A maszk az új gumicsizma, a vírus az új migráncs, Magyar György az új Soros. Semmi sem változik, csak Orbán csúszik egyre lejjebb a hatalom-alkoholizmusban, olykor elvonási tünetei vannak, ilyenkor ordít a téren. Putyin, Erdogan se kutya, sőt, ha lehet, még nagyobb sátánok, mint a miénk, de ilyenre azért nem vetemednek, hogy egy Facebook fénykép miatt kivitessék magukat a reptérre csomagokat nézni. Egy diktátor is lehet elegáns, ez a miénk nem az, megőrizte parasztgyerek-jellegét, ilyképp térdünket csapkodva kellene kiröhögnünk, ha nem a mi bőrünkre menne ki a játék, de arra megy. Politika lett a járványból, és ezek a jellemtelen férgek tapicskolnak benne.

Eléggé unalmas volt hallgatni, hogy hónapokon, éveken keresztül az ellenzék, és mindenki, akinek nem tetszett a pofája, bevándorláspárti volt. Most mindenki víruspárti, aki rajtuk kívül áll, és ennek a fele sem tréfa. Mert, míg Jolán néni ugyan rettegett, hogy turbánosok megtosszák és elveszik a keresztény kultúráját, és ezt a félelmet a kedves vezető és aljas csapata szeretettel táplálgatta is, most új alapokra helyezték a játszmát. A közvetlen halálfélelemre játszanak rá, az elemi ösztönökre, miszerint rajtuk kívül az egész tágas világ Jolán néni életére tör, miközben éppen ők szarják keresztbe a legelemibb előírásokat is, mondjuk épp a parlamentben.

Vagy mindenütt másutt. Ez az ő bajuk, viszont tudatlanságra és félelemre alapozni a hatalmat olyan középkorias, de a gondolkodásuk minden téren úgyis feudális, tehát nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni. Ezt a királyság jeleget erősíti egyébként mostanság Orbán médiatevékenysége is. Hajlamos volt eddig is a megváltó szerepében tündökölni, most lubickol a gyönyörökben, míg meg nem feszítik. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor személyesen aggatja az átvett maszkokat jól kiválogatott, letesztelt, tünetmentes nyugdíjasok orcájára, ha már az óvodák bezártak, és nem lehet pöttyös labdát osztogatni, ami biztos terep volt ezidáig.

Ez csak a cirkusz része, a színjátéké, mert alig leplezetlenül a válságos helyzetet arra óhajtja használni a galerimaffia, hogy bebetonozza a hatalmát végleg és visszavonhatatlanul. A kilencven napos felhatalmazás nem elég, korlátlan idejű kellene, s amiért ez nincs meg, az ellenzék víruspárti. Most azt kell eldönteni, hogy ez aljas vagy alávaló, esetleg ocsmány ténykedés és létmód, tessenek eldönteni. Nekem volnának más jelzőim is, de akkor meg azt mondanák rám, hogy mocskos a szájam. Az. S nem restségből vagy önös szándék miatt, hanem kényszerítő erők okán, hogy az ember tehetetlenségében nekilát ordítani, s ezt nem lehet virágnyelven.

Úgy tudnám jellemezni a helyzetet, mint mikor A rettenthetetlen című filmben Mel Gibson William Wallace-ként, midőn épp koncolták őt föl a király pribékjei, beleordította a halálába, hogy szabaccság. Így vagyunk épp most. Hogy a mi királyunk épp egy sugárhajtású gép rakterében fosztorgat nejlonokba rejtett maszkokat, az csak azt mutatja, a kor változott, a módszer nem, a tudatlanság erő, a szabadság szolgaság a klasszikust idézvén. Karanténban fölerősödnek az ember érzékei, szinte hallja, ahogy a gyönyöröktől Orbán szuszog, s amikor ettől sugárban kezd okádni, még nem tudja, hogy a kórt kapta-e el, vagy csak a kedves vezető váltja ki a bajt. Ez utóbbi, egyelőre.

Ezek a váciak, akiknek el kellett hagyniuk az otthonaikat, nem a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, mert a társadalom gondoskodik bajba jutott tagjairól, ha arra méltónak tartja őket, nem kerül sokba és nem tart sokáig. Akinek magyarok rombolják le a nappaliját a megsütött gránátjukkal, kapnak fedelet, akinek az egész országát bombázza szarrá Putyin, Erdogan és mindenféle csatlósaik, azok minden erkölcsi aggály nélkül pusztulhatnak a tengerbe, éhezhetnek a kerítés mögött, mert az irgalom ezek szerint nem egyetemes kategória, hanem csak a kiválasztottaknak jár.

Ennél még egy tigris is erkölcsösebb, az oroszlánkölyköt szoptató kutyába pedig több együttérzés szorult, mint az üldözött keresztényekbe. Ez abból is megmutatkozik, hogy kies városomban a belváros rohadtul keresztény képviselőjét zavarták a hajléktalanok, ezért leszereltette a padokat, hogy ne legyen hol ücsörögniük. Nos, ettől még ott vannak, csak most álldogálva hajléktalanok, és épp a templom előtt ácsorognak, ahová a decens keresztények járnak, akiket a padokon zavartak. Most azonban ők azzal vannak elfoglalva, hogy eltüntessék a szenteltvizet, mert attól is el lehet pusztulni.

Keresztényeink féltik a nyüves életüket, lefóliázzák a gyóntatószék rácsát, nem fognak kezet istentisztelet után, Krisztus testét sem dugiszálja a szájukba a plébános, és közös pohárból iszogatva sem dicsérik az urat. Mert kiderült, hogy a tízparancsolat szart sem ér, és Kásler is hiába adott milliókat az evolúció tagadására, amikor a vírus az orra előtt mutálódik, bizonyítva, hogy kinek van igaza. Einsteinnek vagy a kétezer évvel ezelőtt deliráló kecskepásztoroknak, amire teológia épül, hogy képtelen logikai csavarokkal igazolják a lázas vízióikat, s ha már nincs érv, akkor azt mondják: csak.

Ez a hit: a csak. Annyit is ér, mert például olyan mohamedán irániak, akiknek amúgy a vallása tiltja az alkohol fogyasztását, abbéli – ezek szerint magasabb rendű – hitükben, hogy az alkohol hatásos a koronavírus ellen, halálra itták magukat. S ha ez nem lenne tragikus, ironikusnak volna nevezhető, de ez is csak azt bizonyítja, hogy az emberiség megérett a pusztulásra. Már csak az a kérdés, hogy ez a mi életünkben (halálunkban) bekövetkezik, vagy még várni kell rá egy kicsit. Nem lesz egyszerű, mert mindig azok visítanak a legjobban az elmúlás ellen, akikre állítólag a mennyország vár.

Ha nincs tétje, mindenkinek nagy a pofája, de, ha körülötte kezd el lóbálni a kaszás, előtör az organizmusokból a vinnyogó nyüszítés, hogy vegyen el akármit is az úristen, csak ne az ő nyüves életét. Erre a legjobb példa, hogy szintén a városomban a nyájas olvasók szidták a sajtótermékeket, hogy csak kattintásvadász módon riogatnak ezzel a vírussal. Amikor viszont kiderült, már erre is lehet fertőzött, elkezdték a sajtótermékeket hívogatni, hogy ők érintkezhettek-e vele, amikor leomlott az érinthetetlenség burka, már odalett a nagy arc, csak a befosott óvodás maradt.

Mindenki így jár, aki hazudik magának és a világnak. Emlékezzünk arra a képre, amikor a tetves, bolhás, szakállas Szaddámot húzták elő a rókalukból, így tűnik majd el az erkély biztonsága is, így omlanak le a díszletek. Épp most mutatkozik meg a hit illékonysága, a civilizáció tehetetlensége, az, hogy az élet milyen sérülékeny, és semmi köze magasabb rendű dolgokhoz. Bizonyos baktériumok túlélik a világűr iszonyatát, a csótányok már millió évek óta itt vannak, míg az ember jobb esetben is csak pár tízezer éve. Azóta készül a halhatatlanságra, és ebbe fog végül belepusztulni.

Felhívnám különösen a költői nevű Azbej Tristan államtitkár elvtársat, aki hivatalánál fogva a keresztények üldözése ellen harcol az egész univerzumban, hogy hasson oda, Erdogan elvtárs engedje szabadon az ortodox keresztény apátot, hívják meg őt az erkélyre fényképezkedni, Orbán miniszterügynök elvtárs húzassa el a nótáját, lássa őt vendégül egy virslire a menzáján, és adjon neki ajándékba világítós, műanyag, Szűz Máriát formázó kulcstartót

Továbbá, vagy a költői nevű államtitkár, vagy maga miniszterügynök elvtárs hívja fel személyesen Erdogan elvtársat, hogy az embereknek enni kell, még ha kurdok is, bár abban nem vagyok biztos, hogy ezt miniszterügynök elvtárs tudja. Mint ismeretes, ő is hasonképpen bánik el a határon fogva tartott kurdokkal, éhezteti őket, csak nálunk nincsenek ortodox apátok, akik megetetnék őket. A mi keresztényeink ilyenek.

Jelezném ezen kívül, hogy az ilyen ügyeket nem lehet megváltani azzal, ha templomot építünk akármely őserdő mélyén, csekkeket dugiszálunk mindenféle bíborosok és pópák zsebébe, és ilyenek. Sőt, jó lenne, ha nem üldöznénk a hazai keresztényeket Iványi tiszteletes képében, mert nem tetszik a képe, nem vennénk el a pénzét, mert mi lenne, ha Iványi tiszteletes emiatt a mi keresztényüldözési államtitkárságunkhoz fordulna, meg kellene akkor hasonulnunk.

Ilyen bonyolult ez a nyüves élet, illetőleg ilyen egyszerű, ha nem aljas színjátékos az ember. Viszont, ha az, akkor pokolra fog jutni, ha pedig nem hisz, mert hazudja ezt is, akkor csak egyszerűen elrohad, puha sárrá rothad, hogy a költő szavaival éljünk. Továbbá várnám a KDNP, ezen belül is Rétvári elvtárs felhorgadó figyelmét, mert nem a Netflix brazil filmje, hanem ez a keresztények és kereszténység megalázása és nevetségessé tétele.

Semjén elvtárs is szólhatna, Harrach is betilthatná a Tescót, akármi, illetve valahogyan rá kellene fogni a Gyurcsányra, hogy kilövette a Erdogan szemét, ő ezért nem szereti a kurdokat, akik amúgy sorosisták, álruhás sátánfattyai, kilóg a patájuk és bevezetik az arab számokat. Akármi. Vagy semmi. Leginkább ez. De tényleg elvárnám, hogy az a tébolyos buzgalom, ami ég az egész bagázsban, ezúttal is megszólaljon.

Legalább annyira, mint amikor a szent szánkók lelkét kellett megmenteni. Vagy pedig vallja be a magas hivatal, hogy lószart sem ér, semmire sem való, csak szájtépésre, pénzek átcsoportosítására és zsebre vágására, illetőleg arra, hogy a Mari nénit hülyére vegye, miközben az a szerencsétlen morzsolja a rózsafüzért. Őszintén és minden hátsó szándék nélkül teszem fel a kérdés: most akkor mi van?

Illetőleg, mivel megkereszteltek, voltam elsőáldozó és bérmálkoztam is, tehát lubickoltam a szentségekben, mint nem gyakorló, de jogilag keresztény organizmus, elvárom, hogy mentsék ki Erdogan muszlim karjai közül az ortodox apátot, hassanak oda, hogy a kurd ember kaphasson enni, vagy pedig tessenek elmenni az ótvaros francba. Mondhattam volna csúnyábbat is, de volt gyerekszobám.

Szóval ez van, s mi, úgy is, mint igaz keresztények, várjuk a példás odahatást, hogy Németh Szilárd keresztény tankjai élén induljon Ankarába Krisztus nevével ajkain, forró, rottyantott velős pacallal kínálja őket, amitől azok sivalkodva szaladnak a szélrózsa miden irányába, Petra kisasszony, pedig, mint a kerítésnél is, forgórúgással tépje le Erdogan tökeit, mert különben baj lesz. Nagy baj.

Semmire sem ment vele, mert a győzelem papír alapú bizonyítéka így megsemmisült. Mindezt csak azért hoztam fel okulásul, mert tegnap meg Pécsen a Momentum aláírásgyűjtő ívét barmolta szét egy elvetemült, győzelmi mámorban és kényszerben szenvedő rajongó, vagy pedig hivatásos terrorista, midőn aláírást mímelve egy mozdulattal áthúzta a papírt, ami így értelemszerűen vált érvénytelenné. Ebből is látszik, hogy megkezdődött a kampány, és az is, hogy a mindenféle aláírásgyűjtő ívek, aztán majd szavazólapok és a számítógépek agyában és zsinórjaiban megőrzött voksok jelentik most az életet.

Vagy a halált. Így vannak ezzel Isztambulban is, ahol az ellenzék a választási íveken alszik és él, hogy a rezsim meg ne változtassa turpissággal vagy hamissággal a győzelmét, hogy egy elvetemült erdoganista föl ne zabálja a több tonnányi papírt. Ilyesmi kétségbeesett és elvetemült akciók csak monolit rezsimekben szokásosak, ahol a választások cinkeltek, és úgy kell figyelni minden apróságra, akár a partizánnak az erdő hangjaira és a mókusok vakkantásaira. Más helyeken a választás csak fütyölés és babazsúr, nem hamleti tépelődés kezünkben a koponyával, hogy lenni vagy nem lenni, ugye.

Mi ilyen szar hely vagyunk, sőt, még ilyenebb, itt totális a téboly, amiből kimaradni képtelenség. Ilyen fidesztudatúak lepték el az utcákat és tereket, állítólag húszezren vesznek részt a gyalázatban, ennyien adják a fizimiskájukat a hazugsághoz, amihez meg sem kell szólalniuk, elég csak rájuk nézni. Néppártos dzsekiben, sapkában és alsógatyában térítenek, holott nem telt el hetvenkét óra azóta, hogy a vezérük elhajtotta a náthásba az alig egy hónapja még meghódítani és leigázni óhajtott alakulatot. Ám azt mondták neki, bakfitty, így most már leharapnák egymás fejét, de ez nem akadályozza meg a fideszsáskákat, hogy néppártos cuccban hazudjanak.

Mégcsak nem is a divat miatt, hanem, hogy konszolidált külsőt mutassanak a bávatag népeknek, mintha azoknak nem lenne édes mindegy. Aki aláír nekik, úgyis hívő, aki meg nem, utálja őket, mint a pestist, mert látja ebből is, hogy nincs az az aljasság, amire ne volnának képesek. Vezérük hét pontja is maga a képtelenség, voltaképp jelentése sincs, csak egy artikulálatlan üvöltés, utolsó vonyítás a hatalomért, de ez is elég. Évek óta megy lejjebb a színvonal és a hívószavak, úgy belemerevültek a náci metodikába – minél egyszerűbbet minél többször -, hogy mára ép gondolatuk nincs, csak a vicsorgás és a dobok püfölése.

Van, akinek ez éppen elég, és úgyis ők győznek, áramszünetekkel, lefagyásokkal és hatalmas buszokkal, az ellenzékünk pedig totálisan töketlen. Tavaly áprilisban még arra sem voltak képesek, hogy a választókörökbe felügyelőket delegáljanak, azt csináltak ott a fidesztudatúak, amit csak akartak. De nem tanultak, most is egymás farkát méregetik mellet döngetve, mint egy degenerált bazári majom. Különben is tök mindegy, mert ugyan nem erre a választásra, hanem az őszire Miskolcon egyszerűen megszüntettek egy körzetet, ahol eddig képtelen volt győzni a Fidesz, ami annak a jele, ha tehetnék, a választásokat is kiiktatnák, és egyszer majd meg is teszik.

Addig is, történhetik akármi galádság, lelepleződhetnek utólag a csalások, széttárja karjait a hatóság, mondván, tehetetlen, a pénztártól való távozás után reklamációt el nem fogadunk, ha megvette, hadd vigye. Ilyen környezetben Orbán jó úton halad az istenkirályság felé, hacsak nem már meg is érkezett oda, a hívők számára mindenképp. Ebben a képtelen helyzetben vigasza, ha lehet az embernek, az a történelmi távlat. Mert Ehnatonra gondol, aki addig kurválkodott az egyiptomiak hitével, mígnem a halála után az emlékét is igyekeztek eltörölni. Mindez sovány vigasz azonban, ha J. A.-ra figyelmezünk, hogy nincs alku, én hadd legyek boldog, ugye. Nos, ez felejtős. Az életünket már fölzabálta Orbán, most emészti a hatalmas gyomrában épp.

Senki ne reménykedjen semmiben, mindmeghalunk.

Az illiberalizmus demokrácia-hiánnyal jár együtt, és csak a messzi múltba sem kell példáért iramodnunk, elég csupán a tegnapot vizslatni. Imhol egy Jobbik. Isten látja az én hitetlen lelkemet, és tanúsíthatja, hogy nagy ívből szarom le az alapizé-hercehurcát, és csupán egyetlen jól körülírható okból: ennek az egésznek az ég egy világon semmi jelentősége nincsen. Habot verni alkalmas, viszont éppen ezért érdekes kormányzó pártunk viszonyulása ehhez a delírhez. Most már szavazásig sem juthat el a fogós, ravasz kérdés.

Csak a történeti hűség kedvéért idézzük föl az eseményeket. A kisebbik náci párt a kötvény-biznisz megszüntetéséhez kötötte, hogy asszisztál a színjátékhoz, és ezt nem kapta meg. Most egyetlen mondatnyi kiegészítéssel ugyanazt a szöveget nyújtotta be, mint korábban a főnácik, és mégsem támogatták. A parlament igazságügyi bizottsága – nyolc kormánypárti vokssal – leszavazta a Jobbik alaptörvény-módosítását, arról nem tárgyalhat az országgyűlés. Mindez azonban módot ad arra, hogy újólag lehessen visongani azon, ki a hazaáruló, következésképp idegen.

Ezen a hétfőn, ami a tegnap nevet viseli már, monyon szúrták a jogszabályokat is, megint. Ez sem új, de egyelőre érdekes. Még egy darabig. Tökös legény akart lenni Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, és lemondott az alkotmánybírókat jelölő bizottsági tagságáról. Akképp furmánykodott, hogy a jogszabály erejével teszi érvénytelenné a bírák megválasztását, hiszen ez azt mondja: a bírákat jelölő eseti bizottságnak legalább kilenc és legfeljebb tizenöt képviselőből kell állnia.

Tóth szerint az, hogy nyolcan döntöttek, törvénytelen. Gulyás Gergely (Fideszmókus) szerint meg persze, hogy nem. Szerinte önmagában az, hogy valaki lemond a mandátumáról, a hely pedig betöltetlen marad, semmilyen tekintetben nem akadálya az adott közjogi testület, például a parlament működésének. Persze, tudjuk, a parlament is jól muzsikálna ellenzék nélkül, mint ahogyan tulajdonképpen most is teszi, mert csak akadékoskodnak, amit úthengerrel kell elsimogatni.

Így dolgozott a hátország ezen a tavaszi-novemberi napon, miközben O. V. az egészet tágabb összefüggésbe helyezte, amikor már megint megváltotta a világot. A szakrális térben megjelent a magyar nép lelke, mint Közép-európai kuriózum. „A sajátos közép-európai lelkiség nagyon érzékeny az elnyomás minden fajtájára, és oka van annak, hogy az érzékeny közép-európaiak már hosszú évek óta úgy érzik, van a világban egyfajta szellemi elnyomás. Elegünk van a kioktatásból, abból, hogy nem lehet elmondani a véleményünket, mert attól kell tartanunk, hogy erkölcsileg vagy politikailag megbélyegeznek minket.”

Ezt az emelkedettséget a visegrádinak nevezett közönségnek celebrálta, miközben a sameszai a föntebb leföstött módon tettek az elnyomás ellen itthon. Mindehhez hozzáfűzni való nem sok akad. Annyi csupán, hogy 1989-ben tényleg érzékeny volt a magyar lélek az elnyomásra. Aztán akadt, aki elindult fölfedezni a nagyvilágot, ki pedig itt rekedt a magyar ugaron. Az előbbiek a liberálbolsevikiek, az utóbbi népség halmazállapota kétséges, egy dolog biztos: messzire vannak a Windows-tudattól, aki következetes, és nem manipulálható.

Most ott tartunk azonban, hogy idehaza már nincs mit és kit butítani, a rajongók behódoltak, az ellenállók meg nyalogatják a sebeiket, véget ért a csata, teljesen. Ez a mi szégyenünk tehát tényleg fogta a batyuját meg a hamuban sült pogácsáját, de nem Brüsszelbe indult, mint azt ígérte, hanem csupán ide, a szomszédba. Dunaszerdahelyen stadiont avatott, Szerbiában bankot. Ukrajnában óvodákat épít, Erdélyben egyetemet, Koszovóban meg stadiont. O. V. gyűjti hát maga köré a hasonszőrűeket, és már Norbert Hofer, az osztrák náci is Visegrádra vágyakozik, mert azt se tudja, hol van, illetve tán nagyon is jól.

Azt mondta ez az ember (ez az osztrák), hogy gyümölcsözőbb lenne egy unión belüli unióhoz csatlakozni, ahol mindenkit meghallgatnak, és ahol végre kellő tiszteletet kapnának partnereiktől. Ebből is látszik, hogy hülyék mindenütt teremnek, akiket szintén elnyomnak és lenéznek a tudjuk kik. De mindeközben nincs arról információnk, hogy a burgenlandi paraszt lelke is sajátosan közép-európai-e, és ugyanúgy érzékeny, mint a magyar vagy a komitácsi zakkant tudata, vagy inkább a birodalmi germánéra hasonlít.

Egy dolog azonban bizonyos ebben a zűrös katyvaszban. Addig-addig kukorékolnak ezek a szemétdombjukon, amíg meg nem unja a normálisabbja, és úgy kibasznak az udvarra minket, mint macskát szarni – ha már nép, ugye -, aztán elindulhatunk Erdogan nyomán az orosz sztyeppék felé keresni a szabadságot, batyunkban pogácsával, amit a jó édesanyánk csomagolt. A Windows meg annyira röhög a néplelkünkön, hogy majdnem leesik az asztalról.

Olyan ez ezekben a bőséggel vigasztaló időkben, mint Bicebócának a palatábla, vagy az égbelátó. Megvan a mi Küsmödink, ha nem plakátol, akkor levelez, de a tudat maga, hogy az ő népjobbító elméje egyfolytában és szüntelen csak a mi javunkon tépelődik-dolgozik, ez maga a másképpen el nem érhető, eget rengető lélekorgazmus, akárha Lenin az olvasókönyvben.

Ezért áll kurvának a nép egy része, amelyik hedonista módon vezéri kezeket csókol, utcán menetel, kommentel, meg minden lófasz. Nem jó neki, ellenben boldog, hogy másnak meg rossz. Így áll össze kies társadalmunk illékony szerkezete, amely permanensen hatalomban tartja a barmot, mert nem talál helyette egy borjút netán, egyáltalán semmit és senkit se talál.

Most veszik meg a saját pénzeden a saját lelkedet proletár, ezt el ne feledd! Meg, hogy kuncog a krajcár, azt se semmiképp. Egy kibaszott éve nem látott senki emberfia – hacsak a drót mögött nem – egyetlen ágrólszakadt menekülőt sem széles a honban, akárhogy is nézett szerteszét. Senki nem robbantotta fel a piacot, nagyanyádat sem kúrták boldoggá a rothadó fedelű pajtában. Semmise történt.

Az van, és az hüvelyeződik épp, hogy a mivezérünk Erdogant játszik kicsibe’. Kis ország, kis hülye, nagy plakát. Minálunk nincsenek puccsista tábornokok, süket gukkerrel szemlélődő volt hadügyminiszterek vannak, és amikor a mi bárányunk szervezett 2006-ban égbőlfakadt meséket a mester javára, utána nem vitték el hátracsavart kézzel, mint a török balfaszokat, akik bedőltek a nimfának.

Minálunk Jani lett a farokból, és most épp azon buzgólkodik, hogy széttossza az agyadat, én jó népem. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, mert ott voltunk az Eb-n, így a mi tökeink jók, a barnábbaké meg rátóti csikótojás, ami maga a démon, és nyulak ugrálnak elő belőle. Most néztem épp, hogy egyetlenünk indul Tusványosra, ahol jó gazda módján általában kijelent. Mindig hülyeségeket, de ez most különösképp érdekes lesz, efelől nem nyitok vitát.