy az életnek nincs mélyebb értelme, hogy a mindennapi lótás-futás esztelen, hogy a szenvedés fölösleges. Mi hát ez a megfoghatatlan érzés, mely megfosztja a szellemet az élethez szükséges álomtól? Ha egy világot jól-rosszul meg lehet magyarázni, akkor az a világ otthonos. De ha a világmindenséget hirtelen megfosztjuk minden illúziótól, minden fénytől, akkor az ember idegennek érzi magát benne. Száműzetése végérvényes: nincsen többé elveszett hazája, melyre emlékezhetne, nincs ígéret földje, melyben reménykedhetne…”

Íme, nyájas olvasó, a NER életérzése, ha a pereméről nézi az ember. Mondhatnád persze, hogy ez az öngyilkosságról szól, és igazad is lenne, de nekem is, amikor azt mondom, a mi huszonegy honfitársunk azért halt meg, mert nem is akart élni igazán már.

Nem az Antarktisz közepén csücsülünk ugyanis, és a huszonegyek meg is menekülhettek volna, ha a legkisebb késztetést is érzik, hogy felkeresve valami melegebb helyet megérjék a tavaszt. Nem volt hozzá kedvük, mert már rég a képükbe vágták, hogy annyit is érnek, meg a körön kívül álltak, vagy még ki tudja miért ülte meg őket a közöny.

Viszont, ha jól belegondolsz, ez nagyobb vádirat, mintha itt csattogó fogakkal azon ordibálnék, hogy skandalum, nem telt tüzelőre, télikabátra, ilyenekre. Ezt már tudjuk, hogy hányan nyomorognak, és ez az egyik ok, ami miatt előre vetítettem a végeredményt, miszerint Orbánnak mennie kell. Súlyosabb bűn azonban, hogy az élethez való kedvet is lenullázta, hogy így arat az apátia a birodalmában. Ez a totális nihil.

És ez az, ami miatt nemhogy mennie kell, hanem inkább takarodnia, ha jól belegondolunk.

Újév napján valamelyik tévécsatorna kegyes volt infantilis lelkemhez, és egymás után három részt is leadott a Jégkorszak című animációból, alkalmat adva arra, hogy szájtátva bámuljam Manfréd, Diego és a drága, szerencsétlen, aranylelkű Sid elképesztő kalandjait a dermedt világban. Nem gondoltam volna, hogy egy hét sem kell, és az egész ország egy rajzfilm felvonulási területévé válik, mert, bár akkor is vacogtunk a nagy éjféli durrogtatáskor, az mégis kutyafasza volt ehhöz képest, mint ami most van.

Arra leszek kíváncsi, hogy amikor felenged a föld, és újra elkezdenek a madarak énekelni, milyen veszteségekről számol majd be az a sajtó, amelyik napok óta a világvégét vonyítja. Hogy hány honfitársunknak sikerül egy szebb helyre átvacognia magát. A folyamat így zajlik: az egy-két fokos hőveszteség izomremegéssel, reszketéssel jár, a pulzus szapora, gyors lélegzés, kissé megemelkedett vérnyomás észlelhető. Tartós hatás esetén a szervezet hőszabályozása kimerül, a testhőmérséklet folyamatosan csökken. A remegés megszűnik, bágyadtság, álmosság, érzékcsalódás jelentkezik. A vérnyomás csökkenni kezd, a légzés ritkul és felületessé válik. Szívritmuszavar lép fel, a 27-20 fokos belső testhőmérsékletnél a pupillák tágak, a vércukorszint alacsony, mígnem a kamrafibrilláció vagy a keringési rendszer bénulása következtében beáll a halál.

Miközben ezt így szenvtelenül ideirkáltam, éjjel fél kettő van, a hőmérő szerint mínusz nyolc fok, a kéményben pedig tutul a szél. Várom a reggelt, amikor a média megvonja az egy napos mérleget, hogy hányan fibrillálták át magukat valami tavaszi rétre, miközben az EMMI fölkészült. Az egész erőforrásos minisztérium bekaphatja egyébiránt. Arról nem szólt a tegnapi fűtött sajtótájékoztató, hogy még mielőtt idekúszott az északi sarkkör, azaz, tavaly ősztől december végéig nyolcvanan fagytak meg Magyarországon, közülük huszonheten a saját lakásukban. Egyre többen vannak ugyanis, akiknek van hol lakniuk, de fűtésre már nincs pénzük.

Pár napja, amikor az EMMI még nem mentette meg az egész elcseszett országot, azt lehetett olvasni, hogy egy nő valamely erdőből egy maréknyi fát vitt el, mert nem állt szándékában végigcsinálni a föntebb bemutatott folyamatot. Őt a marcona erdőkerülő elkapta, ráhívta a rendőröket, aminek az lett az eredménye, hogy a gallyakat visszaszolgáltatták az erdő tulajdonosának, a nőt pedig előállították lopás miatt.

Innentől fogva nincsen miről beszélni, és a mostani nagy, elesettek miatt aggódó kampány sem érdekel. Olyan ez, mint a karácsony, amikor hatalmas szeretetben fuldoklik mindenki, huszonhetedikén pedig a férj megfojtja imádott feleségét, mert elmúltak az ünnepek. Így lesz ez most is. Amikor majd hajnalban újra hallani lehet a rigókat, és elkezd az eresz cseperészni, senkinek eszébe sem jut majd, hogy eközben is fáznak és éheznek sokan. A jégkorszaki halottakat eltemetik, és hümmögve csóválják a fejüket, hogy pedig mi mindent megtettünk. Nem igaz, illetve karcosabban: lófaszt, mama.

Az új útdíj miatt is mindenki boldog volt náluk. Miközben az egész ország szidta a jó anyját annak, aki kitalálta az új sarcot, és már Hende Csaba sem tudta, hogy egyik napról a másikra mit hazudjon ebben az ügyben, az emegy megrendezte az örömöt. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színésze kapott szerepet az M1 Híradójában, amint éppen azt ecsetelte, mennyire elégedett az autópályás díjfizetés új rendszerével. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére érvényes matricát vásárolt, mondta. Bánhidi Krisztián azért volt lelkes a kamerák előtt, mert nagyon sokat szokott közlekedni autópályán a megyében. A Híradóban egyébként természetesen mindenki örült az új díjfizetési kötelezettségnek, mert az jó. Visszatérve pöttyet a mi saját bejáratú miniszterünkre, sajnáljuk őt, emberek! Kitetszik, hogy a bagázs peremére került. Így lehet, ha egy kormánytagnak fingja sincs a kormány intézkedéseiről. Ha meg igen, és hazudott, az nem kisdoboshoz illő dolog, most meg, hogy állítólag a megye érdekében harcot hirdet a tökély ellen, az sem egy életbiztosítás. A sánta kutya megtette a dolgát.

Meg ezek a tüntetések, ezek is csak a fejtörést okozzák. Naponta azon agyalni, hogy a jófrancba lehetne elhazudni dolgokat, fajsúlyos feladat. Most, a tegnapinál sikerült Mátyás királyos megoldást találni – hoztam is nem is -, és a szívnek oly igen tetsző végeredmény kerekedett. A Híradó este hosszan ecsetelte a tüntetők közötti vitákat, illetve azzal foglalkozott, milyen közük lehet ezeknek a szervezeteknek Gyurcsány Ferenchez, és ki nevezhető tulajdonképpen civilnek. Végül megemlítették, hogy jóformán minden tiltakozás szervezői között jelenlegi vagy volt politikusok, illetve pártok vannak. És még boldogok is lehetünk, hogy nem az történt, mint az operai tüntetések debütálásánál, amikor az MTV tudósítója három éve egy csaknem teljesen üres utcarész előtt kommentálta az egyébként sok ezer embert megmozgató tüntetést. A jóból viszont sohasem elég. Így gondolja ezt ártunk és ormányunk, és ukáz született, hogy az agymosás felületeit bővítsék ki, és ez nem vicc.

Az állami tévénél ugyanis megkezdték az előkészületeket egy önálló hírcsatorna kialakítására. Az még nincs eldöntve, hogy a nemzeti főadót, az M1-et alakítják-e át, vagy teljesen újat csinálnak M5 néven, de a tervek március 15-i indulásról szólnak. Az elképzelések szerint egy reggel hat órától éjfélig sugárzó, „klasszikus” hírtévét hoznának létre, amelyben hírek, híradók, hírháttér-blokkok követnék egymást egész nap, s nem lennének benne ismeretterjesztő vagy szórakoztató műsorok. Viszont jó műsorhoz megfelelő emberek kellenek, a gyökerekhez illik nyúlni, a ferdítés, rágalmazás, elhallgatás, etc. atyamestereihez, ezért az állami média egyes vezető beosztású munkatársai már a Hír TV és az Echo TV több újságírójánál, gyártási és műszaki szakemberénél puhatolóznak állásajánlatokkal. Az a szellemi magasság öltözik közszolgának megint, amely három napja csúcsot döntött. A Hír TV Paletta című műsorában szerepelt Maksa Zoltán december 31-én. „Mintegy kétszáz magányos nő várakozik napok óta az ELTE jogi kar környékén megerőszakolásban reménykedve” – ezt a vicces hírt olvasta fel Maksa bunkóhíradójában, amely nívójában hasonlít testvéréhez az emegyen. No comment, tárt karokkal várja őt a királyi ocsmadék is, csak előre az Obersovszky által kitaposott úton efftáássak.