Íme, Krisztusban testvéreim, így kell bankfiókká változtatni Isten házát. Kiegészítésként idetoldom Máté evangéliuma egy bekezdését (21.12): „Jézus bement a templomba, és kiűzte onnan, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait felforgatta. Meg van írva – mondta –, hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek.” A próféta már azt sem nézte volna jó szemmel, ami gyerekkoromban folyt, hogy a hosszú nyelű, bíborszínű, arany fityegős perselyt toligálják a hívek orra alá, hogy adakozzanak, ettől a bankkártyástól viszont elhányná magát.

Az üldözött (a komcsik kora) egyház idején még talán érthető és elnézhető volt a kalapozás, bár jézusilag akkor is védhetetlen. Ma viszont, amikor a NER tejben-vajban füröszti a papságot meg állam az államban intézményrendszerüket, ez a tarhálás már a telhetetlenség ékes bizonyítéka. Mert tudjuk, az állami apanázs mellett még hányféle címen nyúlják le a híveket – adó, keresztelő, esküvő, temetés és a kiskutya farka -, sőt, a gépesített perselypénz még azt az élményt is elveszi a kevésbé tehetős hívektől, hogy adjanak egy húszast, de azt őszintén és igazán jó szívvel. A szegények hite sem kell már, igaz, nem is látják őket szívesen a templomoknál.

Emlékezhetünk, nem is oly rég milyen felháborodást váltott ki az egyik templom falára kiszögezett istentelen felirat, amely minden krisztusi értéket tagadott: „A templom békéje és tisztelete érdekében kérjük a koldulni kényszerülő szegény testvéreket, hogy a templomban és annak környékén ne kéregessenek. Kérjük templomunk híveit, hogy a templomon belül és annak környezetében ne támogassák a kéregetőket.” – Idetehetném Lukácstól (16.19) a példabeszédet Lázárról (nem erről a miénkről) a palota előtti szegényről, a gazdagságról és üdvözülésről, a lényeg mégsem ez, hanem a hit elkurvulása. Bár, ahol egy Orbán cifrálkodik benne, ott nincs mit tenni, csodálkozni pedig fölösleges.

Aztán szólhatna itt egy bekezdés úgy amblokk a hit avíttá válásáról, hit és vallás, hit és egyház, vallás és civilizáció, egyház és állam viszonyáról, de ez itt nem az ateizmus dicsőítése, hanem az istentelenség siratása. Hogy Jézus máma karikás ustorral kergetné ki a papjait a nevével fémjelzett épületekből, de, hogy ne maradjunk szűken a názáretinél, például Sziddhartha herceg is elsírná magát, ha a hinajana és mahajana tanokat olvasná, és meglátná a dagadt óvodásra emlékeztető szobrait. Azt zokogná, hogy ez nem ő, és semmi köze nincs hozzá. A baj tehát nem magyar, hanem világméretű, hogy mindenféle egyházak a cirkusz maga, mi viszont és ellenben most építjük a kereszténydemokráciát, viszont istentelenül.

Mert mire vélhetnénk, hogy a magyar katolikus anyaszentegyház nem a szegényekkel, elesettekkel, üldözöttekkel, betegekkel foglalkozik, hanem politikai agitációt folytat a saját pápája ellen – aki minden hibája ellenére a kereszténység gyökerei felé hajlik -, templomaiban pedig nem az Urat, hanem Orbánt dicsérik. Hogy az adakozást gépesítették, azt rá lehet fogni az űrkorszakra, de, hogy a vallás lényegét is meggyalázzák, és ezzel pofán köpik a hitet, azt már nehéz szó nélkül hagyni. Még Jézus is, aki pedig a történetek szerint elég hirtelen haragú manus lehetett, ezt látván csak legyintene, fölülne a szamarára és elporoszkálna. És azt hiszem, tényleg el is hagyott már minket.

A kölkek atyjai és anyjai viszont, akiknek az elsőszülöttjét vagy sorban az N-ediket készül most épp megrontani ez a rossz ember, mint a Párt mindenható küldötte, szóval a jelenlegi szülők hallgatnak. Erről a nagy kussolásról majd későbben még ejtek pár szót. Ebben a konstellációban az az érdekes, hogy ez a végzettségét tekintve városgazdász mókus, akinek annyi az érdeme orbánilag, hogy a Regnum Marianum tagja, amely szervezet az ország „újraevangelizálására” esküdött fel, tehát hittérítők, s nem más egyebek, hogy ő készül molesztálni a kisdedeket, oszt csönd van mégis. De még mekkora.

Soltész Miklós ugyanis, meg a csatlósai és csuhás pribékjei, illetve hát, az egész fasiszta berendezkedés el akarja venni a gyerekek lelkét. Csorgó nyálú, fönnakadt szemű, tömjén illatú, ájtatos és pátosztól vonagló alattvalókat óhajt előállítani belőlük, s erővel. Erre utal a címében végzete ember kijelentése, miszerint: „Az iskolának, a pedagógusoknak, az egyháznak és a szülőknek közösen kell egy irányba nevelniük a gyermekeket, közösen kell őket csiszolni és faragni.” – Hát, nem, vazze, ne faragd, vazze, mondom kevéssé jámboran, és én kérek elnézést. Köszönöm.

Leginkább a Száz év magány Ursulájának jogos fölhorgadása mutatná meg, mi volna a ideális reakció a szülők részéről ebben a fennforgásban: „…Ha már meg kell őrülnöd, őrülj meg magadnak – kiáltotta. – De a fiaid fejét ne tömd tele azzal a cigánymaszlaggal…” – Ilyenről azonban csak ábrándol az ember, tehát haladjunk sorjában:

Az egyháznak az a szerepe tehát, ha van neki egyáltalán – az én szemüvegemen keresztül minden társadalom rákja az összes, de ott egye rospic -, szóval annyi a funkciója, hogy a segítse a veszett lelkek útját Istenhez. Ebből az is fakad, hogy aki mindezt önerőből képes megtalálni, azt békén hagyja. Megmutat egy metódust, hogy a világot lehet szemlélni így is, de megengedi, hogy szabad úgy is. Mert tudja, hogy determinált világban élünk ugyan, de az embernek mégis van szabad akarata. Sőt, amikor a mindent elárasztó gonoszság miatt megkérdik a csámpás lelkűek, hol az Isten, ezzel a szabad akarattal takarózik épp.

Ordítanék, nyafognék, de most már késő, hogy az egyház egyáltalán ne nevelje az én kölkemet, ne farigcsálja őtet valami torz és gonosz Dzsepettóként, mert jó abból nem származhatik. Legfőképpen azért, mert az a hibás alapvetése van az egyházfiknak, hogy vallás nélkül nincs etika, amire azt felelem, lófaszt, mama. Akkor van csak igazán és szívből, akkor van irgalom és szeretet igazán, nem pedig büntetésektől menekülve, örök gyönyörökben reménykedve, amire jó példa mondjuk a Semjén, aki ugyan – állítólag – vallásos, és mégis milyen gonosz. Az ilyenek a legrosszabbak, a báránybőrös farkasok. Illetve nem farkas ez, inkább mondjuk bűzösborz.

Mindemellett e helyt kell szót emelni a kirekesztés ellen, amit a nem templomjáró népek kénytelenek elszenvedni. Akinek a seggéből fújnak a böjti szelek, visong, hogy az ő vallását kigúnyolják, mégis éppen ő az, aki megvetően tekint, mint alacsonyabb rendű fajra arra az embertársára, aki a pátoszos cirkuszukat kívülről szemléli. S amiatt nézi le a vallásában buzgólkodó az azt leszaró felebarátját, mert az a torz meggyőződése, hogy aki magában hordja az istenét, nem faragott képekben, az jó ember nem lehet. Pedig épp ellenkezőleg. Aki nem presszió, hanem saját belső ereje miatt ember, alaposabban az, mint bármely aprószent.

Ilyesmire hittan nem tanít. Ilyesmire az tanít, ha a kis taknyos magától adja oda a dömperét a másiknak, felezi el a csokiját, mert megérzi ennek a melegét, de már túlragozom, és a liberalizmus megbocsáthatatlan bűnébe esek. Mondom, ha érintett szülő lennék, akkor ilyen megfontolások miatt kikaparnám a hosszúcímű megélhetési misszionárius szép kék szemét, hogy ne az én kölkemet farigcsálja, hanem a petrencerudat, és legyen abból fogvájó, ha el nem bassza. Ennyit akartam mesélni máma, és ja, a kussolásról is ígértem szavakat még. Nos, az van, minden szinten. Akkora kuss van, mint egy kriptában, de ti tudjátok.

Az adófizető polgártársak idén még előtte állnak az adó egy százaléka fölötti rendelkezésnek, s hogy, hogysem, ha a térdre csuhásoknak adakoznának, a nagyhatalmú NAV lehetővé teszi számukra, hogy a felajánlásuk ne egy alkalomra szóljon, hanem mindhalálig. A homlesszeket pátyolgató sorosisták javára ilyet tenni nem lehet.

A csuhásoknak szóló, sírig tartó adakozás vissza is vonható persze, de jure tehát semmi baj, csak de facto üli meg a lelkeket az iszap. Nem tudható ugyanis, illetve persze igen, hogy mért nyalja Tállai et. az egyházak valagát, és miért igazgatja vissza tündöklő országunkat a digitalizált középkorba. Az egyházuk az a kampányeszköz, amely az üdvözülést Orbán valagához köti, a kampány meg pénzbe kerül.

Kivethetnének tizedet is – magyarul dézsmát – az Isten munkájára való felajánlásként, amit például Aranyszájú Szent János keresztényi kötelességnek tartott. Igaz, még abban az időben, amikor piros pöttyös seggünkkel keleti rónaságokon nyargalásztunk, vagy épp a Szíriuszon volt a haligali. Viszont ez az adófajta minálunk éppen 1848 után szűnt meg, az összes aradi vértanú forog most tehát a sírjában.

Orbán azonban beteges vonzalmat érez a feudalizmushoz, ami berendezkedéshez ebben az országban ölég sokaknak nem fűlik a foga. Fideszék kurválkodnak itt a hittel, amire oly igen érzékenyek, pedig ez, ami itt van, nem nevezhető annak. Hite a totem előtt leboruló pápuának van, a magyar Béla nénik csupán egy félkatonai erőszakszervezet mórikálásának áldozatai.

Elmondhatnám a keresetlen véleményemet az egész ájtatos bagázsról, úgy is, hogy visítva szaladnának ki a világból, és mégis több lenne bennem a transzcendens mint az összes püspökökben együttvéve. De máglyára majd később óhajtok kerülni, most jó lesz a fekete autós fogda is egy időre. Az is eljő majd, ha kiteljesedik a téboly.

Máma azonban nem tartok hittanórát, hanem azon elmélkedek inkább, mire jó az, ha a manus úgy nyilatkozhat, hogy amíg meg nem murdel, a csuhások fixen kapják a lovettáját. Emögött, bár üldözési mániám még nem komplett, bizonyos listák készítésének lehetőségét tételezem. Nyilván lehet tartani, ki a jó keresztény és ki nem az.

A NAV jelen halmazállapotában sok mindenre alkalmas. Czeglédyket lehet vele lesittelni, régebben fideszes cégek lába nyomát eltüntetni, amikor a Lajos még nem világosodott meg geciileg. A NAV-al pokollá lehet tenni a keményen dolgozó kisember életét, nagyobb hatalom akármely perzekútornál.

De megint csapongok csak. Visszatérve a cinizmus bájos ösvényére azonban, arra veszettül kíváncsi volnék, hogy a nemzetvezető rendelkezik-e adójának egy százalékáról, s ha igen, mely felekezet javára. Hiszen, mint tudvalévő, száz gyerekét ezernyiféle első szentségben részesítették, a Gáspár meg most egyenest új egyházat alapít.

Az egész família ilyen ambivalens viszonyban van Istennel, amiben az a ciki, hogy a keményen dolgozó kisember szívja miatta a csöcsöt. Olykor nem mehet boltba vasárnap, máskor a mindenható nevével az ajkain kell teleszülnie a Kárpát-medencét, most meg egy életre nyilatkozni arról, hogy azokat tartja el, akik a templomok ajtaján óvnak az éhező embertársak etetésétől.

És akkor még csodálkoznak, ha az ember ferdén néz rájuk. Egyből eretnek, hitetlen, és nem magyar. Most durva vagyok, ha azt mondom, hogy tele van a tököm az egésszel? Döntsd el te, én nyájasom.

Mindenesetre Veres András megyéspüspök, a Magyar Püspöki Konferencia elnöke szerint „nálunk mostanra érett be az ateista diktatúra gyümölcse”, valamint: „Több olyan generáció nőtt fel, amelynek tagjait tudatosan távol tartották az egyháztól vagy egyenesen eltiltották a vallástól, így értelemszerűen nem tudják továbbadni sem a hitet a gyermekeiknek. Pedig a papi hivatás melegágya a család.”

Mit lehessen tenni? Imádkozni, természetszerűleg, ezért a püspök létrehozta a Boldog Apor Vilmos Imaszövetséget, és aki ebbe a klubba belép, annak a püspökség elküldi azt az imát, amellyel naponta imádkozhatnak a papi, és a szerzetesi hivatásokért.

Mindenki azért imádkozik, amiért csak akar. Ki esőért, ki Micike kegyeiért, aztán lehet Orbán Viktorért, és most már a papi hivatásért is. A jóisten meg majd eldönti, hogy meghallgatja azt, vagy sem. Például az amerikai degeneráltak húsz százaléka szerint Trumpot a mindenható segítette a trónhoz, tehát nálunk is van minimális esély arra, hogy közbelépjen, és megszüntesse az ördögtől való hitetlen állapotot.

Annyit megjegyezhetünk az ateista diktatúráról azért, hogy a vallástól embereket eltiltani nem lehet, ha valaki megtalálja az egyedül üdvözítőt, akkor hisz. Hisz a spájzban, a réteken, magányosan vagy nyájban, a hit ugyanis egy jól fejlett tautológia, de ebbe ne merüljünk bele.

A baj az, hogy az ország erőszakos rekatolizációja után, amelyet rendszerváltásnak neveznek, és mára odáig fejlődött, hogy alapmicsodába foglalták a keresztény gyökereket, sőt, külön a keresztényeket védelmező hivatal is van, és pláne, már az is megtörtént, hogy vasárnap egy időre boltba sem engedték a népeket, hogy misére járhassanak, nos, ennek ellenére is eléggé istentelenek a népek.

Ezt egy adat mutatja fenségesen. Lehet rendelkezni az adók százalékairól, és amikor pár évvel ezelőtt a katolikus egyház kevesellte az ebből befolyó három milliárdot, akkor derült ki, hogy mindösszesen hatszázezren éreztek belső késztetést Mária országában az adakozásra, pedig ettől senki sem tiltotta el őket. Ennyire keresztényi lombos hazánk. Minderről lehet feltételezni, hogy a komcsik bűne, csak nem érdemes. Az a rohadt idő tehet róla, amely múlásával azt okozta, hogy a hókuszpókusz avíttá vált nagyon.

A nyolcadik században, amikor a keleti hordák kezdték elözönleni Európát, szükség volt felmutatni az új egységet, hogy életben maradjanak a népek. Ennek folyományaként Zakariás pápa a karoling Kis Pipin majordomust 751-ben királlyá választatta, aki viszont 756-ban lehetővé tette a pápai állam megalakulását, s ezzel a pápának politikai hatalmat is biztosított. Így kezdődött.

Kis Pipin fia, Nagy Károly csaknem fél évszázados uralkodása alatt teljes mellszélességgel támogatta az egyházat. Ő rendelte el az egyház anyagi támogatására fizetendő tizedet, és az egyház feladatává tette az iskolák létesítését. III. Leó pápa 800-ban Nagy Károlyt császárrá koronázta, ettől kezdve a nyugat-római császár természetes feladata volt – saját világi hatalma kiépítése mellett – az egyház védelme is. Az egyház védelme a kereszténység szervezését és terjesztését is jelentette.

Mindez később nagyon terhessé vált, az állam és az egyház szétválasztása a XIX. században szinte mindenütt megtörtént, mi a kiegyezés után kerültünk sorra. Hazánkban 1868-1895 között zajlott le az egyházak monopolhelyzete megtörésére irányuló úgynevezett nagy kultúrharc.

Az egyház és az állam szétválasztásával így kezdődő folyamat eredménye nálunk sem maradt el. Évtizedek alatt nem csak egyszerűen „megcsappant a nyáj”. Ahogy Molnár Tamás, az 1946-ban emigrált, az Egyesült Államokban élt filozófus, történész, politológus egyik könyvében keserűen megfogalmazta: „a XX. század végén az egyházi tevékenység már kísértetiesen hasonlított egy fakultatív szabadidős klubtevékenységhez.”

Ennyit tán az okokról. Einsteinbe, pláne Darwinba most ne menjünk bele, akik szintén megcsapolták a nyájat. Segíteni ezen úgy lehetne, ha minálunk is bevezetnék a kreacionizmus okítását, mint kellően degeneráló tananyagot, de már jó úton vagyunk feléje.

Különben is, a pufajkás Horn Gyula 1997-ben megkötötte a vatikáni szerződést, amely az állam és egyház szétválasztásának ellentettje, mert egészen elképesztő jogokat biztosít az üldözött egyháznak. Ilyeneket:

A katolikus közoktatási intézmények az államiakkal és az önkormányzatiakkal azonos támogatásban részesülnek. A katolikus felsőoktatási intézmények az államiakkal azonos támogatást kapnak (ez vonatkozik a hitéleti képzést adó akkreditált szakokra is). A katolikus egyház a tulajdonában lévő műemlékek, múzeumok, könyvtárak és levéltárak után az állami kulturális intézményekkel azonos támogatást kap. Az egyház a kommunizmus idején állami tulajdonba került egyházi ingatlanok egy részét visszakapja, más részük után rendszeres járadékot kap. Az állam biztosítja annak lehetőségét, hogy az állampolgárok a személyi jövedelemadó egy százalékáról valamely egyház (vagy egy erre a célra létrehozott állami alap) javára rendelkezzenek (ez nem azonos a közhasznú szervezeteknek adható egy százalékkal). Az állam garantálja az egyházaknak a teljes személyi jövedelemadó-bevétel 0,5 százalékát; ha ennél kevesebb gyűlik össze, az állam az összegyűlt pénzt arányosan kiegészíti. (Később a 0,5-öt 0,7-re, majd 0,9-re emelték.) A katolikus egyház további állami támogatást kap (ennek alapja „az állampolgárok azon döntése, ahogyan az egyházi közszolgáltatásokat igénybe veszik”).

Mindezek ellenére van ez a hitéleti nihil. Ennek kapcsán Veres András hedonizmusról beszél, akárha próféta volna. Lehet ezt is. Például Sheldon így panaszkodott, hogy miért menekül a barátai elől: egyszer csak Raj reggae zenét tett föl, a húga meg levette a cipőjét. Tisztára, mint Caligula utolsó napjaiban. Teljesen megzavarodott ez a világ.

Január 4-től minden nap imádság, illetve tanítás hallható a Kossuth Rádióban, a reggeli Krónika után pár perccel jelentkező műsorban a négy történelmi egyház egy-egy képviselője osztja meg gondolatait a közmédia hallgatóival. A műsorszám alapja az aznapi bibliai részlet, vagy egy igerészlet, amelyet egy rövid ima, valamint tanítás követ. Tisztára müezzin tempó.

A totális téboly újabb állomásához érkeztünk el tehát az Úr 2015-ig esztendejének utolsó napján, és már meg sem lepődünk. Orbántól tudjuk ugyanis, hogy Szűz Mária Alcsútdobozon ajánlotta fel a mindenhatónak az egész kibaszott országot, és nem utolsó sorban vezérünk lelkét, aki nem Belzebubbal, hanem Esztergommal kötött egyezséget a saját üdvözülésére. Mint az látható, készül is elkárhozni, miután mennybe meneszti magát. A mi saját bejáratú Kis Pipinünk ő nekünk. Pedig…

Csuhások térdre, imához! – rikkantotta a múlt század kilencvenes éveiben az akkor még hamvas korú, a liberalizmusba belefeledkezett emberünk. Először a Parlament falai közt, és vélhetőleg utoljára. Akkoriban tisztára Voltaire volt ő, a lobogó hajú, s ha tehette volna – és tudta volna – így nyilatkozik meg: Ecrasez l’infame! De erre már nem futotta, elkezdte tehát futószalagon keresztelgetni a kölkeit, három különféle felekezetbe bele – amelyből bajok is adódhatnának, de mindegy-, hátha az egyik csak bejön. Végül maradt Rómánál dakota zanzásítással.

Most pedig katyvaszolja össze megint az ő államát az ő egyházával kisded játszásiként. Mindez, az egyház és az állam összetekeredése már rohadt régen elkezdődött, a népvándorlás korában, a VIII. század második felétől kezdődően alakult ki. A Bizánctól való függetlenedéssel egyetértő Zakariás pápa a karoling Kis Pipin majordomust 751-ben királlyá választatta, aki viszont 756-ban lehetővé tette a pápai állam megalakulását, s ezzel a pápának politikai hatalmat is biztosított. Így kezdődött…

És így folytatódott…a XIX. században nálunk egyidejűleg többféle egyházi házassági jog is létezett. Ezekre példa, hogy a katolikus kánonjog szerint a férfi 14, a nő pedig 12 éves korától házasodhatott. Az unitárius egyházban ugyanehhez a 18. illetve a 14. életév betöltését kívánták meg; a katolikus kánonjog szerint a házasság felbonthatatlan, ellenben a görögkeleti román egyház bontó oknak tekintette a házasságtörést, a házasfél „kiállhatatlan szájbűzét” és az éjszakai ágybavizelést, míg az izraeliták azt, ha az egyik fél keresztény hitre tért át.

Nem véletlen, hogy az államot az egyháztól elválasztó igyekezetek már régóta dolgoztak jobb helyeken. Minálunk viszont az illiberalizmus nem engedi a józan észt, mégpedig azért, mert az európai – mai szóval liberális – filozófusok a XVIII. század eleje óta hangoztatták, hogy az ember szabadságát a két összefonódott hatalom: az egyház és az állam béklyói akadályozzák. Programszerűen hirdették meg tehát a célt: az összefonódást meg kell szüntetni, mert a szétválasztástól meggyengülésükre lehetett számítani, s ettől várható az ember szabadságának kiteljesedése. Stimmt, itt van elvermelve a kutya.

Ez nem komilfó, pedig az egyház és állam szétválasztása Európában a XIX. században szinte már mindenütt megtörtént, ám a magyarok (már megint) történelmi okok miatt csak a kiegyezés után kerültek sorra, de sorra kerültek. Minálunk 1868 és 1895 között zajlott le az egyházak monopolhelyzete megtörésére irányuló nagy kultúrharc. E negyedszázadban izgalmas idők jártak: az egyház és az állam szétválasztásának szükségességével – ritka kivételként – még Deák és Kossuth is egyetértett, miközben a pápa kiátkozással fenyegette meg Ferenc Józsefet, ha egy ilyen törvényt aláírna. És aláírta.

Most viszont visszaugrunk az időben, s már nem is Horthyhoz, hanem valahová sokkal messzebbre evezünk a tajtékos vizeken. Mindettől egyetlenünknek már kiállhatatlan a szájbűze, lassan ágyba is vizel. Tehát el kell válnunk csendben.

Összegzésképp: BÚÉK! – hívők és hitetlenek.

Mindenesetre – legalábbis – minálunk beköszöntőben van az új középkor. Az előrevivő kereszténység jegyében érdekes installációval kampányolnak a fogamzásgátlás ellen az egri minorita templomban ugyanis. Kokárdával feldíszített babakocsiban egy sír található, felette pedig olyan feliratok, mint hogy a fogamzásgátló széles körű használata házastársi hűtlenséghez és az erkölcsi nevelés általános fellazulásához vezet. Meg egyéb cukiságok. Mindenesetre a bűnös vágyaktól és gondolatoktól igyekszik óvni ez a felemelő alkotás, és most állítólag a XXI. században volnánk.

Nehéz dolog ez a szex, értem én, és nem is tudnak mit kezdeni vele a keresztre feszült Európában. Bár igyekeznek – mint a babakocsis pörformansz mutatja – csomót kötni meglett férfiak farkára, amit tán nem kéne annyira. Ha már a hét főbűn közé bekerült a bujaság valamikor a katakombák korában, papjaink úgy ítélik, hogy az időtálló tiltást most is kiszabják a hívekre. Ettől, ha igazán hisz valaki, s emellett egészséges, garantáltan meghülyül, de legalább meghasonlik és depresszióba esik. Így megy ez.

Egyébként meg a keresztény Európa úgy általában hazudik. Már évezredek óta óvodás meséket duruzsol oldalbordából lett Éváról, meg az első ártatlan emberpárról, de elfelejti elmondani a híveknek Lilithet. Ő Ádám első párja volt, akit Isten – hozzá hasonlóan – a földből teremtett, ám hamarosan veszekedni kezdtek, a nő pedig így szólt a férfihoz: “nem akarok alattad lenni”. A férfi azt mondta: “nem akarok alattad lenni, inkább feletted, mert megérdemled, hogy alul maradj, én pedig felül”. A nő így válaszolt: “egyformák vagyunk, mivel mindketten a földből vétettünk”, és egyikük sem akart engedni.

Ekkor Lilith kimondta Isten különleges nevét: Y(od) – H(é) – V(au) – H(é), és felemelkedett a levegőbe, el a földtől, s mindörökre odahagyta tuskó párját. Viszont Ádám azóta és attól fogva égető tűzzel vágyakozott a sötét hajú, kék szemű bombázó után. Érthető, hogy elfeledni óhajtja a mai misztikum, mert ez maga a szex utáni epekedés. Még hogy fügefalevél. No, mindegy.

Elvarázsolt agyú egyházi íróktól eredeztethető egyébiránt a meghasonlott állapot. Origenész és Tertullianus arra tanítottak, hogy a papság számára a legmegfelelőbb állapot a szüzesség, mert csak így fordulhatnak teljes szívükkel Isten felé. Ennek hatására a 305-ös elvirai zsinat kötelezővé tette a hispániai magasabb rendű papság számára az önmegtartóztatást, ugyanekkor pedig a zsinatok és a pápák egyre nagyobb nyomatékkal ajánlották, majd követelték a nőtlenséget papjaiktól. Siricius pápa óta pedig törvényekkel kötelezték a püspököket és papokat a cölibátus megtartására. És ma is itt tartunk, sőt, a híveket is riogatják a felszenteltek, amit nem igazán kéne.

Hogy mindezt miért meséltem el? Engemet tényleg nem érdekel a papság nyomora. Akkor viszont, amikor ezerötszáz éves dogmák alapján akarják irányítani híveiket ma, valahogyan fölhorgad bennem a libsibolsi.

Tán nem kéne mesterséges bűntudatot ébreszteni a hívekben, ha egy jót akarnak kefélni. Az elfojtásokból sok baj származhat, ezt egy osztrák zsidó vezette le igen érzékletesen, és a sajátságos állapot meg is látszik mai mindennapjainkon. Tele van puskaporral a levegő. Így tehát a vágytól izzadó homlokú, bűntudatban égő honfitársaink számára ajánlom a következő szerzőket: Abu Dahbal al-Dzsumahi, Ahmad ibn Fadlán, Muhammad ibn Dzsarír at-Tabari, Valíd ibn Ubajd Alláh al-Buhturi, és még sokan mások. Nem köll hívni a TEK-et, ők nem terroristák, középkori arab költők csupán. Forgassák őket, megéri. A szabadság levegője árad belőlük.

Az egyházak köznevelési feladatainak támogatása címmel pályázatot hirdettek, kétmilliárd forintnyi, javarészt uniós forrást pumpálnának – és fognak is – a nekik tetszőknek, azaz alig burkoltan a katolikus iskolafenntartóknak. A pályázati kiírást az állam december 23-án töltötte fel, és 31-ig adott határidőt a társadalmi egyeztetésre, a pályázók körét a kiíró az Országgyűlés által elismert, köznevelési tevékenységet végző egyházakra szűkítette. Kritérium, hogy csak az az „egyházi jogi személy” vagy „egyházi jogi személyek által létrehozott konzorcium” nyújthat be projektjavaslatot, amely legalább huszonöt iskolát tart fenn. Mint a trafikoknál olyan ez is, mert ezeknek leginkább a katolikusok felelnek meg. Mindezt persze sunnyogva.

A legkevésbé az iskolák alanyai, a gyerekek fognak profitálni mindebből, hiszen uniós pénzt lehet kapni például „projekt-előkészítésre”, és föltűnik a pályázatok jolly jokere, vagyis a „megvalósíthatósági tanulmány elkészítése”, illetve a „közbeszerzések előkészítése” is. Magyarán: oktatásra nemigen, hittérítésre annál inkább használható lesz a lóvé, ami egészen egyszerűen fogalmazva: nem egészen jó, illetve egészen nem jó. De mit is csodálkozunk? Ezt a szellemi nyomorúságot ugyanúgy sorok közé rejtve óhajtják átverni, mint ahogyan a Vatikáni szerződést is módosították. Ki emlékszik már arra, helyesebben ki tud egyáltalán róla? Pedig megtörtént.

A Vatikánnal kötött 1997-es szerződés sok ponton változott, de ezek közül az eddigi gyakorlathoz képest csak az számít újdonságnak, hogy az adófizetők által a bevett egyházaknak és a külön állami célra felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékát az állam az összes szja-bevétel egy százalékára egészíti ki: a kiegészítés eddig 0,9 százalékos volt. A további növelésre azért volt szükség, mert az egyházak a felajánlásokból a korábbinál húsz-huszonöt százalékkal kevesebb pénzhez jutottak az egykulcsos szja, valamint a rendelkező adózók számának csökkenése miatt. Lefordítva: az én, a te – nyájas olvasó – pénzedet a felhatalmazásod nélkül tolják a papoknak. Semjén mindjárt belovagol az életünkbe, mint hajdan Kézdivásárhelyre. Megyünk vissza nem hogy Horthy tatához, hanem bele a középkorba egyenest. Valamit tenni kéne a megvadult időgéppel már.

„Tavaly Magyarországon a nyilatkozattevő adózók kétharmad része katolikusnak vallotta magát az NAV felé. Kérjük az adóbevallást készítő híveinket, hogy az idén is tegyék meg hitvalló 1%-os nyilatkozatukat munkahelyükön vagy közvetlenül. Ezzel az országos egyházi kiadásokat támogatják. A helyi egyházfenntartási adó a nettó jövedelem 0,5, azaz fél %-a, amelyet 9 és 12 között lehet rendezni a plébánián.”

Köll a zseton, nagyon.

Mindemellett 1997-ben megkötöttük a Vatikáni Szerződést, amely kiváltságos helyzetbe hozta a katolikus egyházat Magyarországon, mert erre hivatkozva lehet az amúgy szakrális szervezetnek újra meg újra az államra mutogatni, és egyre pofátlanabbul egyre többet követelni. Magánszemélyek azóta ajánlhatják fel befizetett személyi jövedelemadójuk 1 százalékát, 1998 óta pedig 1+1 százalékát a törvényben megjelölt kedvezményezetteknek, így az egyháznak (egyházaknak) is. Azért a katolikusokról beszélek elsősorban, mert a többi – mára az országgyűlés által egyházként elismert – közösségnél nagyságrendekkel több pénzt zsebelnek be.

A Magyar Katolikus Egyház részére a 2012-es adózói felajánlások után 2 milliárd 850 millió forint érkezett 601 ezer adózótól. Mindenki más (egyház) tudomásul vette, hogy ez van, katolikusék azonban elhelyeztek egy kis nyomást, noszogatást az állam felé, ekképp: Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek azt mondta: idén húsz százalékkal csökkent a Magyar Katolikus Egyház számára szja-ból felajánlott egyszázalékos összeg az előző évhez képest, miközben a felajánlók száma nem lett kevesebb. Ebből látszik, hogy az adóügyi változások érzékenyen érintik az egyházakat is – fogalmazott. Hozzátette: az inflációra vonatkozó adatot utólag csökkentették, ezért a járadékalapból – amelyet az infláció alapján számítanak ki – érkező összeg is csökken, ami az év utolsó szakaszában jelentős bevételkiesést jelent majd.

És mit ád Isten, a kormány megértette a hívó szót. Az Országgyűlés honlapján megjelent a Vatikánnal kötött 1997-es szerződés idén október 21-én aláírt módosítása, amely akkor lép életbe, ha azt az Országgyűlés elfogadja. Az eredeti szerződés sok ponton változik, de ezek közül az eddigi gyakorlathoz képest csak az számít újdonságnak, hogy az adófizetők által a bevett egyházaknak és a külön állami célra felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékát az állam az összes szja-bevétel egy százalékára egészíti ki: a kiegészítés eddig 0,9 százalékos volt. A további növelésre azért lehet szükség, mert az egyházak a felajánlásokból a korábbinál 20-25 százalékkal kevesebb pénzhez jutottak az egykulcsos szja, valamint a rendelkező adózók számának csökkenése miatt.

Az én kurva anyámat. Amikor az folyik a csapból is, hogy Magyarország jobban teljesít, meg hogy az egykulcsos mindenkinek milyen kacagányos, akkor most előbújik egy méretes rozsdás szög a zsákból, hogy mégse. A szegény egyház rosszul járt, mert a szegényedő hívek egy százaléka kevesebb forintot jelent. Gyorsan adjunk nekik, egészítsük ki a büdzséjüket, nehogy éhen vesszenek. Hogy a hívek meg tényleg éhen dögölnek, az nagy ívben le an szarva. Ez a fidesztempó: a pofádba hazudjuk, hogy jobb neked. Ha az egyház fingik egyet, hogy neki nem jó, akkor sietve pénzzel tömjük tele, nehogymá rosszabb legyen neki, a hű társnak. Az egyház kenyeret kap, a pórnép cirkuszt stadionok formájában (lassan már oda is csak imádkozni lesz érdemes járni, de má’ mindegy), mindkettőt a pórnép pénzéből finanszírozva. Hát nem szivárvány habostorta ez az egész NER világ?

Állambácsi és a klérus egymás kebelén, mindkettő a pénzünket akarja. Az egyház ilyen-olyan százalékokat a büdzséből, amely a zsebedből megy jámbor olvasó, aztán további helyi százalék, meg keresztelő, meg esküvő, meg temetés, meg kutyafasza.

A lelkünket is akarják továbbá a NER-el együtt, és ez lesz ennek a vége: A tudatlanok fölötti totális ellenőrzés megszerzése eddig az egyházak privilégiuma volt a világban, és ha néhány politikus megpróbálkozott ezzel, az nagyon véres háborúba torkollt, és/vagy megalázó bukás lett a vége. Reméljük az utóbbit. Azonban fontos megérteni, hogy a Fidesz ellenzékbe szorulása után ezek az emberek nem lesznek képesek betagozódni a társadalomba, nem fogják elfogadni a választások végeredményét, nem használhatók majd értelmes munkára, mert az ő Orbán Viktoruk nem politikus, akit négyévente megmérnek, és ha könnyűnek találnak, választanak helyette másikat.

Pedig ez van:

Az okosak földje

„Az nem lehet, hogy annyi szív hiába szív…de lehet.

Fosunk a jövőtől, büszkén a múltra/de hogy mi volt a múlt, azt senki se tudja/úgy tudtuk, más bánt el velünk/pedig mi voltunk azok, hidd el nekünk/a Habsburgok kérték és kapták a koronát/önkéntes gyarmat voltunk több koron át/későn keltünk arra, hogy fel kéne kelni/addigra utált körbe mindenki/miközben Deákot ünnepelte száz torok/a fejünkre nőttek a román pásztorok/ők nem egyeztek ki a kiegyezéssel/baj is lett belőle később kevéssel/hogy becsúsztunk a háborúba/hülyére verve álltunk Trianonba’/utána Horthyék is okosak voltak/hadat üzentek a Szovjetuniónak/mínusz negyven fok volt az oroszoknál/ott maradt a fél hadsereg a Donnál/jöttek a ruszkik, fal lett a Lajta/bölcsőnk ez, s gyakran sírunk is rajta/ mi vagyunk a hősök és mi vagyunk a holtak/a nácik és a komcsik is magyarok voltak/mi voltunk Koppány és Kun Béla/mi vagyunk magunk a probléma/ Valóvilág, Megasztár, X-Faktor/szidjuk mindet, de nincs, aki elkapcsol/és hiába védjük másoktól a földet/ha lengyel húsért sorban állni ragyogó ötlet/mi tévézünk öt órát, de a jenkik a hülyék/hősök vagyunk, csak sose állunk ki az ügyért/aki akar itt bármit, az úgyis dobbant/és marad egymillió kamurokkant/az országban, ahol mindenről más tehet/a zsidók, a bankok, az IMF, a melegek/balhé van, de sosincs felelős/mindenki megússza, van jog, csak nem erős/eltűnt a Postabank, de senki se tette el/Kulcsár Attila is egyedül kezdte el/hozott is valamit az Ezüsthajó/a Hagyóból lett csak cellalakó/a pártokat építik az autópályák/egyszer még féltek, de azóta látják/hogy nem üvegzseb van, csak üveges szemek/úgyhogy ideje, hogy építkezzenek/mi is építjük a nemzeti falansztert/de erről nem írt se Kertész, se Wass Albert/Nyugat-Európa és a káosz partján/félig Ázsia, de egészen Balkán/ mi vagyunk Orbán és mi vagyunk Gyurcsány/mi vagyunk a rendőr, az orvos, ez a furcsán/bekötött nemzet, ez a szédült nép/mi vagyunk a tábor és az ellenség/ki itt hatalmat kap, az sohase fékez/először dönt, és aztán se kérdez/hiszünk még, de tudjuk legbelül/hogy hazudnak rendületlenül/légy csendben, ó, magyar/ha viselkedsz, eljön az ómagyar/táltos, és neked is letol egy szettet/szebbet, mint ahogy elképzelted/nézed a plazmán, majd kifizeted egyszer/az állam is így él, ilyen ez a rendszer/itt tudja minden kisgyermek, hogy/svájci frankból nőnek a díszkertek/úgyhogy senki se szól, hogy így nem lesz jól/meleg ez a kibaszott disznóól/huszonöt éve nonstop a válság/nem mászunk ki, csak a gödröt ássák/volt egy lépcsőnk, de eltemettük/most építjük újra, hogy lebontsuk együtt/mert az utód is úgyis begőzöl/még három év és kezdhetjük elölről/Isten, várd meg a magyart/majd odaérünk, csak még vesszük a kanyart/Isten, várd meg a magyart/rögtön odaérünk, csak még vesszük a kanyart/nem is akkora baj, hogy nincs nagy sietség/megbűnhődte már e nép az összes ötletét/lehet, hogy gyerekként még máshogy tanultad/de ha hátralépnél, látnád, hogy magunknak/basszuk el, de pusztuljon az idegen/léptek a ruszkik, de látszik, hogy ide nem/több párt kell, hanem több külön ország/az okosak földje, Magyarország/mi basszuk el, de pusztuljon az idegen/léptek a ruszkik, de látszik, hogy ide nem/több párt kell, hanem több külön ország/az okosak földje, Magyarország”
(Kozmosz)

Szegényül a nép, és ezt az egyházak is érzik. A Magyar Katolikus Egyház részére a 2012-es adózói felajánlások után 2 milliárd 850 millió forint érkezett 601 ezer adózótól. A Magyarországi Református Egyház számára juttatott összeg is csökkent: az idén 832 millió forintot ajánlott fel 210 ezer magánszemély. A Magyarországi Evangélikus Egyházat tavaly 54 ezren 300 millió forinttal segítették, a Magyarországi Baptista Egyház 89 millió forintos támogatással a negyedik legnagyobb összeget kapja idén az egyszázalékos felajánlásokból. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége 87 millió-, a Hit Gyülekezete 57 millió forintot kap idén támogatóitól. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége részére 5827 magánszemély 40 millió 347 ezer forintot ajánlott fel. Tavaly kettővel többen támogatták a szövetséget, akkor jóval nagyobb összeget, 65 millió 204 ezer forintot juttattak az egyháznak.

Ő gyarapszik…
Mindenki tudomásul vette, hogy ez van, katolikusék azonban elhelyeztek egy kis nyomást, noszogatást az állam felé, ekképp: Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek azt mondta: idén húsz százalékkal csökkent a Magyar Katolikus Egyház számára szja-ból felajánlott egyszázalékos összeg az előző évhez képest, miközben a felajánlók száma nem lett kevesebb. Ebből látszik, hogy az adóügyi változások érzékenyen érintik az egyházakat is – fogalmazott. Hozzátette: az inflációra vonatkozó adatot utólag csökkentették, ezért a járadékalapból – amelyet az infláció alapján számítanak ki – érkező összeg is csökken, ami az év utolsó szakaszában jelentős bevételkiesést jelent majd.

És mit ád Isten, a kormány megértette a hívó szót. Az Országgyűlés honlapján megjelent a Vatikánnal kötött 1997-es szerződés idén október 21-én aláírt módosítása, amely akkor lép életbe, ha azt az Országgyűlés elfogadja. Az eredeti szerződés sok ponton változik, de ezek közül az eddigi gyakorlathoz képest csak az számít újdonságnak, hogy az adófizetők által a bevett egyházaknak és a külön állami célra felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékát az állam az összes szja-bevétel egy százalékára egészíti ki: a kiegészítés eddig 0,9 százalékos volt. A további növelésre azért lehet szükség, mert az egyházak a felajánlásokból a korábbinál 20-25 százalékkal kevesebb pénzhez jutottak az egykulcsos szja, valamint a rendelkező adózók számának csökkenése miatt.

Mi gyarapszunk…
Az én kurva anyámat. Amikor az folyik a csapból is, hogy Magyarország jobban teljesít, meg hogy az egykulcsos mindenkinek milyen kacagányos, akkor most előbújik egy méretes rozsdás szög a zsákból, hogy mégse. A szegény egyház rosszul járt, mert a szegényedő hívek egy százaléka kevesebb forintot jelent. Gyorsan adjunk nekik, egészítsük ki a büdzséjüket, nehogy éhen vesszenek. Hogy a hívek meg tényleg éhen dögölnek, az nagy ívben le an szarva. Ez a fidesztempó: a pofádba hazudjuk, hogy jobb neked. Ha az egyház fingik egyet, hogy neki nem jó, akkor sietve pénzzel tömjük tele, nehogymá rosszabb legyen neki, a hű társnak. Az egyház kenyeret kap, a pórnép cirkuszt stadionok formájában (lassan már oda is csak imádkozni lesz érdemes járni, de má’ mindegy), mindkettőt a pórnép pénzéből finanszírozva. Hát nem szivárvány habostorta ez az egész NER világ?

Ők gyarapszanak.