Az előbbit Lakitelken abszolválták, ahol a kis szarosok a polgármesteri hivatalt látogatták meg – szokni a csinovnyik létet -, s benne a házasságkötő termet. Itt az anyakönyvvezető gondolt egy nagyot, és megkérdezte, ki szeretne házasságot kötni. Mármint a szerencsétlen gyerekek közül.

Hát persze, hogy volt jelentkező – én is, én is, természete ez már a magyar gyermeknek -, és az óvó nénik nem azt mondták a degenerált anyakönyvvezetőnek, hogy duguljon el a hülye ötleteivel, hanem kiválasztották Villőt és Tibort, és a vágóhídra terelték.

Innentől a baon.hu lelkesült beszámolójára hagyatkozunk, íme: „A házasodó Villő és Tibor arra a zenére vonult be, amire a felnőttek szoktak, majd leültek a székeikre, és a tanúk is elfoglalták a helyüket. Az anyakönyvvezető elmondta a beszédet, és arra kérte az ovisokat, húzzák egymás kezére a gyűrűt. Ezután jött a puszi, majd aláírták a nevüket, vagyis az óvodai jelüket. Villő és Tibor végül közösen gyertyát gyújtottak, majd egy üvegbe kétféle színű homokot öntöttek. Aztán a koccintásról sem feledkeztek el, az önkormányzat minden ovist édességgel és üdítővel ajándékozott meg.”

Én nem tudom, ki hogyan van ezzel, engemet, amint az utolsó bötűt is elolvastam, elfogott valami meghatározhatatlan émelygés. „Az óvodai nevelés országos alapprogramja” meghatározza az óvodai nevelés feladatait, amelynek középpontjában az óvodáskorú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése áll, szem előtt tartva az egészséges életmód alakítását, az érzelmi nevelés és a szocializáció biztosítását, valamint az anyanyelvi és értelmi fejlesztés és nevelés megvalósítását.

Lehet, hogy én vagyok degenerált, de ebből nem olvasok ki semmiféle esketést, sem migráncs-nézést, ami meg 2015 októberében történt Zákányon, és már lerágott csont. Visszatérve erre a nászra, tudom én, hogy jó keresztényeket meg jó magyarokat köll előállítani a magyar oktatási rendszernek, és a megfelelő alattvaló tudatában a házasság szentsége a centrumban gomolyog, ezt azért mégse kéne, bármilyen aranyosak is a lurkók, miközben elveszik tőlük a gyerekkorukat.

Voltaképp pár fadarabot, kavicsokat meg néhány dobozt kéne a gyerek kezébe adni, ami kellékekből olyan csudavilágok kerekedhetnek, amiről az anyakönyvvezetőnek halovány fingja sincs. Dinoszauruszok, boszorkák és még esküvő is, sőt, egyenesen polgármesteri hivatal, mert ez a gyerekvilág rendje, és nem az, hogy gerendát nyelt országgyűlési képviselők cipelik nekik a pöttyös labdát kampánycéllal, mint ahogyan ez is szokásban van minálunk.

Pár napja azon csodálkozott a népség, hogy szilveszterkor Sellyén egy óvodással ölettek meg egy visítozó malacot. Ebben az ügyben állatkínzás címén tettek feljelentést a széplelkek, a gyerekkel viszont senki sem törődött, hogy milyen rémálmai vannak azóta. És azzal sem foglalkozik senki sem, hogyan roncsolja a migráncsnézés, a politikusi látogatás, meg a debil esküvő az óvodások lelkét. Tudom én, hogy fegyelmezett, csökött tudatú választópolgárt kell előállítani, és ennek az ilyen akciók a letéteményesei, viszont a libsi lelkem mégis csak ordít, hogy ezt azért mégse kéne.

Bármennyire is mondja Rétvári örömhozó, hogy minálunk milyen klafa az óvodai nevelés, mert ezt meg tegnap boldogulta bele a világba, mégsincs egészen úgy. Tudjuk, hogy semmi sincs egészen úgy, a népekből kölökkorban egyenmasszát gyártani viszont nem komilfó. Holtomiglan, holtodiglan maradnak degeneráltak ugyanis.

– Pistike. Pistike, kicsi fiam, ébredjé’! – A gyerek fordult egyet, de nem tért magához, éppen az óvó néniről, meg a Zsülikéről alakultak képek a fejében. Zsülike nagyon aranyos volt, vele szokott játszani, de a többiek csúfolták emiatt.

– Ébredjé’ má’ gyerek! – Rázogatta az anyja határozottabban, ami szavakhoz az udvarról fölnőttes hangok, káromkodás meg röhögés társultak, a gyerek fölült, Zsülike meg huss, elveszett a ködben. Hülyén nézett ki Pistike magunk közt szólván, azt sem tudta, hol van, a haja elfeküdve, szemei csipásak, az anyja meg, hogy fölébressze fölnőtt módon, kis vizet locsolt az arcába, meggereblézte az üstökét, és fölöltöztette.

Kis melegítőt adott rá, kéket, takarost, kis atlétát, kis pulóvert, kis sapkát, kicsi ingecskét meg köténykét, kis bekecset, apró gumicsizmácskát, hogy az apjára hajazzon. Olyan is volt, bamba, mint rendesen. Anyuka majdnem beletöltötte az önindító kisüstit, a nagyi szólt rá, hogy: – Jolán, micsinász? – miközben a hurkába való hagymát pucolta.

Jolán-anyuka magához tért a delírből, Pistike még nem igazán, amikor kiterelte a fiacskáját az udvarra, ahol máma férfit faragnak belőle. Ott volt a rokonság, a Jenő sógor, a Laci koma, a Jancsi meg a Béla. Pistike látta az ismerős bácsikat, a vereslő orrukat, hallotta a hangjukat, de semmit nem értett. A nagyok röhögve beszabadultak az ólba, és hátsó lábainál fogva vonszolták ki Dezsőkét, a disznót, aki a vesztőhely felé haladva nem röfögcsélt kedvesen, hanem visított halálra válva, tényleg, mint a vett malac.

Az egész udvart, de az egész falut is betöltötte az életért való könyörgése, de kegyelem nem volt, kiterítették Pistike előtt, aki bambán állt ott, kezében egy marha nagy késsel, ami nem tudható, hogyan került hozzá. Az apja, akinek már malacszeme volt a házi főzésűtől, Dezsőke torkára mutatott, egy pontra, és a fiára szólt.

– Ide szúrjad! – Dezsőke szemei olyanok voltak, mint a Zsülikéé.

– Szúrjad má’ kölök! – Mondta az apja, és hogy a nadrágszíjat elkerülje, Pistike bökött, de nem jól, csak karcolta a bőrt.

– Döfd bele! – Harsogta már az összes svájcisapkás, Dezsőke hangja éteri magasságokba emelkedett, Pistike pedig teljes súlyával a késre nehezedve hatolt be a malac torkába, érezte a hús ernyedtségét, a rángásokat, a halált.

– Forgasd meg! – Üvöltötte az apja, s amint ezt megtette, Dezsőke torkából vérgejzír tört elő, beterítette Pistike kis melegítőjét, a kéket, takarost, kis atlétáját, kis pulóverét, kis sapkáját, kicsi ingecskéjét meg köténykéjét, kis bekecsét, de még az apró gumicsizmácskáját is, és tényleg olyan lett, mit az apja, annyira jómagyarember.

Dezsőke elhallgatott, vére patakzott a vájlingba, aprókat rúgott csupán, amikor Jenő sógor így vigasztalta a gyereket: – Most sír a legjobban. – Aztán mindennek vége lett, a férfiak pálinkát kaptak, Pistike állt ott, késéről folydogált a vér, eszébe jutott Zsülike megint, és megkérdezte: – Nézhetem a Nickelodeont? – Az apja így felelt: – Nem való az a sok marhaság neked. – Ezt válaszolta böfögve, mert visszaköszönt a házi főzésű.

(Állatkínzás miatt indított eljárást a rendőrég az egyik közösségi oldalon közzétett videó miatt, amelyen egy óvodáskorú gyermek – felnőttek biztatására – leszúrt egy malacot Sellyén – erősítette meg a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap az MTI-nek. A Pécsi Újság.hu vasárnap délután megjelent cikkében azt írta: a szilveszter napján készült, azóta a közösségi oldalról eltávolított felvételen az látszott, hogy egy óvodáskorú gyermek leszúr egy visító malacot, amire felnőttek biztatták. A cikk szerint állatvédők tettek feljelentést az ügyben, mert az állatnak indokolatlanul okoztak szenvedést, mivel nem kábították el leölése előtt. A BMRFK az MTI érdeklődésére közölte: a január 4-én tett feljelentés nyomán eljárást indítottak ismeretlen tettes ellen. Az eset körülményeit vizsgálja a Siklósi Rendőrkapitányság, ezért a hatóság a nyomozás érdekeire való tekintettel további részleteket nem közölt.)