„Férjemmel önálló családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük.” Ezt írta a nő az oldalán, egy másik site meg ezt tette közzé: a Tiborcz István tulajdonában lévő Elios Innovatív Zrt. kiváló évet zárt 2014-ben, összesen 2,9 milliárd forint állami megbízást kapott, többnyire pályáztatás nélkül. Az én fiam is önálló család a feleségével meg a két gyerekével, ő is igazi mesehősként indult el szerencsét próbálni, és meg sem állt Ausztráliáig. Már több mint egy éve él Sydneyben, nem pályázik semmire, főleg nem kengurus megbízásokra, ő így áll a saját lábán. Ki így, ki meg úgy, de ez nem panasz, a valóság tudomásul vétele csupán, és még jól is járt a kölök, vasárnap is mehet boltba templom helyett.

Mégsem ez a lényeg. Illetve ez is, dehogynem, csak a rendszer abszurditását ezek már nem jelzik, ami szomorú. Ami viszont már baj is, az más jelenség, és csokizabálásban mutatkozik. A vej apósa, a lány apja miniszterelnök, ugye, az ország első szolgája a klasszikusok szerint, akit prime minister-nek neveznek szerencsésebb vidékeken. Ez a szolgálat mellett mégis valami emelkedettséget kéne mutasson, ez az ember viszont „Óra alatt ett”. Ezt az örökbecsű mondatot – mint már többször megénekeltem, de megunhatatlan – Peresztegi tanár úr véste egy ellenőrzőbe a hajdani Nagy Lajos Gimnáziumban. A gesztus ekképp rosszallást fejezett ki, és most magunk is rosszallásunkat fejezzük ki az orbáni zabálás miatt. De nem is azért, hogy nem bírt kielégíthetetlen étvágyával, hiszen tudvalévően mesebéli Kisgömböc ő, csak még nem durrant széjjel.

Hogy kinek a csokiját majszolta önfeledt gyermeki derűvel, az viszont „Sok a többnél”, hogy megint ideidézzek egy peresztegis megnyilvánulást. Ez a tanár úr elmondhatatlan felháborodását takarta boldogult úrfikoromban, így más nem képezheti jobban az indulat erejét most sem. Ez a papír annak a csokinak a csomagolására szolgált, amelyet a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete csempészett a parlamenti ülésterembe, a miniszterelnök asztalára. A DDSZ a csokoládékra ragasztott matricákkal üzent a képviselőknek, hogy ne szavazzák meg a dohánykereskedelem átalakításáról szóló javaslatokat. Az akció kudarccal zárult, Orbán Viktor pedig megette a csokit, ezzel szentesítve ezerkétszáz munkahely megszűnését.

Ez az ezerkétszáz ember is a saját lábán áll, amit a futballista és csapata most kihúzott alóluk, ideje volna hát a piros lapnak, de még most sem ez a lényeg. A rezgő csokipapír, a sztaniol sorsa az, a magyar abszurd. Árverezik, az LMP képviselője, Ikotity István meghirdette a Vaterán, és a cinizmus ereklyéjének nevezve ezt a költői kérdést tette fel: „Hogyan lehetne másképp reagálni arra, hogy az ülésről elkéső miniszterelnök fogja a figyelmeztetésként és könyörgésként elé tett tábla csokit, feltépi a fogával, majd – egyébként a házszabállyal ellentétesen – elkezdeni enni, miközben éppen azokat teszi tönkre, akiket a csokoládé papírján láthatott?”

Ez a magyar abszurd. Miközben az elfogadott költségvetés az utolsó kapaszkodót is kihúzta a munkanélküli segély teljes fölszámolásával azok alól, akiket ez a rohadt papírdarab szimbolizál, perverz alakok licitálnak is rá. Nem kéne. Orbán még azt hiheti az akciótól, hogy olyan fontos ember, mint amilyennek tartja magát, holott régen nem az. Egyre inkább hízó, öregecske despota, akinek udvartartását már cincálgatják a feltörekvő sakálok egészen addig, míg róla is kijelentik egyszer, hogy meztelen. Mindemellett addig még sokakat fog a saját lábára állítani a köz pénzéből, mint tette ezt a nagylánnyal. De van még négy gyerek, meg számtalan udvari bolond, a fele királyság viszont oda. Izgalmas napok jönnek a birodalomban.

A honmostohaapák-, és anyák kiszavazták magukat abból a VV-ből, amelyet Magyarországnak neveznek, és amely – mint tudvalévő – olyannyira jobban teljesít, hogy mielőtt még ez a gyalázat megtörtént volna a közelítő éj leple alatt, tucatnyi új adót kapott a nyakába. Ezzel már negyven felé közelít a nem megszorítás kormányának olyan új bevezetett, megszavazott adóneme, amely nem a lakosságot érinti, és amitől jó lesz nekünk. Ettől az útdíjtól is, amit egyébként az Unio kényszerített ránk orbáni olvasatban. Az értünk éjt nappallá téve dolgozó képviselők azonban mazochisták, nem akarják, hogy jó legyen nekik, ezért inkább nem fizetnek. Ez az ő Golgotájuk.

De nem is ez a lényeges igazán tegnapról, az ilyeneket már úgy rázza le magáról a ’zember, mint kutya a mocskos vizet. Azt azonban már nem nézheti jó szívvel, hogy első és egyetlen embere látványosan, elementáris erővel éhes. Elfogyhatott a fesztiválokon töltött kolbász, vagy Anikó folytat másfajta életformát, ezért nem csomagolt se reggelit, se tízórait hites urának, ez nem tudható. Majd Harrach bádogbános fölfejti a rejtélyt vasárnapi ráérő idejében a Tesco parkolójában malmozva. Addig is, a mi kedvenc miniszterelnökünk a kamerák előtt Semjén panchával együtt zabálta be azt a csokit, amelyet a tüntetők küldtek be teljesen más okból a VV t.ház villába.

A Kossuth téren a létüket féltő dohányipari dolgozók ingyencsokit osztottak volna a képviselőknek, kérve őket, hogy ne szavazzák meg az állásukat veszélyeztető törvényeket. Ezeket végül Varju László DK-s képviselő vette át és osztotta szét a parlamentben. A csokik papírján családi fotók szerepeltek, a hátoldalukon pedig a következő üzenet: „Én azt szeretném az angyalkától, hogy a szüleink ne veszítsék el a munkájukat. Segíts kérlek tejesíteni! Szavazz nemmel a dohányipart érintő törvényekre!” Nos, ilyen csokit tömött két pofára Orbán, miután azért alaposan megszavazták a gyalázatot, és a kezük közben nem remegett meg egyáltalán.

Olybá érezhette magát ekkor az egyszeri állampolgár, mint a kommunista mesék gyereke, aki a kirakat üvegén keresztül bámulja, amint a dagadt gazdagok két pofára tömik magukba a krémest a fűtött cukrászdában, neki meg kuglerre sem telik. Hiába, az idő körben forog, ott vagyunk újra a tenger híján fehér lovon imbolygó ellentengernagy korában, vagy Semjén az Kolozsváron, tudja már a fene ezekben a zavarodott időkben, amikor egy Habony nevű titokzatos tanácsadó is megvillantotta nem létező jövedelméből vásárolt gusztustalan táskáját.

Ő a falakon kívül, a nép egyszerű gyermekei közt sétálgatott – míg tartótisztje odabent majszolta a csokit -, kezében pedig nem nejlonszatyor leledzett. A lazán himbált, bézs alapon kék mintás Gucci kézi- és laptoptáska éppen akciós, az eredeti 2100 dollár helyett most 1469-ért lehet hozzájutni, azaz mai árfolyamon 520 ezer helyett 364 ezer forintért. Azt nem tudni, Habony mikor vette, ám biztosan igyekezett spórolni, de így is sikerült leköröznie Rogánt, akinek elhíresült Loius Vuitton táskája mindössze negyedmillióba került. A habonyi táska azonban üresen maradt, a kinti csoki már rég elfogyott, mire odaért, ezért Árpi lazán, fütyörészve elhaladt az ámuldozó tüntetők előtt, akik azt gondolták: ó, hogy vetnének téged a mókusok elé. Ebben maradtak, és hazamentek a legények.