Tegnap újra a nácikokkal kokettált, amikor új fogalmat vezetett be az amúgy is lesilányult magyar politikai közbeszédbe, ez pedig a migránsmentes övezet. Ő így álmodozik országáról, amelybe viszont jó pénzért ezrével engedi be a bizonytalan hátterű, ámde fizetni hajlandó organizmusokat, új értelmet adva a régi szólásnak, és így módosítva azt: pénz beszél, Orbán ugat.

Ez a migránsmentes övezet, ez különös rezonanciákat kelt az emberben. Még hangzásában is hasonlít a CMÖ-re, ami ugye a bájos magyar nácikok cigánymentes övezetét takarja, és használatban is volt (van) kies hazánkban. Felidézi ugyanakkor a zsidómentes övezet szépemlékű eszmeiségét is. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen jönnek a választások megint, a Jobbik pedig báránybőrbe bújt, ezért megkezdődött a kemény mag szipkázása.

2002-ben is ez volt, amikor egészen a Washington Postig gyűrűzött az alábbi Orbán mondat: “Ha nekünk sikerül úgy összekapcsolnunk a határon túli magyarokat a magyarországi magyarokkal, a határon túli magyarok gazdasági életterét a magyarországi gazdaság életterével, akkor Magyarország gazdasága sokkal nagyobb teljesítményre lesz képes, mint most.”

Ezt az életteret fordították Lebensraumnak akkor érzékeny gyomrú libsibolsik, mert olyan áthallásos a fogalom. Tizenöt éve még annyi gerinc volt a Pártban, hogy tiltakozott a „ferdítés” miatt, mondván, Orbán nem használta Hitler inkriminált kifejezését. De bárhogyan is forgatjuk, az élettér az Lebensraum, ami finnyás orrú emberekben messzi gondolatokat ébreszt, pedig Orbán már akkor is csak a magyar nácikkal pettingelt.

Mint most is, ami egy virtigli fasisztától egyáltalán nem meglepő. Fasiszta államban élünk, mint azt már számosan kifejtették és elmagyarázták előttem. Mussolini adja a mintát, aki jótét lélek számos egykori kommunistát tömörítő szélsőjobboldali szervezete élén a kommunisták elleni harcot tűzte céljául a maga idejében és ismeretes végkifejlettel.

A „harc” szó azonban nem csak politikai, hanem valós jelentésében is értendő volt nála, a fasiszta párt félkatonai különítményei ugyanis nem riadtak vissza az erőszaktól és a terrorakciótól sem. A fasiszták megjelenésével a politikai élet egyre erőszakosabb és kaotikusabb lett, Mussolini pedig éppen erre a káoszra építve erősödött meg, szervezetét a rend pártjának állítva be.

Hát nem ismerős? És ugyan ezt röhögve írom le, de a tébolyult szemű és ordító nyugdíjasok képében megvan már Orbán SA-ja is. Ők voltak azok a bájos önkéntesek, akik teherautókkal érkeztek rendet tenni, sípszóra leugráltak, megruháztak pár komcsit és zsidót, majd újabb sípszóra el is tűntek. És gondolhatunk éppen a „Kabaré” című filmalkotás aluljárós jelenetére is.

Minálunk buszokkal hozzák az esernyővel rendet vágó elvakultakat, kicsi ország kicsi nácijait. Viszont Orbán útja nyílegyenes. Először Berlusconi Forza Italiáját nyúlta le, aztán felépítette Mussolini országát, most pedig náci fogalmakkal operál. A sorminta végén a náci állam következik, a veszélyesnek tartott Jobbik már ott billeg a betiltás küszöbén, a cigány-, zsidó-, és migránsmentes övezetekkel pedig az egyatáborból árják válnak legközelebb.

„A faj csak egy nagy halom magamszőrű rohadék, csupa koszos, nyavalyás fráter, akik idevetődtek, idemenekültek az éhínség, ragály, daganatok és hideg elől, mint a négy világtáj ágrólszakadtjai.” Ilyen tónusú beszélgetéssel kezdődik Louise-Ferdinand Céline „Utazás az éjszaka mélyére” című regénye. Ha ebbe belegondolunk, világos lesz, ez az írás mért kapta a regény címét. Egyáltalán nem virágos jókedvemben, és nem is azért, mert érdek nélkül tetszik.

Mi van? Ki állítja meg Arturo Uit? Senkisem. Már 2002-ben is élettérről vizionált, és csak Váncsapistának tűnt fel. „Itt van ez a Lebensraum-ügy. Valamennyi hadra fogható szóvivőnktől tudjuk, hogy PMVO ilyet nem mondott sohasem. A közelmúltban viszont azt hallhattuk a legilletékesebb helyről, hogy a PMVO által használt (illetve ma már nem használt) “élettér” fogalom teljesen szalonképes, hiszen jóval Hitler előtt jelent meg a köztudatban, és ez speciel igaz is, magát a szót állítólag egy Rudolf Kjeflen nevű svéd jogász találta ki 1916-ban (ennek is bőven van előtörténete), tőle vette át Karl Haushofer, míg viszont Hitler csak 1933. február harmadikán iktatta be hivatalosan a saját szótárába, és tette oly igen népszerűvé, hogy 1945 óta senki finom úriember a szájára nem veszi.”

Aztán sorban a többi. Csak egyszer kell nyerni, de akkor nagyon. A köztársaság szó törlése az alapokmányból, ami szimbolikusnak tetszik, de nem az. Aztán magának az alkotmány szónak az eltüntetése, mintha modern Weimarok lennénk, meg a többi. Felvetése annak, hogy politikai komisszárokat nevezne ki a budapesti kerületek élére. Ezt a közigazgatásban már megtette a kormánymegbízottakkal, az oktatásban a tankerületi muftikkal, nem sorolom tovább.

Most meg ez. „A német népnek addig nincs joga gyarmatpolitikai célokat követni, amíg nincs minden fia egy közös államban. Azonos vér egy államba való. Csak ha a Birodalom határai az összes németet körülzárják, és ez a terület nem tudja lakosait élelmezni, akkor fogja a nép ínsége arra megadni az erkölcsi jogot, hogy idegen területeket vegyünk birtokunkba. Akkor az ekébõl kard lesz, és a háború könnyei megteremtik az utódoknak a mindennapi kenyeret.” Ez a hitleri hülyeségből való, és ugyanaz, ahogy most minden magyart akarnak közös akolba terelni, de nem folytatom. Ez csak egy sikoly, mi történik velünk, emberek, tudjátok?

…Az áll az MTI-hírben, hogy a külügyi szóvivő “leszögezte”: az a módszer pedig elfogadhatatlan, hogy a magyar miniszterelnöknek olyan kijelentést tulajdonítanak (“lebensraum”), amely tőle nem hangzott el”. Mármost ebben az az érdekes, hogy február tizenkettedikén Graham Watson, az Európai Parlament liberális csoportjának elnöke írásban minősítette ízléstelennek PMVO gazdasági élettérről szőtt omló álmait, erre Szájer József a szokásos zagyvalékkal reagált, de hogy az ízléstelen élettér szó el se hangzott, azt Szájer nem mondta. Vagyis február tizenkettedikén még elhangzottnak minősült az, ami mára már nem hangzott el…

…PMVO egyébként január huszonhetedikén, a Vasárnapi Újságban mondta, amit nem mondott. Az el nem hangzott szöveg a következő: “Ha nekünk sikerül úgy összekapcsolnunk a határon túli magyarokat a magyarországi magyarokkal, a határon túli magyarok gazdasági életterét a magyarországi gazdaság életterével, akkor Magyarország gazdasága sokkal nagyobb teljesítményre lesz képes, mint most.” Kétségtelen, hogy PMVO nem a “Lebensraum”, hanem az “élettér” szót használta, miközben Jackson Diehl azt írja, hogy “Prime Minister Victor Orban has become so toxic with his talk of Lebensraum for Hungarians that he has been refused a White House visit”, amit ez a firkász nyilván az ujjából szopott, hiszen mindenki tudhatja, hogy PMVO nem akart a Fehér Házba menni, eszében se volt.”

Azóta is hol mond valamit ez a mi szalajtott első emberünk, hol meg nem. Mikor hogy kívánja a hatalmi tánc, a történések akként íródnak, és a szavak e dramaturgia szerint sorjáznak, utólag kozmetikázva mondandóját. Egy-egy opuszból így készül több változat is. Tusványoson épp fekáliától barnahabú szájjal hirdette meg a demokrácia alkonyát, de megint komilfó maradna kifelé utólag, miután rázuhant a mennybolt. Ennek sajátos forgatókönyve íródott a napokban. Csöppet meg kellett mószerolni azt a beszédet.

Kihagyták Orbán Viktor legkeményebb kijelentéseit, de legalábbis szándékosan félrefordították azokat a tusnádfürdői előadás angol feliratos verziójából, ami a kormány Youtube-csatornáján jelent meg. Két helyen is félrefordították a magyar kormányfő szavait, amelyek így éppen az ellenkezőjét jelenthetik az angol nyelvű nézőknek, mint a magyarul értőknek. Illiberális államot építünk – jelentette ki egyértelműen Orbán Viktor Tusnádfürdőn. Ehhez képest az angol feliratos videóban azt a részt megváltoztatták, ahol Orbán azt mondta, „hogy a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel és egyáltalán, a társadalom liberális megértésével szakítanunk kell. Ezt most csak két dimenzióban fogom érinteni, nem akarok belemenni egy hosszabb előadásba.”

Az angol nyelvű változatban viszont a szöveg inkább azt jelenti, hogy a liberális elvekkel és módszerekkel egyelőre csak két dimenzióban kell szakítani, és nem azt, hogy két példát mond a miniszterelnök arra, hogy miért kell szakítani velük. Sőt, csúsztat a fordítás azon a részen is, ahol Orbán a civil szervezeteket ostorozza. A kormányfő azt mondta: „világossá kell tenni, hogy itt nem civilekkel állunk szemben”. A magyar verzióban Orbán szövege tehát azt jelenti, hogy akikkel szemben állnak, azok valójában nem civilek. Csakhogy a fordítás szándékosan félreérthetően hagyta ezt a mondatot: „it is very important that we make clear that we are not opposing non-governmental organisations here”. Ezzel az angol szöveggel könnyű úgy érteni, mintha Orbán azt mondta volna, hogy a civil szervezetekkel nem állnak szemben, a civil szervezeteket nem ellenzik.

Ennél is érdekesebb az a két fordítási hiba, amelyekben a magyar illiberális szó tűnt el a fordításban. Az egyik esetben Orbán eredetileg ezt mondta: „Amikor az Európai Uniót szóba hozom, nem azért teszem meg, mert azt gondolnám, hogy az Európai Unión belül ne lehetne egy illiberális, nemzeti alapokon álló új államot fölépíteni.” Angolul viszont ezt a feliratot kapta a szöveg: „The reason a dispute has now developed between the EU and Hungary is that we have changed this system and the Government has come to a decision according to which within this new state concept, this liberal state concept…” Vagyis éppen az a szó tűnt el, amelyikről az utóbbi három hétben nemcsak a hazai, hanem a világsajtó is háborgott.

Két nappal ezelőtt a manipuláció másik eszközét alkalmazta a vezér seggéből kilafogó közmédia, az elhallgatást. Egyszerűen nem számolt be Bajor Imre haláláról szerda esti Híradójában az MTV, mintha semmi sem történt volna, akasztottak a babamesékkel. A hírműsorban szó esett a kormány tankönyvprogramjáról, az özönvízszerű esőről, az eboláról és az űrkutatás újdonságairól, de a színész haláláról nem számoltak be. Indokok? Talán túl sokat szólt be a kormánynak a Heti hetesben, vagy csak szimplán nem érdekelte a hírszerkesztőt. Ő nem a hatalom gyermeke volt ugyanis, és így járt, ami köpedelem magunk közt szólván.

Így alakul a mi újbeszélünk: „Persze az igék és a melléknevek közt végezzük a legnagyobb irtást, de a főnevek százait is teljes joggal kiirthatjuk. S nemcsak a rokon értelműeket, hanem az ellentétes értelműeket is. Mert ugyan miféle létjogosultsága van egy olyan szónak, amelyik pusztán csak egy másik szónak az ellentéte? Vegyük például a »jó« szót. Ha egyszer van egy olyan szavunk, mint a »jó«, ugyan mi szükség olyan szóra is, hogy »rossz«? A »nemjó« éppen olyan megfelelő… […] Ha pedig a »jó« nyomatékosabb kifejezésére van szükség, mi értelme annak, hogy egész csomó olyan, teljesen haszontalan szót használjunk, mint például a »kitűnő«, a »ragyogó« meg a többi hasonló? Ezeknek a jelentését tökéletesen fedi a »pluszjó«, vagy a »duplapluszjó«, ha még fokozottabb értelmére van szükségünk. […] A végén a jóság és a rosszaság egész fogalomkörét ki fogja fejezni hat szó – azazhogy igazában egyetlenegy szó.” (1984)

Kirielejszon.