Tíz óra körül a türelmetlenebbek elsétálnak a sarokig, mint valami felderítő csapat, érezhetően nő az izgalom, jobban kihajolnak az ablakon az otthon rekedtek, a többi meg hozza a hírt, hogy még sehol, de a piac mögött már valaki látta. Azt beszélik, mintha már közeledne. Minden újabb biciklista, aki föltűnik a flaszteron, mindegyik az új remény, csóválják a farkukat, mint a gazdáját reménylő kutya, és a csalódásuk is akkora legalább, amikor más alak bontakozik ki a szürkeségből. Aztán tizenegy után megjön persze, és örömmel meg szokás szerin nyugtázza, hogy a pápát nem várják olyan buzgalommal, mint őt itt, és érkeztével elszabadul az orgazmus, amikor oszt.

Ez végtelenül megalázó színdarab havonta, de a játszók nem fogják föl. Igazából bele sem gondolnak, mert amikor az ember teljes szívével benne van a szerepben, nem látja magát kívülről, ezért néz ki olyan hülyén az ország, ahogy. Mindegy, csak azt akartam lefösteni, milyen várakozással díszített, kiszolgáltatott ünnep a nyugdíj hordásának napja az utcában, és tegnap ugyanez volt, csak nem a postást várták, hanem a beszédet. A postás utáni hajszák élharcosa az én malacszemű Józsi szomszédom, ő szokott az utca végibe futkorászni, hogy jön-e már, hozza a tapasztalatokat a könyöklőknek, Józsi szomszéd ezen a napon fontos ember.

Ilyenkor kivirul, ünnep van a szívében, friss zoknit vesz és borotválkozik. Tegnap is, bár nem volt nyugdíjhordás, ebben a jelmezben volt, már reggel hétkor rezgett, hogy ő várja a beszédet. Csak úgy csillogott a malacszeme neki, s hogy a szívét nagyon meg ne terhelje a várakozás és az izgalom, fröccsökkel nyugtatta magát, illetve amit ért, apró italokkal meg hosszúakkal, a giga nem válogat ugyanis. Amit ma megihatsz, ne halaszd holnapra, ez a filozófia, viszont tudni kell, hogy Józsi szomszéd hamar elveszíti az önkontrollt, ami abból áll, nem ismeri a másik magánéletét, öt percenként kopogtat, hogy elmesélje, mi történik benne épp.

Ez egy ideig mókás, aztán idegesítő, elviselhetetlenné akkor válik, amikor már nem lehet érteni, vagy csak nehezen, mit is akar közölni. Tegnap olyan reggel tíz tájban következett be ez az ideális állapot, és sajnálatosan, amit kizárólagosan tudatni akart a rajta kívül álló világgal, az a beszéd várása volt azzal az érdeklődő noszogatással, hogy én nézem-e. Ha nem, magamra vessek, derült ki egyre nehezebben. Józsi szomszéd úgy részegedik le, hogy egészen sajátos módon nem bír a szavakkal és lelkének tartalmaival, érezni, hogy ott gomolyog benne valami, ami nem talál utat. Félszavak, szógyökök és különálló ragok röpködnek a környezetében.

Dél körül már teljesen rózsaszínű volt a világ, ekkor derült ki, hogy van otthon egy kis kisüsti, és az meg lesz kóstolva, csak egy pöttyet. Ebből aztán az lett, hogy egy óra múlva a taknya-nyála összefolyt az én drágámnak, és ebből a masszából egy szó volt csak kivehető, mégpedig az, hogy Viktor. Nyöszörögve, búgva, ahogyan a halálra ítélt emlegeti Isten nevét. Így jött el a három óra, amikor békén maradtam végre, és az utca is úgy elcsöndesült, mint mikor a postás már messze jár a nevezetes napon, és már nincs mire várni, voltaképp élni sincs miért. Reggel ötkor kopogott megint a malacszem, hogy egész éjjel nézte ismétlésben a beszédet. Hogy mit mondott, nem tudja, de szép volt, csak még várni kell, mert nincs nyitva a kocsma. Így lett hétfő megint.

Reggelig kitartott az évértékelő mámora, és katzenjammer sem mutatkozott a gyomrokban, tehát totális volt a haligali, amikor az AVM (A Város Mindenkié) csoport ideáját lökte eléjük pár nyüves, tetves ellenzéki az ország rothadó házában arról, hogy a kilakoltatástól fenyegetett gyermekes családok elhelyezése legyen kötelessége az önkormányzatoknak, hogy ne az utcán nőjön fel egy nemzedék.

Ez olyan piszok a gépezetben, amire nem érkezett meg a sorminta a pártközpontból egyrészt, másrészt pedig sorosista civilek ajvékolása csupán, akik örüljenek, hogy luk van a seggükön, nem, hogy itt esetleg megfagyó kisdedek miatt verik a nyálukat. Hová vezet ez? Leszavazták a törvénymódosító javaslatot tehát, elsősorban azért, mert nem mutatkozik hozadéka az urnáknál, meg, mert a „Családok éve” van, elsősorban azért.

Most erre a „Családok éve” rigmusra verik a nyálukat. Ennek már saját honlapja is van, amelyről megtudható, hol, mikor rendeznek ennek jegyében zsákban futást, lepényevést, hol lesz hejehuja vigalom, nyenyerészés és Barbie-babák nyalogatása, mint a rózsaszínű magyar családok időtöltésének eszenciája, valamint az ezekre szánt pénzek baráti zsebekbe lapátolása. Ez a vezérlő elv leginkább.

Még az őszön sürgősségivel fogadták el ugyanezek a képviselők, a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását április harmincadikáig, hogy a szavazósdi révületét utcán síró maszatos, porontyok meg ne zavarhassák. Ha ez lezajlott, és eldőlt, hogy újabb négy évig dolgozhatnak inuk szakadtáig a népért, akkor már mehet mindenki Isten hírével a picsába. Még azt is megmondják neki, hogyan.

Az ilyen magatartást úri szalonokban cinizmusnak hívják, én, a magam egyszerű, paraszti módján ótvaros ganyéságnak nevezem inkább, de ahogyan tőlük sem várható irgalom, ilyet én sem adok. Lehet itt azon verni a nyálunkat, hogy mit hebegett Orbán vasárnap, totálisan érdektelen, mert ezt meg csinálja. Földönfutóvá tesz családokat, és a füle zsíros cimpáját sem mozgatja érettük.

Persze csodálkozni ezen nincs mit, az ilyen családok annyit is érnek. Nem passzolnak bele a fasiszta ideálba, amely vak komondorok árnyékában szül, anya főz, apa olajtól iszamos kézzel dolgozik, vasárnap pedig nem bótba mennek, hanem templomba, ahol a plébános nemcsak azt mondja el nekik, kire szavazzanak, hanem, hogy mikor lehet toszni, azt is.

Az alapszar 2013-as módosítása úgyis rögzítette, hogy a jólfésült, világos ballonban mosolygó egyedek, papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet elegye tekinthető családnak, mindenki más meggebedhet. A fideszkdnp szerint ezen a halmazon belül még azok is, akik rosszul osztják be a közmunkás bért, vagy mert a kósalali szerint elisszák.

Mindenki deviáns, aki kicsit is kilóg a sorból, de így volt ez Berlinben és Rómában is anno, és, amíg a fiúk Sztálingrádnál hűsöltek, a fölnyírt fejű dagadt árja utánpótlás élvezte a Párt jótékonyságát, és önfeledten pancsikolt a langymeleg húgyban. Aztán leszakadt az ég.

Itt minálunk is, aki a Párt előírásai szerint szaporodik, az a vezér kimondhatatlan kegyeit élvezheti. Nem is győzte ezt sorolni Hollik et., aki megkezdte a kampányát az V. kerületben, és máris előre mutató javaslatot tett a helyieknek. Azt kérte a belvárosi önkormányzattól, hogy a kerület megújuló játszótereire tegyenek úgynevezett baba-mama padokat, hogy kulturáltabb körülmények között tehessék tisztába kicsinyeiket az édesanyák.

Ettől viszont – már bocsánat – én szarok be, és nem a kölkek. Itt körbeértünk ugyanis, hiszen ebben a konstellációban nem lehet eldönteni, kire is gondolt a költő. Azokra-e, akik a kilakoltatás után másutt nem is tudnák kimerni a szarból a kisdedet, mert annyit is érnek, vagy a decens esztergályos főnemes elvtársakra (by: Fejes E.). A két halmaz nem találkozik ugyanis, sőt, mondhatni, rohadt messze van egymástól.

Az életre gyenge egyed nem érdemel törődést a keresztény úriemberek szerint, ezért hozzájuk csak egypontos használati útmutató jár: ne szavazz rájuk a világért sem. De télleg.

Szerettük mink, ahogyan a nagyatóval jöt, amit meg egy mégnagyob röpcsi hozotide, karcsi hajtogatniis akart eggyet a szavétábul de nemment neki, nemvot akora szavéta. Monta is nekia zibojnéni, hogy inkáb a szályát törüjje vele, tisztára telybepapás vótneki ennisetud ez a karesz, mer a karesz hüje. A gyöngyiis hüje csak én, vagyok okos énnekem a segembe is felyem van. Irniis tudok.

A fideszbácsi aszonta ako, hogy örüjjünk, mer ez a putyinbácsi azérérkezet, hogya mama mega papa ezután is tugyon füteni nekünk othol. Jóhogy itvót. Énnem szeretema hideget, örülünk mi nagyona kis hugomal a zancsáva, hogyaz orbánbácsi meghítaide, hogy ezutánis lehesen nekünk meleg azotthon. Nagyonjó, emberez a zorbánbácsi hogy igy gondol mireánk a zancsáva.

Szépek is vótakketten ők ott a paramenten, ahogy lobogottrajta aza fehér meg kék meg piroszászló, asziszem ez a putyinbácsié lehet, majda foglalkozáson csinálokijet hurkapáccábu meg papírbu, szép lessz. Máma egyedüvot az orbanbácsi, de beszét, aztat tud csak nemértem amit mondabácsi, Harcót máma, de nemtom kive. Iboj néni sokszó mutassa nekünk a tévébe ahogy mondogatja ez a bácsi.

Rángatozni szokot nekia felye meg a szájaszélit szokta nyalogatni, máma nem. De harcótt, aszonta, hogymeg nyugodtak vagymi, de semit seértetem, pedig okosvagyok a segembe felyemme. Meg kölött nézni, nem tommér, de látomén hogy köllnekünk. Jo emberahoember, akia zorbánbácsi, aki meg csinát idea zovi melé egybótot mégrégen hogy megóvjon valamitü, nemtom mitü mer tisztasötét neki a züvege és aztat irták rája hogy nemzeti dohánybót, néha amama bemegyide de nemtom micsinál, engemet kinköll nekihagyni.

Barna üvegevana bótnak, piros meg fehér megződ csikok vannakrajta, olyanok mint a putyinbácsi zászlójamellet a paramentbe. Tudom aztis hogy ez mega mi zászlonk, aligtuttam megkülümbözni a putyinbácsiétó akkó, pedig nemvagyok szinvakos. Szépünnepéj vót otta tévébe, koszorutis vit a putyinbácsi valami oszlopho, de eneknem örütek másbácsik. Nemlehet érteni ezeket a fenöteket, nemisérdekenek, azajó hogymeleglesz ezutánis. Máma nem beszétek másikbácsik, csakazorban. Nemis értettem a zegészet, de a zibojnéninek jóvót, kinyitota is a zajtot, vár a dömperemmegyek.

Ma pedig – amellett, hogy nem lehetne körötte ücsörögni, mert a TEK félfordulattal rúgna tökön – csak egy pszichotikumoktól rángatózó ember, ami sajnálnivaló. Nem ír semmiféle eszközzel, röhögnivaló panelekkel hajigálózik – óénédesistenem -, ennél még a dakota korszak is jobb volt. Így a szemünk előtt épül le egy a hatalmától megrészegült szerencsétlen idióta, aki a Nagymagyarország bohóca címre sokkal inkább érdemes, mint államférfiúi címre, mégis ő uralkodik, ami félelmetesen nevetséges.

Néhány gondolatnak nevezett töredék az idei szeánszból:

„A vendég csigapástétomot rendel, de a pincér bevallja, hogy tettek bele egy kis disznót is. Nem is kicsit, valójában fele disznó, fele csiga. Na, csak ezt ne, ezt még egyszer ne.”

„Ne mondd a szökőkútnak, hogy nem iszol a vizéből. Még a végén a kínainak lesz igaza, aki azt mondja, hogy mindegy, hogy fekete vagy fehér a macska, csak fogja meg az egeret.”

„Azzal, hogy megváltoztattuk a jelenünket, megváltoztattuk a jövőnket is, más jövőnk lesz, mint amit a londoni vagy a brüsszeli jósdák papjai jövendöltek nekünk, már ha a szavazók is így akarják.”

„Hova visz ez az út? Nem visz ez sehova, mi magunk megyünk rajta.”

„Milliók mozdulnak meg, ha rezsicsökkentésért kell kiállni, vagy a gyarmati sorba való taszítás ellen kell védekezni.”

„A baloldal legel, de nem legeltet.”

„Itt legyenek a legalacsonyabb adók, csökkenhet tovább a rezsi, egészen addig, míg nálunk lesz a legolcsóbb az energia egész Európában. Ugyan lassult a népességfogyás, de ezen is lehet javítani. Nőtt a minimál- és átlagbér, de hol vagyunk a biztonságos megélhetést adó jövedelmektől? Célul tűzhetjük ki azt is, hogy mindenki dolgozhasson, aki dolgozni akar, mindenki jó esélyt adó iskolába járhasson, és minden fiatal annyi gyereket vállalhasson, amennyit szeretne.”

„Az a kérdés, hogy Magyarország a győztesek, vagy a vesztesek országa lesz-e, megelégszünk-e azzal, ami van, vagy megküzdünk azért, ami jár. Áprilisban újra megmutathatjuk, hogy erősek és egészségesek vagyunk, és nem gazsulálunk senkinek.”

(Csak az azerieknek, a ruszkiknak, a ferdeszeműeknek, na meg: Iránnak. Egyébiránt ennyi, mostanában unásig ragozott hülyepanelból már hatalmas lakótelepet lehetne építeni.)

A rózsaszín köd ülte agya, az azt megmutató szájából áradó tiráda amellett, hogy nettó baromság, még nem is igaz, ergo a jómunkásember hazudik. De ezt már megszoktuk, ez már tudvalevő. Mindezt egyébként mintegy Hofmann Rózsa-i ötödikes szinten előadva, de hát ez az ország nívója manapság, meg az ország bűne is, hogy korlátlan hatalomba emelte ezt az idiótát, és most újra erre készül. Akkor nem is érdemlünk jobbat.

Tehát erre az emberre akartok szavazni „tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim” – barátod a Radai Rosseb -, igen? Akkor nincs más hátra: „Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!” Irány az Inferno, kövezett út a pokolba.