A folyamatos ordítás után pedig minderről olyan nagy a kuss, mintha kamalduliak volnának, és az összes sajtójuk is. Ez a szelektált némaság a jellemző az egész bagázsra, már nem először, és nem véletlenül. Rendszerszintű, mondhatni, aminek több oka is van, a taktikaiakkal most nem foglalkozok, hiszen az egész nyüves életük a szavazatszerzésről szól.

Több megállapítás is született már róluk, hogy meg lehessen határozni őket a Brehmben, ezek közül megáll, hogy maffia-alakulat, hogy szalon-, oder komplett nácikok. Hogy lopnak, az meg olyan evidens, hogy máma már szót sem érdemel, olyan, mint az egyszeregy.

Hanem, hogy ez egy galeri, vagy sokkal inkább egy neveletlen és aljas kamasz-horda, az is igaz. Kitetszik, hogy nagy hangon kiáll a csürhe, élén a bandavezérrel, ha gyöngébbet lát, einstandol mindent, üveggolyót, nyugdíjat, meg amit ér. Viszont Orbán nem egy Ács Feri, aki becsülettel tudott veszíteni, és meghajtotta a fejét a grundosok előtt.

Ez a mi egyetlenünk, amikor egy nála erősebbel kerül szembe, akkor fülét, farkát behúzva iszkol a budi mögé, ahol várja őt az ő népe szaros csizmában, és nagy hangon elmeséli nekik, hogy győzött, miközben a kerítésen túl ott csaholnak a kutyák, egyelőre még láncon.

Tudom én, hogy a politika, mint aljadolog, elsősorban a hazugságról szól mindenhol és minden szinten, de ilyen pimasz, következmények nélküli tutulás csak itt van. Orbán Goodfrienddel is izmozott, ordította neki, hogy álljon ki, legyen férfi, amikor tudta, hogy úgysem fog, mert jól körülírt kötelmei vannak.

Ugyanígy erősködött ’89-ben az oroszokkal, és így tutul most nemzeti ünnepeken kordonok mögött lengyel és magyar alja-klakőrökkel, miközben az utca túlfelén folyik a nyugdíjasok esernyős csatája. Ez az ember soha, semmivel szembe nem nézett, egy őszinte mondata nem volt.

Erre a legjobb példám, amit már elmondtam ugyan, de nem lehet elégszer, hogy aljassá válásának kezdetén mélyen belenéztem a szemébe, és föltettem neki a tízezer forintos kérdést, hogy mi a véleménye az ÉS-ben a szőleit firtató írásokról, amire azt válaszolta disznó szemekkel, hogy ő ilyen lapokat egészségügyi okokból nem olvas.

Van még kérdés? Beszari bandavezér a drága, ha kétszer erősebben megrázzák neki a kapucsöngőt, Moszkváig fut a bélelt mellényében. Így mérleget vonva kétmillió szerencsétlen istenkirályáról, az látszik, hogy ő (vagy ez) egy hazug, tolvaj, gyáva, orálisan fixált alak, más felemelőt mondani róla nem lehet, de nem is érdemes. Az ilyenek látványosan és gyorsan szoktak összeomlani, de addig is nézzük meg Örkénnyel, momentán hol is élünk:

„A kerekes kútnál szálltam ki az autóból, mert onnan már csak száz lépés volt a gyárkapu. A gyárat hegyek vették körül, a hegyeken szőlők, erdők, irtások; az irtásokon magasfeszültségű távvezeték.
Vidéken a gyárat is kutya őrzi, mint a krumpliföldeket. Láttomra azonnal dühbe gurult a kutya, habzó szájjal, kivicsorgó fogakkal, vonítva rohant ki a kapus fülkéjéből. Félúton meg¬állt, és fejét félrebillentve, kiszemelte azt a helyet, ahol majd belém harap.
Engem puli már megharapott, méghozzá barátom pulija, tiszta faj. Megálltam, és mérlegeltem, vajon hogy harap egy idegen puli, egy ilyen korcs, keverék fajzat, melynek csak kisebbik fele puli: a nagyobbik vérszomj, sértődöttség, álnokság és üldözési vágy. Néztem a pulit, s meg¬hátráltam.
Visszaültem az autóba. Amikor kiszálltam, jött a puli. Farkcsóválva jött, roggyant térdekkel. Rajongva nézett rám. Látta, hogy autóm van: fölnyújtotta fejét, hogy vakarjam meg. Megvakartam a fülét.
– Korrupt féreg – gondoltam magamban.
– Korrupt féreg – gondolta a puli.”

(Jellempróba)

Ez az ember a legütősebb példája annak, hogy mi kell a NER-ben a karrierhez. Semmi, illetve minden, ami egy szóval írható le: a seggnyalásig képes lojalitás. Nos, ebből a képességből vizsgálatunk alanya bőven eleresztődött, nem akadt olyan genny, amit el ne végzett volna, nem volt olyan blődség, amit zselés hajával a kamerák előtt ne olvasott volna fel az ő ügye védelmében, és az ő ügye a gyarapodás mellett az emelkedés volt, csak szegény rossz liftbe szállt. Illetve páternoszter ez, csak még nem tudja. A versenyszférában soha nem dolgozott, és nem volt tagja semmilyen gazdasági társaságnak. Az idei országgyűlési választás előtt kezdeményeztek vagyonnyilatkozati eljárást Szijjártó Péterrel szemben arra hivatkozva, hogy a politikus megtakarítása többel nőtt, mint amekkora bevétele volt. Szijjártó Péter akkor sajtófőnökén keresztül úgy reagált: immár sokadszorra teszi világossá, hogy vagyongyarapodásának két forrása a fizetéséből megtakarított összegek és befektetéseinek hozamai.

Nos, e váteszi képesség okán javasolnám őt a gazdaság élére, mert ha ilyen jó érzéke van a gyarapodáshoz, ezt minden fék nélkül hasznosíthatná országa érdekében is. Mondjuk azért, mert még nem külügyminiszter, de már van egy öngólja. Clintonról jelentette ki, hogy amikor Magyarországról, az itteni forradalmi állapotokról mondott lesújtó ítéletet, akkor bizonyosan azért tette, mert hazudtak neki. Biztosan a kommunisták. Nos, ezt a szíjjártói igazságot csípőből röhögték ki Washingtonban, így ilyen munícióval és világlátással az álmoskönyvek szerint nem jó külügyminiszternek lenni, de kicsire nem adunk, indulhat az élet új szakasza. Hogy rajtunk vigyorog a világ, az már régen nem számít, elvagyunk magunkban.

De azért mégis visszatérve a külügyi mágus pénzügyeihez, hogy mért érinthetetlen a legkisebb fiú: a KDNP-s Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke nem kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást a Fidesz-es parlamenti képviselő ügyében, mert meggyőzték a politikus által rendelkezésre bocsátott adatok. Innentől már kérdezni sem érdemes. India – az áhított Kelet – van itt a maga kasztrendszerével, Szíjjártó a sudrák közé tartozik, csak mi vagyunk páriák.

A nem atombiztosan rögzített helyzetektől való páni menekülésének oka ki más lehetne, mint Gyurcsány. A 2002-es televíziós vita egy életre fixálódott benne, olyan csapás volt ez, amelyet azóta sem tud kiheverni, és iszkol olyannyira a számára zűrös helyekről, így idén még egy amerikai beszédet is lemondott, mert ott azt kérték, hogy utána kérdéseket tehessenek fel neki. Egy perc alatt hátrált ki a felkérés elől, és ez valahol tragikus is, ha belegondolunk, hogy Magyarország miniszterelnökéről van szó. Igaz, efféle hajlamai már a trauma előtt is voltak. Annak idején, amikor az ÉS szedte cafatokra tokaji ügyeit, itt, Szombathelyen egy interjúban feltettem neki a tízmillió forintos kérdést, hogy fejtené ki, mi is van akkor ott Sárazsadányban. Nem találják ki a választ. Nem tud róla, mondta, mert ő úgymond egészségügyi okokból nem olvassa azt az újságot. Ekkor hullt le minden lepel, és ez csak fokozódott az idő haladtával.

Olyan már nagyon rég nem fordult elő, hogy Orbán kimerészkedett volna a hazai pályáról. Az Indexen az utolsó Orbán-interjú 2006 szeptemberében, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni feszült politikai helyzetben jelent meg. Ott többek között arról beszélt, nem érez felelősséget az utcai zavargásokért, és szükség van gazdasági válságkezelésre, de erre a Gyurcsány-csomag nem alkalmas. Az Origón is 2006 őszén készült az utolsó interjú. Itt Pethő András valóban folyamatosan visszakérdezve faggatta többek között arról, miért nem beszéltek arról, mit kezdenének az ország gazdasági problémáival, és hogy mondhatja-e egy politikus, “az én hangomon megy egy szavazásra való felhívás, amiért engem elmarasztal majd az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt’ jó napot”, ahogy azt Orbán tette. A hvg.hu-n is 2006 őszén jelent meg a legutóbbi interjú, a nyomtatott hetilapban pedig 1998-ban – a hvg-re viszont Orbán haragszik, mióta 1999-ben maffiafőnöknek ábrázolták a címlapon. 1998-as a legfrissebb Magyar Narancs-interjú, ezután összesen egy mondatot válaszolt 2002-ben a lapnak. A Népszabadságban 2004 áprilisában volt legutóbb lehetőség egy hosszabb beszélgetésre. A Figyelővel 2006 őszén beszélt utoljára, és nem adott interjút ebben a ciklusban a Heti Válasznak sem. Az ATV-be utoljára 2010 július 23-án ment be, az Egyenes beszédbe. Az Inforádióban tavaly május 30-án járt az Arénában, a Klubrádióval 2004-ben beszélt legutóbb.

A miniszterelnok.hu-n végig lehet nézni, milyen interjúkat adott a magyar médiának Orbán. Az állami és a legszorosabb baráti médián kívül jellemzően önkormányzati és megyei lapokkal állt szóba, rá kell nézni ezekre, a szervilizmus ékes példái. Itt minálunk, Vasban is így van ez, ő és a csatlósai jelennek meg minduntalan a helyi médiában meg az önkormányzati lapokban – alaposan tanulmányozva azokat –, az lenne a furcsa, ha minden második oldalon nem Ágh Péter vigyorogna az emberre, Szombathelyen pedig Hende. Másutt nem szólalnak meg, elég nekik a korlátozott seggnyalás. Az első ember módija leszivárgott alsóbb körökbe is, a média pedig teljesíti az igényeket mindannyiunk épülésére.

Néha azonban lehullanak a díszletek. Egy embert, főleg ha miniszterelnök, nem lehet örök időkre elzárni a külvilágtól, kényes lelke bármennyire is ezt óhajtaná. A csendes többség olykor felemeli a fejét, és kifütyüli a vezért. Mást épp most nem nagyon tehet, de az ilyen Fradi pályás akciók életre szóló sebet ejtenek, efelől ne legyen kétségünk. A diktátorra hajazó narcisztikus személyiségek közös vonása ez, csak egy a baj. Az ilyen sértések bosszút generálnak a sebzett lélekben, ellenséget képeznek a zavart tudatban. Így jártak a civilek, akikről Tusványoson, a laboratóriumi tisztaságú Fidesz posványban kifejtette, hogy idegen hatalmak képviselői, majdhogynem kémek. És ember nem volt ott, aki megkérdezte volna, akkor eztmoshogy. A kijelentés elhangzott, és azonmód igazsággá emelkedett. Így születnek új és még újabb ellenfelek, ellenségek, a spirál beindult, és sohasem ér véget.