Mindebből két dolog fakad: a más országbéli brüsszeli képviselők sem nagyon tudják, hol is élnek, másrészt pedig a mi kis fasisztáink sorsa beteljesedett, Európában már úgy tekintenek rájuk, ahogyan itthon is kellene. Azaz, mint pestises, undorító képződményre, gennyes fekélyre, akit, akiket nagy ívben kerülni kell. Remélhetőleg Ursula naccsága is megvilágosodik, mielőtt túlságosan kinyílna a csipájuk, de ebben inkább ne reménykedjünk.

Ehhez képest itthon hatalmas a pofájuk, belső használatra az összes egy harcos kiskakas vagy verhetetlen terminátor. Harsognak a trombiták, peregnek a dobok, élükön a legfrissebb hússal, Varga igazságügyes elvtársnővel, aki úgy látott neki a kaszabolódásnak, hogy lassan Szijjártó is leckéket vehetne tőle. Sőt, lehet, a csaj még jobban is focizik, mint a tarajos. Más érdeme egyiknek sincs, de nem is szükséges Neriában, mert ez a hely bokréta a kalapon, ilyen más nincs is sehol.

Varga elvtársnőt, mint emlékezhetünk, arra szerződtette Orbán gazda, hogy „segítsen megnyerni az uniós csatákat”, és ő neki is látott a segítésnek, de nagyon. Most azt trombitálta szanaszét, hogy a magyar kormány visszautasítja a jogállami kritériumokhoz kötődő uniós támogatást. Budapest ellen fog állni, mondta a kis Boudica, és szeme vérben forgott, de az ilyen fölösleges időtöltés, ez a fél mondat már egy szerelmetes vallomás, hogy baj van velünk. Ha nem lenne, nem kellene ordítani.

Varga elvtársnő szerint minden nagyon szép, minden nagyon jó, és ő mindennel meg is van elégedve. Az a szar a propellerben, hogy viszont az Európai Bizottság szerint meg nem. Ez a szerv ugyanis a Stop Soros törvénycsomag miatt keresetet indított Magyarország ellen az Európai Unió Bíróságán éppen most. A Bizottság úgy látja, hogy a menedékjogot és a tartózkodási engedély megszerzését támogató tevékenységeket büntető magyar törvényi rendelkezések uniós jogba ütköznek.

Már egy éve elindították ellenünk a kötelezettségszegési eljárást, ennek a bíróság az utolsó szakasza, mert Pártunk és Kormányunk nemhogy orvosolta volna a kifogásokat – hogy például nem éheztetünk embereket, ilyenek -, hanem szóba sem állt senkivel sem. Ez a magyar virtus, függöny mögé bújni, nem válaszolni, el sem menni, ami tempó a kerítésen belül működik, azon kívül viszont nem. Valami lesz tehát ezen a bíróságon, de, hogy mikor, azt senki sem tudja, és addig is azt csinálnak, amit csak akarnak.

Az uniós pénz nélkül két perc alatt omlana össze kies hazánk gazdasága, hiába állít mást Orbán, persze, hogy fájna, ha nem kapna. Varga elvtársnő igazságügyes sajátságos harcias feladata tehát mondjuk Handó Tünde fékentartása helyett az, hogy ne zárják el a pénzcsapokat. Ehhez tényleg elég a bírósági fogalmazói gyakorlat, amiből ilyen alapvetések születnek a magyar fasizmus védelmében a szájából: „A tagállamok eltérő alkotmányos történelme a jogállamiság ügyében összehasonlító látásmódot követel.”

És nem viccelt, amikor mondta. Egyáltalán nem. Ez egy elvetélt kísérlet arra, hogy az Aranybullából vezesse le Mészáros lopásait, II. Andrásig utaljon vissza a Fidesz kiváltságainak magyarázatában, összefoglalva: azt csinálok, amit csak akarok, és mindenki bekaphatja. Így kell megfelelő formulába foglalni az arroganciát, ami a magyar képviselők felé nyíltabban mutatkozott meg már a meghallgatáskor. “Nyugodtan lehet küldeni az sms-t Strasbourgba, vagy ahol várják”.

Ezt mondta az érdeklődésekre Varga nacsasszony, most pedig Strassbourgot és Brüsszelt oktatja a sajátos magyar demokráciáról, ami kicsi is, sárga is, meg nem is az. Ezért a miénk. Varga Judit hadban áll tehát, s ahogyan az Unió jelenleg kinéz, még győzhet is. Nem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez, mégis lesz közigazgatási bíróság – mert ezt is mondta -, minden megy tovább tehát, csak még rosszabbul. A józan hangok szerte a világban elhalkulnak, a dob pereg.

Az egész nagy csata azért van végül is, hogy fennmaradjon a Fidesznek az az álomszerű állapot, hogy az Unió adófizetőinek pénze Orbán és családja, valamint népes cimboraköre zsebében landoljon, s ha ez uniós jogba ütközik, akkor a magyar adófizetők majd befizetik a büntetést. Ez a kegyes win-win állapot, s ha a Néppártnak csak az fáj, hogy Junckert kiplakátolták, ez meg nem, marad is így. Mint látjuk, legfeljebb letagadják, hogy közük van a Fideszhez. Így egyszerű ennek a Vargának, soha nem esik el a csatában, és marad itt nekünk még jó ideig.

Nyelvészek köteteket írnak erről az igefajtáról, a migráncsok, midőn tanulják csudálatos anyanyelvünket, hogy elveszejtsenek minket, ebbe hülyülnek bele, a magyar általános iskolásnak azonban elég annyit tudni, hogy a ható ige az ige egyik fajtája, amely azt fejezi ki, hogy az alanynak lehetősége van az igével kifejezett cselekvés elvégzésére (Ez így már egy pirospont). Tehát, megtehetné, ha akarná, de ki a rosseb tudja, megteszi-e. A történelem viharai, hasi görcsök vagy azok hiánya, a széljárás és a vízállásjelentés mind-mind befolyásolja, mi lesz, csak országot vezetni nem lehet így. Hülyíteni az egybites szavazót persze igen, takonynak lenni még inkább.

A nyelvieken túl pszichológiai vonzata is van ennek az igefajtának, amikor belengi a környezetét a bizonytalanság érzete. Félelmet lehet kelteni vele, mint mikor a troglodita reszketett az ismeretlentől, s gyógyírül megteremtette magának Istent. Hasonló szándékok munkálnak itt is, Dobrev korrumpálódhat, a migráncs szavazhat, az ég leszakadhat és a csillagok is a nyakunkba potyoghatnak a freskóról, ámde Orbán Viktor Mihály óvó karja, öle, térde körénk borul, és akkor jó lesz. Nincs nagyobb ocsmányság, mint tudatlanságban tartani az embereket, majd erre alapozva manipulálni őket. Ez aljatempó, de a mi kis saját bejáratú fasisztáinktól mi mást is várhatnánk, ugye.

A hat/-het világa feltételes jövő, a Camus-i, „ha nagy leszel, megérted”. Viszont nem árt figyelembe venni Füst Milán nyomán, hogy van feltételes múlt is, és itt már a bölcselet mezejére tévedtünk. Az elhajló filozófusok földjére, ahol is Hábi Szádi, aki mind Füst Milán volt egykor, értekezést is akart írni az igék feltételes módjának múlt időben való használatáról, de azt hiszik, megtette? Egyáltalán nem. De helyette is adott gondolkodni valót, hiszen „Mi lett volna, ha lett volna” lett volna – ugye – a dolgozat címe, amihez egy Sakán nevű, tudós, vak ember annyi kiegészítést fűzött csupán: „Ez maga a meddőség. Semmi se származik belőle, csak bánat és bánat. Életünk irracionalitásának egyik jelképe éppen ez.” Hát, igen.

Ha feltételes a jövő és a múlt is, akkor a kiábrándító, elcseszett jelen marad csupán, ezt lehet szopogatni kakasnyalóka helyett. Viszont – én feleim -, hogy megértsük országunk működését fideszileg, figyeljünk csöppet Hábi Szádi és Sakán (aki mind FM volt egykor) párbeszédére: „…– Ti vakok, – mondottam, miután a Korán utasítása szerint illő alamizsnát adtam neki, – ti vakok voltaképpen elégedett emberek vagytok. – Az öreg nevetett. – De csak mi, született vakok, – azt mondja, – aki később lett vak, az nem. – És mi lehet annak oka, hogy az nem? Mit gondolsz effelől? – kérdeztem tőle. – Mert az folyton azon képzelődik és gondolkodik, hogy milyen jó dolga volt neki azelőtt, mikor még nem volt vak. És hogy ezek szerint ő milyen boldogtalan most. És hogy mi volna, ha ő nem volna vak…”

Gondolkodjatok el ezen tehát, és menjetek békével.

– Nekünk? – értetlenkedett Béla – Utoljára azt az óvodás csoportot láttam, még az enszesek se jöhettek ide. – szúrt oda kicsit, de tényleg csak egy csöppet.

– Ne pofázzon, másszon. Nem hozzánk jön, csak be kell engedni. – magyarázott Erős tizedes.

– Akkor meg ki a rossebhez jön? – értetlenkedett Béla, s amikor a tizedes csak intett egyet felfelé a fejével válaszul, teljesen elcsodálkozott, és nagy gonoszan kérdezte.

– A jóistenhez? – tette fel a képtelenséget, vihogott, de nem tudta zavarba hozni a tizedest, aki csak kitartóan mutogatott a fejével felfelé.

– Még nála is feljebb? – csodálkozott már el Béla, és igenlő bólintást kapott, amire érthetetlen okból kifolyólag úgy elkezdett káromkodni, ahogyan csak az anyósától hallotta, ha nem lett kellően szalagos a fánk.

– Most meg mi baja? Ő nem fogadhat vendéget? – így mondta, ki sem merte ejteni a nevet, csak utalgatott, mint hajdan az elvakultak Jehovára.

– Egy hónapja ülök azon a szaron. Lefagy a tököm, az asszony elhagyott, rohad a lábam, de egy kibaszott embert nem láttam errefelé, se ki, se be. Még a madarak is elkerülnek minket, most meg lukat vágjak, mert így jön hozzá – és fölfelé intett – valaki? Így?

– Konspiráció van. – felelte a tizedes – Minden kilométeren vágnak egy lukat a kollégák, senki nem tudja, melyiken érkezik az egyes számú menekült.

– Milyen egyes számú menekült? Mi ez a baromság? – akadt ki Béla teljesen.

– Így írták a napiparancsban, de nem tudom biztosan, sifrírozva volt. – védekezett a tizedes.

– És még mi a szart sifríroztak? – akadt ki Béla már teljesen.

– Hogy bolgárul fog beszélni, arról ismerjük meg. – válaszolta a tizedes.

– És honnan az anyám valagából tudom, hogy bolgár, orosz vagy másfajta?

– Megadtak egy számot, hogy hívjuk fel azt, azzal beszéljen ez az egyes számú, az majd megérti. – suttogott már a tizedes, de nem lehetett tudni, miért.

– Kié az a szám? – vált érdeklődővé Béla. A tizedes pedig körülnézett a ködökben, az avarban, és utána még halkabban mondta, úgy préselve ki a szavakat az ajkai közt.

– A Dobrev Kláráé. – és körülnézett nagy óvatosan.

– Azé? – intett a fejével Béla, feledve a dühét, mert ez már izgalmas volt nagyon.

– Azé. – suttogta a tizedes – Ha aztán beszél vele, akkor kompromittálva lesz, és az egészet a Fletóra lehet kenni. Mindent, a kerítés átvágását, a migráncsszöktetést, mindent, aztán a stopsorossal lecsukhatják végre.

– Hát, ez kurva jó. – vette suttogóra már Béla is – Perfekt. – mondta, de, hogy miért, azt nem tudta volna megmondani – Aztán honnan ismerjük fel, ha jön? – oktalankodott azért.

– Nem maga mondta, hogy nem jár erre senki sem? – vágott vissza a tizedes.

– Igaz, igaz. – nyugodott meg Béla, de azért értetlenkedett kicsit még – de ha mégis, véletlenül rossz embernek vágjuk azt a lukat?

– Ne izguljon. – sutyorogta a tizedes – Nem lehet eltéveszteni, női ruhában lesz.

– És? – akadt fönn Béla ezen – Mi ebben az érdekes?

– Mert férfi lesz, maga barom. – vált elégedetlenné a tizedes.

– És ezt honnan tudjuk meg ebben a genderes világban? Megfogjuk a tökeit? – gonoszkodott Béla.

– Ne őrüljön meg. Ha jön egy mélyhangú nő, aki bolgárul beszél és szőrös a lába, az lesz az.

– A bolgár nőknek amúgy is szőrös a lába, nyaraltam ott eleget fiatalon. – sóhajtott Béla, és elérzékenyült.

– Maga szerint menekülne ide máma egy bolgár nő? – vitte be a végső érvet a tizedes.

– Igaz. – nyugodott meg Béla – Hát, akkor vágjuk azt a lukat. – de nem bírta ki, és még odaszúrt egyet a felesége miatt, a lefagyott tökei miatt meg a rohadó lába miatt is – Jöhetne ürgebőrve kötve, hogy biztosak lehessünk. – de a tizedes ezt már elengedte a füle mellett.

Dolgoztak, szuszogtak, káromkodtak, tépték a vasat, mígnem elkészült a be-, és kijárat. Végezvén fölmásztak a magaslesre, ami majdnem összedőlt alattuk, így várták az egyes számú menekültet, amikor megcsörrent a vonalas telefon. A tizedes fölvette, vigyázzba vágta magát, úgy hallgatta, és élénken bólogatott, meg értemezett, majd letette a kagylót.

– Na, mi van? – érdeklődött Béla, csak úgy csillogtak a szemei a várakozástól.

– Autóval hozták be. – felelte csalódottan a tizedes, Béla pedig úgy káromkodott, mint az anyósa, de nem úgy, mint amikor nem kellően szalagos a fánk, hanem, ha a csupasz bütykével belerúg a budi sarkába. Úgy.

– Ezzel a lukkal meg mi lesz? – kérdezte aztán, amikor elnyugodott.

– Nem mindegy? – zuhant apátiába a tizedes – Majd benövi a gaz. – és ebben maradtak.

A hirado.hu, amely a Kunigunda utcai házimozi testvérlánya, pedig rákapott a neki rendelt koncra, és megszületett az „ügyet” majd kísérő vezérmotívum, amely így hangzik: „Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt és feleségét, Dobrev Klárát is érintő”. Ezután már akármit mögéje, eléje lehet tenni. De, hogy úgy kétnaponta halljuk majd, az is hétszentség, hiszen vészesen közelednek a választások, és a konzultációjuk is véget ért.

Ugyanígy életre kelt az eddig tetszhalott Budai Gyula is, aki szerint „az előzetes teljesítés, a közbeszerzés kijátszása és a metrókocsik előzetes engedély nélküli legyártása mind azt feltételezik, hogy előre megállapodott szereplők voltak, a beruházás körül bábáskodó SZDSZ-MSZP városvezetés a saját haszna érdekében valósította meg azt.”

Itt tartunk hát megint. A szavazóbázis ébren tartása érdekében életre kelt a rendszer egyik – persze melyik nem az – legaljasabb technikája, amelynek végén vezetőszáron lehet majd mutogatni mindenféle mókusokat a tévéjükben. Hogy később, ki tudja mikor, de mindenképpen 2018 tavasza után majd felmentő ítéletek születnek, azt ki nem szarja le, magunk közt szólván.

Hogy más példával ne éljek, 2013-ban Simon Gábort is úgy sétáltatták, mint valami cirkuszi medvét, és most, négy év után sincsen semmi sem, mutatja a módszer lényegét. Pedig Simon még lehet szaralak, de, hogy Dobrev Klára nem az, az is ziher, és mondom ezt annak ellenére, hogy nem ismerhetem. Viszont a férjét, a Patásfletót meg alaposan, és közelről.

Bizton állíthatom, lehet, hogy bohóc, lehet, hogy elbaszta, de a kisujjában több ész van, mint a Németh Szilárd vonulatnak, valamint, hogy a zsebében meg több gerinc és tisztesség, mint a Rogán Antaloknak, az is teljesen bizonyos. Mégis ő a Sátán egy személyben Igaz, már vetélytársai is akadnak, momentumosok, Gulyás Márton, egyebek, akik friss húsok a piacon.

Csak kerül majd köztük valaki, akit mutogatni lehet a kameráknak bilincsben, mint aki élve megette a saját anyját. Ez itt a koncepciós perek kies világa azzal az abszurddal, hogy nincsen előre megírt ítélet, mert nem is lehet, a hangsúlyok eltolódtak a sugallás felé, ami médiától átitatott korunkban éppen elég. A prolinak meg lehet mutatni, ő lopta el a kabátot, és kész is a tudatmódosító, s egyben a leltár. Egy egész ország gágogott évekig a Libajnainak. Ki törődik ma már vele mi volt az igazság?

Így lesz ez az elkövetkezendő rohadt hosszú évben. Csak szólok, mielőtt majd nagyon elkezdenek csodálkozni a népek, hogy ezek ilyen gecik? Ilyenek, a Simicska is megmondta, és ő csak tudja, csupán immár a szopóroller másik oldaláról. Hogy amúgy ezt az egész mostani bagázst kéne a manézsban mutogatni, azt is tudjuk. Viszont annak csak később jön el az ideje.

Marcona alakokkal volt körülvéve, és én ilyet addig csak filmekben láttam, mert az előtte való időkben Lázár Jánoshoz nem igazán lehetett hozzáférni, ugye. Megkérdeztem a köztársasági elnököt, mit tennének ezek az alakok, ha, mondjuk, a belső zsebembe nyúlnék hirtelen.

Azt hiszem, lelőnének. – Ezt válaszolta, és hüledezésemet látva nem mosolygott már, hanem vigyorgott. De annyira új volt a világ, hogy találkozva vele megkérdezte, hogy mivel ő az öregebb, tegeződhetünk-e? Hát, mondom neki, egye rosseb, és ebben maradtunk.

Nem vittem magammal joghurtot a találkozóra, mint az a férfi, aki a minap Rogán Antalt kívánta megtisztelni a tejtermékkel, de, mint utóbb kiderült, kizárólag gazdasági megfontolásokból. Semmiféle terrorista szándék nem volt őbenne, hiszen nem migráncs, hanem igaz magyar hazafi.

Jó pályán mozgott, ha úgy vesszük, Orbán Viktor közelébe se jutott volna, ő ugyanis már rég meghúzta Aureliano Buendia ezredes bűvös körét, amelybe senki emberfia be nem léphetett. Ez Marqueznél csak három méter volt, a mi fiunknál az egész ország tartozik bele.

Tapasztalhatja ezt Büki úr is, aki már évek óta próbál legalább a miniszterelnök utcájába eljutni egy csöppet tüntetgetni, és nem sikerül neki. Legutóbb már azt mondta, hogy ő csak csöndesen álldogálna ott, még csak nem is suttogna, de ezt sem szabad.

Nem úgy, mint annak idején a Gyurcsányénál, ahol akkora palávert csaptak – nem a civilek, hanem jámbor Fidesz-es képviselők -, hogy Dobrev Klárának kellett kimenni rendet tenni. Igaz, Gyurcsánynak nem állt rendelkezésére egy TEK sem.

Őt még leköpni is szabadott, mint az 2013-ban történt a bíróság előtt, aztán senki le sem szarta magunk közt szólván, ellenben a joghurtos ember egy nap alatt megkapta a maga közmunka adagját a bíróságtól. Hiába, más idők járnak máma. Olyan félősek.

A hatalom néz mindig a háta mögé merénylőt keresve, ez a természete neki, és a reszketés egyre csak fokozódik. Demszkynek sem volt magánhadserege, csak pár fekete esernyős ember 2007. március idusán, meg is kapta a tojásadagját a plebs soraiból. Abból sem lett semmi.

Mert akkor liberális káosz ülte meg Budapestet meg az egész országot, most viszont rend van. Ezt Orbán Viktortól tudjuk, mert ő mondta, és ezúttal tényleg lehet valami a szavaiban. Van bizonyságom is reá.

A Kétfarkúak jámbor egy népség, mostanában leginkább föstögetnek. Csorba járdákat, padokat, ilyeneket, hogy örülhessen az a szürke szívünk. Viszont ezt sem szabad, épp tegnap indított eljárást ellenük a rendőrség, igaz, lakossági bejelentés alapján, de mégis.

Komoly, kézzel írt, névtelen telefon alapján, mert épp színesítettek egy gödröt a járda közepén. Ilyen országban élünk, és tudjuk, honnan jön a biztos narancsos pártválasztó. A függöny mögül, amint lesi az utcát. De remélem, a gyerekeknek még szabad ugrálóiskolát krétázni a flaszterre.

Ha nem, akkor azért szóljatok.